Mail Art Chro No Logy

Mark Frauenfelder: Olcsó mémek
zine-ok, metazine-ok és a virtuális sajtó

New Observations, No 101, 1994 May-June, pp. 19-23. (Ed. by Stephen Perkins – Lloyd Dunn)

Írásom a zine néven ismert speciális mém-hordozókról szól. Mielőtt továbbmennénk, három dolgot definiálnunk kell: a mém reprodukálható információs mintázat, a zine saját kiadású magazin, a metazine pedig a zine-okról szóló zine. A mémek és a zine-ok viszonyáról szeretnék beszélni.

A mém szót Richard Dawkins oxfordi etológus alkotta meg 1976-os könyvében, az Az önző génben[1], olyan gondolatok és eszmék megjelölésére, amelyek genetikai jelenségekhez hasonlíthatóak. A mém olyan információs mintázat, amely a vírushoz hasonlóan viselkedik: betelepszik a hordozó idegrendszerébe és arra indítja a hordozót, hogy más idegrendszereket is megfertőzzön. A szlogenek, a kerék használata, a fülbemászó melódiák, a divatos kifejezések, a vallások, a gyakorlati szabályok, a stílusok és még maga a mém-elmélet is mém. Amikor például egy művész új formát keres egy gondolat kifejezéséhez, a gondolatot más művészekhez közvetíti, s így az agyról agyra halad, s stílusa más művészek munkájában is megjelenik.[2]

A memetika tudománya az információs mintázatok viselkedését és hatását tanulmányozza, a fejlődéstanból, a járványtanból és a nyelvészetből kölcsönzött módszerekkel. A memetikát „az eszmék darwinizmusának” is nevezik.

Egy információs mintázat akkor számít mémnek, ha a következő tulajdonságok jellemzik: kell neki csalétek, azaz olyasmi, ami elég vonzó a hordozónak ahhoz, hogy ráharapjon, s így a mém be tudjon hatolni az idegrendszerbe. Ezenkívül kell hozzá horog, ami megkönnyíti a sokszorosodást. Végezetül kell valamiféle fenyegetés is, ami elveszi a hordozó kedvét attól, hogy megváltoztassa vagy elvesse a mémet.

Egy csalétekkel, horoggal és fenyegetéssel felszerelt mém példája lehet sok konvencionális vallás. A csalétek az üdvösség és az örök élet ígérete, a horog az a késztetés, hogy másokat is megfertőzzünk a vallással, a fenyegetés pedig az örök kárhozat és a pokol tüze azok számára, akik elutasítják a mémet. (A fentiek a te vallásodra természetesen nem állnak. A te vallásod nem trükkös mém, hanem a dicsőséghez vezető egyetlen igaz út.)

A mém nem kell igaz legyen ahhoz, hogy erőteljesen hasson és könnyen terjedjen. Mégcsak az sem szükséges, hogy a hordozó javát szolgálja. Keith Henson arra mutat rá, hogy Jim Jones tiszteletes mémjei egyre különösebbé váltak, amikor elvonult csoportjával a dzsungelbe, mivel a társadalom jól megalapozott mémjei nem tudtak visszacsatolásként vagy korrekciós elemként működni az ő mérgező mémjeivel szemben.[3] A Jim Jones-mém, a kamikaze-mém és más mártír-mémek önmérgezők: megölik hordozóikat.

Ha úgy kezeljük a mémeket, mintha eleven lények volnának, az nemcsak kényelmes és hasznos, de pontos is. Ahogy Richard Dawkins kollégája, H.K. Humphrey írja Az önző génben: „... a mémeket élő struktúráknak kell tekintenünk, nem csupán metaforikusan, hanem technikai szempontból is. Ha egy termékeny mémet ültetsz az agyamba, akkor szó szerint élősködsz az agyamon, mert a mém terjesztésének egyik eszközévé teszed, pontosan úgy, ahogy a vírus élősködik a gazdasejt genetikai mechanizmusán. És ez nem csupán fogalmazásmód - a ’hit a halál utáni életben’ mémje például fizikai értelemben is milliószámra keletkezik az egyének idegrendszerében levő struktúraként a világ minden táján.” (Síklaki István fordítása).

A mémeknek meg kell küzdeniük egymással a fennmaradásért az emberi lények idegrendszerében, mivel az agyi erőforrások korlátozottak. Mindenki kiszűri a haszontalannak ítélt gondolatokat és csak a valamiképpen jótékonynak tűnőket tartják meg. Ha nem így volna, a gondolatok mennyisége meghaladná az idegrendszer tárolóképességét.

