Erdély Miklós:

Ismétléselméleti tézisek

1. Az egyszeri ismétléssel értékét veszti, konkrét létét fokozza, esszenciális létét csökkenti.

2. Csak az jelenhet meg, ami ismétlődik, és csak az nem létezik.

3. A nemlétezőt az emlékezetre való hivatkozással érzékeljük.

4. A születő, a teremtett, a változó ismétlésben jelenik meg és hal el.

5. Ugyanaz még egyszer a teremtés sodrában elérhetetlen.

6. A teremtés érzékelhetetlenül felgyülemlik és hirtelen nyilvánul meg.

7. Az abszolút új felismerhetetlen, észrevehetetlen és így nem jelenhet meg.

8. Ábrázolással az ábrázolt szubsztanciális csonkulást szenved. Ebben áll a tradicionális művészet hibás volta, mely erdetileg a rossz, kártékony erők elleni mágikus harc eszköze volt. A megörökítés részleges, mivel az ábrázoltat nem saját anyagában reprodukálja, így részleges az ábrázolt felszámolása is. Ebben áll az ábrázoló mágia korlátozottsága.

9. Tökéletes kópia a véletlenszerűről a véletelen-szerűség érzetét csökkenti.

10. Az emberi duplikátum, az ikrek létezése lehangoló nonszensz, az individuális tudat számára metafizikai botrány, mert a véletlenszerűség érzetét fokozza. *

11. A pszichikus duplikátum (déjà-vu) az énérzetet fokozza azáltal, hogy a teljes megismételtségben az Én egyszeriségét hangsúlyozza.

12. Az ipari széria azáltal, hogy azonos formába kényszeríti a különben véletlenszerűen vagy strukturális adottságai szerint alakulót, védi a tudatot a környező természethez viszonyított idegenszerűség érzésétől, ugyanakkor a "közöst" megkerülve az általánosba tereli.

13. Mivel az ember sem a teljes azonosság dermedtségét, sem a szüntelen változás és változatosság szédületét nem bírja el, a hasonlóságok, analógiák, a ritmizált változás, a dialektikus periódusok szféráját tekinti sajátjának. A különbözőben keresi az azonosat, az azonosban az eltérést. A szellemi ember azonban csak a totális változásban ismer magára.

* X. Y. kisasszony nyilatkozta:
"Én nem ábrázolom az ikertestvéremet."

(1973)