Larry Miller
Dr. Bob: Röntgenszem

A Dada, és csakis a Dada rendelkezik azzal a csodálatos képességgel, hogy egyszerre fogjon át két távoli valóságot anélkül, hogy elhagynánk tapasztalataink birodalmát, majd a kettőt összeszikráztassa, s körénk gyűjtsön érzékeinkkel is megragadható absztrakt alakzatokat, amelyek ugyanolyan intenzitással és plaszticitással bírnak, mint minden más forma; és képes elérni, hogy saját emlékezetünkön belül is elveszítsük tájékozódásunkat, mivel megfoszt bennünket mindenféle vonatkoztatási rendszertől.

André Breton [1]

Robert Watts több volt, mint képzőművész – több mint az őt alkotó részek egyszerű összege. A művész eme megnevezhetetlen részeinek összessége – amint ő mondta bizonyos emberekről, akiket ismert és általában érdekesnek tartott – „furcsa keverék”. Néprajzos művészettörténészi végzettsége mellett gyakorló gépészmérnökként kezdte pályáját, s ez a kulcsfontosságú mozzanat hozzáadódik Watts azon oldalához, amelyet a filozofikus és misztikus hajlam jellemez. A természettudós szüntelen kíváncsiságával vizsgálta a fizikai és biológiai tudományok mikro- és makrokozmoszát, az emberi magatartás kulturális rejtélyeivel egyetemben. Mindezekből az alapvető elemekből tevődött össze Watts, az ember, aki vágyakozva úgy írta le magát nekem egy ízben, mint leendő „tudományos szerzetest”. Ezek a személyiségjegyek adódtak hozzá a mérnökből lett művész szisztematikus kutatásaihoz, s bizonyos értelemben ennek köszönhető a munkássága javán tetten érhető azon hajlama, hogy „fragmentált” részek konfigurálásával hozzon létre új formákat.



Robert Watts a színfalak mögött, a berlini Akademie der Künste 1976-os, Soho: Manhattan belvárosa kiállítása alkalmából rendezett Flux-csembaló koncerten. Ez volt az utolsó nagyszabású, hivatalos koncert, amelyet Maciunas szervezett és rendezett 1978-ban bekövetkezett halála előtt, számos Fluxus-művész részvételével és fontos nemzetközi munkák bemutatásával. A performerek, illetve a bemutatott munkák között szerepelt George Brecht, Robert Filliou, Joe Jones, George Maciunas, Larry Miller, Nam June Paik, Ben Vautier, Yoshimasa Wada és Robert Watts.
Fotó: Larry Miller © 1976

A Flux Med sorozat önéletrajzi vonatkozásait az egyik kollázs jelzi, amely már-már önarcképszerű utalásnak tekinthető. Watts éppen ennek nem adott címet. Úgy tűnik, inkább az ülő alak alatti széken megjelenő nyomódúc-tipográfiára hagyatkozott: There is A MAN (Van Egy EMBER), fölötte a kisebb betűkkel megjelenő 1883-as évszámmal. Megidézi számomra ez a munka Albrecht Dürer 1514-es Melankólia I. című rézmetszetét, amelyen egy nőnemű angyal (a művész/alkímista megszemélyesítője) látható mindenféle, a szellemi alkotásra és a kézzelfogható eredményeket produkáló tudományos munkára utaló szerszámokkal, tárgyakkal, alakokkal és jelképekkel körülvéve. Az alak mintha egy új gondolatot vagy ötletet kipattintó szikrára várna – amely legalább egy kis ideig varázsszerként szolgálhat a múló Idő és Lét ellenében, összhangban az egyénre jellemző testi „humor” klasszikus felfogásával. Mégoly gyenge is a párhuzam, Dürer rézmetszetéhez hasonlóan Watts is gyakran idézett talányos köntösbe burkoltan vagy kifejezett „homage”-ként korábbi műalkotásokat. Ez látható például az eltestetlenített Flux Transplant-ben (Flux átültetés), a M. C. Escher Rajzoló kezek című, 1948-as litográfiájának mintájára feldarabolt, egymásra hagyatkozott kezek körkörös sebészeti illusztrációjában. A Van egy EMBER-ben az iparosodás korának szerszámai és összefüggő részei összehasonlító metaforikus tárgymutatóként állnak előttünk, készen arra, hogy végighaladjanak titokzatos, ámde sejtetett pályájukon, a széken ülő, mozdulatlanságra ítélt, 19. századi ipari alakon. A gépi szerkezetek kölcsönöznek tartást a szerző (AZ EMBER) ítélőképességéhez és kreatív teljesítményéhez. A feldarabolt gép részeinek összessége és a testétől elválasztott (a jobb felső sarokban) „képet rajzoló” kéz gépiessége valami belső, vagy „a kép terén éppen kívül eső” forrástól várja, hogy mozgásba lendülhessen. Az EMBER – ugyanúgy, mint Dürer angyala/múzsája – ül, skatulyák és rekeszek tetején trónolva várva, hogy feltöltődjön egy ötlet szükséges hozzávalóival, melyek majd jelentéssel teli egésszé állnak össze.

