Attalai Gábor
TENDENCIÁKRÓL ÉS TENDENCIÁINKRÓL A 70-ES ÉVEK VÉGÉRŐL NÉZVE
I. A VEZETŐ TENDENCIÁK SAJÁTOSSÁGAI
II. A VEZETŐ TENDENCIÁK BEFOLYÁSA
III. A TILTÁS
IV. AZ ÚJ FELISMERÉSEK HIÁNYA
V. AZ EGYÉN ÁLTAL TEREMTETT ÚJ MINTÁK SAJÁTOS SZUVERENITÁSA ÉS AZOK HOVATARTOZÁSA
VI. MURÁLIA ÉS KÖZTÉR MINT TENDENCIÁK
VII. A HETVENES ÉVEK VIZSGÁLÓDÓ TERMÉSZETÉRŐL
VIII. A NOSZTALGIA MINT TENDENCIA
IX. A LEHETŐSÉG

IV. AZ ÚJ FELISMERÉSEK HIÁNYA

Úgy tűnik, hogy az új típusú művészi felismerésekre nincs különösebb személyes és társadalmi érzékenységünk, fogékonyságunk. Az ilyen tevékenységet nem nagyon igényeljük. Ez meg is látszik művészetünk egészének hatóképességében és vonzerejében. Valamiféle eleve ellenkező és elutasító szemlélet formálódott ki, s amit egyik kezünkkel ösztönösen elfogadnánk, azt a másikkal aztán rossz beidegzések, hagyományok, történelmi örökség, belátástalanság és még sok minden más miatt némi élvezettel elhárítunk magunktól.

Netán egy új anyag, vagy médium érkezik a művészet területére szinte az egész kritikai irodalom felvonul ellene. Minden múltbeli védelemre talál ilyenkor, s az egész jövőnk iránti aggodalom kap hangot. Azok pedig akik a dolog mellé állnak, kénytelenek cselharcos kritikai módszerekkel élni, mintegy ők is elrongálva eredeti érzékenységüket. Egész művészeti életünket annyira áthatja a taktikai csatározás szelleme, hogy egészen kezd a sakk művészetéhez hasonlítani.

Ma szinte tétován állunk és próbáljuk megfejteni azoknak az időknek enigmáit, amelyek évekre visszavetették és leépítették Kassák, Barcsay, Korniss, Bálint, Csernus, Kondor, Veszelszky, s mások művészetét, hogy csak találomra említsünk pár nevet. Pedig ezek az emberek nem teremtettek korszakos művészetet. Mindegyikük kiépült mintákon alakította ki a maga variánsát. Volt idő, mikor ellenségként kezelték őket, ma kultúránk fontosnak tartott értékei.

A felismerésre alkalmatlan és érzéketlen percepciónk képtelen volt értéküket a maguk mértékében felismerni. Mentésként persze elmondhatjuk azt, hogy a művészi értékek felismerése és pontos értékelése nem egyszerű dolog, s a tévedésre ezer alkalom kínálkozik. Ez így is igaz, de tűrhetetlen, amikor 60-70 éves távlatban sem kerülnek helyükre olyan korszakos nagyságok, mint pl. Csontváry, s amikor a jelenben semmiféle szelídséget és türelmet nem táplálunk azokkal szemben, akik a művészetet nem csak mint azonnal konzumálható funkciót tartják számon, hanem a jelenről alkotott vélemények, kifejtések és kifejthetők fontosak számukra, még akkor is, ha az ilyen munkának nincs közvetlen haszon jellege.

Meg vagyunk-e erősítve jelenünk ezen vonásaira? Érezzük-e az ilyen típusú munkából fakadó üzenetek fontosságát, melyekre a jövő generációk minden bizonnyal igényt tartanak majd? Érezzük-e annak fontosságát, hogy a jelenről alkotható üzeneteknek milyen döntő szerepe lehet életvitelünkben, tudatunk és tudásunk fejlődésére? Félő, hogy a fentieknél sokkal inkább az elfogadható, átvehető, vagy éppen az ellenkezéseket kiváltani képes mintákra vagyunk fogékonyak. Olyanokra, amelyek itt, vagy ott mások által jöttek létre, s amelyek a praxisban már garanciákat élvezhetnek.

