Horányi Özséb - Rózsa T. Endre [hang] - Kukorelly Endre
Meg kell mondani őszintén, nagyon sokáig gondolkodtam, hogy miről beszéljek abban a nagyon rövid öt percben, amiről beszélhetek Marcel Duchamp-ról, akit én is a XX. század egyik legfontosabb, mondhatni kulcsjelentőségű emberének tartok.
Akkor amikor a szó elkezdett görögni itt az asztal egyik végétől, eleinte csak a readymade-ekről volt szó, ami Duchamp tevékenységének egy nagyon fontos, de mégiscsak egy áttételes oldala, valaminek a következménye. És ahogy közeledett errefelé a szó, egyre jobban kibontakozott az, ami igazán fontos, az hogy Duchamp, - Ákossal teljesen egyetértek - pap volt, szinte próféta. És volt egy fontos mondanivalója. Ez a mondanivaló a csenddel volt kapcsolatban. És valahogy ezt a csendet fejezte ki, azt hiszem a readymade-eken keresztül is. És az igazi mélysége ezeknek a readymade-eknek azokban a hosszú években rejlik, amikor Duchamp nem csinált semmit. Na most ez a semmi ez egy tömény semmi volt, egy telített semmi, nem egy üres semmi. És ez az üres semmi látszatát lkeltő valójában tömény semmi az, ami őt olyan fontossá teszi és az, ami őt pappá teszi, vagy bizonyos értelemben prófétikus egyéniséggé teszi.
Arra gondoltam, hogy az lenne a leghelyesebb, ha én itt öt percig ülnék és nem szólnék egy szót se. Ezzel valamilyen formában kényszeríteném a hallgatóságot arra, hogy ezt a semmit egy bizonyos töménységgel átélje. De aztán eszembe jutott, hogy nem ez az igazi megoldás.
Itt van a magnetofon és elhívtam ide egy barátomat, aki biztos itt lenne, ha módjában állna itt lenni... úgyhogy az a helyes, hogy itt legyen.
Az az összefüggés is nagyon erősen föltárult, amikor Beuys-szal illetőleg Duchamp-mal letevődtek ezek a pontok..., sőt még egy érdekes összefüggés is feltárult, ez a pici fényecskékkel kapcsolatos. Ez egy véletlen, de én nagyon meghatónak tartom ezt a véletlent, hogy valamivel több mint 2000 éve volt a makkabeus forradalom, és ennek az emlékünnepe a hanuka ünnepe. Nem egészen egy hét múlva lesz a hanuka ünnep, és a hanuka ünnepnek a jelképe a kicsi láng...
Most pedig bekapcsolom a magnót.
A jelenlévők közül sokan ismerik azt, aki itt van most a magnetofonon. Bikiként ismerik, Hajas Tiborként ismerik. Körülbelül 10 évvel ezelőtt készítettük ezt a dolgot, ami itt van. Akkor le is ment a rádióban, úgyhogy ez nyilvános. Tehát sokan ismerik. De aztán mostanában meg akartam ismételni, mert arra gondoltam, hogy sokan nem hallották akkoriban, és sajnos most nem sikerült megismételni, mert most azt mondták a rádióban, hogy most ne ismételjem meg, mert nem aktuális vagy nem időszerű vagy nem olyan a hangulat... Én nem tudom eldönteni, azt hiszem hogy egyszerűbb, ha a hallgatóságra bízom és végülis legyen akkor újra megint csak nyilvános.
Hajas Tibor: Érintés (rádió-performance)[*]
Igen, jól hallod, én vagyok az. Figyelj erősen. Néhány percem van csak, hogy megpróbáljalak megérinteni; megérinteni olyan leheletfinoman és mégis olyan hatalmasan, amiről eddig nem is álmodtál. A rádió, ez az óriási hatalom most egy rövid ideig csak veled törődik, csak veled játszik; hozzád simul, megkísérel alkalmazkodni hozzád, testet ölteni a szobádban; az enyémet. Dőlj hátra, engedd el magad, hunyd le a szemed. Így akarlak. Nem valamit hallgatsz, hanem engem – és ez elég. Nincs szükség arra, hogy mutatkozzam. Felismersz a legparányibb információból is – jól ismersz, kicsit túlságosan is jól, nem?
De most rá is vagy szorulva erre. Pedig segítek neked; én viszont egyedül vagyok, mintegy vakon és süketen, és pusztán magammal kell beérjem. Az emlékeimet, a képzeletemet kell tapogassam úgy, hogy te érezd. Érezd úgy, hogy válaszolj is rá, mozogj együtt velem, javíts ki, ahol hibázom – mert én nem észlelek belőled semmit, csak magamat. Én megteszek mindent; megtöltöm a szobádat, óriási leszek vagy pici, hogy módod legyen válogatni, halkítani vagy hangosítani, ahol úgy kívánod; módod legyen úgy bánni velem, mint egy tárggyal, olyan szégyentelenül és szabadon, csak a saját gyönyörűségedre.
Micsoda izgalom, hogy tárgy lehetek a számodra! Élj vele; próbáld a hangszínt is! És micsoda tárgy vagy te nekem, micsoda ellenállás nélküli bemutatót tarthatok magamnak rajtad, mennyire megrészegülhetek magamtól! Ha! érzed? Finom volt? Gyötörjelek vagy simogassalak?
És ráadásul ez a rengeteg idegen! Ez a sok férfi, nő, gyerek, aki leskelődik, ez a sok hallgató, aki mind részt vesz a történetünkben, ami az ő jelenlétüktől lesz igazán teljes, igazán izgató! – Hé! ti mikor kerültök sorra? és mire fogtok kelleni? Készüljetek!
Sietnünk kell. Lejárt az időnk. Gyorsan. Ez a magányos tánc ország-világ előtt nem tarthat örökké. Siess. Én elvégeztem, amit akartam. Ha te még nem, most már fejezd be egyedül.
- [*] Eredetileg elhangzott a Kossuth Rádió Gondolatjel adásában, 1979. február 4-én
következő előadó: Horányi Özséb