találkozó Marcel Duchamp 100. születésnapja alkalmából

index | exhibition / kiállítás | concerts / koncertek | előadások / röviden

Tábor Ádám - György Péter [hang] - Pataki Gábor


Decemberi tézisek

   Tézist írni annyi, mint programot bejelenteni, alakítani a jövőt és megkezdeni egy új időszámítást, kijelölni egy új teret. Áprilisi, Marly, kandidátusi tézisek... Ezek itt és most pedig ellentézisek, amelyek részben a jövőre, részben a múltra vonatkoznak. Legfőképp azonban erre az öt percre. A jövőhöz annyi a közük, hogy egy adott jelenben hangzanak el, és most, amikor ezt írom, az a pillanat még odébb van, viszont épp most, amikor elhangzottak, már utolérte őket az elég jelen, most pedig a múlt egy újabb hulláma. Amint mondtam, amit mondtam, már a múltban van, és minthogy önmagára vonatkozott, ezért csupán a múltra érvényes.
   Kísértet járja be Európát, a félelem és rettegés, a szorongás és rossz közérzet kísértete. Immár senki sem fog össze senkivel, hogy akár szent, akár profán szövetségre lépjen, és ellene a harcot felvegye. A félelem azonban nem azonos az elidegenedéssel, nem azonos az osztályhelyzet keltette rossz érzéssel, a mindig jogos elégedetlenséggel, és végképp nem azzal a feszültséggel, amelyet az osztályváltás, a hatalomátrendeződés szabadít föl az érzelmekben. Ez a félelem, amiről én itt és most beszélek és amelyet művészeti hatóerőnek és formateremtő elvnek tekintek, nem azonos azzal a görccsel, amelyet a tulajdonformák radikális átrendezése felold.
   Avantgárd művészet az volt, amely nem fogadja/fogadta el, hogy a félelem ellen a kertben nincsen orvosság. Az, amely nem él együtt a félelemmel, és nem szőrözi meg a szorongást, mint hű háziállatát, nem édesgeti magához és nem szoktatja szívét a rettegéshez, legvégül pedig nem osztja meg rossz közérzetét mással, nem leheli arcunkba libazsíros vattaként rossz érzésének savanyú leheletét. Nem prófétál világvégét és nem profitál mindenből forgó valamit, működő tőkét. A múlt nem ér véget, és lehet, hogy a holt föltámadt. Az 1990-es évekre túlleszünk a transzavantgárdon is, de ez a kérdés, csak azokat foglalkoztatja, akik ezt a korszakot transzavantgárdként képzelik el. Azt, hogy ez a korszak a posztmoderné, a transz- és posztavantgárdé, azt mindössze akkor jelenthetjük ki, hogyha épp az előző felől szemléljük. A változatosság kedvéért ismét a múlt gondját hordozzuk a jelenben. Miért is ne szemlélhetnénk mindezt fordítva, a jövő felől, ami épp oly közel van, mint a múlt, annyira elháríthatatlan és legalább annyi ismeretet követel a megismerése. Meglehet, hogy értelmetlen a jelent és a közeljövőt a folyamatos jelenen áthúzódó veszteségként és romlásként szemlélni, valamint leírni. A perspektíva egy másik nézőpontjából elképzelhető, hogy mindez, amit mi eklektikának és romnak látunk, immár egy új kultúra, nagyszerű és új épület, új épület. Új kultúra, ha gyors, ha lassú. Tömör fal vagy épp üres, fekete lyuk, börtön vagy Bermuda-háromszög. A művészet nem a jelenből, hanem a jövőből érkezik. Ami ma művészetként érvényesült, az már mindössze művészet. Alternatíva az, ami ma nem látszik, illetve nem annak tűnik. Mágia, babona, jóslás, ómenek, sorskeresés tenyérben, bélben, vízben, ólomban, a hold állásának vizsgálata, a napfolt tevékenységének elemzése, a meteorológiai tények jellé változtatása. Valamint – szemben ezekkel a kategóriákkal – osztályharc, önfelszabadítás, szolidaritás, szakszervezetek és csoportérdekek. A félelemmel együtt élő, abba adottságként beleszületett ember számára a fenti technikák épp olyan radikálisak és személyiségteremtőek lehetnek, mint a direkt akcionizmus, a társadalmi kooperáció, a kommunikatív cselekvés. Azonban meglehet, hogy ma mindössze egy-egy párbeszédre ha alkalom nyílik. Sem periféria, sem centrum nincsen. A nagy társadalmi metaforák értelmetlenek, és nem mondhatjuk, hogy ennek vagy annak az osztálynak az ízlését hasonlítsad ahhoz, és alakítsd annak a tapasztalatának megfelelően. Nem mondhatjuk, hogy ez a csoport vagy az tanuljon el bármit is egy másiktól, ezeknek az összevetéseknek semmi értelme. A még le nem szerelt, valamint fel-felrobbanó atombombákhoz és atomerőművekhez képest Kecskemét épp oly közel van, mint New York. Nem elképzelhetetlen, hogy a félelem csak annak számára természetellenes, akinek megadatott, hogy értesítve legyen arról, lehetett másképp is élni. Nem elképzelhetetlen, hogy a nemzeti kultúra hiánya például csak annak tűnik föl, akinek megadatott, hogy értesüljön arról, hogy valaha volt ilyen, volt másként. Nem elképzelhetetlen, hogy az intelligens beszédmód hiánya csak annak tűnik föl, aki azt hiszi, elmondani bármit másként lehetetlen. De elképzelhetetlen, hogy a rossz fizikai érzés ne tűnjön fel bárkinek, annak, akinek egyébként szinte minden természetes. Szinte minden természetes, ami az 1980-as évekre a régieknek megszokhatatlan lett. De elképzelhetetlen, hogy az éhség és fizikai fájdalom, a szegénység, a sorban állás, a kirekesztettség, a megalázottság ne tűnjék föl annak, aki egyébként nem tudja, mit jelent például, hogy ő magyar-e vagy sem, él-e a művészettel vagy sem, intelligens-e vagy sem. Annak van tehát igaza, aki jó levegőn akar lenni, enni óhajt és öt forintért kuglert venni. Annak, aki hallani sem akar a múltról – ami elemi jog. És ezt épp azt avantgárdnak kell tudomásul vennie. Kinek hiányzik ebben a teremben például a fizikailag megsemmisített iráni ellenzék? Lévén ők mostanában Európában egy másodosztályból osztályozhatatlanná süllyesztett minősítésű nép. Ki fél, és miért? A félelemmel együtt élni annyit jelent, mint lemondani a kérdésről, nem kérdezni, nem beszélni. Miért félni? – ez éppoly értelmetlen kérdés, mint azt kérdezni, hogy miért nő percről percre a köröm. Bámulni a csillagokat és a választ az időjárásban keresni. A félelemmel együtt élni annyit jelent, mint nem felismerni, hogy a világban van kikövetelhető lehetőség a lázadásra, és megalkotható a lázadás formája, illetve fellelhető annak a terepe.
   Ez volna hát az új élet nyitánya.


lásd még: a szimpozion meghívója | performansz előadások, 1995 | Duchamp 2007/2008


következő előadó: Tábor Ádám

index | documents / dokumentumok | Artpool | search / kereső