[Ray főlap] [Artpool] [Ray on line publikációk] [egyéb on line publikációk]
[english]

[pdf]

R. Pieper telefonbeszélgetése Ray Johnsonnal *

[RAY JOHNSON (Conversation with R. Pieper) (In: Mail, Etc. Art (University of Colorado, Tyler School of Art, etc., 1980)]

R. Pieper életében az elmúlt kilenc évben újra és újra felbukkantak a Ray Johnsonnal kapcsolatos események, levelezések, bár ők ketten még sosem találkoztak. Az alábbi telefonbeszélgetés 1979 július 11.-én zajlott le Ray és Pieper között. A beszélgetést akkor Ray engedélyével vették magnóra.

R. P.: Először kilenc évvel ezelőtt szereztem tudomást rólad Rosalind Constable-nak a New York1 magazinban megjelent cikkéből. Még csak húsz éves voltam akkor, de emlékszem, milyen nagy hatással volt rám az a cikk. Kitágult a művészetről alkotott felfogásom, vagy egyszerűen csak izgalomba hozott az a kis darab, nyilvánvalóvá vált előttem, hogy te már egy jó ideje művészetként küldözgetted szét a... leveleidet. Mikor kezdted?

R. J.: E kérdésre kettős a válasz: számos különböző verzió és feltevés létezik egyrészt arra vonatkozólag, hogy mikor kezdtem el e tevékenységet, másrészt hogy mikor nevezték el azt New York Correspondence School-nak (New York-i Levelező Iskolának). A San Diego-i Mike Crane könyvet ír "A küldeményművészet rövid története"2 címmel és a Lightworks a borítékkatalógusában (Ann Arbor)3 ebből közölt néhány paragrafust, amelyben azt állítja, hogy a levelezőiskolát 1962-ben indítottam el, ami valószínűleg pontatlan dátum.

R. P.: Túl késői időpont ez?

R. J.: Nos, valószínűleg az ötvenes években alakult meg. Ed Plunkettnek van egy esszéje erről az Art Journalban4 , egy olyan írásban, amely tizenkét más esszét is tartalmaz. Nem hiszem, hogy megállapítható a New York Correspondence School alapításának pontos dátuma, de a tevékenység jóval azelőtt kezdődött, hogy bármiféle nevet kapott volna. A Raleigh-i North Carolina Múzeumban5 volt egy kiállításom a leveleimből, s ezen a kiállításon 1945-től - tehát jóval húszéves korom előttről - még diákkoromból is vannak levelek.

Most azt hiszem, 51 éves vagyok (örök tinédzser), és egyszerűen annak köszönhetem a hírnevemet, hogy régóta csinálom, amit csinálok. Egy újságcikk nemrég a küldeményművészet nagyatyjának nevezett. Néhány héttel azelőttig még csak az apja voltam a mail artnak. A File Magazine egykor Dada daddy-nek (dada papának) hívott.

Mike Crane a North Carolina katalógusban megemlíti a New York Correspondence School hivatalos halálát bejelentő dokumentumot6 is. Újjáéledéséről és "Buddha University"-vé7 való átalakulásáról azonban nem tesz említést. Tehát még mindig működik mindenféle alosztályok és fan-klubok nevén, és igazán lényegtelen, minek nevezik; viszont a kanadaiak New York Corres-sponge-Dance School-jukkal8 leköröztek, szóval csak azon múlik, hogy mennyire komolyan és kimerítően foglalkozunk a szó összes lehetséges jelentésével.

R. P.: Ez egy újabb kérdést vet fel az Image Bankot, a Western Frontot (Nyugati Front)9 , a Mr. Peanut10 körüli személyeket és a többi nyugati partit illetően. Úgy tűnik, hogy a hetvenes évek a mail art különös virágzását hozta...

R. J.: ...Kanadában. És nemzetközi viszonylatban, igen. Ezt a File11 magazin első néhány száma indította be kívánság- és címlistáival. Ezáltal amolyan kapcsolatteremtő orgánummá vált. Történelmileg ez nagyon érdekes volt, de most már más irányba mentek el.

