Richard Huelsenbeck: Az első Dadabeszéd Németországban

tartotta R. Huelsenbech 1918. februárjában (a Neue Sezession termében, I. B. Neumann).

Hölgyeim és Uraim!

A mai estét egy új nemzetközi "művészeti irányzat", a dadaizmus iránti szimpátia kinyilatkoztatásának szánom, amely két évvel ezelőtt alakult Zürichben. E szép dolog létrehozói között volt Hugo Ball, Emmi Hennings, Szlodkij, a festő, a románok, Marcel Janko és Tristan Tzara, s végül jómagam, akit ma az a megtiszteltetés ért, hogy ehelyt propagálhatom régi bajtársaimat és régi-új nézeteinkt. Hugo Ball, aki nagy művész és még nagyobb ember, egyáltalán nem sznob és nem irodalmár, 1916-ban Zürichben megalapította a Cabaret Voltaire-t, amelyből a mi segítségünkkel kifejlődött a dadaizmus. A dadaizmus szükségképpen nemzetközi termék volt. Találni kellett valami közöset az oroszok, a románok, a svájciak és a németek között. Volt egy boszorkányszombat, amit Önök el sem tudnak képzelni, reggeltől estig tartó hűhó, üstdobokkal és négerdobokkal kísért őrület, szteppel és kubista táncokkal zajló eksztázis. A románok franciaországból jöttek, szerették Apollinaire-t, Max Jacobot, sokat tudtak Barzunról, a Poéme et Drame-ról és a kubistákról. Olaszországból írt Marinetti, Palaceski, Savignio. Mi németek meglehetősen ártatlanul álltunk ott. Valójában Ball volt az egyetlen, aki befogadta és feldolgozta a futurista és kubista irányzatok problémáit. Talán vannak Önök között néhányan, akik 1915-ben hallották őt beszélni itt Berlinben az expresszionisták estjén, amlyet volt szerencsém vele együtt rendezni. Tényleg ezek voltak azok az expresszionista költemények, amelyeket Németország valaha is hallott. Ball magával vitte Svájcba "ugató kutyáját", amely olyan erő fantazmája, hogy a kis emberkék, mint Korrodie és Rubiner, még ma is szenvednek tőlük. A Cabaret Voltaire volt a mi kísérleti színpadunk, ahol tapogatózva megpróbáltuk megérteni közös vonásainkat. Csodálatos négerdalt hoztunk össze együtt kereplőkkel, fapálcákkal és sok kezdetleges hangszerrel. Én voltam az előénekes, már-már mítikus alak. Trabaja, trabaja la mojere - - - volt sava-borsa. Egész Zürich iparművészei zárt hadjáratba kezdtek ellenünk. Ez volt a legszebb: már tudtuk, hogy kivel van dolgunk. A pacifisták ellen voltunk, mert a háború adta meg nekünk a lehetőséget, hogy egyáltalán teljes glóriánkban létezzünk. És akkoriban a pacifisták még tisztességesebbek voltak, mint most, amikor a könyveivel minden buta fiúcska a korral szemben akarja kihasználni a konjunktúrát. A háborút pártoltuk, és a dadaizmus még ma is a háborút pártolja. A dolgoknak ütközniük kell - még egyáltalán nem zajlanak elég szörnyen. A Cabaret Voltaire-ben először is kubista táncainkat próbáltuk Janco maszkjaival, saját készítésű, tarka papírból és flitterből való kosztümjeinkben. Tristan Tzara, aki ma kiadja a dadaista füzeteket Zürichben, feltalálta a poéme színpadra alkalmazott szimultán előadását, amely olyan költemény, hogy különböző nyelveken, ritmusokban, hangnemekben egyszerre több személy adja elő. Én feltaláltam a concert des voyelles-t, és a poéme bruitiste-t, amely költemény és bruitisztikus zene keveréke, amit a futuristák tettek híressé a réveil de la capitale által. Csak úgy zuhogtak a találmányok, Tzara feltalálta a poéme statique-t, egyfajta optikai költeményt, amit úgy nézünk, mint egy erdőt, én magam létrehoztam a poéme mouvementiste-t, egy primitív mozgásokból álló előadást, amilyet eddig ilyen módon még senki sem csinált.

Hölgyeim és Uraim - így jött létre a dadaizmus, a nemzetközi energiák gyújtópontja. A kubizmusból elegünk volt, a pusztán absztrakt kezdett untatni. Az ember magától jut el a reálishoz, amint megmozdul és eleven emberré válik. A futurizmus, úgy, ahogy létezett, kizárólag olasz ügy volt, a félelmetes, angolnasima üzleti képességű antik világ elleni harc, amely ott minden tehetséget leterít. A futurizmust itt, Németországban, ahol minden dologban az a megtiszteltetés ér bennünket, hogy az utolsók legyünk, még röviddel ezelőttig hókuszpókuszként ítélték el a durva tagadók és az üresfejűek, mert versei rosszak vagy érthetetlenek voltak; ez a futurizmus, Hölgyeim és Uraim, harc volt az Apolló-szobor ellen, a kantilénák ellen és a bel canto ellen - de mi közünk volt hozzá nekünk, dadaistáknak? Sem a futurizmushoz, sem a kubizmushoz nem volt semmi közünk. Valami új voltunk, mi voltunk a dadák, Ball-dada, Huelsenbeck-dada, Tzara-dada. A dada olyan szó, amely minden nyelven létezik - nem fejez ki semmi mást, mint a mozgás nemzetköziségét, semmi köze a gyermeki dadogáshoz, amelyre megpróbálták visszavezetni. Mi tehát a dadaizmus, amelyre itt ma este ki akarok térni? A nagy nemzetközi művészeti mozgalommakkal szembeni ellenszegülés kíván lenni. Átmenet a reális dolgokban lelt új örömökhöz. Olyan fickók vannak itt, akik megküzdöttek az élettel, olyan alakok, olyan emberek, akiknek sorsuk van, és képesek az átélésre. Éles intellektusú emberek, akik megértik, hogy korfordulón állnak. Csak egy lépés a politikáig. Holnap miniszterek vagy mártírok a Schlüsselburgban. A dadaizmus olyasmi, ami önmagában legyőzte a futurizmus vagy a kubista teoréma elemeit. Valami újnak kell lennie, mert a fejlődés csúcsán áll, és a kor azokkal az emberekkel változik, akik képesek megváltozni. "A fantasztikus imák", amelyekből néhányat később elő fogok adni, a Dada-kiadónál jelentek meg, és reményeim szerint e mozgalom színezetét hordozzák.