A síkköltészet kialakulása Magyarországon

Tamkó Sirató Károly / Charles Tamko Sirato

Hogy alakult ki a síkköltészetből a dimenzionizmus elmélete Párizsban?
Kik és milyen sorrendben írták alá a Dimenzionista Manifesztumot?

A Dimenzionista Manifesztum első kiadása: Párizs, 1936.
A Dimenzionista Manifesztum második kiadása: Párizs–New York, 1937.
A Dimenzionista Manifesztum harmadik kiadása: Párizs, 1965.
Az első Dimenzionista Album, 1966.

Ebben az időben, 1926–27 táján egyszerű „vonalon belüli verseim” már jöttek Raith Tivadar Magyar Írás című folyóiratában. A lap segédszerkesztője szemben lakott a Liliom utcai diákotthonnal, és én, akkor harmadéves joghallgató, feljártam hozzá és segítettem az irodájában. Ebből a korszakból való harmadik vizuális versem, a

VÁLÓPER.

Ez a vers annyiban volt haladás az első kettőhöz képest, hogy amíg az első teljesen statikus ábrázolás volt, akár az ókori, alexandriai képversek, vagy akár Apollinaire és Kassák kalligramjai és tipogramjai, a második esemény mozgása pedig, mondjuk így: „számcsapágyakon görgött”, ebben a versben már vonallal vezetett eseménymozgás élt. Ezt a különbséget azonnal észrevettem, s ezt a versemet már kifejezetten „síkversnek” tekintettem. Ennél a versnél ébredtem tudatára annak, hogy tulajdonképpen mit csinálok: sík kifejezésformára alakítom át az irodalmat.

Eljárásomra továbbra is alapösztönzést adott az utca: egyre több mozgó villanyplakát jelent meg. Budapest legszebb terén, az Oktogonon megjelent rohanó betűivel az első villanyújság, s a házormon végigszaladó világtörténelmet friss örömmel olvastuk.

tovább >>

A Dimenzionista Manifesztum létrejöttének története

A síkköltészet kialakulása Magyarországon

VÍZHEGEDŰ / BALLADA / VÁLÓPER / BUDAPEST / PARIS
GLOGOISTA MANIFESZTUM / PAPÍREMBER / KRITIKA
EGY ÉJSZAKA TÖRTÉNETE / EPOSZ AZ EMBERRŐL / BERNÁT ÉLETE
A REGÉNY-TÉGLÁBAN
/ KORSZERŰ REMEKMŰVEK / ÖNARCKÉP