Pedig az érzékeny, közvetlen és a helyi körülményeket reflektáló percepció a biológiai lét szerves része, a fejlődés kikerülhetetlen velejárója. A folyamatosan megújulni képes percepció és annak állandó értékelése vezette az egysejtűt odáig, hogy az anyag tudomást vehetett önmagáról az emberi tudatban. Biztos, hogy az evolúció eddigi és ez utáni folyamataiban a művészetnek fontos szerep jutott és jut napjainkban is. Nem akármilyen funkció ez! Éppúgy személyi, mint társadalmi ihletettségű és igényű.

A művész ösztönének sajátja, hogy sokszor tudata elé lát. Ezért hagyni kell ösztönrendszerét érvényesülni, tudva, hogy praktikumot: fejlődést termel. Azt is jó tudni, hogy nem minden hasznosat fogunk fel azonnal. Álljon erre itt egy kis visszapillantás a múltba.

Szemünk már évezredekkel ezelőtt "ismerte" a fénytant. Az egysejtű a biokémiát már az élet hajnalán. Az ősatmoszférában kialakuló szerves molekulák az atomfizikát. A fejlődés azokat részesítette előnyben, akik jól tudták kiaknázni "ismereteiket". Még mielőtt az intelligencia színre lépett volna a klasszikus fizika valamennyi alapfogalma – erő, mozgás, sebesség, fény, hő stb. – tudat alatt már mind helyt kaptak a központi idegrendszerben érzetek és célirányos reakciókat biztosító reflexek formájában. A természettudományok eddigi fejlődése során a tudatban fokozatosan felismertté vált mindaz, amit az idegrendszer már tudott. Amikor Descartes 1644-ben végleges megfogalmazását adta a tehetetlenség törvényének olyan alapvető tényt tudatosított, amelyet gyakorlatban az ugrását "kiszámító" vadállat, vagy dárdavető harcos egyaránt már régtől fogva alkalmazott. A századunk első felében kibontakozó természettudományos forradalom során érte csak el, s hagyta maga mögött a tudatos tudás az idegrendszer ösztönös tudását.

Ha a természettörvények világában ilyen rejtettségek vannak, miért pont a művészettől várnánk el az ellenkezőjét?

De nem akarunk túl messze menni annak megvilágításában, hogy a művészettől elvárható funkciók mennyire is nem korlátozhatók, ha materialista alapokon állunk. Úgy véljük, számos összefüggés levonása adódik az eddig felemlítettekből is. Tény, hogy az új felismerésekre alkalmatlan érzékelés és értékelés még biológiailag is fejlődésellenes.

Az ösztönösségen túl azonban hangsúlyozni szeretnénk, hogy nem zárja ki a tudásra való igényt és kötelezettséget. Művészeti életünknek jellemzője egyfajta olyan tájékozatlanság és dezinformáltság, amilyen mértékűvel egyetlen társművészet esetében sem találkozhatunk. Ismeretek hiányában, hogyan lehet ítéletekhez jutni?

A jelenkor művészeteinek helyzetéről, felvetéseiről sem a közönségnek, sem a művészeknek nem áll rendelkezésére elegendő információ. Ez olyan hiány, ami visszahatásában akadályozza a fokozottabb érzékelési képességek kifejlődését.

TENDENCIÁKRÓL ÉS TENDENCIÁINKRÓL A 70-ES ÉVEK VÉGÉRŐL NÉZVE
I. A VEZETŐ TENDENCIÁK SAJÁTOSSÁGAI
II. A VEZETŐ TENDENCIÁK BEFOLYÁSA
III. A TILTÁS
IV. AZ ÚJ FELISMERÉSEK HIÁNYA
V. AZ EGYÉN ÁLTAL TEREMTETT ÚJ MINTÁK SAJÁTOS SZUVERENITÁSA ÉS AZOK HOVATARTOZÁSA
VI. MURÁLIA ÉS KÖZTÉR MINT TENDENCIÁK
VII. A HETVENES ÉVEK VIZSGÁLÓDÓ TERMÉSZETÉRŐL
VIII. A NOSZTALGIA MINT TENDENCIA
IX. A LEHETŐSÉG