Fuchs Péter előadása az Artpool képviseletében, Erdély Miklós 80. születésnapja alkalmából a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékén rendezett szemináriumon, 2008. június 6-án. [videó]

Erdély, a CC és az Artpool

"we are right on the frontier of what we know and what we can only imagine" - Dr. Otto E. Rössler

„most a határán vagyunk annak, amit még tudhatunk, illetve amit csak elképzelni tudunk."

A tudás szabadságáról akarok itt ma beszélni. Mert mi is tulajdonképpen a tudás szabadsága? Nem az, hogy bárki elveheti, viheti a tudást. Tehát nem az, hogy a tudás szabad. Az még itt nagyon kevés lenne. Egyébként sincs így.

Remélem nem veszem el Hornyik Sándor kenyerét, aki holnap az „avantgárd kozmológiáról" fog itt beszélni. Ő minden bizonnyal nálam sokkal jobban ismeri Erdély Miklós kozmológiával, idővel, térrel, utazással, idő tér utazással foglalkozó munkáit, így e területek ismertetésében én is rá hagyatkoznék.

Én inkább az Erdélyi életmű tudással foglalkozó aspektusai kapcsán osztanék meg itt pár saját gondolatot:

Mi is a tudás? A tudás az, amitől jobb lesz a világ. Ha mindent tudunk, mindent el fogunk tudni kerülni, ami rossz. A szabadság ezen esetben az, hogy a tudás mindenki számára elérhető, nem csak azon kevesek akik az egyetemek felkent professzorai. A tudás az AIDS és a rák gyógyszere, a földönkívüliek létezése/hiánya vagy, az, hogy tudjuk, mitől barnul meg a kenyér a pirítóban. A tudás az, aminek birtokában a modern ember boldog.

A tudás az, amit megismerünk. Minden. Megnézünk egy elemi részecskét a pályáján. Megáll, úgy is megnézzük. Továbbmegy, és/vagy berántja a föld gravitációja és akkor aznap már nem megy le ez a nap. Golflabda méretűvé zsugorodunk, vagy még kisebbre, ezt még vitatják. Most arra utalok, hogy a Large Hadron Collider, egy Svájc és Franciaország határán található földalatti létesítményben jelenleg mi zajlik. (YouTube)

Ugye mindenki tudja, miről beszélek?

Ha nem, az baj.

Több szempontból is baj:

Baj, mert ez egy tudományos kutatás, és „minket" minden ilyen típusú kutatásnak érdekelnie kell.

Az, hogy az LHC tulajdonképpen mit csinál, és ki mit tud, gondol róla, kellemesen megosztja az internetes közösséget. Vannak, akik a világvégét látják benne, vannak, akik a tudományos fejlődés következő fokozatát.

Baj, mert nem érdekel már minket e kísérletekről való tudás. Tulajdonképpen már abban is elfáradunk, hogy ne lássuk át, mi is az a tudás amit birtokolnunk kell. Valahogy túl sok lett belőle, nem?

De hogy lett sok a tudásból?

Kezdjük akkor az elején:

Erdély Miklós egy olyan világba tartozik amely hisz abban, hogy majd egyszer eljutunk „oda". Oda, ahol:

„Majd a kiontott vértócsa fakó lesz
s mosolyra fakaszt mind, ami ma bánt,
majd játszunk békés állatok gyanánt
és emlékezni s meghalni is jó lesz."

Majd emlékezni jó lesz – legalábbis József Attila szerint, ekkor egyébként Erdély 7 éves volt.

Ez a világ azoknak a balos nyugati értelmiségieknek a világa, akik még hisznek abban, hogy oda lehet érni valahova, ahol a Bigmac tényleg úgy néz ki, mint a képen a reklámban.

Ehhez az állapothoz a modern, illetve avantgárd művészet, bocsánat életforma szerint az vezet, ha mindent tudunk. Asimov megvan valakinek? Alapítvány, ilyesmi?

Erről jut eszembe: ezt a gondolkodásmódot a legjobban az Asimovi robotika első törvénye illusztrálja:

„Robot nem tehet kárt emberben, illetve nem okozhat embernek szenvedést". Kicsit továbbgondolva ez elég meredek azért. Ezt szerencsére ő is tudta.

Na vissza Erdélyhez. Post-Neoavatgárd „művész". Optimista előadás című, elsőre korántsem optimistának tűnő szövegében Erdély figyelmeztet: valami megállni, lelassulni látszik.

„Az emberekből – az ifjúságot is beleértve – valóban kiveszett a változtatás igénye, kifáradt bennük a képzelőerő, amellyel saját boldogságukról maguknak fogalmat lennének képesek alkotni." – E.M. Optimista Előadás.

Tegyük fel, hogy ez a valami, azaz a változtatás igénye ugyanaz, amitől a tudást akarjuk, illetve a változtatás egyik eszköze a tudás. Egész pontosan a tudás szabadsága. Olyan jó balos, avantgárd értelemben.

Ma egyik legnagyobb érték a tudás nem-szabadsága, eltitkolása, kordában tartása. A hadtitok, üzleti titok (az üzlet is háború, sőt, minden háború üzlet), titkos recept, bankszámlaszám, password ma mindennél fontosabb.

