Mike Crane: A kapcsolatművészet rövid története, részletek
Crane, Mike: Excerpts from A Brief History of Correspondence Art, in: Lightworks Envelope Show. An Exhibition Catalog of Correspondence Art, Lightworks Magazine, Ann Arbor, Michigan, USA, 1979, pp. 7–12. (Ed. by Charlton Burch)
A küldeményművészet egy több ezer művész részvételével zajló nemzetközi akció happening. Az elmúlt két évtizedben legalább 10, ha nem 20 ezer művész vett részt benne: közülük több százan rendszeres résztvevők.
A küldeményművészet törekvése szerint a kommunikáció alternatív formáit kutató aktív érdeklődés kíván lenni. E tevékenység mércéjét pedig leginkább a kitermelt kísérleti paradigmák adják meg. A veszélyt pedig divatossága okán hordozza magában. Sok művész képzelheti, hogy kommunikációs kísérletek iránt köteleződött el, holott valójában csak a küldeményművészet készítése iránt kötelezte el magát; adott esetben olyan munkákat készít, amelyeknek inkább jellemzője a divat, mint a kísérletezés.
A küldeményművészet formáját tekintve személyek közti levelezésekben, kiállításokban és kiadványokban ölt testet. Végterméke gyakran valami efemer, tiszavirág életű munka, jóllehet némely munka olyan attitűdökre reflektál, amelyek átalakulóképességük miatt vállnak időtállóvá.
Néhány művész számára a küldeményművészet maga a cél: kielégíti esztétikai szükségleteiket. Mások számára a jelenség egy olyan mátrixot kínál, amelyben kivitelezhetik esztétikai kísérleteiket. Ebben az értelemben a küldeményművészet a felfedezések eldobható eszköze, egy olyan tevékenységi kör, amely felé egyéni szükségleteik és személyes fejlődésük fényében köteleződhetnek el. Mindazonáltal a legtöbb művész, aki elhagyja a küldeményművészet területét, sosem kezdi újra. Nem azért maradnak el, mert nem tetszett nekik az, amit találtak, hanem mert kielégítetlen várakozásaik kiábrándították őket.
Úgy kaphatjuk meg e tevékenység definícióját, ha megvizsgáljuk minden kommunikáció alapvető paradigmája szerint: ki mondta, mit mondott, kinek mondta, mely csatornán, miért (mi volt a motiváció) és milyen hatással?
A „ki” és „kinek” elméletileg felcserélhető – a kétirányú kommunikációban. A gyakorlatban ez mégsem mindig igazolódik be. Vannak művészek, akik tudatosan maradnak névtelenek, vagy csak homályosak, őket jobban izgatja a cselszövés, mint a valódi csere. Ez a koncepció sokkalta érdekesebb volt az 1960-as években, amikor még először ütötte fel a fejét. Manapság ez az irányzat inkább tűnik valamiféle szeszélyességnek, mint sem jelentőségteljes álláspontnak. Az általános csere lehetőségét korlátozó további megfontolás azon a tényen alapszik, hogy nem lehetséges az értelmes kapcsolattartás a hálózat összes többi tagjával. Minden résztvevőt korlátozni fog egy személyes telítettségi pont (az unalom és a lelki túlterheltség egy szintjén), amin túl már nem akarnak, vagy egyszerűen nem is képesek tovább haladni. Ez valaki számára lehet, hogy tíznél kevesebb emberrel való kapcsolattartást tesz lehetővé, másvalaki számára pedig száznál kevesebb emberrel…
Ebben a kontextusban lehetetlen pontos névsort készíteni, vagy akár számba venni a társadalmi szerepek listáját. Folyamatosan tünnek el a régiek és közben hozzáadódnak új nevek a címlistákhoz; pont úgy, ahogy az emberek is van, hogy eltünnek, míg mások rátalálnak a hálózatra.
