témák: kétség/kettősség, kételkedés/kétely, szimmetriák,
disszimmetria/szimmetriasértés, paradoxon, parajelenségek/és

… a filozófusnak mindig a világ kettős szerkezetével: a naivitásban előfeltételezett és a tényleges világ kettősségével kell számolnia. A világfogalom értelmezése olyan hullámgyűrűket kelt, amelyek összefutnak a filozófia egyéb kérdésköreivel is, a világértés fenomenológiája szükségszerűen a filozófiai gondolkodás központjához vezet bennünket.

A formális és az informális lehetőségek együttesét a különböző tradicionális tanítások “Alsó Vizek”-nek és “Felső Vizek”-nek nevezve szimbolizálják; általánosan és szélesebb értelemben a Vizek, “passzív” tökéletesség” értelmében a Lehetőséget, vagy az egyetemes princípiumot képviselik, ami a Létben “szubsztancia”-ként (a Lét potenciális aspektusaként) határozható meg; ez utóbbi esetben csak a megnyilvánulás lehetőségeinek összességéről van szó, mivel a megnemnyilvánulás lehetőségei túl vannak a Léten.
A káosz két formájának, a formális és informális káosznak ez a figyelembevétele számos szimbolikus és tradicionális alakzat megértéséhez nélkülözhetetlen.

A kettősség, az ellentmondás azonos: az “észlelők” hol egymástól kölcsönzik, egymás szájába adják az “információkat”, hol pedig más-más, gyakran nagyon ellentétes, sőt egymást kizáró “észlelésekről” vallanak, ilyenekről tesznek hitet. Ám ez a kettősség sem a hívőket, sem az UFO-k léte mellett ugyancsak elkötelezett “kutatókat” nem zavarja.

Denton szerint a tudomány olyan mélyrehatóan kétségbe vonta a darwini evolúciót, hogy azt el kellene vetni. Mégis, mivel agnosztikus és nem fogadja el a bibliai kreacionizmust, semmit sem tud ajánlani helyette. Nyitottnak mutatkozik azonban az “intelligens ok” koncepciója irányában.

Hollandiában érdekes kettősség érvényesül: az ország egyrészt unitarista berendezkedésű, és nem oszlik régiókra, másfelől viszont kifejezetten decentralizált, de a helyi önkormányzatok szintjén.
A “bipoláris” karakter (a flamand–vallon kettősség miatt) az ország minden önkormányzatára rányomja a bélyegét, függetlenül attól, hogy a nyelvhatártól északra vagy délre fekszik az adott hely.

Kassák egész művészetfelfogására jellemző a húszas években az a kettősség, hogy egyfelől felvállalja az életben, a “körülöttünk nyüzsgő világban” való feloldódás antiművészeti programját, ennek dadaista-destruktív és produktivista-konstruktív értelmében egyaránt; másfelől viszont az “örök művészet” univerzalista és autonóm értékeket reprezentáló felfogását is hirdeti.

Megoldást jelenthet az az elmélet, mely szerint a mese kettős értelemben is a Káosz felett aratott győzelemről szól: egyrészt a mese maga ezt a győzelmet jelképesen mutatja meg, másrészt minden mesében és küzdelemben a Rend és Káosz összecsapása játszódik le újra és újra, és ölt testet százféle alakban: hatalmas szellemlények, sokkezű, soklábú, szárnyas szörnyek, alakjukat változtató banyák, boszorkányok, démonok, gonosz mostohák formájában. Az ősi félelem, borzalom ölt bennük testet. És legékesebb (a szó tulajdonképpeni értelmében is!) példányai ennek a megtestesülésnek a sárkányok. Porban csúszó kígyóra lecsapó madarat formázó alakjuk számtalan értelmezésre ad lehetőséget. A sárkány „az abszolút valóság érzéki képét” őrzi, alakjában „egybeforr fennkölt és formátlan, szent és szörnyű, lélek és anyag”. Éppen az abszolút érzéki megjelenítéséből adódó kettősség miatt jelképezik a sárkányok a Gonoszt, az alászállás, az anyagba történő lemerülés a bukott angyalok mozgását ismétli.

