AL 8 , 1984. február - 3. o.

BESZÉLGETÉS PAPP TIBORRAL
A MAGYAR MŰHELY SZERKESZTŐJÉVEL

K. J.: Amikor legutóbb találkoztunk, említetted ezeket a költői esteket, amiket Párizsban rendeztek. Beszélnél erről részletesebben is?

P. T.: Tulajdonképpen arról van szó, hogy Franciaországban a vizuális és a fonikus irodalomnak elég nagy a közönsége, és rengeteg olyan irodalmi est van, ahol vizuális vagy fonikus költők lépnek föl. Ezeknek a szervezése általában ún. helyi szervezés, tehát a helyi tanácsok szervezik, vagy pedig egy olyan ifjú irodalomszerető, aki valamilyen módon a helyi tanácsok, a helyi szervek munkájába bele tud szólni. Ez nagyjából azt jelenti, hogy bizonyos alkalmakkor, például Párizsban, ugyanabban az időben van 25-30 irodalmi est.

Ha ezeket az esteket vidéken rendezik, akkor általában úgy szokták megoldani, hogy a helyi vizuális és fonikus költők is helyet kapjanak ezeken a rendezvényeken.
Az egyik ilyen vidéki, fesztiválnak nevezett költői esten történt meg az, hogy meghívták a legjobb francia vizuális költőket és rengeteg helyi költőt. És a legjobb vizuális és fonikus költők úgy érezték, hogy egy kicsit átverték őket, hogy be lettek húzva a csőbe, és csak azért voltak ott, hogy a helyi heted- és nyolcad rangú költőket körítsék, a rendezvény fényét emeljék. Hogy a hasonló esetek a jövőben kikerülhetők legyenek, úgy tűnt, hogy jobb információcserére lenne szükség a költők között. Ebből született meg az az elhatározás, hogy a Párizsban élő fonikus és vizuális költők havonta egyszer összejöjjenek valamelyikük lakásán.

K. J.: Kik tartoznak ebbe a körbe?

P. T.: Julien Blaine, Michel Giroud, Michèle Métail, Bernard Heidsieck, Alain Frontier, Jean-François Bory és mások.

K. J.: Mondj róluk egy pár szót,

Már több kötetük is megjelent a „Livre de Poche” sorozatban, van olyan metodikai kézikönyvük is, melyben elmondják, milyen módszerrel lehet verset csinálni. Az egyik nagy emberük a Georges Perec, akinek most példaként idézem egyik klasszikus metodikai módszerét: Vegyünk egy mondatot. A mondat minden szavát nézzük meg az értelmező szótárban. Az eredeti szavak helyére helyettesítsünk be egy, a szótárban talált lehetőséget. Az így nyert mondat szavait újból nézzük meg a szótárban, és így tovább…

Ebbe a társaságba tartozik Bernard Heidsieck, akinek a nevéről minden franciának a pezsgő jut eszébe, hiszen a papa az egyik legnagyobb pezsgőgyáros – ez persze semmit nem von le a költő értékéből.

Michel Giroud-t talán nem is kell különösebben bemutatnom, hiszen nagyon sok magyar kapcsolata van. Az időközben megszűnt Canal című folyóiratnak volt a főszerkesztője. 1981 januárjában indult meg a Canal Magazine, aminek Giroud a „gérant”-ja, a tulajdonos-főszerkesztője…

Ide tartozik még Alain Frontier, aki a „Tarte à la Crème”, vagyis a „Krémes torta” című havilap szerkesztője és tulajdonosa.

