„A világ különálló információ-részecskékből áll,
melyek között az életünk időbelisége teremt összefüggéseket.”

kontextus | 1956-65 | 1966-75 | 1976-85 | 1986-95 | 1996-05 | 2006-15
1966 | 1967 | 1968 | 1969 | 1970 | 1971 | 1972 | 1973 | 1974 | 1975

A hatvanas években verseny folyt a világban az évek értelméért. Mennél közelebb feküdt egy kommunista ország a Nyugathoz, annál inkább belátta: az éveknek illik valami végre lenni. Talán ezért időzítették nálunk 1968-ban kereken január 1-jére a mechanizmust, a cseheknél meg 1969. január 1-jére a föderalizmust. Ezért törte a fejét Fidel Castro minden év végén, minek nevezze el a következőt.

1969-ben elkezdődött Magyarországon1968, habár lassú felfutással. El is tartott viszont 1973-ig. Köszönet érte az elvtársaknak, szép volt. (Haraszti Miklós 1969-ről)

1969. (USA) Megindul az ARPANET program, amely először négy egyetem számítógépeinek összekötésére törekedett, majd fokozatosan a polgári kutatóhelyek és felsőoktatási intézmények lépésről lépésre bővülő számítógép-hálózatát eredményezte.

„... amikor 1969-ben New York-ban létrejött az első koncept kiállítás, („January 5 - 31, 1969”) és ennek a híre átjött Európába és mi is értesültünk róla, akkor ez itt nagy izgalmat váltott ki. Azt hiszem, hogy valójában azért is, mert a koncept művészet rendkívül eszköztelen. Mondtuk is egymás között, hogy ezt nekünk kellett volna kitalálni.” (Bak Imre)
- A concept art legfontosabb kiállításai: „Op loesse schroven” Amszterdam, 1969, - „When Attitudes Become Form” Bern, 1969, - „July, August, September 1969” New York, 1969, - „557,087/955.000” Vancouver, 1969, - „Konzeption - Conception” Leverkusen-Köln, 1969, - „Plane und Projekte” Bern, 1969.

1969. január 16. - Jan Palach cseh diák a szovjet megszállás elleni tiltakozásul élve elégeti magát a prágai Vencel téren.

1969. február 5. - Bemutatják Jancsó Miklós Fényes szelek című filmjét.

1969. február 24. - Pesterzsébeti Építők Művelődési Háza, Irodalmi Klub, Budapest, Fluxuskoncert, Erdély Miklós, Konkoly Gyula, Szentjóby Tamás, Urbán Miklós részvételével. [III/III]

1969. március 10. - A memphisi bíróság 99 évi fogházbüntetésre ítéli James E. Rayt, Martin Luther King gyilkosát.

1969. március 10. - Átadják a Magyar Televízió első színes adóberendezését.

1969. április 27–május 4. - József Attila Művelődési Ház, Budapest, Progresszív törekvésű fiatal festők és szobrászok kiállítása: Baranyay András, Csáji Attila, Csutoros Sándor, Gyémánt László, Méhes László, Papp Oszkár, Pauer Gyula, Rádóczy Gy. Gábor, Siskov Ludmil, Zeisel Magda, Visky Balás Csanád munkáiból, megnyitotta: Beke László, továbbá: 1969. május 4., Rákosliget, Budapest, megnyitotta: Körner Éva

1969. május 16–30. - Mednyánszky Terem, Budapest, Tót Endre kiállítása

1969. május 19–június 19. - KFKI KISZ Klub, Budapest, Iparterv tagok kiállításai, rendezte: Sinkovits Péter

1969. május 21. - Halálra ítélik Robert Kennedy gyilkosát, a jordániai Szirhán Bisára Szirhánt.

1969. június 3–10. - Fiatal Művészek Klubja, Budapest, Galántai György kiállítása: „pszicho-szimbolikus” festmények és más kísérletek.

1969. június elején - magyar-szovjet hadgyakorlat kezdődik Magyarországon.

1969. június 15. - Georges Pompidou-t választják meg francia államelnökké.