A Project In Multiple Dimensions (Többdimenziós projekt) című egyetemi dolgozatban, amelyet 1957–58-ban írt Allan Kaprow-val és George Brechttel, Watts néhány olyan sort vetett papírra, ami számomra minden későbbi megnyilvánulásánál jobban összefoglalja kiterjedt munkásságának és filozófiai érdeklődésének központi kérdéseit. Watts szerint:

A tanulmányozandó egyik fontos probléma a tárgyak viszonya a környezetekhez. Mikor válik egy tárgy környezetté? A fénynek, a hangnak és a mozgásnak mely aspektusai idézik elő, hogy egy tárgy kiváljon környezetéből, vagy éppen belevegyüljön abba? [2]

Mondhatnánk egyszerűen azt is, hogy nem másról van szó, mint az „alak/tér” problémáról, az idegtudományokban használatos „összekapcsolási vagy test–elme problémáról” (binding problem), vagy éppen a megfigyelések relativitását feloldó „téridő eseményhez” tartozó kérdésről. Olykor azonban szükséges, hogy az ember a dualitások látszatában működjön, míg máskor olyan igénye mutatkozhat, hogy együtt, egységben oldja fel őket – amint ez gyakran felvetődik a keleti és nyugati gondolkodás természetét jellemző dualizmus megközelítésében.
 
Az első igazán nemzetközi „művészeti mozgalomként” számon tartott Fluxus több más művészéhez hasonlóan, a nyugati és keleti gondolkodás paradox ellentéte Watts gondolkodásában és több munkájában úgyszintén jelen volt. Watts a BUDDHA at work (Működő BUDDHA) ülő alakját nem úgy helyezi el, mint aki beteljesült útja végéhez ért, hanem mint aki konkrét, egészségügyi körülmények folytán kényszerül ebbe a helyzetbe. A két oldalán álló alakot, ha akarjuk, láthatjuk azonosnak, de egyfajta szimbolikus ellentétpárnak is, akik elképzelhetetlen módon kívülről hatolnak be a Buddhába, hogy végképp kifényesítsék, lesimítsák, vagy elegyengessék odabent a szívét. A cím azonban így szól: Működő Buddha, vagyis itt nem a kísérők munkálkodnak. Watts ezek szerint azt akarta volt sugallni, hogy a Buddhán belül való saját aktivitásunk révén válunk munkálkodásának befogadóivá?
 
Mindent összevéve, a Flux Med sorozat képisége a kísérő metaforákat hordozó duális kategóriákra osztható. Elkülönül itt többek között a test és a gép, az egészség és az állóképesség, illetve a betegség és a testi fogyatékosság, az egész és a rész, a férfi és a nő, valamint a testi formák és az emberi viselkedés szépsége, illetve csúfsága. Watts az Egyptians had a word for it (Az egyiptomiaknak volt erre szavuk) feliratú munkán egy teljesen kifejlett, de elhalt magzatnak az anya megmentése érdekében történő, szörnyűséges feldarabolását illusztráló orvosi metszet rémségét formálja át. A kollázson az anya méhéből kinyúló kar az eredeti leképezés szerint jelenik meg, a művész azonban a felsebzett egyén tragédiáját azáltal enyhíti, hogy a méhre egy nagyobb szabású teremtés termékeny talajaként – az emberiség, a kultúra és a civilizáció kertjeként hivatkozik. A piktogramoknak az a „tájképe” ugyanakkor, amely eredetünk terén belül jelenik meg, illusztráció az emberiségről, amelynek mibenlétét az eszközök adják, és mindenekelőtt a szó, a nyelv. Bármilyen funkciót is tulajdonítson a laikus szem ezeknek az eszközöknek, az emberi nem meghatározásában betöltött szerepüket újra megismétli a méhen kívül, ahogyan múltbéli fejlődésünk során eljutottunk saját egyiptomi korunktól a fokozott szakosodás ipari koráig. A két különös tárgy a két, összekulcsolódó kéz egy-egy oldalán mintha a térben lebegne – egy morbid kicsi kéz a szakavatott felnőtt kéz segítőkész szorításában. Watts az egyéni tragédia jelenetét az empátia gyengéd gesztusává transzformálta, hiszen önzetlen tettekre képes teremtmények társadalma vagyunk.
 
