A Sznob International
című szamizdat folyóirat összesen
hat számot ért meg 1981
és 1984 (?) között. A kiadvány eredeti példányai
megtalálhatók az Artpool Művészetkutató
Központban, illetve több kiállításon
is szerepeltek már (2000. október 27-28., Almássy
Téri Szabadidőközpont: TTT gyűjtemény
az Artpool Archívumából, a Kis
Utazás Fesztivál keretében; 2000. december
3-2001. január 31., Centrális Galéria: Író
géppel / Tipe writer című kiállítás;
2002. november 8-9., Pécs: Underground
művészet és alternatív nyilvánosság
című konferenciához kapcsolódó kiállítás).
A kiadványt Papp Tamás indította el, és laponként változó szerkesztőgárda segítette munkáját Az első három szám még Sznob Internacional írásmóddal jelent meg, a későbbieken International szerepel. A legkorábbi kiadványok a nemzetközi és hazai underground zene témáját járták körül. Az első és a harmadik szám a külföldi újhullám és punk emblematikus személyiségeivel, zenekaraival - David Bowie, Brian Eno, The Residents, The Cure - kapcsolatos írásokat, interjúkat tartalmazza, a témához kapcsolódó, külföldi lapokban megjelent cikkek fordításait, de megtaláljuk benne Gémes János (Dixi), Víg Mihály, Vető János, Csányi Attila, Klaniczay Gábor és Najmányi László írásait is. A második szám egy tematikus összeállítás az első magyar punkzenekar, a Spions tiszteletére, amelyben az együttes dalszövegeit, a működésükkel kapcsolatos korabeli dokumentumokat, koncerteken készült archív fotókat, és az alapító, Molnár Gergely szövegeit publikálták. A Sznob utolsóként megjelent számát, amelynek pontos kiadási ideje ismeretlen, az akkor Svájcban élő St. Auby Tamás leveleiből állították össze. A Hajas Tibor-szám a negyedik Sznob-kiadvány volt, a lapban feltüntetett megjelenési dátum pedig 1982. A kötetnek egyébként két különböző változata is létezik, az egyik amelyben Hajas Sidpa Bardo című írása Szaniszló Júlia illusztrációival szerepel. Ennek borítóját Demszky Gábor-Rajk László-Sasvári Edit: Földalatti vonalak című könyve (Jelenkor Kiadó, 2000. 27. o.) is közli. A Sznob International-nek ez a száma talán nem is tartozik a korábbiak sorába, mivel technikailag és formailag is nagyon eltér a többitől. A Hajas-szám másik változata viszont egyértelműen illeszkedik a korai számok közé. Ezt Hajas Tibor és Vető János művei illusztrálják, a Sidpa Bardo mellett pedig szerepel még benne Hajas Vihar a húsban című írása is. Arra a kérdésre, hogy vajon miért került sor egy újabb megjelenésre, az eredeti kiadványokban nem találunk magyarázatot, a téma tehát további kutatást igényel. A Sznob Internacional/International és a hozzá hasonló művészeti szamizdatok a 70-es, 80-as évekből figyelemre méltó dokumentumai a korszak magyar undergroundjának. Jelentőségük azért is egyedülálló, mivel a bennük megjelent írások, forrásanyagok nagy részét azóta sem publikálták szélesebb körben. kezdőoldal | 81. 12. 4. | Spions | Sznob 3 | Hajas | Ittaztánfűnemterem |