R. P.: A sors iróniája, hogy pusztán küldeményeik hatalmas mennyiségével végül is ők szereztek érvényt a mail artnak, annak ellenére, hogy te már vagy húsz éve dolgoztál ezen.

R. J.: Én mindig csak egyetlen ember voltam, nem támogatott intézmény. A File magazint a kanadai kormány folyóirat-alapításra létrehozott alapja támogatásával szerkesztették és finanszírozták. Van egy példányod a Detroit Artists Monthly-ból12 ?

R. P.: Nem, nincs.

R. J.: Látod, ez a probléma lényege. A levelezés-művészet minden eseményét csak elszigetelt folyóirat-cikkekben, katalógusokban stb. dokumentálják, és nem lehet tudni, ki mit mikor csinált vagy miről mit mikor mondott. A File Magazinnal ellentétben nekem szükségszerűen láthatatlan könyveket kellett kiadnom, "Semmiket"13 (Nothings) csinálnom és nemlétező dolgokkal foglalkoznom. Ez a Detroit Artists Monthly-ban dokumentálva van.

R. P.: Egy-két héttel ezelőtt láttam egy kollázs-kiállításod.

R. J.: Igen én író és festő vagyok. Két anyagi szempontból ellentétes tevékenységem van: galériákban megvásárolhatod a műveim, és több múzeum híres gyűjteményében láthatod őket bekeretezve. A legutóbbi kiállításom portréi 800-tól 3000 dollárig terjedő összegért kelnek el. Vagy pedig megkaphatod az egész anyagot tőlem postán, ingyen, feltéve ha el akarom neked küldeni. Szó esett egyszer arról, hogy én aláaknázom a műkereskedelmet az ajándékozásaimmal; ahogy David Bourdon mondta, "megkaptad az anyagot, akár akartad, akár nem"14 , vagyis hogy kaptál egy gyönyörű rajzot vagy kollázst, egyszerűen a postán. Így magam döntöm el, hogy odaadom-e vagy inkább eladom azt neked.

R. P.: A kollázsaidat vagy más grafikai munkáidat "komolyabbaknak" tartják, mint a mail munkáidat? És te "komolyabbnak" vagy "kevésbé komolynak" tartod őket?

R. J.: A levelezést egész egyszerűen írói tevékenységnek tartom. A Whitney Múzeumban15 kiállított saját vagy mások által készített kollázsdekorációk egyikét képezik a legelső mail art kiállításoknak. Százhat résztvevő művét tartalmazta, és az volt benne a lényeg, hogy az én munkám nem volt ott, de mindenki másé ott volt, pusztán azért, mert én kértem, hogy vegyenek részt. Marcia Tucker szervezte a kiállítást. Nem tudom, mennyit tudsz rólam. Írtál már nekem?

R. P.: Igen.

R. J.: Szóval igen. Gondoltam, mert ismerősnek tűnt a neved.

R.P. Évekkel ezelőtt Ithakában jártam, és első küldeményemet Rosalind Constable cikke inspirálta, aki műveidet Joseph Cornell munkáihoz hasonlította. Ugyan nem értettem a rokonságot, de küldtem neked egy levelet, amelyre a "Cornell" szó volt nyomtatva. Akkor még diák voltam.

R. J.: Nos, Nicholas Calas kortárs művészetről szóló könyvének16 egy mondatában azt állítja, hogy a postaláda Cornellje vagyok - szóval van valami összefüggés aközött, amit én a postaládákkal, Cornell pedig a dobozokkal művel. Nemrég csináltam egy portrét Cornellről és nővéréről, aki még él.