A mémek a külső hordozókért is versenyeznek: a könyvekért, magazinokért, hirdetőtáblákért és az elektronikus médiáért. A televízóhálózatok, az országos magazinok és az „overground” média könyvkiadói hirdetési bevételekből vagy közpénzekből tartják fenn magukat, ennek következtében nagy közönséghez kell szólniuk, hogy a fennmaradásuk biztosítva legyen. A népesség jelentős részének támogatását biztosítandó e külső hordozóknak olyan mémeket kell tartalmazniuk, amelyek összeférnek e csoport ideoszférájával[4] vagy mémökológiájával. Az overground média allergiás reakciót ad a mutáns mémekre, többnyire megsemmisíti a külső hordozót, elégetés vagy betiltás segítségével, vagy utasítja a mémrendőrséget, hogy börtönözze be az emberi terjesztőt és veszélyesen fertőző idegrendszerét. Lásd Dr. Wilhelm Reich amerikai pszichológus szomorú történetét, akit börtönbe csuktak, mert azután is folytatta orvosi gyakorlatát, hogy egy amerikai bíróság olyan ítéletet hozott, ami végső soron a könyvei elégetéséhez vezetett.

Hol tudnak akkor a népszerűtlen, heves, radikális vagy furcsa mémek túlélni és szaporodni? Hol találhat a bátor mém-kutató némi egzotikumot? Csak bele kell kukkantania a zine-világba, a saját kiadású magazinok vad óceánjába, ahol a halak lélegezni tanulnak, a szalamandrák pedig tollakat növesztenek és repülni próbálnak. Ezek az új gondolatok csakis itt, az őslevesben, távol az overground média dinoszauruszától tehetik meg első szárnycsapásaikat. A  – zinester néven is ismeretes – zine-csinálókat nem köti a kommercializmus és a közvélemény, s ezért kiadványaik különös mémeket is hordozhatnak. S mivel a zinestereket többnyire jobban érdekli az eszmék terjesztése, mint a profit, ezért a zine-ok az olcsó mémek bőséges forrásai.

Ha valaki azért kezd zine-okat csinálni, hogy pénzt csináljon vele, az kudarcra van ítélve. Mike Gunderloy, egy nagyon sikeres metazine, a Factsheet Five egykori szerkesztője átlag 90 órát dolgozott egy héten, s így is alig tudta kifizetni a számlákat. Az eladott példányokból és hidetésekból származó gyér bevétel, amire egy zinester szert tehet, még a papír-, nyomda- és postaköltséget sem igen fedezi, hogy a zine előállítására fordított időről ne is beszéljünk. A legtöbb zine 100 alatti példányban jelenik meg, s némelyiknek csak tíz olvasója van.

A zine-ok korábban keletkeztek, mint a 60-as évek underground újságjai és magazinjai, az East Village Other, a The Gothic Blimpworks, a The Oracle és a The Realist. A zine-ok legmélyebb gyökerei az 50-es és 60-as évek sci-fi rajongóihoz nyúlnak vissza. Akkoriban egy sci-fi olvasó, ha meg akarta osztani véleményét és lelkesedését másokkal, fogott egy 10 rétegből álló indigós szendvicset, beletekerte az írógépbe és írt egy három-négy oldalnyi fanzine-t, amit aztán szétküldött más rajongóknak.

E rajongók postai úton válaszoltak, a zinester pedig beletette a leveleket a következő zine-jába. A fanzine-ok levelezési rovatai heves vitáknak adtak helyet, olyanokról is, amelyek a sci-firől szóltak, s olyanoknak is, amelyeknek csak érintőlegesen kapcsolódtak hozzá. Minden vitát tudott éleszteni: politika, környezetvédelem, vallás és pszichológiai manipuláció. A levelező rovatok gyakran annyira felduzzadtak, hogy csaknem teljesen teletöltötték a fanzine oldalait.

Az olcsón előállítható zine-ok felhasználásának gondolata a közös érdeklődéssel rendelkező rajongók összehozására hamarosan más területekre is átterjedt.