A küldeményművészet készítésére vélhetőleg épp annyi és oly különböző ok található, mint amennyi különböző művész. Van, aki egy évtizede, vagy még régebb óta foglalkozik a küldeményművészettel, de a legtöbben sokkal rövidebb ideje vesznek részt benne (kevesebb, mint egy vagy két éve).
A küldeményművészek társadalmi szerepvállalását áttekintve szükségszerűen sokszínű képet kell, hogy alkossunk. Alig vannak olyanok közöttük, akik közvetlenül a művészetükből élnének (hasonlóan az egész szépművészeti világhoz); különösen a küldeményművészetükből! A hálózattal kapcsolatban végzett kutatás mégis azt mutatja, hogy nagy számban találunk olyanokat, akiket a művészeti támogató rendszer alkalmaz (mint előadót, kritikust, írót, kiadót, tanárt, tanácsadót, múzeumi dolgozót stb.). Gyanítom továbbá, hogy egy ilyen irányú felkérés esetén sokan mások is elfogadnának hasonló státuszokat, még ha levelezéseikben vehemensen hangoztatják is a művészeti rendszerrel szembenálló kijelentéseiket.
A területen folytatott kutatások azt is felszínre hozzák, hogy a legtöbb küldeményművész járt művészeti iskolába, vagy legalábbis részesült valamiféle formális művészeti képzésben. Sokan felsőfokú végzettségűek, egy jelentős részük pedig mester, vagy doktori fokozatot is szerzett. Le kell szögeznünk természetesen, hogy mindez nem előfeltétele a jó művészet készítésének. Vegyük csak szemügyre Dick Higgins, vagy Ken Friedman munkásságát: mindketten jelentős mértékben járultak hozzá nem csak a küldeményművészet, de más területek fejlődéséhez is, jóllehet egyikük sem vett részt művészeti képzésben. Egy másik szempont, amit figyelembe kell vennünk a küldeményművészek tekintetében az az, hogy szinte mindnyájan elkötelezettek a művészet valamely más formája iránt is (a tradícionálistól a legeslegújabbakig), maga a küldeményművészet csak egy eleme az esztétikai és szellemi túlélésükre irányuló személyes stratégiájuknak.
A fenti paradigma „mit” kérdése a tartalomra utal. Manapság a küldeményművészet tartalmát tekintve magába foglal különböző, művészettel, élettel, politikával, szexszel, szeretettel, filozófiával, tudománnyal, kommunikációval, idővel, térrel, miszticizmussal, játékokkal, titkokkal kapcsolatos képeket és elképzeléseket, üzeneteket azzal kapcsolatban, hogy ki mit mondott, vagy csinált stb. A „stb.” a menlevelem minden tartalommal kapcsolatban, amit kihagytam a felsorolásból. Mivel sok százan dolgoznak az összes kontinensen, különböző korosztályokból és rettentő sokszínű kulturális hátterekből érkezve, ezért könnyen belátható, hogy valami mindenképpen ki fog maradni egy ilyen felsorolásból.
A küldeményművészet tartalma hasonló a szépművészetek általános tartalmához. Jóllehet a küldeményművészet nagy szelete foglalkozik az élet és a művészet határterületeivel, ez mégsem általánosítható az egész területre. Még az olyan tradícionális vonatkozásoknak is megtalálhatjuk a küldeményművészet területén a megfelelőjét, mint a romantikus, vagy az absztrakt festészet.
A „csatorna” a dolog hogyanjára utal. Miután minden munka bekerül a nemzetközi postarendszer vérkeringésébe, ezzel szükségszerűen együtt járnak általános korlátok is. A levelek, képeslapok és a 70 font (31,7 kg) súly alatti tárgyak dominálnak (ez az USÁ-ban postázható csomagok súlyának felső határa, de ez persze országról országra változhat).
