[címoldal] - [ZÉRO - A mindenhol-levés művészete] - [Hálózat-mű-utópiák] - [A házigazda szentháromsága] - [Piactér a kukucskáló dobozban]

Bernhard Siegert
A házigazda szentháromsága*

Valódi megváltást hozhat a képernyőn megjelenő puszta szó: egy maréknyi idegent közösséggé formál át; a szavak a képernyőn testté lesznek (könnyé, dühvé, szenvedéllyé) s elfogyasztva végbeviszik az eukarisztia misztériumát: misztikus testet alkotnak, ecclesia telematicát. Az Internet-ben az eukarisztikus csoda, a test megjelenése a "host" (ostya/vendéglátó) testében egy virtuális terminál révén jön létre, amelyet Telnetnek neveznek. A "host"-felhasználó számára lehetővé teszi, hogy egy távoli "host"-ba lépjen s úgy cselekedjék, mint ama "host" rendes felhasználói.

Egy eme átkódológéppel összeköttetésben nem álló világ fő jellemvonása az a tény, hogy kommunikációja "tisztátalan indulatokra van adva" (Róm. 1,26), hogy on-line állapotban lépnek túl rajta. A találkozásokat már nem az időbeli/térbeli testek esetlegességei határozzák meg, hanem a logosz esetlegességei. On-line, a felhasználó belép abba a birodalomba, melyet a tiszta szellem ural, ahol az ISO (International Standards Organization - Nemzetközi Szabványügyi Szervezet) nyújtja a tökéletes jelent. Megszabadulván a "testi edénytől", a kibernetikusok tiszta lélekként utazzák be a hálózatokat, az átvitel elérte a locke-i eszményt: a gondolatok tiszta átvitelét. Nem a testek végzetes vonzása vagy taszítása uralja a kommunikációt, de a logosz autonóm akarata. Ezen akarat tanítványai gyakran elfeledkeznek arról, hogy a logosz nyelve a birodalmi fehér angol nyelv, amely elsődlegesen az angyali kommunió/kommunikáció céljait szolgálja, s így az amerikai főiskolai diákok az Usenetben - például - a bázisdemokrácia utópiájának megvalósulását látják...

Az "off-line" kifejezés... mint a kibernetikus téren kívül eső világ megjelölése, igen félrevezető: a valódi különbség az, hogy a postai kommunikáció révén végbemenő érintkezés nem valódi időben történik. Csak akkor beszélhetünk gépi kommunikációról, amikor a felhasználó és a fogadó (host) valós időben kommunikál egymással, például amikor a telnet protokoll virtuális terminálján keresztül érintkeznek. Az emberi kommunikáció egyfelől a mindennapi nyelvben megy végbe, s a beszédszervek által létrehozott, s fülünk által felfogható alacsony frekvenciájú hang vagy elektromagnetikus hullám határozza meg, vagy pedig az energiaigényes anyagi hordozó adta körülmények (az írásban). "A technikai médiumokat egyfelől pusztán az alacsony frekvencia, a stimulációt célzó aláaknázása határozza meg." (Kittler). Csak akkor juthatunk arra a következtetésre, hogy a hálózatokat az emberek gyors levelezés iránti igénye tartja fenn, ha összekeverjük a szemtől szembe történő kommunikációt a telnet valós időben lejátszódó interakciójával, holott valójában az állítólagos emberi igény a kommunikációra voltaképpen szembeszegül a hálózat-technológiával. Az átvitel, a hálózat, az adathálózat és a fizikai szint mindig is aláaknázta az alacsony frekvenciát, hogy aztán kegyesen stimulálhassa azon ritka esetek során, amikor emberi lények hálózatokon keresztül kommunikálnak egymással. A Pentagon, illetve az ARPA (Advanced Research Project Agency, Magasszintű Kutatási Ügynökség) aligha az emberi boldogságot tartotta szem előtt, amikor a legelső hálózatot felállította (ez volt az ARPANET, az Internet őse), hanem inkább - amellett, hogy így hozzáférhetett más programokhoz és adatokhoz a Remote Job Service-en keresztül (például légi TV-képek értékelésében, hogy csak egy példát hozzak) - a Remington Rand által kifejlesztett "packet switching" megvalósítása volt volt a célja. Ma csomag-átvitel (packet switching) szinte minden hálózatban működik, hogy az adatáramlás automatikusan újraszervezhesse magát egy vagy több csomópont-hiba esetén. Eredeti célja az adathálózatok immunizálása volt háborús károk ellen. A korai riasztórendszerek valós időbeli összekapcsolása, a Logic Link Control, amely a nagy adatfeldolgozó rendszerek (HDLC/SDLC vagy MAC (Medium Access Control)) közti érintkezést biztosítja, azaz a CSMA-t ((Carrier Sense Multiple Access), a Token Ring és a Token Bus az OSI második szintjén (Open System Interconnection)) az írás és az olvasás terén már régen túllépett minden emberi fizikai jellemzőn. Az interakció gyorsabbá vált, mint bármely mesterségesen manipulálható kommunikációs forma. A katonai hardware-ek más polgári alkalmazásához hasonlóan a virtuális közösségek léte is annak a ténynek köszönhető, hogy a kódokat szándékosan lefokozták, nem azért, hogy a részvétel érzését nyújtsák az embereknek, hanem az új operátor rendszerek, például az IBM OS/2 rendszerének kidolgozása miatt, amelyek a maguk poloska-lepte béta-verzióival megkövetelik az állandó valós időbeli frissítést (update-et) az összeomlást megelőzendő. Az Usenet például az Unix on-line kisegítőjeként jött létre. Amint láthatjuk, ami a gépeket a hálózatok holdudvarával övezi, az valójában a gépi programok képtelensége arra, hogy mindennapi nyelvvé váljanak a hardware fejlődésének nyomása alatt. A redundancia növekszik minden egyes lépcsőfokkal az OSI modell létráján; azok a gépek, amelyek képesek csomagolt bit-formátumban végezni az információcserét, talán az első négy fokozaton tudnak működni. A felhasználói szinttel kezdve, amely az E-Mail használatával párosul, az átviteli ráta és a csatorna-kapacitás - amely Shannon matematikai kommunikáció-elméletének problémája - ellenkezőjébe fordul át: redundánssá válik. Ha az emberi lények valóban meg kívánnák érteni egymást, az átvitel technológiája lehetne a "state of art", s Shannon csatornákra vonatkozó elmélete nem ütközne akadályokba, e "state of art" azonban semmiféle becsatlakozási (log-in) lehetőséget sem hagyna az alkalmazói szint számára. Ha a művészetet nem akarjuk kizárni, Shannon teorémáját ki kell egészítenünk a Locke-féle csatorna-tisztítással: a kód zérus redundanciájára való törekvés helyett a kommunikáció a kommúnió intézményesítő fantazmájához közelít. Így a "mindenütt levés művészete" - az omniprezencia, a Zero Net mottója - nem művészet, hanem alapvetően isteni attribútum. Noha a hálózat-technológiának, szemben a lényegi azonossággal, minden (akár digitális) csatornán fel kell készülnie a kétértelműségre, mégsem annyira ostoba, mint az isteni omniprezencia. Mivel nincs átvitel entrópiaveszteség nélkül, a kétértelműség akár az átvitel mércéjeként is szolgálhat. Csak isten közvetíthetne lényegileg azonos playbackeket - az emberi lények legfeljebb hi-fi minőséget tudnak produkálni. (A lényegileg azonos átvitel elmélete a high fidelity-t a démonok átviteli kapacitásának tekinti).

