Erdély Miklós az 1984-es bécsi Orwell-kiállításra készítette el Hadititok című művét, amelyhez a katalógusba a következő szöveget mellékeli:

„Jelen kiállításon kísérletet teszek arra, hogy felhívjam a figyelmet a hadiipar minden egyebet maga alá gyűrő öntörvényű mechanizmusára. E jelenség tudatbeszűkítő, személyiségroncsoló következményei az ismeretlennel szemben álló emberi lény létének alapjait érintik. Úgy gondolom, hogy ez az 1984-es világhelyzet legfontosabb meghatározója”.

Hadititok, 1984
installáció 1,20 x 5,30 m (in Orwell und die Gegenwart, Museum des 20. Jahrhunderts, Vienna)

A mű felállítása után ekképp foglalta össze egy levélben annak jelentőségét a maga számára:

„Sok nehézség után sikerült elkészítenem, eredeti elképzelésemhez közel álló installációt. ... Csak a megnyitó előtt két nappal utazhattam Bécsbe, és utolsó pillanatban Maurer Dóra odaadó fizikai segítségével készült el a munkám. Néhány új effektust sikerült kipróbálnom. Így a fény, a szín és a világító festék egységes használatát. A mozgó szöveg (finom kompjúteres szövegíró) egy "arte povera" hangulatú környezetbe építését stb. Ezek az effektusok egy "Gesamtkunstwerks" törekvésre utalnak.”

A formai „Gesamtkunstwerk” mögött egy eszmei összefoglalás is meghúzódik. A „mögött” szó ez esetben nem csupán metafora, mivel a mű formái is valami mögöttesre utalnak. A kulissza mögül a háttérből kiáramló fény, a három vörös lámpa, amelyek a Maurer Dórának adott instrukció szerint adminisztratív funkciót töltenek be, azt jelzik, hogy „bent felvétel van”, vagyis tilos belépni. Az emberi érzékelés becsaphatóságát szemléltető pszichológiai ábrák „a látszat csal” igazságát példázzák. A „precízen” beépített fényújságon, pontosan megadott intervallumokban futó tézisszerű szöveg pedig a titok és mű jelentésének teljes jelentéskörét villantja fel, ám ezt egy olyan eszközzel teszi, amelynek a mélyebb, költői gondolatok megjelenítésére való képtelensége csak a nyilvánvaló. A fényújsággal kapcsolatban Erdély korábban Stan Brakhage-t idézte: „Az én filmjeimet egyszer megnézni olyan, mint Ezra Pound egyik cantóját villanyújságon végigolvasni”.

Erdély A titokról című írásában (in: Új Symposion, 1985/01–02. 12–13.) a történelmi hatalmi intézmények és a hadiipar által zárolt információról a tudásra helyezi a hangsúlyt, vagyis a tudományos kérdések helyett a bibliai tudás fája kerül előtérbe:

„A titok az emberiséggel egyidős fogalom, és kezdetektől a tilossal függött össze. A tiltott gyümölcs megízlelése az ember eredendő bűne... A tiltás már eleve jelezte, hogy az ember szabad, hiszen a lehetetlent fölösleges megtiltani.” Az intézmények és az államok azonban kialakították a titokőrzés intézményeit, amelyek egyedüli zálogai fennmaradásuknak. Ennek következtében „A percepcióképesség rombolásán keresztül, a megkevert, értelmezhetetlen információ kiszivárogtatásán át, valódi, ám összezavart közlemények idegenítik el az embereket már nem is egymástól, hanem fokozatosan önmaguktól”, és végül már az sem tudható, ki birtokolja a titkot.
„Ilyen mértéktelen ésszerűségnek csak valami hasonló méretű titok lehet a nyitja, amelynek irányába azonban mozdulni nem szabad, ami előtt elnémul a száj és megbénul a gondolat. Az ember végül is belátja, hogy az egyetlen, amit tehet: beszüntet minden gondolkodást, ami a vegetatív léten túlmutat; a még egészen be nem fejezett harapás nyomát elegyengeti, és az almát óvatosan visszaakasztja a fára.”

A paradicsomi boldog tudatlanság hangjait próbálgathatta Erdély feljegyzéseiben, amelyek a mű újabb, „mögöttes” jelentésére vezethetnek: „A világ kegyetlen és okos én buta és boldog vagyok / Miért születtem én idiótának / Miért jó, hogy semmit sem érthetsz / Miért vagyok boldog, hogy buta vagyok / Miért van szükség buta pacifistákra / Kevésre”

Arra, hogy Erdély a mű készülése közben mintegy átélte, most nevezzük így, az orwelli szituációt, Aranyfasisztáim című verséből is következtetni lehet, amely ebben az időben született:

„Most, hogy negyven év után első felháborodásomból
felocsúdtam,
most, hogy a természetes és mesterséges hullahegyek
mérete kiegyenlítődni látszik,
most, hogy a „fasiszta itt minden” gyanúja kezd
belém fészkelődni,
hogy az anyaméhbe egyenként bevagin bevaginozott,
bewagonírozott lelkeket számlálok,
csak munkára viszik, levegőre, vidékre, szebbnél-
szebb hegyes-völgyes vidékekre,
hogy a kórházak a rokonokat, barátokat elmengelesítik,
hogy csak a túlvilágra viszik őket dolgozni, túlvidék-
re, friss levegőre,
hogy a túlvilág egészséges, de üzenni onnan tilos,
hogy munkaerőre odaát is szükség van,
vagy ha nem is, valamire csak jó, aki egyszer már élt
és dolgozott...”

Apokaliptikus helyzet, amelynek a Hadititokhoz készült vázlatokon találjuk meg képi megfelelőjét: a „színpad” nagy részét emberi alakok sziluettjei töltik ki, egy tömeg, amely a nyíláson át távozik. A versben is említett túlvilág van e paraván mögött, amelynek milyenségére vonatkozó igen érzékletes benyomást az szerezhet, aki a mű elkészülésében asszisztál. A felhasznált bitument olvadt állapotban kell ráönteni a kátránypapírra, s ekkor a bitumen leírhatatlanul vonzó szaga keveredik a forró anyag okozta elviselhetetlen füsttel.


lásd még: [Hadititok (Ernst Múzeum, Frissen festve, 1984)] [Optimista előadás]


Mindennemű felhasználás a jogtulajdonosok engedélyéhez kötött
© Erdély György <gyo.erdely[]gmail.com> és Erdély Dániel <edan[]spidron.hu>


Erdély Miklós oldalak | Artpool | kereső