Vilém Flusser: Az írás. Van-e jövője az írásnak?

[Forrás és ©]



                                                                             
Abraham Moles-nak,
a lejegyzés feltalálójának és kutatójának

Scribere necesse est, vivere non est.
   (Heinrich, a hajós után szabadon)

0. Bevezetés

Úgy látszik, az írásnak, mint a betűk és más írásjelek egymás után sorakoztatásának, alig van vagy nincs is jövője. Időközben kialakultak olyan kódok, melyek az információkat az írásjeleknél jobban közvetítik. Mindaz, amit eddig megírtak, jobban átültethető hangszalagra, hanglemezre, filmre, videószalagra, videólemezre vagy diszkre. És sok minden, amit eddig nem lehetett megírni, az új kóddal rögzíthető. Az így kódolt információkat kényelmesebb létrehozni, átvinni, befogadni és tárolni, mint az írott szövegeket. A jövőben az új kód segítségével jobban lehet korreszpondálni, tudománnyal foglalkozni, politizálni, verset írni és bölcselkedni, mint tettük azt az ábécével vagy az arab számokkal. Minden jel arra mutat, hogy a betűvetés kódja - hasonlóan az egyiptomi hieroglifákhoz vagy az indián csomóíráshoz - feledésbe merül. A jövőben már csak a történészeknek és más szakembereknek kell írni és olvasni tanulniuk.

Sokan nem hajlandók ezt tudomásul venni. Mindenekelőtt lustaságból. Egyszer már megtanultak írni-olvasni, s túl öregek ahhoz, hogy az új kódot elsajátítsák. E restségüket aztán a nagyság és nemesség aurájával veszik körül. Az írással, azt mondják, mindaz veszendőbe menne, amit Homérosznak, Arisztotelésznek, Goethének köszönhetünk. A Szentírásról nem is beszélve. Valójában azonban honnan tudhatnánk, hogy ezek a nagy írók (beleértve a Szentírás szerzőjét is) nem beszéltek volna-e szívesebben hangszalagra, vagy nem inkább filmeztek volna?

A lustaság egymagában nem magyaráz meg mindent. Vannak (magamat is közéjük is számítom), akik úgy hiszik, írás nélkül nem tudnának élni. Éspedig nem azért, mert Homéroszt szeretnék utánozni - elvégre tudják: arra, ahogy ő írt, még egy második Homérosz sem lenne képes -, hanem azért, mert hiszik, hogy írniuk kell, mivel létük az írás gesztusában, és csakis abban nyilatkozik meg.

Ebben természetesen tévedhetnek. De tegyük fel, hogy igazuk van, és a videóklip-gyártás nem felel meg létüknek, "forma mentis"-üknek. Nem annak lenne-e ez bizonyítéka, hogy létük meghaladott, és hogy ők máris afféle őshüllők? Hozzátéve, hogy nem minden meghaladott dolog szükségszerűen elvetendő. Az úgynevezett haladás nem okvetlenül jelent egyet a tökéletesedéssel. A maguk módján az őshüllők is igen helyes állatok voltak. Az íráshoz való ragaszkodás manapság azonban problematikus.

A kérdés pedig a következő: mi a sajátságos az írásban? Miben különbözik a hasonló, már kialakult és jövőbeni gesztusoktól - a festéstől, a számítógép gombjainak nyomogatásától? Létezik-e egyáltalán bármi sajátságos, ami minden írásgesztusban közös: a latin betűk márványba vésésében, a kínai ideogrammák selyemre festésében, egyenletek táblára kaparászásában, a gépelésben? Milyen életet éltek az emberek, mielőtt írni kezdtek volna? És vajon hogy nézne ki az életük, ha feladnák az írást? Ez és számos más kérdés természetesen nemcsak az írásra magára vonatkozik, hanem az írottak olvasására is.

Első pillanatra a fentiek egyszerű kérdéseknek tűnnek. Egy átfogó, mindenre kiterjedő könyvet kellene írni, hogy egyáltalán megragadhassuk a témát. A dolog bökkenője az, hogy egy efféle könyv megint csak egy könyv lenne. Mi helyett? Éppen ez a kérdés.