A képsík szinte teljes felületét betöltő alma derus, színes, krétavonalakkal lendületesen, ívesen megrajzolt szép alakjának közepében – mintegy a magház helyén – nagy, világos – barna-kékes 1-es, mellette fehérrel az „alma” felirat. A jobb sarokban zöld plusz (+) jel és kis zöld körte rajza. Az alma motívuma gazdag értelmezési lehetőségekre ad módot, végeláthatatlan mitológiai-szimbolikus háttérből lép elő. Lehet a „viszály almája” vagy Paris jutalmi jele a legszebbnek, az utóbbi esetben Venus – a szerelem és a szépség – attribútuma. Különös a szerepe a kora középkortól Nyugat-Európában: a Bűnbeeséskor leszakított gyümölcs alma képében jelenik meg képeinken és képzeletünkben, s marad is ez így máig. A tudás almája, mely révén a halálból haraptunk, feltehetőleg a középkori latin nyelv segítségével vált különösen alkalmassá erre a szerepére, mivel az alma (malum) és a baj, gonosz (malum) kiejtése azonos. „Jó lenne a világ minden népében élő almamítoszt összegyűjteni, a paradicsomi almától Paris almájáig és a Csipkerózsika almájáig.” (Hamvas Béla: Gyümölcsóra – bár Hamvas bizonyára Hófehérkére gondolt.) Héberül az „ayin” szem jelentésű is, ebből származtatható az O betű, az omikron. Az angol nyelvű „apple of eye” kifejezésnél, ami pupillát jelent, újra a látással kerülünk kapcsolatba. De hisz az eredeti bibliai történet is erről szól: „...a mely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek...” (1 Móz. 3.5.) Erdély almája a szem számára kedves látvány, de még más is: több helyen fordul elő írásaiban ez a kép, pl. épp az imént idézett bibliai helyre vonatkozik A titokról című írás utolsó mondata: „Az ember végül is belátja, hogy az egyetlen, amit tehet: beszüntet minden gondolkodást, ami a vegetatív léten túlmutat; a még egészen be nem fejezett harapás nyomát elegyengeti és az almát óvatosan visszaakasztja a fára”. Vagy a Metánban – s ez már képünkkel közvetlen kapcsolatba hozható: „A félautó nem autó, de fél alma az még finom alma”. Minőség és mennyiség a téma tehát. Megjelenik a kép címében, ahol az „egyes” számmal és betűvel is jelen van, sejtetve, hogy az összeadás nehézségekbe ütközhet. Ezért az alma rajzára ráírt „1 alma” sem egyszerű tautologikus gesztus: az individuum „egyese” – melyet Erdély sok más képen ábrázolt, majd’ mindig a nehéz helyzetbe került individuum jeleként (-1) –, hanem itt az alma (= tudás) nagyobb körében, „dicsfényébe” állítva mintha pozitív kontextusban jelenne meg. A kép alsó sarkába – festészeti szempontból szinte jelentéktelenül – odafestett kis „plusz körte” motívum mintegy felszólítás: „na, ezt add össze!”. Ez egy kívül rekedt, más alak, amelynek láthatóan semmi különös pozitívuma nincs az eléje írt + jelen kívül. Nincsen ráírva semmi (a + sem rajta van, bár lehetne), csak színével az éretlenségre, vagy Erdély Bújtatott zöld című munkájára utalva, a reményt jelentő zölddel kötődik a kép többi részéhez. Valóban, ehhez az „éretlen reményhez” sincs mit hozzáadni – mondhatjuk, figyelembe véve az összeadás kommutatív tulajdonságát.

A nagy és kicsi viszonya lehet mennyiségi és minőségi is, de nem feltétlenül egyszerre. Erdély egyik korábbi munkájánál megjelenik az itt jelenlévő gondolat: A Méretkáromlás egy nagyméretű, űrből készített fotó a földgolyóról, jobb sarkában egy felirattal: „Isten pici”. És ha arra gondolunk, hogyan három az itt látható egy (alma), valóban átélhető a kérdés, mit is tud (hogyan is lehet) ehhez a kívülálló(t) hozzáadni?