találkozó Marcel Duchamp 100. születésnapja alkalmából

index | exhibition / kiállítás | concerts / koncertek | előadások / röviden

Birkás Ákos - Ekler Dezső [hang] - Tóth Gábor


Hölgyeim és Uraim!

   Marcel Duchamp művészetének olyan aspektusáról szeretnék beszélni, mely hozzám, mint építészhez közel áll. Tudniillik Duchamp teréről.
   Duchamp azok közé a művészek közé tartozik, akiknél már-már fontosabb az, amit nem csinálnak, mint amit megcsináltak. Hogy kik ilyenek még? Rimbaud, Ottlik, Beuys, hogy a kézenfekvő példákat mondjam.
   Duchamp kubistaként nem kubista. Tárgyakat állít ki, melyeket nem ő csinált. 1927-től 1935-ig nem alkot satöbbi. Szobrász úgy, hogy nem csinál szobrokat. Ahogy Beuys sem csinál szobrokat. Festő úgy, hogy nem fest képeket. Megjegyzésként rögtön ide kívánkozik: nem arról van szó, hogy nem szobrokat, hogy nem képeket csinál, vagyis nem munkáinak polgárpukkasztó újító jellege a fontos, hanem hogy nem csinál szobrokat, hogy nem csinál képeket, tehát az, hogy művészetének anyaga nem a megfogható. Úgy, ahogy Beuys mondja: szobrászatának tárgya a megfoghatatlan. Ha pedig úgy vesszük, hogy a megfoghatatlan első lépésben, tehát fizikailag a tér, akkor úgy kell következtetnünk, hogy Duchamp-nak kitüntetett anyaga a tér. Legutóbb a Ludwig-kiállításon volt ez átélhető számomra, Beuys pecsétes filctekercse láttán. Az, hogy tere van. Felmerül persze, hogy azért éreztem így, mert Beuys jelentős. Mégis úgy gondolom, fordítva van. Beuys és Duchamp is nagyrészt azáltal jelentősek, ahogy nem csinálnak dolgokat, s ezáltal van terük.
   Leírható-e a Duchamp-i, a Beuys-i tér? Félreinterpretálások sora jelzi, hogy nem könnyen. Lásd legutóbb a Beuys-kiállítást a Bercsényiben. Beuys attribútumok, kalapok, keresztek tömkelege. Mick Jagger véleményem szerint azért nagy művész, mert zenéjének levegője van. Ugyanazt csinálja húsz éve, és mégis. A titka a hangjegyei, az ütései közt van, abban, amit nem csinál. Beuys kis buszból kiömlő szánkói látszólag bárhogy elrendezhetők egy-egy újabb kiállításon, de csak látszólag. Bárhogy elrendezhetőek, mert nem szobrászati rend köti őket, illetve nem rendezhetők el másképp, mint eredetileg, mert a terük kötött. De mi ez a tér? Nyilvánvaló Beuys-nál és Duchamp-nál is munkáik helyhez, időhöz, alkalomhoz kötött jellege. Ezeknél a művészeknél fontosabb az Auftakt, a felütés, az alkotás előtti lélegzetvétel, mint maga a mű. A döntés, a választás és a nem választás a fontosabb vagy legalábbis a művel azonos rangú.
   Duchamp tulajdonságok nélküli művész. A művészet Ulrichja. Tud nem dönteni. Visszatartja magát, meg tudja tartani magát a meghatározatlanban. Mondén alakja, önmegtartó felülemelkedettsége a koron valóban csak Ulrich-hoz és Ottlikhoz fogható. Lásd Ottlik zakója Esterházynál. Zakó, hátranyalt haj, kisportolt, csontos szikárság. Mi ez? Modor? Stílus? Lásd: nyugat-berlines new wawe ifjúságunkat. Nem. Világnézet és sors. Ha úgy tetszik, karma.

   Még egy párhuzam. Ulrich és Clarisse[*] testvérszerelme. Nem tudom, a művészettörténet felvetette-e már ezt? Én tudom Duchamp egész munkásságát – a Paradicsom és a [Fiatal fiú és lány] tavasszal című korai képektől egészen a Nagy üveg menyasszonyáig és a széllel bélelt ürgékig – úgy látni, mint a házassága, elrablott nővére vagy nővérei, utáni teljesülhetetlen vágy képeit. Mintha ez volna egyetlen témája. Megtartott ártatlanság, megőrzött teljességvágy. Duchamp műveiben ennek a hosszan kitartott gyermeki egzisztenciának a tere a fontos. Duchamp tere apám tere. Az első századfél gyermeki, nyílt, férfiasságának tere. Duchamp és Beuys antiművészetében egzisztenciális terük a fontos. És az, ahogy ezt és az, hogy ezt képesek művé varázsolni.

   [*] Elhangzott szövegben Diotima, javította a szerk.


következő előadó: Birkás Ákos

index | documents / dokumentumok | Artpool | search / kereső