A kérdés továbbra is fennáll, miféle monopólium tartja nyitva az Open System Interconnections-t (OSI) oly módon, hogy a kiberneuta kvázi-isteni omniprezenciát szimulálhasson. Az Internetben a lényegi azonosság helyett az RFC-ként (Request For Comment) definiált protokollok teszik hozzáférhetővé a közösséget. A hálózat-igazgatás többé kevésbé a középkori kereszténység közigazgatási mintázatát követi. Egy könyvtár (vagy scrinia) - egy valódi corpus iuris communicationis - tartalmazza az RFC-ket. Az RFC-k határozzák meg az Internet belső folyamatait, s valójában a kommentár középkori intézményére emlékeztetnek. Ha egy RFC eléri a "megkívánt" állapotot, törvénnyé emelik, s a standardizálás legfelsőbb fokának hatalmával ruházzák fel ("standarddá" válik), s a hálózat minden résztvevőjétől megkövetelik. Az alacsonyabb osztályok, például a "standard-vázlat", a "javaslat", a "kísérlet" vagy a "történeti" (amelyek a standardizáció fokát jelölik), illetve "ajánlott", "választható" és "nem javasolt" (ezek a protokoll-státuszra utalnak) az RFC-ket nem törvényekként, hanem kommentárokként, glosszákként vagy a standardok és protokollok magyarázataiként határozzák meg.

Az RFC-index, amelynek legkorábbi eleme 1969-ből származik, ma körülbelül 2000 file-t tartalmaz. E kommentárokat hálózati munkacsoportok hozzák létre (mint a Hitchhiker's Guide to the Internet), ezt kanonizációs folyamat követi, vagy - Legendre kifejezésével - a diszkurzus átformálása SZÖVEGgé. A kommentárt elküldik egy adott címre (Postel, ISI.EDU), ahol egy Jon Postel nevű lény - a név alapján kételkedhetünk abban, hogy emberi lényről van szó - működik a névtelen Standardizációs Testület titkáraként. Ha az ISO jóslata kedvező, a kommentár vagy az új standard kap egy kódot és egy osztályzatot s hozzáfűzik az RFC-listához, ugyanúgy, ahogy a császári vagy főpapi dekrétumokat belefoglalják a jogi kánonba.

*THE HOST´S TRINITY, in: ON LINE, Graz, 1993., 127-130. old. (részletek) <>

[lap tetejére] [tovább]

[on line publikációk] [Artpool] [kereső]