A legszélesebb körben használt médiákat a következő listán szemléltetem. Mivel a küldeményművészet alapvetően nyomtatott média, ezért az offset-litográfia, a magasnyomtatás, a multilith[1] technika mellett további különböző nyomtatási eljárások vannak elterjedve. A „szavak” (más szóval a nyelv) szerepelhetnek képek bővítményeiként, akár képként is, vagy önmagukban, nyelvként is. A képeket is gyakran zseniális módszerekkel hozzák létre, köszönhetően az elérhető másológépek sokaságának (pl. Xerox, IBM, 3M, fax stb.). A legkülönbözőbb kollázs technikákat használják, a slampostól a kifinomultig, az inspirálótól az unalmasig. A fényképezést ismerős és jól bevált módokon használják: konceptuális dokumentarista stílusban és más, a művészeti területekről ismert irányzatoknak megfelelően is. A bélyeggumik gyakran önálló művekként használatosak, vagy mint kiegészítői más szavaknak és képeknek. A postán használatoshoz hasonló művészbélyegek már régóta népszerűek. Sokféleképpen készülnek és néha még úgy is rákerülhetnek a borítékokra, hogy a posta által kibocsátott bélyeget helyettesítsék (az illetékes hatóságok nagy bánatára). Időről időre felütik a fejüket a borítékokkal és más csomagolási eljárásokkal való kísérletek. Talált és/vagy mindennapi használati tárgyakat, szemetet magukba építő tárgy-asszamblázsokat változó sikerrel készítenek. A hagyományos és a kísérleti írás, költészet, rajz és festészet egészíti ki az egyszeri címzett postaládájának összképét.
A konkrét „Mail Art” motivációját és hatását néha nehéz megfogni. Adódhat így, mind a küldő (kétértelmű, homályos munka), mind a vevő (félreértés), mind a postarendszer (megsemmisült, elvesztett vagy cenzúrázott munka) hibájából kifolyólag, de felmerülhetnek gazdasági és politikai szituációk is, amelyek hatással vannak az előállításra és a fogyasztásra is (válság, elnyomás, zűrzavar stb.).
Néhány általam eddig feltárt motiváció: szórakoztatás, gyönyörködtetés, harag, sokk, érdeklődés, összehasonlítás, zavarkeltés, informálás, kifejezés, megerősítés, tagadás, regisztrálás, gúny és pusztítás.
Az a néhány kiváltott hatás pedig, amit eddig felfedeztem: tudás, vízió, megértés, figyelem, párbeszéd, visszacsatolás, növekedés, választás, változás, túlélés. Az unalmat szintén hatásként kell felfognunk. A „benne levés” érzését kiváltani hivatott, vagy csak egyszerűen a mindenkor közszájon forgó témákkal kapcsolatos vélemények kinyilvánítási-kényszer szülte, igen széles skálán mozgó butaságok és nonszenszek hatása csapódik le az unalomban. A közszájon forgó témákkal kapcsolatos tendenciát a népszerűség hajszolása hozza létre, amit persze annak gyakorlója nem vesz észre; így nem is érti meg, mit is csinál tulajdonképpen. Hogy megérthessük a küldeményművészet valós motivációit és hatásait, szükséges rálátnunk a művészet történetére és változásaira. Hasonlóképpen, szükséges ismernünk ezen művészek esztétikai álláspontjait. Ez persze nem megy mindig könnyen, hiszen a vallott irányelvek és a valójában megvalósított gyakorlatok gyakran két külön dolgot mutatnak.
E jelenség története nem pusztán az egymásnak küldött művek története. Talán fontosabb ennél az alkotók művészettel és élettel kapcsolatos álláspontjainak története. Itt ki kell jelenteni, hogy a küldeményművészet hálózatán belül tapasztalható álláspontok rém sokszínűek és nagyon gyakran egymással ellentétesek.
Az alapvető történelmi ösztönzés (mind az attitűd, mind a gyakorlat tekintetében) három területről származik; ezek pedig a következőek: a FLUXUS, a NEW YORK CORRESPONDENCE SCHOOL és a LE NOUVEAU REALISME.
A fluxust egyszerűen úgy lehet leírni, mint egy alapvető életszemléletet. A fluxusból emelkedett ki néhány azon fontos művészek, eszmék és gyakorlati álláspontok közül, akik és amik nagy mértékben hozzájárultak a ma ismert művészet megformálásához. A küldeményművészet többel tartozik a fluxusnak, mint bármely más eredeti forrásának.