A zine-ok és a magazinok felületesen hasonlítanak egymásra, valójában azonban jelentős különbségek vannak a kettő között. A zine-ok többnyire a főáramtól távol eső, speciális témákra fókuszálnak. Nem kelhetnek versenyre a Life-fal vagy a Reader's Digesttel. Az olyan kezdő mémek, amelyek aligha tudnának fennmaradni a bejáratott külső hordozókban, például a nagy napilapokban és a televízióban, a zine-okban virágzásnak indulhatnak. Az overground média például ritkán említi a krionikát, mint az emberi élet meghosszabításának módját, s ha mégis, nyilvánvalóan nevetséges ötletnek tekintik, anélkül, hogy komolyabb figyelmet fordítanának rá. Sok zine viszont egész számokat szentel a krionikának és az élet meghosszabbításának.

A magazinok és a zine-ok közt a második fő különbség az elindításukhoz és működtetésükhöz szükséges pénz mennyisége. Leonard Magel, a National Lampoon alapítója egy új magazin beindításának költségeit legalább 60.000 dollárra becsüli.[5] A költségekre ügyelő zinester viszont egy tízoldalas zine-szám 100 példányát már 75 dollár alatt előállíthatja és postázhatja. A helyzet a punk-rock mozgalom 1977-es szituációjára emlékeztet. A frusztrált zenészek, akiknek elegük lett a kortárs rockzene elszigetelt testületi szelídségéből, elhatározták, hogy a fennálló rendszert rövidre zárják és maguk fogják előállítani, felvenni, terjeszteni, értékesíteni és hirdetni a saját zenéjüket.

A zine-ok decentralizált, képromboló jellege ideális az olyan emberek számára, akik ki nem állhatják az előírt valóságot, s szeretnék maguk megválasztani saját világképüket. Az AlGéniusz egyháza, az egyik első olyan vallás, amely egy zine segítségével terjesztette különlegesen virulens mémjeit,[6] arra emlékezteti az embert, hogy az igazság és a valóság szubjektív, de megkerülhetetlen ámítás, s az a leghelyesebb, ha elutasítjuk a testületi/politikai világ által ránk kényszerített valóság-csatornákat és „magunk kötjük be a saját szemünket”. Manapság 5-10 ezer zine-ról tudunk,[7] amely mind lehetőséget nyújt a valóságundortól szenvedőnek arra, hogy a saját ízlése szerint tervezett szemellenzőt találjon. Bármennyire elmarad is egy-egy zine az olvasók számát tekintve, a zine-univerzum terjedelme és változatossága kárpótol ezért.

Nem elég, hogy a zine-menü hosszabb, mint egy kínai étterem étlapja, de állandó átalakulásban is van. Gunderloy becslései szerint egy zine 2 éves korában éri el életútjának felét.[8] Ez azt jelenti, hogy a ma megjelenő zine-oknak csak fele lesz életben még két év múlva is. Akkorra természetesen új külső mém-hordozók érkeznek, s betöltik az ideoszférában esetlegesen keletkező hiányokat. A zine-világ a magas halandósági rátához illően magas születési arányszámot mutat.

A zine-ok robbanásszerű elszaporodása két tényezőnek tulajdonítható: a fénymásológép mindenütt-jelenvalóságának és a Factsheet Five nevű metazine-nak.

Az olcsó fénymásológépek elterjedése előtt a zinesterek a következő választás elé kerültek: a gyorsaságot, takarékosságot és minőséget tartalmazó háromelemű listáról kellett két elemet kiválasztaniuk. A hagyományos offset-módszer volt a leggyorsabb és ezzel lehetett a legszebb zine-okat csinálni, de többnyire túlságosan drágának bizonyult. A zineszter, aki egy bencés barát szerepét játszva kézzel másolta le a példányokat, ami olcsó volt és jó, de nagyon lassú, képviseli a skála másik végét. A többi módszer, például a zselatines nyomtatás, a stencilgép és az indigó valahol a kettő között helyezkedett el.

Chester Carlson 1938-ban szabadalmaztatta a fénymásolást, de évtizedekbe tellett, míg a technológia lejutott az utcára és a zinesterek végre gyors, takarékos és jó minőségű eljáráshoz jutottak.

A zine-ok száma az olcsó fénymásológépekével egyenes arányban növekedett, s lassan nem volt már könnyű számon tartani az összes megjelenő zine-t. A New York államból, Rensselaerből származó Mike Gunderloy 1982-ben elhatározta, hogy listázza az összes érdekes fanzine-t és APA-t, amelyek postán érkeztek hozzá. A listáját Factsheet Five-nak nevezte el, John Brunner sci-fi író egy novellája után.[9] A Factsheet Five első száma egy mindkét oldalán írott zöld papírlapból állt. Elküldte 25 barátjának, akiknek tetszett, s továbbadták mindenkinek, hogy a Factsheet Five jópofa dolog.