Kettősen vagyok jelen a filmnél (ami ugyanakkor mégis egy): tanú is vagyok, és segítő is, azaz nézek is és hozzá is járulok a dolog lebonyolódásához. Azzal, hogy nézem a filmet, segítem megszületni, segítem élni, mert bennem fog élni és mert ezért csinálták. Azért, hogy nézzék, vagyis azért, hogy csak egy tekintet által létezhessen,.
A valódi exhibicionizmusban mindig van valamilyen diadalmas mozzanat, s mindig kétoldalú, tudni illik ha nem is a cselekvésnek materialitásában, de legalábbis a képzelgések cseréjében. A discours, nem pedig a történet rendjéhez tartozik, teljes egészében egymást keresztező azonosulások játékán, az én és a te vállalt ide-oda lengésen alapul. A perverz pár (melynek megvannak a maga ekvivalensei a kulturális termékek történetében) visszahúzódásainak s előretöréseinek jelenetezése révén magára vállalja a láthatóság vágyának végső soron oszthatatlan hajtóerejét olymódon, hogy felület-párjai - aktív/passzív, szubjektum/objektum, látni/láttatni - szakadatlanul átfordulnak egymásba.

David Hume a konnekcionizmus megjelenése előtt csaknem kétszázötven évvel már kimondta azt a tételt, hogy két mentális reprezentációnk közötti kapcsolat erőssége kizárólag attól függ: milyen gyakran fordul elő, hogy a két entitást egyszerre érzékelem.
Umberto Eco ki is mondta - Deleuze és Guattari rizóma-fogalmából kiindulva -, hogy az ember mentális reprezentációja leginkább egy hálózathoz hasonlít. Eco szerint ezek a reprezentációk kontextusfüggők, sőt, Greimas nyomán fogalmaink mikrojegyes leírásához is igen közel jutott.
Van egy probléma, amely joggal vethető fel minden kettős modell esetében. Mégpedig az, hogy a hálózat egyes csúcspontjai - tehát a mikrojegyek - honnan nyerik jelentésüket.

Néhány kuriózum pusztán címszóként: epifenomenalizmus (a fizikai események a mentális események okai, de fordítva nem), kettős aspektus elméletek (minden eseménynek egyaránt van fizikai és mentális aspektusa, kb.: “a köveknek is van lelkük, csak kicsi”), logikai behaviorizmus (a mentális események mindössze megnevezések, amelyek valódi tartalma az adott bemeneti inger hatására fellépő kimeneti, vagyis viselkedési diszpozíció).

Kétségtelen, hogy az információfeldolgozó gépeknek van egy fizikai megvalósulásuk. Ezt szoktuk hardvernek nevezni, és van egy szimbolikus megvalósulásuk, ezt szoktuk szoftvernek nevezni. Az egyik a “kemény anyag”, a másik a “lágy anyag”. Négy évtized alatt természetesen a számítógépek mindkét oldala fejlődött. A kérdés az, hogy ehhez a kettősséghez képest hol van valójában az architektúra? Az architektúra annak az absztrakt jellemzése, hogy hogyan működik a gép. Nem azonos tehát a fizikai felépítéssel, de ebből az architektúrából bizonyos fizikai felépítések ha nem is következnek, de levezethetőek.
Ha minden szó használatát valójában egy szabály irányítja, akkor miért kell feltételeznünk, hogy a szavakra vonatkozó ismeretekre van egy külön tárunk, és van egy külön tárunk a nyelvtani szabályokra. Hisz mindegyik szabály. Lehet ezt mondani, s akkor a kettőt valahogy össze kell mosni. Ez az egyik legérdekesebb és legvitatottabb mozzanata a klasszikus architektúra harmadik oldalának. A gépi világban úgy jelenik meg e kettősség, mint az 1. előadásban említett deklaratív és procedurális tudás kettőssége, az egységesítés pedig viszonylagossá teszi ezt az elkülönítést.