A fluxus illusztris tagjai közül a következő személyek tettek hozzá jelentős mértékben valamit a küldeményművészet fejlődéséhez:
Ken Friedman, aki az évek során címlistákat állított össze, kiállításokat szervezett és hozott létre, kiadványokat szerkesztett stb. Midezek a küldeményművészet jelenségének terjesztéséhez annak szegletköveként járultak hozzá. Friedman burjánzó tevékenységei közül kiemelkedik a a NYCS Weekly Breeder[2] megalapítása és szerkesztése, a Sock of the Month Club megalapítása Fletcher Copp-pal közösen, az Omaha Flow Systems[3] kiállítás megszervezése 1972-ben, és az első nagy nemzetközi címlista[4] összeállítása és terjesztése (mintegy 1400 névvel 1971-72-ben). Mindezekből sok vadhajtásszerű projekt nőtte ki magát. Friedman mindenki másnál többet tett olyan konceptuális modellek bemutatásáért és megvalósításáért, amelyeket aztán a többi résztvevő is használatába vehetett.
Dick Higginst a minőségi alternatív kiadói működése (a költészet, a drámaírás, az általa elnevezett intermédia stb. területein) teszi a hálózat egyik legtiszteltebb egyéniségévé. Ő a küldeményművészet irodalmi nagybácsija.
Robert Filliou adta az Eternal Network (Örök Hálózat) nevet a küldeményművészet színterén aktív egyének és csoportok alkotta (művészeti, szakmai, baráti) hálózatnak.
Ben Vautier képeslapjai, tárgy-asszamblázsai és agyafúrt kijelentései több mint egy évtizeden át nyújtottak komoly konceptuális hozzájárulásokat.
Bob Watts bélyegei[5] megelőzték és modellezték a művészbélyegek készítését. Továbbra is az egyik legkifinomultabb példája marad a műfajnak.
Mieko Shiomi Spatial Poem sorozata 9, évenként megrendezett eseményként fejlődött 1965-től ’75-ig. Azonos címen szerkesztett kiadványa, melyben a sorozat eredményeit dokumentálja, a küldeményművészeti témában kiadott katalógusok egyik eddigi legszebb példája.
Daniel Spoerri adta ki az egyik legelső művésznaplót, a The Journal of Nothing Else-t. A korai ’60-as évekből származó bélyeggumijai (Ben, Vostell, Beuys, Brecht és Friedman stb. munkái mellett) a kor legelső és legismertebb példái közé tartoznak.
További jelentős résztvevők (különböző korszakokból, a teljesség igénye nélkül): George Brecht, Joseph Beuys, Eric Andersen, Geoff Hendricks, Milan Knizak, Alison Knowles, George Maciunas, Yoko Ono, Nam June Paik, Tomas Schmidt és Wolf Vostell.
A New York Correpspondence School-t Ray Johnson alapította 1962-ben. Ahogy Thomas Albright kijelentette a Rolling Stones 1972. Április 13-ai számában: „az iskola egyedül vezetőjéből, a kollázs-művész Ray Johnsonból áll, egyetlen közösségi személyből; és semmit sem tanít.” Hozzáteszi: „A folyamat szintjén persze több száz személy alkotja: olyan művészek, kritikusok, filmszínészek, akik küldeményeket kaptak Johnsontól és/vagy írtak neki... és persze tanít is valamit: leginkább a szórakozás, utasítás, megértés, abszurditás vagy logika valamely elemét, végső soron bármit, amit a befogadó Johnson küldeményeiből, vagy az iskola és személye puszta létezéséből származtathat. Többé kevésbé talán 200 emberrel állhat rendszeresebb kapcsolatban, ezek adják ki a fakultás magját, azaz a diákokat.”
