1973. június 22-23. - "Szembesítés"
Csutoros Sándor, Haris László, Molnár V. József

Haris László: 73-ban, már a boglári események előtt, mert a boglári események természetesen nyáron kezdődtek, tehát Boglár előtt látható volt, hogy a művészetpolitika visszakozót fújt. Az a szabadság, az a laza gyeplő, amit tapasztaltunk 67, 68-tól kezdve inkább, azt kezdték meghúzni. Ennek hatására és a lehetősége beszűkülésének okán 73 elején két barátommal, mind a ketten boglári kiállítók, Csutoros Sándorral és Molnár V. Józseffel közös bemutatókat szerveztünk. ...Az egész esemény egy három szerzős közös mű volt tulajdonképpen. Az első ilyen rendezvény Budapesten volt, a IX. kerület Erkel utca 12-ben, a Lépcsőház nevet viselte, a második pedig Balatonbogláron volt, a balatonboglári kápolnában.

Közöttünk hosszú ideig ennek e bemutatónak az volt a címe, hogy Rekviem a kápolnáért ez akkor született, amikor még volt kápolna. Azt a drasztikus befejezést, ami aztán bekövetkezett, természetesen nem láttuk előre, azt senki sem látta. Amit láttunk, az viszont az volt, hogy az egész valami saját magából eredő megsemmisülés felé halad. Erről szólt a ez a rekviem.
[interjú 1998]


Csutoros Sándor: Kápolnát készítettünk, alkotásunk maga a Kápolna volt. Kápolna, mint Bíróság, a Látás nyelvén fogalmaztunk. A fehér /kápolnafalak, fotók, festett forgó fémállvány/, fekete /vásznak, fotók/, vörös /műanyagok/ színeket alkalmaztunk.
Az alkotás leltára: 2 db 40x40 cm-es függesztett fotó. a "/" jel fekete alapon fehér, fehér alapon fekete sokszorozása. fehérre meszelt kápolnafalak. 5 db 130x200 cm-es sűrűszövésű feszített fekete vászon. 2 db fotó 100-szoros nagyítású hüvelykujjrészletek. 5 db 16 cm átmérőjű műanyag gömbfigura fehérre festett forgó fémállványon, áttetsző gömbtérben vörös műanyag szemcsék ötfokozatú sűrűsödés-ritkulása. 2 db 1x35x60 cm-es függesztett műanyaglap, áttetsző sík térben műanyagszemcsék kétfokozatú sűrűsödése-ritkulása. (1973. október)

Molnár V. József: Akkor mi szembesülni akartunk azzal a társadalommal, amiben élünk, azokkal a munkákkal, amelyeket mi alkotunk. És szembesülni akartunk azzal a helyzettel is, amit a kápolna tárlat teremtett a közösségnek, az alkotó közöttségnek és kinek-kinek, hát saját magának is. Ebben a szembesitésben mi hárman kimondottan elhatároztuk, hogy abbhagyjuk a képzőművészetet.

Térszervezés volt, amit csináltunk a Műegyetemen, és térszervezés volt a kápolnában is. Mi szándékunk szerint szaklarizálni akartuk a teret, szándékoztunk a teret, és azokkal az eszközökkel szaklarizáltuk a teret, amelyeket mi egyébként más alkalommal kiállitottunk. De a kápolnát se kiállitó helyiségként használtuk akkor. Úgy éreztük, hogy azok a happeningek - vagy legalábbis a happeningeknek egy része, ami ott a kápolnában volt - az deszakralizálta a kápolnát.

Ez szubjektiv, persze, persze, persze. Én szentségtörésnek tartottam. Minden másutt el tudtam képzelni, de ott a kápolnában szentségtörésnek tartottam. Azért, mert én istenhivő ember voltam, és vagyok. És a kápolna számomra szentség. Különösen régen a kápolnák és a templomok, azok szent helyeken épültek. Úgy értem a szent helyet, hogy nem az egyház jelölte ki a legtöbb esetben, hogy hova épitik a templomot és hova épitik a kápolnát, hanem valaki megálmodta azt. Valakinek álmában szóltak, hogy azt a helyet szentelje meg. Sok esetben forradalmi kápolnák államváltás kijelölt helyen épültek, de igen sok esetben azon helyen csodák történtek. Tehát áldott helyekre. A régi falu népe tiszteletben tartotta az átok helyeket is, meg az áldott helyeket is. Tiszteletben tartotta, tudta, ma is tudják, és ezek áldott helyekre kerültek. Szentség az oda épült kápolna, ami sok száz éven keresztül alkalmas volt arra, hogy rendezze az ember lelkét.

Mi hárman azért álltunk össze, hogy újra szaklarizáljuk a kápolnát. Nagyon feszes volt a kápolnának akkor a belső rendje. Én fekete vásznakat vittem oda, olyan fekete vásznakat, amelyek a nagypénteki templomunkban fordultak elő, amivel letakarták a szobrokat, és letakartak mindent, ami ... volt. Én azt akartam letakarni ezekkel a fekete vásznakkal, ami ott előtte előfordult. Ez egy képletes letakarás volt. Gonoszűzés, ha úgy tetszik, a magam módján. Csutoros Sanyinak akkor volt a pere, és Haris Laci annak csináltatta, a feleségének és saját magának ... fényképét. Ez volt az oltárkép. Kemény dolog volt, mert tisztességtelen per volt ez. Az orvospernek egy része is - Sanyinak a felesége volt orvos - de Sanyit is meghurcolták miatta. És előtte még oltárként műanyag sablonfejek voltak, ... fejfigurák, a ritkulás és sűrűsödés képleteként.

Lényegében ez volt a kápolna, talán még néhány dolog volt benne, de aki belépett, érezte, hogy ott kifeszitett térbe lép. Mind a három alkalommal igen sokat gondolkoztunk, hogy hogyan lehet a teret kifesziteni. A tér kifeszitése, ez nem téri probléma volt, hanem szellemi probléma volt számunkra. Tehát deklaretive feszitettük ki a teret, hanem szellemi feszültséget próbáltunk kelteni hihetetlen egyszerű eszközökkel. És tapasztaltuk a kápolna kifeszitésénél is, vagy szaklarizálásánál is, ... nevetgélő csoport jött be. Amint beléptek a kápolnába, megváltozott a viselkedésük, anélkül, hogy bárki szólt volna nekik. Ez.... volt, ez a kifeszités. Ez csöndet kért, nem ... csöndet kért. Azelőtt meg, hát a happeningeknél ez természetes, hogy nem a nevetés, hanem a röhögés volt jelen .... Szóval ... belépett az ember a kápolna belső terébe, akkor nem változott meg a viselkedése. Márpedig minden szent térnek az a lényege, hogy megváltozik-e a viselkedés... Alkalmas-e arra, hogy az ember elmélyüljön, ami a rendeződésnek a küszöb előfeltétele. [interjú 1998]


1973. június 24 - július 7. - Beke László, Erdély Miklós, Jovánovics György, Legéndy Péter, Major János , Pauer Gyula és Szentjóby Tamás kiállítása, eseményei.



[kápolna] [projekt]   [artpool] [kereső]