Walter Mehring:*

Ha jól emlékszem, dadaista kiadó-testvérpárunké az érdem, ők finanszírozták a vállalkozást csekélyke örökségükből. De a módszer, ahogyan az utcán árultuk, az én ötletem volt. Kibéreltünk egy társaskocsit, amilyet pünkösdvasárnapi kirándulásokhoz szoktak használni, meg egy kis zenekart, frakkban és cilinderben, akik többnyire köztisztviselők temetésén játszottak. Mi pedig, a hattagú szerkesztőbizottság utánuk lépkedtünk, kezünkben koszorú helyett egy-egy köteg Jederman sein eigner Fussball.

A város kifinomult nyugati negyedében több gúnyos megjegyzést kaptunk, mint krajcárt, de amint beléptünk észak- és kelet-Berlin alsó-középosztály- és munkáslakta kerületeibe, eladásaink ugrásszerűen emelkedtek. A Spartakus-felkelés géppuskatüzétől szaggatott és a Noske-kormány ágyúitól kettészelt, kopott, szürke bérházak között éljenzéssel és tapssal fogadták a zenekart, amikor eljátszották két slágerüket, két szentimentális katonanótát, az Ich hatt’ einen Kameraden és a Die Rasenbank am Elterngrab címűeket. A Sophie Täuber marionettjeinél is groteszkebb Kapp-Putsch kannibál harci tánca után, a militarista Stahlhelm mozgalom haláltánca és horogkereszt-jelképei után, melyek mintha egyenesen Hans Arp “címertanából” szabadultak volna, dadaista menetünket olyan spontán öröm fogadta, mint a párizsi csőcselék “on y danse”-a a Bastille előtt. És a “mindenki a maga futball-labdája” kifejezés úgy ment át a berlini városi nyelvbe, mint a hatalom és az ámítás megvetésének kifejezése. Úgy nézett ki, folyóiratunkból bestseller lesz, és valóban az is lett volna, ha nem tartóztatnak le bennünket a wilhelmstrassei kormányhivatalok előtt adott szerenádunkról hazatérőben. (Volt nálunk egy rakás “Hurrá Dada!” feliratú enyves hátú cimke, hogy teleragasszuk a rendőrségi fogda falait.)

A Jedermann sein eigner Fussballt véglegesen betiltották és vádat emeltek ellenünk a Fegyveres Erők elleni hangulatkeltés és szeméremsértő közlemények kiadása miatt.

Be kell vallanom, hogy a vádemelésre egy általam írt dada-dal adott ürügyet a rendőrségnek, egy valóban lehangoló, obszcén, anti-militarista darab, amelyre még dadaista termékként sem volt mentség.

A berlini C.3-as, moabita kerületi bíróság előtti tárgyaláson az ügyész nyolc hónap börtönbüntetést követelt Vize mint kiadó és Walt Merin mint szerző részére. Tanúként Brunner professzort idézték be, a szeméremsértés hivatalosan elismert szakértőjét, míg a védelem enyhítő körülményeket soroló védőbeszédét Dr Gottfried Benn szakértői tanúvallomása támogatta, amelynek során Dr Eugen Dühren (Dr Iwan Bloch): De Sade márki és kora, valamint Dr Magnus Hirschfeld: A nemiség határesetei című munkájából olvasott fel szemelvényeket, továbbá előadta saját értekezését a szatíra és a szexuálpatológia viszonyáról, melyet sajnálatos módon nem vett fel műveinek összkiadásába.

*Kappanyos András fordítása <>

 

a DADA • a DADA • a DADA • a DADA
mint szó • mint mozgalom • mint irányzat • mint életérzés