R. P.: Emlékszem, hogy évekkel ezelőtt olvastam egy munkádról, amelynek az volt a lényege, hogy taxiba ültetek, és elmentetek a Barbara Bártól a Harbor Bárig, ekképp teremtettétek meg közöttük - hangokban - a kapcsolatot, pusztán a szóvicc kedvéért. Sokszor elmeséltem már ezt az anekdotát, azért emlékszem rá ilyen jól. Szóval, akkor voltál vagy most vagy tisztább konceptualista? A mail arthoz innen jutottál el?

R. J.: Nem. A New York Times közölt egyszer egy cikket a konceptuális művészetről, és azt írta, hogy Joseph Beuysot és engem nem lehet besorolni. Lucy Lippard a Six Years17 című könyvének előszavában pedig azt állítja, hogy tevékenységünk bizarrsága miatt Arakawát és engem nem lehet a konceptualisták közé bevenni vagy mint konceptualistákról írni rólunk. Én nem dokumentálok, rangsorolok, de nem is társulok. Egyszerűen egyik napról a másikra élek és leveleket írok.

Ha a Mike Crane-hez hasonló emberek naív műszaki rajzolónak neveznek ("naive draftsman"), én ezt az ötletet felhasználom, hogy kijelentsem, Mike Crane szerint én egy hajóhad műszaki rajzolója vagyok ("Navy draftsman"), ez pedig a "The Village People" egyik dalából ugrott be, amelyben előfordul, hogy "In the Navy..."18 Egy versemben a kanadaiaktól megkérdezem, hogy van-e hajóhaduk (navy), és hogy a kanadaiak gazfickók-e ("knaves"). Tehét én a szavaknak ezt a Gertrude Stein-féle csűrés-csavarását, eltorzítását kedvelem. De a "Harbor Bar és Barbara Bar" egy akció volt, amelyet William Wilson is rögzített, s amely során a New York-i Lower East Side-tól a West Side-ig mentünk taxival, csak mert a két hely neve hasonló hangzású. Később, az ötvenedik születésnapom19 alkalmából rendezett ünnepségen William Wilson házában egy - ezt hallgasd meg - Michael Cooper-Michael Cooper-Michael Cooper találkozót szerveztünk. Két Michael Cooper ismerte egymást, mi pedig találkoztunk egy harmadik Michael Cooperrel, és valamennyien megismerkedtek a többi Michael Cooperrel. Most azt hiszem, négy van belőlük, de nem is emlékszem pontosan, mert úgy rémlik, arról volt szó, hogy öten lesznek a következő találkozón. A legutóbbi Correspondence School találkozón az Artists Space Galleryben20 itt New Yorkban valaki mondta, hogy egy Michael Cooper öngyilkos lett, és én rengeteget telefonálgattam, hogy megtudjam melyik, míg végül kiderült, hogy egy újabb Michael Cooper volt, aki Londonban élt, és mi nem is tudtunk róla. Mondtam is, hogy az bennünket nem érint. S így jutunk el ahhoz a Ray Johnsonhoz, aki megbotránkoztatta a Vatikánt, és kirúgták Olaszországból, és vissza kellett mennie Hartfordba a Trinity College-be

Tavaly volt egy rajzkiállításom a Walker Art Centerben, s ezt a Vatikánt megbotránkoztató Ray Johnson kapcsán mondom. Előadásomat azzal kezdtem (hiszen az Art In America21 "az eldobott gesztusok mesterének" nevezett), hogy megbotránkoztattam a Walker Art Centert. Ahogy bejelentettek, meztelenül jelentem meg, átfutottam az emelvényen, le a padsorok közé, utalva a másik Ray Johnsonra, akivel Hartfordban, a Wordsworth Athenaeumban találkoztam. Ez egy Ray Johnson-Ray Johnson találkozó volt. Valaki Uticából vagy Ithacából azt akarta, hogy lépjek fel a Johnny Carson Show-ban egy másik Ray Johnsonnal együtt, aki a magánzárkáról írt egy könyvet. A fél életét börtönben töltötte, és elég gyakran lépett föl a Johnny Carson Show-ban, s ők azt gondolták, hogy nagyszerű lesz, ha két Ray Johnson szerepel...

