találkozó Marcel Duchamp 100. születésnapja alkalmából

index | exhibition / kiállítás | concerts / koncertek | előadások / röviden

Beke László telefonon tartja előadását [hang]


   Néhány nappal ezelőtt Szentjóby Tamással sétálgattam Lyon óvárosában. Hirtelen megálltunk egy kirakatnál, amely mögött egy nagyon édes, öt-hatéves koreai vagy kínai  vagy japán kislány zongorázott.
   Szentjóby Tamás odamutatott és azt mondta: Nam June Paik.
   Én két lépéssel odébb vártam meg, egy fürdőszoba-berendezés kirakatát néztem közben, és egy bidére mutatva úgy válaszoltam: Marcel Duchamp.
   Utólag belátom, hogy ez a megállapítás esetleg téves volt, mert Rrose Sélavy-t lehetett volna mondanom. Az urinoir férfi, a bidé az inkább női felszerelési tárgy...
   Oda szeretnék kilyukadni ebből a kis történetből, hogy Marcel Duchamp volt az, aki – miután kiállította a piszoárját – azt mondta, hogy Amerikában a legnagyobb műalkotások a vízvezetékek. Nam June Paik volt az, aki azt mondta, hogy Marcel Duchamp mindent előre kitalált, kivéve a videót.
   Miután végigelemeztük Szentjóby Tamással ezt a történetet, arra a megállapodásra jutottunk, hogy mi teljesen hülyék vagyunk, és bevettük azt, amit Duchamp nekünk javasolt, hogy akármerre megyünk, mindig a művészetre kell hogy gondoljunk.
   Az öregúr meglehetősen agresszív volt, ő találta ki ezt az egész procedúrát, hogy tudniillik a művészetből kikacsingatni az életbe, és agresszív módon ráerőszakolni mindenkire ezt az elképzelést. Most rajtunk van a sor, hogy az egészet megfordítsuk. Úgy gondolom, hogy akkor jutunk el az igazi művészethez, hogyha nem foglalkozunk vele, inkább az életre specializáljuk magunkat.
   Na most ezt azért is mondom, mert ha nem figyel az ember oda a művészetre, akkor rengeteg fölfedezést lehet tenni. Én például most tettem egy óriási fölfedezést Marcel Duchamp-mal kapcsolatban, úgy, hogy nem foglalkoztam vele.
   A következő a felfedezésem: ugye eddig mindig azt mondták, hogy Marcel Duchamp ezzel a vie célibataire-rel, az agglegény életformával tulajdonképpen modellezett egy jövőbeli művészformát vagy életformát: az androginitást. Véleményem szerint szó sincs erről. Nem ezért választotta az agglegényi életmódot Marcel Duchamp, hanem azért, mert nagyon előrelátó volt. Ezt most már a saját tapasztalatomból tudom.
   Elmondok erre egy példát.
   Ha az ember nem agglegény, hanem családja és gyerekei vannak – és történetesen Franciaországban van –, akkor megtörténhet vele, hogy az egyik vagy másik gyereke vagy a felesége megbetegszik. Ha az ember beteg, az egy elég kemény dolog, mert az orvost meg kell fizetni. Az jelen esetben, két főre nézve, körülbelül 300 frank. Ezzel semmi újat nem mondtam, mert Magyarországon nem olyan veszélyes a helyzet, ott ez többnyire majdhogynem ingyenes egyelőre. Ezzel semmi probléma nincs tulajdonképpen, mert az ember betegbiztosítással is tud élni, annál is inkább, mert elejétől fogva fizeti a betegbiztosítást, tehát joga van ahhoz, hogy az orvosi költségeket vissza tudja téríttetni. Mi ilyenkor a teendő? Tulajdonképpen semmi, mert a munkaadó elküldi a papírjait a betegbiztosító céghez, az pedig egy idő után értesíti a beteget vagy a családfenntartót, hogy egy bizonyos űrlap segítségével bizonyos dokumentumokat össze kell gyűjteni, utána minden rendben van. Eközben természetesen fizeted a levonásokat, amivel megváltod az orvosi díjadat. Hogy világosabb legyen a helyzet: amit te fizetsz, azt visszakapod, és kifizetheted vele az orvost, ha tudod. Igen ám, de a társadalombiztosító nem küld űrlapot, mint ahogy megígérte. Erre az ember bemegy a kerülethez, és elmondja, hogy mi a probléma. Ilyenkor azt mondják, hogy az a probléma, hogy az anyakönyvezési számot a betegbiztosítási központból még nem kaptuk meg, - sebaj, majd ők elintézik, hogy megkapjuk. Néhány nappal később meg is érkezik ez az anyakönyvezési szám, amely egyelőre ideiglenes, mert körülbelül hat hónapba kerül, hogy egy véglegeset kapjál, de sebaj, mert az ideiglenes ugyanannyit ér, mintha végleges lenne. Ezek után te már kérheted azt, hogy nyissák meg a dokumentációdat az illető irodában, amit úgy neveznek, hogy dossziét kell felfektetni. Ehhez nem kell más, mint egy fotókópia az itt-tartózkodási engedélyről. Azonkívül az első havi fizetésed igazolásának a fotókópiája…