“[...] az elme két képessége együttesen működik a kutatás kezdetétől végéig. Az egyik az akaratlagosan aktivizált képzelőerő, a másik az integráció spontán folyamata, amit intuíciónak hívunk.” (Polányi, 1992, I., 151.) Vagyis itt is sajátos kétszeres kettőségre gondol Polányi. A logika és a rendezettség külső normatív mozzanatok a személy intuitív mintaazonosítási folyamataihoz képest, ugyanúgy, ahogyan a különböző kétlépcsős konnekcionista felfogások gondolják.
Számos mai fejlődési elmélet ezeket a kettősségeket összefoglaló néven metakognitív váltási elméleteknek nevezi. A legelismertebb közöttük Karmiloff-Smith (1992, 1996) elmélete. E szerint az óvodás korban az egyedi megismerő rendszerek fejlődésén túl megjelenik egy erőfeszítéseken keresztüli “újraírási igény” is. Karmiloff-Smith saját kifejezésével, a leképezések újraírása.

Az üzenet tere - McLuhan szerint - vizuális vagy akusztikus tér, bal és/vagy jobb féltekei feldolgozásmód. A bal agyi félteke kvantitatív, diakronikus, analitikus és lineáris, szekvenciális adatfeldolgozása az írás és az olvasás, az értékelés, megnevezés, címkézés kerete, míg a jobb félteke a képalkotásnak ad foglalatot holisztikus, szimbolikus, szintetikus és szinkronikus, kvalitatív működésmódjával. Az absztrakt és komplex kép, illetve az emberi arc felismerésében játszott szerepe is ezzel a Gestalt-lélektani funkcióval, az alakká zárás képességével magyarázható, és az sem meglepő, hogy az érzelmi, intuitív és kreatív, spirituális tartományok a jobb féltekéhez kötődnek. Természetesen a való életben ez a kettősség a kérgestest információs hídja révén oldódik egymásba. A kultúrák vonásai mégis mintha a két félteke változó súlyú bélyegét őriznék arculatukon.
Amíg a nyugati gondolkodás számára minden leltározandó elem, a keleti gondolkodás szerint a nagy egész osztatlan és bontatlan szövet, ahol minden részlet egyaránt fontos. A reneszánsz rajzolókerete kijelöli a szemlélő helyét a perspektíva geometrikus parancsuralmi rendszerében. A keleti ember számára ez a keret nem fontos.

Édesapám a város tűzoltóinak parancsnoka volt. De én főleg arra emlékszem. hogy költő is volt. Minden családi alkalomra írt egy új verset. Összesen tizenkét könyvet írt, hol mint költő, hol mint műszaki szakértő. Ezt azért fontos hangsúlyozni,, mert én beleszülettem ebbe a “műszaki-művészeti” kettősségbe. Csak most, utólag visszatekintve látom, hogy ez másoknál milyen ritkaság - nekem pedig természetes. Ez a kettősség, amivel ő olyan könnyedén játszott, mindenkinek feltűnt. Édesapám mindent tudott másképpen látni, mélyebben érezni, vidámabban felfogni. Nem emlékszem rá, hogy valaha is szomorú, kétségbeesett lett volna, vagy mások iránt gyűlöletet mutatott volna. Pedig az élet ritka kegyetlen volt hozzá! De ha az egyik oldal árnyékos lett, akkor valahogy átevickélt a napos oldalra.

Az állatöv harmadik jele az Ikrek. Jele a (dualitás) kettősség szimbóluma. A levegőelemhez tartozik, melynek jelzését, a két vonalat, a párhuzamost tartalmazza. Az Ikrek a változó kereszthez tartozik, ami változékonyságot, a kitartás hiányát jelenti. Az uralkodó bolygója a Merkúr. A nap május 21-től június 20-ig tartózkodik ebben a jelben.

Az emberi duplikátum, az ikrek létezése lehangoló nonszensz, az individuális tudat számára metafizikai botrány, mert a véletlenszerűség érzetét fokozza.
X. Y. kisasszony nyilatkozta:
“Én nem ábrázolom az ikertestvéremet.”

témák: kétség/kettősség, kételkedés/kétely, szimmetriák,
disszimmetria/szimmetriasértés, paradoxon, parajelenségek/és