Erdély Miklós életműkiállítás

Műcsarnok, 1998.10.17–11.20.

Kreativitási gyakorlatok (1975–1977)
(Fantáziafejlesztő gyakorlatok, INDIGO munkacsoport)

KREATIVITÁS - VÍZUALITÁS című Maurer Dóra film webes feldolgozása

A kreativitás fogalmát úgy értelmeztük, hogy a megadott struktúrán belül az egyéni invenció mindig mint közösségi teljesítmény csapódjon ki.

A vizualitás segített bennünket abban, hogy viszonyokat, rendszereket tegyünk átélhetővé, ugyanakkor „ábraként” jelentek meg a különböző emberi kapcsolatstruktúrák.

A teljesítménykényszert vagy lehetetlen feladatokkal oldottuk fel, vagy úgy, hogy a produktumért az esztétikai felelőséget a közösség viselje”

Erdély Miklós (1976)

Lábas Zoltán: Kollektív rajzolás az Erdély-Maurer csoportban, 1978

[...] 1975 őszén a Ganz Mávag képzőművészkörében Papp Tamás szervezésében új program indult. Helyisége tisztább volt, mint más rajzköröké, és az első foglalkozások izgalmasabbak voltak, mint eddig bárhol másutt. Szerencsém volt, a Mozgástervezési és kivitelezési akció (ez volt a neve) első gyakorlatán is részt vettem, így az egymásra épülő feladatok értelmezése és megoldása könnyebbé vált, nyomon követhettem a módszer fejlődését. [...]

[...] Fél év múlva a kör tevékenysége új nevet kapott: a Kreativitási gyakorlat fogalma találóan jellemezte a foglalkozásokat, inspirálóan hatott akkor is, amikor még keveset tudtam jelentéséről, de annyit biztosan, hogy egy átfogó érzék kifejlesztéséről van szó, és ez az érzék a jelentős alkotások létrehozatalakor mindig működésbe lép. Tehát a gyakorlatok, a megtalált fogalommal együtt, egy roppant izgalmas utat jelöltek ki, amin érdemesnek látszott végigutazni az ismeretlen felé. [...]

Új misztika felé. Sebők Zoltán beszélgetése Erdély Miklóssal. 1982 (részlet)

Erdély Miklós: Igen. A kreativitási csoport pedagógiai tevékenységem részének tekinthető, amellyel megpróbáltam kitermelni azt a közeget, amelyben egyáltalán érdemes dolgozni. Gondoltam, legyen környezete is annak, amit csinálok. Megpróbáltam előadni, népszerűsíteni azt a gondolkodási módot, amit lényegesnek tartok. Ez viszont csak úgy lehetséges, ha mások is, a „tanulók” is megpróbálnak valamit csinálni. Mindez szépen kifejlődött, valódi környezetté vált, önállósult – nem egyszerű epigonizmus lett belőle, hanem művészek fejlődtek ki, akik munkásságom jó környezetének bizonyultak. Mondhatom, ez a környezet lett tevékenységem legjobb kritikusa.

Amikor mi ezeket a gyakorlatokat elkezdtük, akkor egyáltalán nem tudtuk, hogy kreativitást űzünk. Csak később olvastam egy könyvet (Erika Landau: A kreativitás pszichológiája), és felismertem, hogy a mi tevékenységünk hasonlít arra, amit a pszichológiában kreativitásnak neveznek. Másrészt kétségtelen, hogy a második vagy harmadik évben a Fantázia-fejlesztő gyakorlatokon igenis tudatosítottuk, hogy mit nevezhetünk kreatív szellemi műveletnek. Mégpedig azért, mert amit általában kreatív szellemi működésnek neveznek, az néhány szellemi folyamat szűk körű variációja. Azáltal, hogy tudatosítottuk, melyek ezek, feléjük akartunk emelkedni. Tehát valami olyasmit akartunk csinálni, amire eddig ember nem volt képes. Illetve képes volt rá, de csak öntudatlan formában: ez az a bizonyos megragadhatatlan művészi tevékenység, amiben egy ezoterikus agyi működés nyilvánul meg. Tehát azt csináltuk, fogy ha felfedeztük a „szabványkreatív” szellemi műveleteket egy munkában, azt már eleve nem tartottuk jónak. Ezek a műveletek meglehetősen egyszerűek. Ilyen a fokozás, a fordítás, a kétszeres fordítás, a redukció, a dolgok tautologikus megközelítése stb. Az avantgardisták tevékenységének 90%-a ilyenekből áll. Ezek természetesen nem a legmagasabb rendű műveletek. Vannak olyanok is, amelyek ezeken túlmutatnak, megragadhatatlanok, modellezhetetlenek. Azáltal, hogy tudatosítottuk azt a réteget, amely bárki számára elérhető, megnyitottuk, sőt, kötelezővé tettük azt a területet, amely csak a kiválasztottak számára adatik meg. Ebből persze az következett, hogy mindez nemcsak pedagógiai, hanem inkább szelektív tevékenység lett. Aki ezt nem bírta, az kimaradt, így egy idő múlva kiérlelődött egy jó társaság. Én egyáltalán nem tartottam kötelességemnek, hogy bárkit megtanítsak a kreativitásra, mint egy szabvány pedagógus. Inkább azokat az embereket kerestem, akik ebben a szellemben tudnak élni és dolgozni.