Más zine-kiadóknak is fülébe jutott az ingyenreklám, s a Factsheet Five oldalszáma egyre nőtt. Az első szám lemásolása és postázása 10 percet vett igénybe. Ma már a Factsheet Five 140 oldalas zine, amely 8000 nyomtatott példányban jelenik meg. Az egyes számok körülbelül 1500 zine-nal és audio- és videókazetták, számítógépes programok, mail art kiállítások, pólók és más termékek százaival foglalkozik. Gunderloy könyvespolcán minden héten 30 centivel kevesebb hely maradt. S ezzel együtt – Gunderloy saját állítása szerint – a Factsheet Five csak a felszínt érinti.

A zine-ok osztályozása nem egyszerű, mivel a legtöbb zine egymaga osztályt alkot, vagy pedig minden számban témát vált. Egyes zine-ok nem rendelkeznek felismerhető érdeklődési körrel. A következő osztályozás nagyjából vázolja, miféle dolgok vannak, s remélhetőleg arra ösztönzi az olvasókat, hogy belevessék magukat a zine-világba.

APÁ-k

Az APÁ-k a legrégibb és legtartósabb fajta zine-ok közé tartoznak.[10] E zine-okat teljes egészében az olvasók írják, s jól kitapinthatóan egy-egy téma köré szerveződnek: libertarianizmus, űrkutatás, szexualitás, drogok, pogányság, okkult dolgok, stb. Egy APÁ-nak általában körülbelül 20 tagja van. Mindenki készít otthon néhány zine-oldalt, csinál belőle 20 másolatot, s elküldi a kijelölt szerkesztőnek. A szerkesztő összeszedi az írásokat, s összerakja őket 20 egyforma zine-ná. Ezeket visszaküldi az APA tagjainak, akik némi pénzbeni hozzájárulással fedezik a fűzőkapcsok, a bélyegek és a borítékok árát. Az egyik APA, a The Connection[11] című, már több mint egy évtizede működik, s hol harcos veszekedéseket, kölcsönös szidalmakat, hol pedig intelligens vitákat közöl olyan témákról, mint az anarchia, a libertarianizmus, az összeesküvés-elmélet, a szex, a jog és a kvantumfizika. A The Connection egy tipikus száma több mint 80 oldal, igen kis betűkkel nyomtatva.

Politikai zine-ok

Mivel az overground média többnyire egyáltalán nem foglalkozik politikai vitákkal, kivéve a szokásos visszafogott republikrata ügyet, a többi politikai és anti-politikai csoport többnyire zine-földön köt ki. Itt – olyan csoportok között, amelyek sokkal inkább különböznek egymástól, mint a republikánusoktól vagy a demokratáktól –találhat az ember anarchistákat, monarchistákat, konstitúcionalistákat, libertáriusokat, neonácikat, szindikalistákat, kommunistákat és összeesküvés-hívőket. E zine-ok többnyire a nyájnak prédikálnak, egyébként pedig az egyes csoportok frakciói folytatnak egymással véres küzdelmeket elképzelt szituációk felett.

Sok politikai zine-t börtönlakók írják börtönlakókról vagy börtönlakóknak. A Factsheet Five-nak körülbelül 200 börtönlakó előfizetője van. Érdekes eltűnődni azon, vajon miért van ilyen sok zine-rajongó lecsukva. A bOING-bOING egy börtönlakó előfizetője nemrégiben ezt írta nekem:

„Minden hónapban egy csomó „szubverzív" és egy csomó „normális" anyag érkezik hozzám. Meg kell vallanom, hogy mióta itt vagyok (a börtöben), az anarchizmusom egészen megerősödött, s szívesen olvasok mindent, ami kormányellenes. Mielőtt bejöttem, az voltam, amit szokásos átlag-amerikainak lehet nevezni, hazafias fickó. De ez azelőtt történt, hogy rájöttem, milyen ocsmány, visszataszító, bűnös, hazug, csaló, törvénytelen, gusztustalan és képmutató a kormány!
Csak abban reménykedhetem, hogy a fanzine-ok és a börtön kombinációja más önfejű fiatalok számára is tanulságosnak bizonyul.”