Az Out of the mouth of babes (A csecsemők... szájával) és a High-Tech Display (High-tech bemutató) a művész néprajzi ihletésű érzékenységét jelzi a különböző termékenységkultuszok iránt, egyben a természeti világ „megfigyelhető tényeivel” kapcsolatos ifjúkori ártatlanságot is. Akárcsak az Egyptians had a word for it (Az egyiptomiaknak volt erre szavuk), a High-Tech Display rámutat, hogy minden emberi élet táptalaja biológiai, és a nőiség ott van a forrásánál. Erre a kezdetre azonban már rávetül annak a jövőbeni megosztottságnak az árnyéka, amelyet az ember teremt, amikor különböző „létmódok” meghatározásával az életet intellektualizált, indusztrializált és szegmentált módon felosztja szabályok és előírások eltérő rendszerére. Az Egyiptomiak…-ban egy mechanizált nyelv intonálódik a női alapokból, a High-Tech-ben pedig az egyik embercsoportot és szabályrendszert a másiktól elválasztó, képzeletbeli vonalak vetülnek elénk. Az állapotos nő méhében látható térképpel fedett terület egyúttal a Föld nevű bolygónak az a régiója, ahol Rober Watts felnőtté vált. A konkrét értelemben biológiai és a mentális modellálás szerinti értelemben intellektuális származási „hely” kettőssége, kétértelműsége szinte sohasem a véletlen műve Watts munkáiban.

Az Out of the mouth of babes (A csecsemők... szájával) némi magyarázatra szorul, ha nem ismerjük a szólás igazi értelmét. A gyerekszáj mindig igazat mond, egy gyerek nem tud mást mondani, csakis az igazat. A képen egy torz arcú gyerekfej látható, amelynek láttán szomorúság tölti el az együtt érző embert. De vajon mi kerül itt veszélybe? Nem a testi szépség – a tökéletes emberi forma esztétikája. Még csak nem is a szavak, hanem a pillangók láttán fakadó örömteli nevetés szépsége.
 
Tudatában lévén Watts George Maciunashoz annak élete végén fűződő közeli kapcsolatának, erős életrajzi utalásokat fedezhetünk fel a Flux Med sorozaton belül. Aligha okoz fejtörést a G.M. as a student of Dr. Hyde (G.M. Dr. Hyde tanítványaként) annak, aki tisztában van Maciunas hírhedten teátrális jellemével. A Watts által választott alak felületesen emlékeztet a szemüveges Maciunasra, ráadásul Watts, aki Maciunassal viszonylag kiegyensúlyozott kapcsolatnak örvendhetett, jó humorú tréfát űz barátja kettős reputációjából, aki hol tiszteletreméltó tekintély, hol valami vadállat hírében állt. A készítmény, amely előhozta a sötét oldalát – Mr. Hyde-ot –, magának a művészetnek, vagy ha máshonnan nézem, az anti-művészetnek a mechanizálása. Hasonló utalás jelenik meg Maciunasra a Flux S & M lapján, a feleségéhez, Billie Hutchinghoz fűződő kapcsolatának igazságelemeivel, akit már élete végén vett feleségül, amikor a halálos betegsége okozta fájdalmakat csak szadomazochizmusával tudta enyhíteni. Ugyanígy eléggé valószínű, hogy a Flux Tickle és a Flux Cure is Maciunas betegségére utal. Már jó ideje tudott a szinte bizonyosan gyógyíthatatlan betegségéről ahhoz, hogy elszenvedje ezeket az alapvető személyiségváltozásokat.

Ha a Flux Med jelentését szériaként vizsgálom, akkor nem annyira a Max Ernst egyes kollázsaival való hasonlóság jut eszembe, hanem inkább Hannah Höch vagy Richard Hamilton munkáinak érzékenysége. Watts sok képében használt női és férfi szimbólumokat és hozzájuk kapcsolódó fogyasztási cikkeket, többek között pecsétjeiben, filmjein, szobrain, fotóin és a legkülönbözőbb jellegű intermédia munkáin. Gyakran állított fel nő/férfi, illetve test/gép ellentétpárt, ahol az előbbit legtöbbször tojások és nemzőszervek képi megjelenítésével, míg utóbbit gyakran mechanisztikus eszközökkel vagy absztrakt rendszerekkel jelölte: számokkal, betűkkel, nonszensz információkkal és leképezésekkel.