[György Péter: – Laci, itt a sakkóra kezd lejárni…]

   Nemsokára be fogom fejezni. Ugyanakkor kell még a gyerekek vonatkozásában egy iskolalátogatási igazolás is, és természetesen a bankszámládnak a száma, amire majd utalják a pénzt, valamint az illető betegnek a tartózkodási engedélye. Igen ám, csak a probléma az, hogy a beteg, aki történetesen ebben az esetben a gyerekem, az csak később kaphatja meg a tartózkodási engedélyt a rendőrségtől, mert ő csak azután kaphatja meg, miután én megkaptam, énnekem pedig körülbelül két hétre van szükségem, hogy megkaphassam. Na most ezzel nem terhelem a tisztelt hallgatóságot, hogy ezeket a papírokat hogyan kell beszerezni, de miután mind megvan, visszamegyek a betegbiztosítóhoz, aki közli velem, hogy mivel későn adtam be a papírjaimat, ezért már visszamenőleg csak úgy tudok betegbiztosításban részesülni, ha visszamegyek a rendőrségre, és kérek egy igazolást arról, hogy én már jóval korábban beléptem az ország területére. Ezt némi utánjárás után remélhetőleg meg is lehet szerezni, és ezt a rövid történetet kizárólag azért meséltem el, mert Marcel Duchamp, aki mint francia állampolgár és időnként amerikai lakos annyira előre látta az összes bonyodalmakat, hogy jobbnak tartotta egy agglegényi életmódot élni, hogy elkerülje az ilyen problémákat, és a művészetnek szentelhesse magát.
   Igen ám, de erre én azt mondom, hogy abból, hogy a Duchamp-féle agresszióból kikeveredjek, sokkal egyszerűbb nem foglalkozni Duchamp-mal és a művészettel, hanem kizárólag az ilyen mindennapi életmódokkal és mindennapi intéznivalókkal, és amennyiben az ember ezt lelkiismeretesen csinálja, a sors megajándékozza az olyan felfedezésekkel, mint az enyém is: nevezetesen az, hogy Marcel Duchamp nem az androginitás irányába ment – ez egy óriási tévedés volt –, hanem mint jó ügynök és előrelátó üzletember, egyszerűen elkerülte a fölösleges problémákat.
   Én a magam nevében ezt kívánom a magyarországi Duchamp-szakértőknek is, rengeteg felfedezés birtokába fognak jutni. Hát ennyi.

[György Péter: – Az interjút megköszönjük, és a válaszunk az az, hogy el fogjuk küldeni a legrövidebb időn belül a magyarországi Duchamp-szimpózium anyagát, úgy mint magnetofonszalagon, úgy mint fényképeken...]

   Nagyon remek. Nagyon remek. Szabad még egy mondatot mondanom?
   Ezt nem muszáj a tisztelt kollokvium tudomására hozni, de akit érdekel, van Duchamp-nak az utolsó nagy műve, az Étant Donnés, egy közismert alkotás, egy ruhátlan hölggyel a középpontjában. Az újabb Duchamp-kutatás kiderítette azt, hogy ez a Courbet-nak A világ kezdete című alkotására megy vissza, ami egy hasonló motívumot ábrázol, tehát egy hölgyet ruha nélkül, egy meglehetősen érdekes pozitúrában. Az érdekesség az, hogy a francia irodalom szerint ez a kép egészen a második világháborúig a Budapesti Szépművészeti Múzeum tulajdonában volt, mint a Hatvany-gyűjtemény jeles darabja. Azóta én nem tudom, hogy hova került a kép, lehet, hogy most is ott van a raktárban. Tessék utánanézni.[*]

[György Péter: – Köszönjük az adalékot… Ma este fölszólítjuk a kollégákat.]

   Aradi Nórának a Courbet-monográfiájában esetleg bent van a kép, énnekem nem volt alkalmam föllapozni. Na, hát szervusztok, és jó munkát kívánok.

[György Péter: – Fölszólítjuk a kollégákat. Jó. Szia Laci, köszönjük szépen.]

   [*] A világ kezdete Jacques Lacan gyűjteményéből került elő, és jelenleg a párizsi Musée d’Orsay-ben látható. (B. L. 2007)


lásd még: Marcel Duchamp az eltűnt idő mérnöke - Beszélgetések Pierre Cabanne-nal


következő előadó: Peternák Miklós

index | documents / dokumentumok | Artpool | search / kereső