R. P.: ..ugyanabban a Johnny Carson Show-ban?

R. J.: Találkoztál már Buster Cleveland-del?

R.P. Nem

R. J.: Ó.

De a "Harbor Bar és Barbara Bar" nem konceptuális, és nem is műtárgy. Ez egy részvételi akció. Én szüntelenül mondom az embereknek, akik meg akarják tudni, mi is ez a Correspondence School, hogy az egyetlen mód a megértésére a részvétel, mert amit csinálok, azt minden egyes résztvevőnek csinálom. Most, amikor veled beszélek, ezt a szöveget itt helyben fogalmazom, és mondom neked a telefonon. Ha New Yorkba jössz, találkoznunk kéne; kár, hogy nem jöhettél el erre az Artists Space-beli találkozóra, ami egy pár hete volt. Egyike volt a kedvenc találkozóimnak. Az utolsó, két héttel ezelőtt, a Shelley Duvall Fan Club találkozó volt. ez volt a második Shelley Duvall Fan Club találkozó. Nagyon jól éreztem magam. Ha csak egy héttel korábban elértél volna, különszám lett volna a meghívásod. Találkozhattunk volna, és te részt vehettél volna azzal, hogy keresztülsétász mindezeken a lábakon.

R. P.: Most találkozhatnánk, hacsak...na, jó, elmesélek valamit, ami, remélem, nem lesz túl kellemetlen. Kb. kilenc hónappal azután, hogy elkezdtem veled levelezni, anélkül, hogy bármiféle választ kaptam volna tőled, egy különösen hosszú űr után küldtem neked Marseille-ből, Franciaországból egy péniszt, amit egy száraz franciakenyérből faragtam, amelynek az egyik felét megettem az ifjúsági szállóban, ahol laktam. Nagyon megkedveltem ezt a munkát, magammal vittem az állomásra azzal a szándékkal, hogy megtartom. Az állomáson találtam egy eldobott cipősdobozt, amelynek kolbászszaga volt, s én olyan szerelmes lettem abba a dobozba, hogy a kenyérdarabot belecsomagoltam abba az újságpapírba, amelyben azelőtt a kolbász volt, az egészet beletettem a dobozba, s egy közeli postáról feladtam neked. Erre sem kaptam soha választ.

A következő ősszel véletlenül összefutottam Alan Linfelddel, akinek a nevét már láttam egy küldeményeden, és amikor meghívott magához, és mutogatni kezdte a tőled kapott dolgokat, rájöttem, hogy te azt hitted, hogy én egy általa kitalált fiktív személy vagyok, és egy csomó választ - köztük egy "kösz" megjegyzést a franciakenyér-péniszért - neki küldtél.

R. J.: Tényleg Alannek küldtem? Látod, ez egy érdekes dolog, - de ez nem azt jelenti, hogy ennyire öreg lennék. vagy hogy szenilis vagyok, hanem annak következtében, hogy éveken át feszült figyelemmel kísértem a beérkezett és szétküldött anyagot, vannak egész területek, amelyek kiestek a memóriámból. Kérdezik tőlem: "Megkaptad a képeslapom? Ez és ez volt rajta". S én annyi képeslapot kapok, hogy nem ugrik be azonnal pont az. Meg annyi rejtélyes dolgot kapok, amire egyszerűen nem lehet visszaemlékezni. Pedig a kenyérre feltétlenül emlékeznem kéne, s mégsem emlékszem, a kolbászszagra sem.

R. P.: Á, a kolbászszag lehet, hogy csak az én képzelődésem eredménye, bár azért nagyon élénknek tűnik.

R. J.: Nem, nem, az ott volt. Ha te azt mondod, hogy volt, akkor biztosan volt. De az lehet, hogy a kenyér-pénisz, mire megkaptam, már csak kenyérmorzsa volt.

R. P.: Biztosan. Emlékszem arra, amit Alannek írtál: "Nedvdús paradicsom, az olasz kenyér-pénisz ma érkezett meg, enyhén széttöredezve". Biztos vagyok benne, hogy ennél azért jobban szét volt töredezve.