Vallási zine-ok

Peter Lamborn Wilson író megfigyelése szerint az úgynevezett „vicc-vallások” – amelyek egyáltalán nem merő viccből állnak –, mint a diszkordianizmus, az AlGéniusz Egyháza és a Mór Ortodox Egyház „...úgy oldják meg a tekintély problémáját, hogy körberöhögik”.[12] Az e vicc-vallások által kiadott zine-ok a legmulatságosabb és legkülönösebb zine-ok közé tartoznak a zine-univerzumban.

A többi, vallási mémjét zine útján terjesztő csoport között találhatunk pszichedelikus törzseket, boszorkányszövetségeket, pogányokat és olyan vallásokat is, amelyeket én „gyűlölet”-vallásnak hívok – faji fennsőbbrendűséget hirdetőket, akik szerint a mennyországhoz vezető út olyan emberek hulláival van kikövezve, akiknek bőre más színű, mint az övék. Szerencsére saját tapasztalatom szerint minden egyes gyűlöletet prédikáló zine-ra tíz olyan jut, amely legszívesebben egy örök és globális házibulit rendezne.

Speciális zine-ok

E harmadik kategóriába tartozik minden egyéb. Talál az ember ezek között olyat, mint a 170 oldalas The Agonizer nevű zine, amelyet kizárólag Klingon tanításoknak szentelnek, vagy a The Diseased Pariah News, AIDS-ben szenvedő művészek és írók számára, a 2600, a számítógépes hackerek számára s a Nomadness, egyetlen ember utazásának folyamatos krónikája, aki egy rádió adó-vevővel, napenergiával, több számítógéppel és műholdantennával felszerelt biciklivel járja az országot. A zine-ok változatos és gazdag világáról a legtöbb információt az adja, ha elolvassuk egy Factsheet Five szám smertetéseit.

Az olcsó mém-terjesztés technikájában a legutóbbi, s talán legmesszebbre ható evolúciós lépés a virtuális zine kialakulása. A virtuális zine-ok csak a számítógép-hálózatok elektronikus mátrixaiban léteznek. Bárki, akinek van személyi számítógépe, s 100 dollárja egy modemre, bekapcsolódhat e hálózatba, s tagja lehet az ezernyi elektronikus közösség valamelyikének, amelyek lassan fontosabbá válnak, mint a földrajzi/territoriális államok és nemzetek. A világ bármely részén élő egyének állandó információcserét folytathatnak egymással, s rejtjeles technikával még a cenzorokat és a rendőrséget is távoltarthatják.

A virtuális sajtó a Gyors, Olcsó és Jó menü netovábbja. Olyan módszer, amelynek segítségével könnyen, olcsón és azonnal hozzáférhetővé tehetünk információkat emberek milliói számára. Ezt a fajta hatalmat a szövetségi kormány elég fenyegetőnek találja ahhoz, hogy kivegyék az elektronikus sajtót az Első Alkotmánymódosítás hatálya alól. 1988 decemberében egy számítógépes hacker ellopta a Bell South Telephone egy dokumentumát, s számos elektronikus kiadványban közzétette. Graig Neidorf, a Phrack nevű virtuális zine szerkesztője, megtalálta az egyik példányt és beletette saját zine-jába. Körülbelül egy évvel később az amerikai titkosrendőrség egy Operation Sun Devil nevű akcióba kezdett, melynek során beállítottak 28 lakásba és üzlethelységbe, a családtagok fejének fegyvert szegeztek, köztük egy 12 éves kislánynak is, lefoglaltak 40 számítógépet és 23.000 lemezt. Neidorf számítógépes rendszerét elkobozták és megvádolták, hogy kinyomtatta az ellopott Bell South dokumentumot. Egy embertől, aki megtalálta a dokumentumot a saját rendszerében, s ezt bejelentette az AT&T-nek, szintén elkobozták a teljes rendszerét. Az ellopott dokumentum értéke 30 dollár, s minden rendszeres Bell-ügyfélnek a rendelkezésére állt.[13] Ahogy John Perry Barlow, a Grateful Dead szövegírója és az Electronic Frontiers Foundation egyik megalapítója megjegyezte: „ha a dokumentum (a Bell South-féle) a Pentagon Papers lett volna (egy másik védett dokumentum), a Phrack pedig a New York Times, az analógiából az következnék, hogy a kormány leállítja a Times-ot és elkobozza minden vagyonát, a jegyzetfüzetektől a nyomdákig”.[14] Noha végülis csak négy embert tartóztattak le, a titkosrendőrség által molesztált emberek többsége még mindig nem kapta vissza a tulajdonát.