K. J.: Hogy zajlanak le ezek az összejövetelek?

P. T.: Ez a társaság, ahol véleményünk szerint ma Franciaország legjobb vizuális és fonikus költői-írói jönnek össze, a múlt év ősze óta működik. Havonta jövünk össze valamelyikünk lakásán, és ezt egy vacsorával is egybekötjük. Minden összejövetelen valamelyik résztvevő egy költészeti performanszt mutat be, méghozzá olyat, aminek valamilyen tárgyi eredménye, maradéka van. Ezt a tárgyi maradékot ott helyben elárverezzük. Az árverezés, az a következő összejövetelünk performance-ának az idejére vonatkozik. Tehát például másodpercekben árverezünk: mondjuk én adok érte 30 másodpercet, valaki egy percet, megint más egy perc 20 másodpercet, és aki megnyeri, az azonkívül, hogy megnyeri az aznapi performansz tárgyi maradékát, vállalja, hogy a következő alkalommal egy olyan hosszú performanszt mutat be, mint amennyi másodperccel megnyerte a licitet. És természetesen olyan performanszt kell bemutatnia, aminek ismét lesz egy elárverezhető tárgyi maradványa.

Tehát ezeknek az összejöveteleknek az a lényege, hogy egyrészt információcsere, másrészt meg művészek között valaki bemutat egy performanszt, amit ott a helyszínen megbeszélünk.

K. J.: Milyen terveitek vannak a közeljövőre?

P. T.: Most április hónap végén jön Európába Richard Kostelanetz, kiállítása lesz a Donguy galériában, és a mi társaságunk, előtte két nappal, vendégül látja őt. Megkértük, tartson egy performance-t, és készüljön föl arra is, hogy kereszttűzbe fog kerülni, mert rengeteg dologban nem értünk vele egyet…

Egyébként pedig csak az a tervünk, hogy összehangoljuk a melót. Lassan-lassan kialakult, hogy ennek a mozgalomnak a zöme Párizsban él, egy embert, a Joel Hubant kivéve, aki az egyik legzseniálisabb performer Franciaországban és aki Caenban él, s így nem tud részt venni minden hónapban ezeken az összejöveteleken. Például vele történt meg, hogy meghívták előadni egy költészeti sorozat bevezető estjére Párizsba, egy Kabaré Kávéház vagy Kabaré Színház nevű helyre, mely minden kedd este modern költői irányzatoknak ad helyet. Egy költő – egy este.

Vagy vannak az ún. Párizsi Költészeti Napok sorozatai… Magyarországon eddig mindig azt mondták, hogy Franciaországban a költőket nem értékelik, nincsenek irodalmi estek stb. Ez így, ahogy van, nem igaz. Franciaországban egy átlag vizuális költő, mint a Pali (Nagy Pál, a Magyar Műhely szerkesztője) vagy én évente minimum öt irodalmi esten vesz részt, maximum tízperces műsorral, és műsoronként ezer frankot szed föl. Az irodalmi esteknek igen nagy közönségük van. Persze nyilvánvaló, hogy van olyan irodalmi est, ahol senki sincs jelen. De ha összességében nézzük – tehát hogy mi történik egy év alatt –, akkor nekem például az elmúlt évben volt 10-12 irodalmi estem, és minden irodalmi esten átlagban volt 100 főnyi közönség. Tehát az nem igaz, hogy nincs az irodalomnak közönsége, csak a modern irodalomnak van, a klasszikus irodalomnak tényleg nincs, ezt le kell szögezni.

Ha a Donguy galériában például a Jean-Luc Parant tart egy felolvasást. holt biztos, hogy telt ház van, a közönség élvezi, ismeri, részt vesz a performanszon. Van egy 15-20 főnyi költői gárda, amelyik performanszokat ad elő, az ő előadásaikon mindig telt ház van – kivéve az úgynevezett állami rendezvényeket, mert utóbbi időkben Franciaországban is megszülettek a költői napok… sajnos ezek mindig elég rosszul sülnek el. Például idén is csodálatos felszereltségű, fantasztikus termeket bocsátottak a költők rendelkezésére, mindenki megkapta a maga ezresét…, de közönség nincs. Valahol a szervezésnek – ezt ti jobban megértitek –, egy bizonyos fajta központi szervezésnek megvan az a hátulütője, hogy túlságos központi szervezés, propaganda céllal, és nincs közönség.