Ray Johnson kollázsokat készít, naiv fogalmazó és levélíró. Az általa reflektált álláspontok közé tartozik a szórakoztatás, zavarkeltés, idegesítés és néhanapján a nevelés is. Johnson munkáira jellemző, hogy azok elmések, atraktívak és csábítóak, jóllehet olykor homályos formákban. Kommunikációs művészként alkotott szerepe egyszerre érdekes és egyedi.
Johnson továbbra is aktív a küldeményművészet területén, annak ellenére, hogy a New York Correspondence School már nem működik. Ezt írja egy John Willenbechernek címzett levelében: „1973. Április 5. A New York Correspondence School meghalt.” Mégis, tipikus Johnsoni stílusban, rejtetten hozzáteszi egy David Bourdonnak tett kijelentésében: „A New York Correspondence Schoolnak nincs története, csak jelene.”
A Nouveau Realisme fogalmát Pierre Restany, francia kritikus vezette be egy kiáltvány szövegében a következőképpen: „Le jeudi 27 octobre 1960 les nouveaux realister ont pris conscience de leur singularite collective. Nouveau Realisme – nouvelles approaches perceptives du reel.” A szóban forgó kiáltványt Arman, Francois Dufrene, Raymond Hains, Yves Klein, Martial Raysse, Daniel Spoerri, Jean Tinguely és Jacques de la Villegle írták alá. Az új realisták e csoportjához tartozik még a vélekedések szerint Cesar, St. Phalle, Christo és Piero Manzoni is.
Az Új realisták hozzájárulása a küldeményművészethez kétrétű. Először is korszakalkotó a mindennapi, talált és szemét tárgyak beépítése szobraikba, asszamblázsaikba és kollázsaikba; másodszor pedig a pecsétgumi beépítése és újrabemutatása a művészeti képekben.
Mégis, az Új realisták hozzájárulása lehet a legkevésbé közvetlen, vagy tisztázott a küldeményművészet összefüggésrendszerében. A csoportot magát beárnyékolja egyes tagjainak karrierje és hírneve. A Nouveau Realisme fogalmát szinte csak Európában, azon belül is csak Franciaországban ismerik. Akárhogy is, az Új realizmus kortársaira és a küldeményművészet megalkotóira gyakorolt hatása letagadhatatlan. A korszakolásokat tekintve megelőzték a popot és egyidőben jelentkeztek az amerikai neo dadával (lásd Rauschenberget és Johnst). A csoport több tagja vett részt a fluxusban is (például Spoerri mindkét csoportnak tagja volt, Ben hatással volt Manzonira stb.). Az Új realisták csoportjából Arman és Spoerri voltak a leginkább hatással a küldeményművészetre.
A mai küldeményművészekre olyan irányzatok vannak hatással, mint a dada, a pop, a minimal, a konceptuális és a strukturális művészet. Néhány további a küldeményművészetben vizsgált attitűd többek között: a-, anti- és nem-művészeti vonatkozások; közömbösség; düh; anarchia; érdeklődés a szexi, pornográf vagy akár a szexista elképzelések és képek iránt; komoly társadalmi, politikai és/vagy pszichológiai aggodalmak (az egyéni ízlések és/vagy kulturális milliők alapján); alapvető kommunikációs elképzelések; elköteleződés a fluxushoz hasonló filozófiai eszmék iránt (pl. társadalmi-politikai aktivizmus, közösségépítés, szabad hozzáférés az információhoz és annak megosztása; nyitottság a párbeszédre stb.)
Fordította: Kotun Viktor
_________________________
[1] Egy kis offset nyomtató, amit korábban tipikusan irodai formanyomtatványok másolására használtak. Eredetileg egy amerikai védjegy volt. Forrás: merriam-webster.com
[2] Lásd a projekthez kapcsolódó dokumentumokat. (A ford.)
[3] Lásd a kiállításhoz kapcsolódó dokumentumokat. (A ford.)
[4] Lásd a projekthez kapcsolódó dokumentumokat. (A ford.)
[5] Lásd művészbélyegeihez kapcsolódó további dokumentumokat. (A ford.)