Raoul Hausmann: Schwitters

1918-ban a Westens kávéházban egy este odajött asztalomhoz Richard, a vörös hajú, púpos újságárus gyerek, és azt mondta: - Van itt valaki, aki szeretne beszélni magával. - Átmentem hát. Valóban ült ott egy ember, nagyjából korombeli, barna hajú, kék szemű, egyenes orrú, vékony ajkú és erélytelen állú. Mindezt magas keménygallér és fekete nyakkendő keretezte.
- Nevem Schwitters. Kurt Schwitters. - Sohasem hallottam ezt a nevet.
Leültünk és megkérdeztem: - Mivel foglalkozik?
- Festő vagyok. Szögelem a képeimet.
Ez újnak és vonzónak tűnt. További kérdések és válaszok kövezkeztek, míg kiderült, hogy verseket is ír. Még eléggé látszott rajtuk Stramm hatása, de az egyik jónak és újszerűnek látszott.
Végül ez a Schwitters nevű ember azt mondta: - Szeretnék belépni a Club Dadába.
Hát persze. De ebben nem dönthettem egymagam. Azt mondtam tehát, megbeszélem a klubbal és utána adok választ.
Másnap a Huelsenbeck lakásán tartott “általános értekezlet” során kiderült számomra, hogy a többiek már hallottak erről a Schwittersről. De Huelsenbeck valamiért ellenszenvesnek találta. Nem volt hajlandó egyetlen Tomot, Dicket vagy Harryt befogadni a klubba. Egyszóval Schwitters nem tetszett neki.

 

a DADA • a DADA • a DADA • a DADA
mint szó • mint mozgalom • mint irányzat • mint életérzés