R. J.: Egy Ohio Bloomfield nevű ember küldött nekem egyszer valamit. Kapott valamiféle nemi betegséget, és volt egy fekély a pénisze hegyén, erről vétetett egy gumi-mintát. Ez egy szürke fém pénisz, ami még mindig megvan nekem. Egy speciális Illinois-i tehéntőgy-és-tejesüveg-tároló-dobozban tartom. Eléggé szokatlan postán ilyen tárgyat kapni .

Még valami: éveken keresztül próbáltam egy körforgást fenntartani. Mindent, amit én kaptam, megpróbáltam másoknak elküldeni. Néha vannak akik írnak, hogy küldjek vissza valamit, vagy kérdezik, megvan-e még az a valami. Hát, nem könnyű. Ha te egy kenyér-péniszt küldtél, más meg egy gipsz-péniszt, akkor lehet, hogy ez a P betűnél lett besorolva, és összekeveredtek. Vagyis hogy csak a nevek, "Pieper", "Peeper". Most hogy Alant említed, emlékszem azokra a borítékokra, de nem emlékszem a veled kapcsolatos konfúzióra.

R. P.: Már a legelején meg akartam kérdezni, hogy miért a New York Correspondance (tánc) School ellentétben a Correspondence School-lal?

R. J.: Hát igen, egy csomó játékos lehetőség adódik a név írására, mivel még1965 körül kezdtem el a találkozók szervezését. Téged például meghívtalak volna egy találkozóra, hogy hivatalosan megismerkedj velem vagy másokkal, akikkel lehet hogy már leveleztél, vagy hogy megismerkedj egy Mike Cooperrel, vagy egy Yoko Onóval, vagy bárkivel. Az első22 egy történelmi fontosságú kvéker templomban volt, a Rutherford téren. Olyan volt, mint a kvékerek találkozója, vagy egy baráti találkozó, ami persze kifigurázása a kvéker találkozóknak. Azt hittem, lesznek emberek, akik vallásos eksztázisban fognak vonaglani a földön, kvéker-shakinget, vagyis rázós táncot járva. Így hát sorozatos találkozóink voltak a Finch College-ban, ahol Toby Spieselman talpmasszázs-gépeket bérelt, én pedig olyat is csináltam, hogy például embereket cipeltem és más ehhez hasonló csoportos akciót. A legutóbbi találkozón - néhány héttel ezelőtt - arra kértem az embereket, hogy négykézláb másszanak át a többiek lábán keresztül a padlón heverő kanadai festményen, s ezzel egy nagyon gyerekes akcióba vontam be a közönséget.

R. P.: Ez tulajdonképpen egy performansz volt?

R. J.: Inkább egy részvétel.

R. P.: Most nem kategorizálni akarom a dolgokat, hanem a megértést próbálom megkönnyíteni.

R. J.: Nos, én igyekszem visszatérni a kategorizálatlan és cimkézetlen dolgokhoz, hiszen ez nem-művészeti tevékenység. Én nem csak művészekkel foglalkozom, hanem főleg olyanokkal, akik leveleznek. Lehet, hogy különböző művészeti területekkel, mint a tánc, írás stb. állnak kapcsolatban. De ez mindenki számára elérhető. A tevékenységeknek széles skálája létezik a szerelemtől a gyűlöletig, az undorig, vagy bármi. Ez nagyon különbözik attól, amit a kanadaiak csinálnak, főleg azért, mert az én furcsa személyiségem határozza meg a Correspondence vagy -dance School egész tevékenységét. De a -dance szerepe csak annyi, hogy a tánc fontosságát hangsúlyozza, amely - még mielőtt a diszkó tánc bejött volna - annyit jelentett, hogy összejönni valahol táncolni, ugrálni, mozogni stb. Ez tehát a NYCS street meetingjeihez (utcai találkozók) vezetett, amelyek szerintem a legjobb megoldásai ezeknek a dolgoknak, mert olyan embereket is bevonnak a dologba, akik nincsenek is a találkozón, a kocsikat, a közlekedést, és mégcsak nem is tudja senki, hogy az egész épp most történik. Mint ennek a tevékenységnek az igazgatója szívesebben dolgoznék egy sor más lehetőséggel, semhogy egy galéria vagy múzeum korlátai közé legyek bezárva. Most épp csak megpróbáltam életben tartani az egész ügyet. Mindig izgalmas feladat egy ügyet működésben tartani és finanszírozni.