Hannah Höch 1920–21-es Dada-Ernst kollázsának feliratában hasonlóságot vélek felfedezni azzal, ahogyan Watts bánik a kollázs elemeivel, valamint azzal, ahogyan a férfi és a női integritás kérdését kezeli. Höch kollázsának a magyarázó felirata így szól:

A Dada-Ernst jelentheti azt, hogy „Dada komolyan”, de utalhat Max Ernstre is, aki ez idő tájt Kölnben élt. A széttárt lábak és a női szeméremtest helyére illesztett szem a modern művészeten belül az egyik legleplezetlenebb szexuális referencia. [3]

Brandon Taylor a Collage, The Making of Modern Art (A kollázs – a modern művészet megteremtése) című átfogó könyvében így ismerteti Höch figyelemreméltó munkáit:

...Höch a behelyettesítés (felülírás) gyermeki eszközének használatával egy adott képet parodizál úgy, hogy egy nem odavaló fejet helyez a hozzá nem illő testre, megfordítja, felcseréli, vagy mindenestől eltávolítja… Értékelhetjük Höchnek a férfi Dadáktól való függetlenségét, ha megnézzük Dada-Ernst (1920-21) című munkájának szexuális referenciáit, a belőle áradó eleganciát, az öltözet és a test feltárulkozása iránti érdeklődését. Vagy az 1921-es, Cím nélküli munkát, amelyen az orosz táncosnőnek, Klaudia Pavlovának a De Dame 1921 júniusi számában megjelent képét meghökkentő módon lecseréli egy töprengő nő tekintetére, egy mutató férfialakra, gépalkatrészekre, valamint egy szabásmintára, amely a háború utáni világ nemek szerinti egyenlőtlen munkagépesítésére vonatkozó szatírának fogható fel. Ezekben, akárcsak korábbi munkáiban, tetten érhetőek az őt egész életében foglalkoztató kérdések: a nemek közötti harc (a saját csatái Hausmann-nal), a feminista maszk (a kultúra, szemben a természettel), valamint a transzszexuális egyén. [4]



Robert Watts Events 1964, Fluxus Edition.
Ezt az objektet George Maciunas publikálta korábbi, az 1962-es évekből származó elemekből. Watts és George Brecht 1962–63-as Yam Fesztiváljuk során készítették a Delivery Event (Küldemény esemény) és Lantern Extract (Lámpás-kivonat) eseményeit. A baloldalon alul látható képeslap bekerült az 1987-es Flux Med sorozatba, s ez alkalomból adta neki Watts a Röntgenszem címet.
Fotó: Larry Miller © 1999

Francesco Conz éles szeme lelte meg azt az alapanyagot, amelyből Watts létrehozta a Dr. Bob és a Flux Med darabjait. Fontos megjegyezni, hogy a Flux Medben megjelenő három kép először a Robert Watts Events című 1964-es Fluxus kiadványban jelent meg eseménykártyaként – cím nélküli képként.
 
A címeket már Dr. Bob tette hozzá: Wouldn’t it be great if…..? (Ugye milyen jó lenne, ha…), How in the world does she do It? (Ezt hogy a csudában csinálja?), valamint X-Ray eyes (Röntgenszemek). Ez utóbbi kép tisztán felidézi bennem azt, amit egyszer Wattstól hallottam, s ami egy egyébiránt szűkszavú embertől meglepett szokatlan nyíltságával és egyenességével. Azt mondta: „Kevés dolog kerüli el a figyelmemet”. Ezalatt azt értette, hogy a természet – és körülötte minden – éles szemű megfigyelőjének tekinti magát, és hiszem, hogy ez így is volt, hiszen munkássága ezt tanúsítja. A Röntgenszemekben a természettudós megfigyelésének ereje mutatkozik meg, mindamellett, hogy szemeit belülre, az Énre – a „környezettől” nem elkülönülő „tárgy” felé – fordította.

Larry Miller © 2008

Lábjegyzetek:

[1] Brandon Taylor: Collage, The Making of Modern Art (Thames & Hudson, New York, 2004), 58.
[2] Allan Kaprow, Robert Watts and George Brecht: „Project in Multiple Dimensions” (in: Off Limits: Rutgers University and the Avant-Garde, 1957–1963, szerk: Joan Marter, The Newark Museum, Newark, New Jersey and Rutgers University Press, New Jersey and London, 1999), 158.
[3] Taylor, 48.
[4] Ibid.

Publikálva: in Robert Watts. Flux Med, kiállítási katalógus, Artpool, Budapest, 2008, pp. 7-29.