a DADA mint mozgalom*

A dadaizmus történetét csak mint eseménytörténetet, a mozgalom történetét lehet megírni. A dada stílus, a dada eszme nagyrészt utólagos fikció. Van ilyen stílus, van ilyen eszme, de történetileg egyáltalán nem különül el a kor stílus- és eszmeáramlataitól. Mindkettőnek az a sajátos jellemzője (tudálékos szóval "differenciálspecifikuma"), hogy a dada mozgalomhoz kapcsolódott. A dada története nem egy új művészi módszer vagy egy új világnézet felfedezésével kezdődött, s nem is az vitte tovább, hanem a művészekkel történt vagy általuk előidézett nyilvános események sora. Alapítások és megszüntetések, befogadások, kizárások és kilépések, szövetségek, viták, harcok, megtervezett és spontán botrányok. A dada tevékenységre mindig jellemző a csoportos jelleg és a nyilvánosságra, feltünésre, közvetlen tömeghatásra való törekvés. A dada története tehát a mozgalom története.
Tagadhatatlan, hogy néhány rendkívüli személyiség, elsősorban Marcel Duchamp már 1913-ban, tehát három évvel a Zürichi alapítás és a "dada" feltalálása előtt olyan műalkotásokat hozott létre, amelyeket mai tudásunkkal visszatekintve kénytelenek vagyunk dadaistának minősíteni. A biciklikeréktől azonban még nem született meg a dadaizmus, mint ahogyan az Avignoni kisasszonyoktól megszületett a kubizmus. Senki nem gondolta, hogy egy kerékpár talapzatra állított első villája "izmust" indíthat útjára, hogy ez egy majdan elfogadottá váló alkotói módszer első példája. És Duchamp valóban nem is indított el ekkor ezzel semmiféle szélesebb ívű folyamatot (nem is volt ilyen szándéka), hanem a saját magányos kísérleti laboratóriumában nyitott önmaga előtt újabb tért. Ez a munkálkodás nem előzménye a Zürichi alapításnak, minthogy a Zürichi alapítók nem tudtak róla. Előzménye viszont a New York-i dadának, amelyben Marcel Duchamp vezető szerepet játszott. Minderre később részletesebben visszatérünk.
A mozgalmi dadaizmus 1916-ban kezdődött, Zürichben és New Yorkban, lényegében párhuzamosan. Zürich elsőbbségét az biztosítja, hogy magát a szót vitathatatlanul itt találták ki, a New York-i dada tehát kénytelen volt utólag csatlakozni. Ezt a két helyszínt nem a dadaisták választották, hanem, mondhatni, a történelem. 1916-ban már két éve folyt a világháború, és egyáltalán nem úgy nézett ki, mintha vége akarna szakadni (ennek szellemi-lelki hatásairól a dada mint életérzés című fejezetben lesz szó.) Svájc és Amerika semleges, békés helyek voltak. Itt befogadták a menekülteket, akárhonnan jöttek, legalábbis a háború első éveiben. A dadaizmus kezdeményezői lényegében mind menekültek voltak. Ki a katonai behívó, ki az internálás, ki egyszerűen a háborús nélkülözések elől menekült. Az alapítók és az igazán jelentős egyéniségek között éppoly kevés svájcit találunk, mint amerikait. Az alapítók a hadviselő országok - fenyegetők és fenyegetettek - fiai és lányai, akik egyformán gyűlölik a háborút, és bárkivel hajlandók szövetségre lépni az őket körülvevő valóság ellen.
New York vonzereje jelentősen csökken Amerika hadbalépése után, de Zürich egészen a békekötésig, s egy darabig még azután is fontos központ marad. Majd, ahogy a menekültek hazatérnek, átveszik a főszerepet a két ellenség, Németország és Franciaország fővárosai: Berlin és Párizs. A ziláltabb állapotú Németországban két jelentős helyi központ is alakul: Köln és Hannover. A dada története ebben a hat városban játszódik le; mire messzebbre is elterjed, a központokban már kezd kimerülni.
Minthogy mozgalmi történetet írunk, a hat helyszín történetét lényegében külön kell tárgyalnunk. A kapcsolatfelvételekről és az átadott "örökségekről" külön szólunk majd. E történetek hossza, tagoltsága, "szélessége" igencsak különböző. A Hannoveri dada tart legtovább, de voltaképpen egyszemélyes mozgalom; a Berlini dada több frakcióból áll; a Kölni dada virágzása csupán néhány dicsőséges hónap; A New York-i dada számos fontos eseménye Európában játszódik, és így tovább. A dada történet jórészt anomáliák története. Dolgunkat külön nehezíti, hogy a történetírók többsége is dadaista, vagy legalábbis eredeti dada-források alapján dolgozik, s mint a szó születéséről szóló nyilatkozatoknál láttuk, a dadának nem tartozik erényei közé a történeti objektivitás, az egzakt egyértelműség.

[tovább: A DADA mint mozgalom (Zürich)]

* Kappanyos András bevezető tanulmánya a Dada antológiához (II. fejezet)  <>

a DADA • a DADA • a DADA • a DADA
mint szó • mint mozgalom • mint irányzat • mint életérzés

dada antológia | fogalomtár | online publikációk | Artpool | kereső