R.P. Anyagi gondjaid vannak?

R. J.: Legutóbb azt mondtam, hogy a NYCS-nak tizenöt centje sincs. Tehát én olyan nemzetközi levelező iskolát működtetek..

.R. P.: Akkor csak egyetlen tízcentes képeslapot postázz!

R. J.: Az csak egy képeslap egy személynek. Neked. Csak neked. Only you23.

R. P.: Nyilvánvalóan minden galéria és minden kritikus azt a művészt szereti - vagy legalábbis azt értékeli -, akinek a művei világosan behatárolhatók, meghatározott keretek közé illenek. Nem gondolod, hogy eklekticizmusod anyagilag vagy üzletileg kevésbé vonzóvá tesz?

R. J.: Fura kérdés, de csak azt válaszolhatom, hogy mindig komoly anyagi gondokkal küzdöttem. A művészeti tevékenységemet illetően sosem voltam valami kényelmes helyzetben, kivéve múlt évben, mikor megkaptam az NEA-(National Endowment for the Arts)-ösztöndíjat. Nam June Paik és én kaptunk fejenként tízezer dollárt és ez segített tavaly fenntartani a Correspondence Schoolt.

R. P:. De most újból anyagi gondjaid vannak?

R. J.: Hát, igen. Határozottan.

R. P.: Meg akartalak kérdezni annak a furcsa szerzeményednek az eredetéről, amelynek két kövér füle van, olyan nyusziszerű.

R. J.: Ez amolyan Mickey Mouse-származék, néha egérszerű, máskor elefántormánya van. Mindig azt fejezi ki, hogy épp minek érzem magam, amikor a rajzot csinálom. Az előbb Buster Cleveland-ről kérdeztelek. Ez egy művész, aki ellopta a fejemet, és most Buster Johsonnak hívja magát. A Gong Show-ban akar részt venni azzal a produkciómmal, hogy "hogyan rajzoljunk meg egy Ray Johnson-féle nyulat", mivel egyik nyomatom azt magyarázza, hogy hogyan kell ezt a fejet megrajzolni - hogyan kell a szem karikáját, az orrot, a szájat és így tovább megrajzolni. A rajzkészítés minden lépése be van mutatva.

R. P.: Igen, emlékszem erre.

R. J.: Szóval ő instrukciónak tekintette ezt, és lekoppintotta, és bekapcsolta a kereskedelmi láncba a Gongon való szereplésével, amit én nagyon szórakoztatónak találok. A válaszom erre egy újabb rajz volt arról, hogy hogyan kell egy Buster Cleveland-et rajzolni, s ebben én másolom le az ő rólam készült másolatát, tehát ez egy kópia kópiájának a kópiája lett. /.../ Valaki azt mondta, kigúnyolom a saját okoskodásom, ami ellentéte a naivitásnak. Így én nemcsak az okoskodásomat, de a naivitásomat is kigúnyolom, vagy bármi mást, ami belefér az időmbe.

R. P.: Az én munkáim - melyeknek egy részét magam is postán küldöm -, kevésbé kollázs-orientáltak. Inkább csak az információ puszta átadását jelentik. Egyikük éppen ezen a héten készül el, s ha nem zavar, elküldöm neked.