Az eletronikus kommunikáció sorsa bizonytalan. Az EFF-et (Electronic Frontiers Foundation) Barlow és a Lotus Development alapítója, Mitch Kaport hozta létre 1991 júniusában, hogy a virutális sajtót megvédjék a kormányzati cenzúrától, s hogy olyan gestapós akciók, mint az Operation Sun Devil, ne fordulhassanak elő még egyszer.

Minden mém megérdemli az esélyt, hogy a külső hordozók nyílt porondján megküzdjön a korábbi győztesekkel, akár fizikai, akár elektromos természetű hordozókról van szó. Akik megtagadják az egyéntől azt a jogot, hogy saját idegrendszerét új információs mintázatoknak tegye ki, agymosó rabszolgatartók. Mi több, e cenzorok, akik azért rettegnek az új gondolatoktól, mert fenyegetik a fennálló hatalmi szerkezetet, a saját torkukat nyiszálják. Mégha a zine-ok hordozta mémek 99,9%-a szemét is, a természetes szelekció ezeket úgyis kiejti, ahogy a mutáns gének 99,9%-át. Az erősek túlélik. Új gondolatokra azonban szükség van ahhoz, hogy a régi problémákat meg tudjuk oldani, s csak a radikális mém-tengerben kerülnek majd elő az új gondolatok és eljárások, amelyek azok helyébe léphetnek, amelyek ökológiai pusztulást és fajgyilkos politikát hoztak világunkra.

Fordította: Kotun Viktor

__________________
[1] Richard Dawkins Az önző génben (magyarul: 1986, Gondolat) F.W. Cloak antropológusnak és L.L. Cavalli-Sforza genetikusnak tulajdonítja a mém gondolatának bevezetését.
[2] A személyes névmások terén Dr. Timothy Leary mémjét használom, a szexizmus elkerülése érdekében. Ime a nem nélküli terminusok listája, amellyel megfertőzhetik magukat: hir=her/his (az angol 1. sz. 3. sz. nőnemű és hímnemű birtokos névmás kombinációja), SHe=she/he (a személyes névmások kombinációja), WoMan=woman/man (nő/férfi az angol "man" szó helyett, amely embert jelent, de egyben férfit is).
[3] H. Keith Henson: "Memes, Meta-Memes, & Politics", Singularity no.3, 1990 ôsz, 15-19.
[4] Ez a bioszférának vagy a genetikai ökológiának feleltethetô meg.
[5] Leonard Magel: The Magazine,Globe Pequod, Chester, Conn., 1988.
[6] Ivan Stang: The Book of the SubGenius, McGraw Hill, New York, 1983. A The Stark Fish Removal olyan zine, amely nagy hatást gyakorolt más zinesterekre a többi zine és mutáns vallás kialakulásában.
[7] Mike Gunderloy: "Zines - Where the Action Is: The Very Small Press in America", Whole Earth Review no. 68., 1990 ősz, 55-60. Guderloy metazine-jének, a jelenleg Hudson Luce által szerkesztett Factsheet Five mintapéldánya 4 dollárért kapható a következő címen: P.O. Box 1163, Cincinnatti OH 45201-1163.
[8] Gunderloy, uo.
[9] John Brunner írt egy Shockwave Rider című könyvet is, s ez inspirálta Robert Morrist annak a számítógép-féreg program megalkotására, ami tönkretette az internetes hálózatot.
[10] Az APA betűszó az "Amateur Press Association" rövidítése, s egy régi klubra utal, amely saját kiadványokat készített nyomdai szakértelmének bemutatása céljából.
[11] A The Connection egy mintapéldánya 3 dollárért megrendelhető Erwin S. Strausstól, P.O. Box 3343, Fairfax VA 220338
[12] Mark Frauenfelder: "Peter Lambhorn Wilson Interview", bOING-bOING no. 5., 1991.
[13] R.U.Sirius & George Gleason:"Do G-Men Dream of Electronic Sheep?", Mondo 2000 no.3, 1991 tél, 40-43.
[14] John Perry Barlow: "Crime and Puzzlement, In Advance of the Law on the Electronic Frontier", Whole Earth Review no. 68, 1990 ősz, 44-57. Az Electronic Frontiers Foundation a WELL-ben működik (Whole Earth 'Lectronic Link). Barlow a WELL-en keresztül érhető el, vagy bármi más hálózatból a balrow@well.sf.ca.us címen.

Mail Art Chro No Logy

new projects | artpool | archive | center
| library | collections | search | contact