1969. június 22–augusztus 31. - István Király Múzeum, Székesfehérvár, „Moholy-Nagy László és kortársai” c. kiállítás: Bortnyik Sándor, Breuer Marcell, Forbát Alfréd, Gábor Jenő, Kassák Lajos, Moholy-Nagy László, Molnár Farkas, Ruttkay György műveiből.

1969. július 1. - Kalauz nélküli villamosokat és autóbuszokat állítanak forgalomba Budapesten.

1969. július 16. - Neil A. Armstronggal, Edwin Aldrinnal és Michael Collinsszal a fedélzetén útjára indul az amerikai Apollo-11 űrhajó, hogy végrehajtsák az első holdra szállást. 21-én közép-európai idő szerint 3 óra 56 perckor a holdra lép Armstrong - az első ember egy idegen égitesten.

1969. július 20. 10.56 után - Erdély Miklós lakása, - Szentjóby Tamás lakása, Budapest: Erdély Miklós - Szentjóby Tamás: „Parallel akció a holdra szálláskor (Apollo)”

1969. augusztus 15–17. - A woodstocki rockfesztivál több mint 400 000 látogató részvételével.

1969. szeptember 9. - Az MSZMP KB az egyházak befolyásának visszaszorítása érdekében határozatot hoz az egyházi szertartások (keresztelő, esküvő, temetés) szocialista ünnepségekkel való helyettesítésére.

1969. szeptember 14–november 2. - István Király Múzeum, Székesfehérvár, Vajda Lajos (1908-1941) emlékkiállítása, megnyitotta: Mándy Stefánia

1969. szeptember 19–október 5. - Kultúrkapcsolatok Intézete, Budapest, Lakner László kiállítása

1969. szeptember 20–26. - Ifjú Gárda Művelődési Ház, Budapest, Haraszty István kiállítása, megnyitotta: Laborcz Ferenc

1969. szeptember 23. - Kínában végrehajtják az első kísérleti föld alatti atomrobbantást.

1969. október - Kassák Lajos Művelődési Ház, Budapest, „Kassák Ház Stúdió” néven Halász Péter, Koós Anna és Breznyik Péter színházi együttest szervez. [III/III]

1969. október 2–20. - Kassák Lajos Művelődési Otthon, Budapest, „Szürenon” kiállítás, kiállító művészek: Bocz Gyula, Csáji Attila, Csutoros Sándor, Haraszty István, Haris László, Ilyés István, Karátson Gábor, Lantos Ferenc, Papp Oszkár, Pauer Gyula, Prutkay Péter, Türk Péter, Veress Pál, Czeizel Magda. rendezte: Csáji Attila

1969. október 24. - Iparterv, Budapest, „Iparterv II.” kiállítás, kiállító művészek: Bak Imre, Baranyay András, Frey Krisztián, Hencze Tamás, Jovánovics György, Keserü Ilona, Konkoly Gyula, Lakner László, Major János, Méhes László, Molnár Sándor, Nádler István, Siskov Ludmil, Szentjóby Tamás, Tót Endre, rendezte: Sinkovits Péter.

1969. december 3. - Az Egyesült Államok képviselőháza elfogadja Nixon elnök vietnami béketervét.

1969. december 12. - József Attila Művelődési Központ, Budapest, No1. csoport első kiállítása, rendezte Frank János. Résztvevők: Lisziák Elek, Kecskeméti Kálmán, Deák László, Czeizel Magda, Visky Balázs Csanád és Orvos András.

1969. december 15–23. - Derkovits Ifjúsági Ház, Budapest Kiállítás: Bertalan Sándor, Dobos Sándor, Donáth Péter, Máté Gyula, Ócsai Károly, Orvos András, Parrag Emil, Pauer Gyula, Püski István, Szabados Árpád, Szeift Béla és Vígh Tibor munkáiból

1969. december 19. - Magyarországon bemutatják a Szelíd motorosok című filmet.

Összeállította Galántai György az Artpool Archívum dokumentumai, valamint a Beszélő online kronológiája alapján.

munka alatt