R. J.: Ó, az nagyon jó lesz, ha írsz nekem, így legalább megkapom a címedet. Egy pofa, aki a Horizonnál szerkesztő, egy könyvet készít az abszintról, legyen ez az én legfrissebb mail art munkám is, amit elküldök neked: hiány-oldal (absence).

                                                                              (Fordította: Klaniczay Júlia)

Jegyzetek

* Ray Johnson: Conversation with R. Pieper, in: Mail, Etc. Art (catalog), University of Colorado, the Tyler School of Art, Florida State University, 1980. 13-17. old.    <>

1 Constable, Rosalind: The Mailaway Art of Ray Johnson. New York Magazine. 1970. március. 42-43. old.    <>

2 A Brief History of Correspondence Art (szerk.: Mike Crane, Running Dog Press, San Diego, 1979).    <>

3 Crane, Mark : Excerpts from A Brief History of Correspondence Art. Lightworks Envelope Show. Exhibititon Catalogue of Correspondence Art. Lightworks Magazine Inc., Ann Arbor, 1979. április    <>

4 "Send Letters, Postcards, Drawings and Objects..." Art Journal. Esszék Ed Plunkett-től, John Russeltől és másoktól. 1977. tavasz. Ed Plunkett megjegyzi, hogy 1962-63 körül nevezte el a New York Correspondence Schoolt, mégpedig azért, mert "Az absztrakt expresszionizmust vagy akciófestészetet gyakran idézték New York-i Iskolának, és én pusztán csak közbeékeltem a "correspondece (levelező)" szót. A név elterjedt, annak ellenére, hogy Ray inkább a "correspondance" változatot használta.    <>

5 "Correspondence.Kiállítás Ray Johnson leveleiből". North Carolina Museum of Art, Raleigh, North Carolina    <>

6 A New York Times halálozási rovatának küldött levél. 1973. április 5. Szerepel a fent említett Raleigh-i kiállítás katalógusában.    <>

7 Andre, Michael: Buddha University Meeting. Art News, 1974. március, 107-108 old.    <>

8 "The New York Corres-sponge-dance School, an Activity of Western Front," 303 E t., Vancouver, B.C., Canada.    <>

9 Idem    <>

10 alias Vincent Trasov    <>

11 File Magazine 1974 előtti számai, a korai példányok foglalkoznak a küldemény-művészettel    <>

12 "Ray Johnson: Interviewed by Diane Spodarek and Randy Delbeke. 1977. szept. 26. Detroit Artists Monthly,1978 február, fedőlap és 3-9. old.    <>

13 A "Semmik" a hatvanas évek Ray Johnson-performanszai voltak. 1977 január 10.-én egy "semmit" a "happeningekkel szembenálló magatartásnak nevezett". (William S. Wilson: Reference and Relation. Art Journal, 1977 tavasz, 238. old.)    <>

14 Bourdon, David: Notes on a Letterhead. Art International,1969 november. Hat illusztrációval    <>

15 "New York Correspondence School".Whitney Museum of American Art. Kurátor: Marcia Tucker.    <>

16 Calas, Nicolas és Elena: Icons and Images of the Sixties. Dutton, NY, 1971. Pontosabban: "Johnson azt jelenti a levélnek, amit Cornell jelent a doboznak, a pop artnak pedig azt, ami Madame de Sevigne volt Versailles-nak".    <>

17 Lippard, Lucy: Six Years, The Dematerialization of the Art Object from 1966 to 1972. Praeger Publishers, NY, 1973    <>

18 The Village People: Go West (Lemezalbum. Casablanca Records. 1979)    <>

19 1977. október 16.    <>

20 1979. június 23.    <>

21 Lawson, Thomas: Ray Johnson at Brooks Jackson/Iolas. Art in America.1978 szeptember-október. 126-127. old.    <>

22 1968 április 1.    <>

23 Ray megjegyzése: "Ez nagyon fontos az Only University miatt, meg az Only You, a The Platters, The Inkspots és Ringo Starr miatt is."    <>

[Ray főlap] [Artpool] [Ray on line publikációk] [egyéb on line publikációk]