Harcban a hatalomért mindenki hivatkozhat a jogra.
A munkásosztály nem ítélhető el ha – kerül amibe kerül –
nagyobb karéj kenyérért a tankokat ugyebár megrohamozza.
A vezető réteg sem ítélhető el ha népirtásra kényszerül.

Minden vezető réteg álma hogy szívből szeressék
s ne alapuljon uralma brutális kényszereken.
Minden vezető réteg réme a rendetlenség
mely arra kényszeríti hogy ő is rendetlen tegyen.

Boldog ha jó lehet és boldog ha adakozhat
s ha szívből hiheti és elhitetheti
hogy a rossz ellentéte nem a jó de a rosszabb
s a munkásosztály is boldog míg elhiszi neki.

De lebegni kezd a gyomra ha nincs benne étel
s ő is felszáll vele spárgátlanul luftballon,
s egykettőre ráébred érintkezve az éggel,
hogy előbb nem is kenyér kell de némi hatalom.

Le kell hát lőni onnan mert a bonyolult valóság
törvényét túlharsogja a gyomorkordulás,
a társadalom éhesen nem szervezhető át
mert ehhez idő kell és türelem és tudás.

A munkásosztály joggal lüktet akár a lőtt seb
ám a vezető réteg szükségképp mélyebbre szánt:
rövidlátó a szükség és csupán fölösleg
teszi fogékonnyá az embert a távlatok iránt.