Dick Higgins
Néhány gondolat az intermédia-költészetről *
(részletek)

A hangköltészet is az intermédia egy válfaja. Rituális, népművészeti és mágikus gyökerei nyilvánvalóak. A népzenében régi hagyománya van a nem-szemantikus lírának: nemcsak a hangutánzásos, de a valóban absztrakt elemeknek is. A mongol zene, a shakerek (a 18. és a 19. században az Egyesült Államokban működő szekta) himnuszai, a fekete jazz "skat singing"-je csak néhány példája ennek. Másfelől a költészet kezdeteitől fogva sok költő kísérletezett tisztán hangokból álló szöveggel: ezeket még össze kellene gyűjteni, de a gyűjtemény minden évszázad legjelentősebb költőit is magába foglalná (kisebb nevekkel együtt).

[...] Szükség van azonban még egy utolsó megjegyzésre. E megközelítés teljesen lerombolná azt a feltevést, hogy a művészet története egymásra következő és egymásba kulcsolódó mozgalmakból áll, amelyeknek mind megvan a maguk sajátos jellege és programja. A hangköltészetnek például hosszú története van, de nem mozgalom, hanem forma: nincs közös programja vagy teleológiája, csak egy közös formális alapja. A fluxust nem tekinthetjük mozgalomnak: egyszerűen nem az. Inkább művészek gyülekezete, akik olyan műveket csinálnak, amelyek valamiképpen hasonlítottak és hasonlítanak egymásra, és művek kategóriája és gyűjteménye, amelyekben közös a hasonló jellegű intermediális megközelítés. Nem próbálom itt meghatározni, melyek ezek - ezt már megtettem egy hosszú tanulmányban - Fluxus: Theory and Reception (Multhipla, Milano,1983). Inkább a mintáját szeretném hangsúlyozni - a jellegét meghatározó művek mintáját és egy olyan kritika szükségét, amely rámutathatna erre.

1983

* in: Szkárosi Endre (szerk.): Hangköltészet. Szöveggyűjtemény, Artpool, Budapest, 1994., 30. o.   <>

[Hangköltészet] [online publikációk] [Artpool] [kereső]