Erdély a Poszt-neoavantgárd jelzővel illeti a mozgalmat, amelyhez talán ő maga is tartozik. Arról beszél 1981-ben, azaz 27 éve, hogy a lendület, ami e mozgalomban van elveszik, alig halható, cincogó hanggá halkul. De:

"Az a művészeti elvékonyodás, az a halk tremoló, amiről az elején beszéltem – ezek szerint -, átmeneti leszűkülés. Az információzárlatot az igény leleményessége valahogy meg fogja tudni kerülni, a lényegivel való érintkezés lehetőségére majd rátalál, és ami elévült, az valami új felismerés fényében, de legalábbis reményében veszti el érvényét."

Imádom ezt az „igény leleményessége" kifejezést a fenti szövegrészletben. Olyan rettentő optimista. Aki ezt mondja, (Erdély) bízik abban, hogy végül a jó győz. Az „igény".

De egy pillanat, mi ez az információzárlat? Az, hogy a tudás nem kerül az emberekhez, hanem mint titok, értékké válik. Erdély hitt abban, hogy ez az áldatlan állapot átmeneti. Részben igaza is lett. Ugyanis ma már a tudás mindenki számára elérhető (kéne, hogy legyen). Vagy mégsem?

Elvileg sok tudás jelen van, itt van előttünk – bár aki már akart Egyesült Államokbeli marxista szájtról szöveget letölteni és az fogadta, hogy ezt 50 dollár ellenére teheti, kétkedhet nyugodtan.

Ma a tudás elérhetőségért ádáz küzdelem folyik. Háború, hadititkokkal. Rengeteg megoldás születik ebben a kérésben, és rengeteg győztes és vesztes stratégia ismert. Részemről a termékeny anarchiát támogatom – ki mindennel, azt előre. Egy pillanat!

Mi is az a Creative Commons? – hit abban, hogy a tudás ,ingyenes, megszerezhető, átadható, és ha mindez teljesül, jobb lesz a világ. Vidám, szomorú, pozitivista hozzáállás. A „igény" diadala a haditikokkal szemben.

Volt egy idő, amíg azt gondolták, a tudás az enciklopédia maga. Utána azt, hogy a Google az (aki tényleg átlátta működését, tudta, hogy egy kereső nem tudásról szól). Aztán, hogy a wikipédia. De ezek a tudásgyűjtemények mind elképesztően nagyok lettek. Túl nagyok. Kiábrándítóan nagyok. Ki olvasná szócikkekben őket ma már? Ezek az adat és tudáshalmazok ma már inkább titkok mint a megismerés forrásai – és a titkaikhoz kulcsok kellenek. Viszont óriási előnyük, hogy potenciálisan azért felnyithatóak. Gyakorlatilag szabadok.

Ma már a kérdés az, kinél vannak a megfejtések ezekhez a tudáshalmazokhoz. Ki tudja rendszerezni a szövegeket, ki tudja elmesélni a történetek történeteit. Ki tudja lekicsinyíteni őket a megértés szintjére. Ez ugye azért kell, mert – és ez talán a legfontosabb – nincs időnk olyan dolgokra, amelyeket nem tudunk megérteni. És ez nem a színvonalról szól ám, ezt egy pillanatig se gondolja senki. Itt tulajdonképpen arról van szó, hogy hirtelen minden, de minden szemét lett. És az lett a dolgok előrevivője, aki tudja, hol van az értékes szemét.

Erdély egy helyütt azt írja, ami nem ismétlődik, az nem létezik. Ez lehet igaz a filmre, reklámra, művészetre, rám, rád, bármire. Minden olyan tudás, ami nincs eltárolva valahol, elveszhet a tudások, fél és álltudások rengetegében. El is felejtettem mondani, hogy a tudás megmaradásának, fejlődésének lényege, hogy potenciálisan elérhetőek legyenek, azaz archívumba kerüljenek.

Én egy archívum részéről vagyok itt. Az Artpool is egy tudás gyűjtemény, amelyhez potenciálisan nagyon sok mindenkinek van kulcsa. Gyémánt fél krajcárok halmaza. Bizonyos értelemben a „leleményes igény" területe. Vagy túlélő patak, halk hang.

Erdély Miklós számos anyaga megtalálható az Artpool weboldalin, szövegek, események – és bizonyos értelemben örökségek. Talán a halk hangocska maga.

A könyv ma már alig, vagy nem számít – máshogy, másmilyen célból használjuk. Egy webes felület amelyen ott van az adat, amit az igény megtalál, most az a tudás forrása. Már ha nem zsugorodunk golflabda méretűvé.

Fuchs Péter előadása az Artpool képviseletében, Erdély Miklós 80. születésnapja alkalmából a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékén rendezett szemináriumon, 2008. június 6-án. [videó]

lásd még: Lehetőség-vizsgálat | Marly tézisek | Aranyfasisztáim

CC (Creative Commons) | 2008 | Erdély Miklós integrál | Artpool | kereső