|
"120
millió éves bolhátfedeztek fel ..."
/Újsághír/
1933-ban
születtem a vízöntő jegyében. Először
kondás, azután katona, majd színész
akartam lenni. Végül patikus diplomával a zsebemben
festésre adtam a fejem.
Mestereim
voltak: Tamás Ervin, Fenyő A. Endre, Fónyi
Géza, Hincz Gyula, Barcsay Jenő. A Dési-Huber
körben kezdtem. A Képzőművészeti
Főiskola elvégzése után a Balaton-vidék
vonzott, Szigliget.
Ez időhöz
kapcsolódnak az ún. szürnaturalizmusba sorolt
képeim, kitanultam a kőművesmesterséget
és egyéb épitőipari szakmákat,
ekkoriban vonzott a pop art, a filozófia érdekelt,
szavaltam, csináltam mozaikokat, kedveltem a kollázst,
általában nagyméretű
képeket készítettem, elmerültem
az ősi tanításokban és feszélyezett,
hogy vak vagyok.
Majd a gyagyaizmus
volt döntő befolyással rám. "Éppen
ez a nyomorúság, hogy az ember a balgaság
foglya, hogy tévelyeg, hogy csalódásban él!"
Dehogyis: ez annyi, mint embernek lenni!... mintha egy pompás
paripát boldogtalannak neveznénk, mert ... nem eszik
palacsintát. (Erasmus: A Balgaság Dicsérete)
E
kiállítás főleg a belátás
és szelídség terméke, szilvalekvárevés,
leszerelt varázsló szolgálati emlékei,
hideg szerencsében naftalinszagú civil-öröm,
néha megkövülten, tényleg érthetetlen
az egész állhatatosan derékig gázolva
a gesztusokban, az anyag orrom előtt szellemet idéz.
Fényes bizonyíték! Ha tűröm.
Első
Mesterem elbocsájtó kiáltozása jut
még eszembe: "Fiam! Vadonatúj létértelmezést!
Kimondani a kimondhatatlant! Sok szerencsét!" Most mit
mondjak? "Könyörgök Uram, ne ródd fel nekünk
ezt a vétket, mert balgán vétkeztünk."
(Mózes
IV.könyv XII.11.)
|
