A PLÁNUM ’84-en
nem egy egységes stílus képviselői állítanak ki, hanem három generáció remek képviselői, sokan közülük korábban minimalisták, konceptesek, akik ugyanabban a percben döbbentek rá, hogy mindent elölről kell kezdeni, mert a művészetben soha nincs lezárt, befejezett tudás, a művészetben nem lehet kimondani az „utolsó szót”. – Sőt, a XX. században túlságosan is szabályokba merevedik, redundánssá válik, kiürül minden. Ezért az újrakezdés hangvételére is az a legjellemzőbb, hogy nem kínál egyedül üdvözítő utat, a lehetőségek sokféleségében hisz, talán a legtipikusabb vonása a korábban kizárólagosnak hitt különböző tiszta stílusképletek keveredése az egyéni szándék és invenció szerint, az ellentmondásos normák ütköztetése… Mindez egy csomó tabu kikezdését jelenti: – sokat ezek közül épp az előző periódusok avantgárd művészete állított, mint például hogy ami egy kissé is artisztikus és nem kőkeményen és minden külső sallang nélkül gondolati, filozófikus, az már rögtön olcsó és kommercializálódott.

Az elmúlt egy-két évtized elvont, intellektuális művészetfelfogása után – amikor ez az épp e szálon egymáshoz kötődő csoport egy a művészi kifejezéssel kapcsolatos komoly analitikus munkán ment keresztül – most mindenki felszabadultan fest. Sokat oldódott az előző korszak száraz költőietlensége, esztétikai és tradícióellenessége. A végsőkig lecsupaszított strukturális-dinamikai képletek költészete után újra az emóciókkal, emberi indulatokkal töltött festői nyelv újrafelfedezésén, a korábban elutasított művészettörténeti tradíciók újraértékelésén, a kulturális minták sztereotípiáktól mentes új megközelítésén van a sor.

A műveknek sok közös ismertetőjegye van: atavisztikus élmények, kulturális töredékek, erőszak, banalitás, szorongás, fantasztikum, tömegkulturális elemek és európai modern stílusjegyek irodalmias szerveződése, manierisztikus keveredése, montázsa. Az 1980-as évek élményvilága ezekben a víziókban keveredik anélkül, hogy a művész le akarná kerekíteni, egyértelmű programmá akarná szervezni a világképet.

Ebben a hatalmas térben igazán remek dolgozni. Monumentális és rendkívül nyomasztó, mivel teljesen személytelen. Szinte eleven kihívást jelentett, amikor beléptem, hogy töltsük meg, árasszuk el a legfrissebb, legforróbb élményeinkkel. A kiállításon több mint 100 erre az alkalomra készített kép szerepel: Ádám Zoltán, Bak Imre, Birkás Ákos, Bullás József, Erdély Miklós, Forgács Péter, Galántai György, Koncz András, Maurer Dóra, Mengyán András, Méhes Lóránt, Mazzag István, Nagy Péter, Nádler István, Nyári István, Sóskúti Tibor, Szirtes János és Vető János munkái. Galántai György különös, a kinetikus szobrászatban szokatlan antimechanikus, antitechnicista zenélő szobrai külön kis kabinetben szerepelnek, egy másik fülkében Nyári István Rékája ül, ez a gyönyörű posztmodern szfinx, és a rendezvényen szerepel a fiatal építészek kollektívája is. Mindenki nagy örömmel vett részt ebben a több mit három hónapig tartó közös munkában, mert a zenei program és a 180-as csoporttal való közös közreműködés lehetősége mindenki számára garanciát jelentett az ügy komolyságát illetően. Emellett úgy vélem, művészi alapállásunk is sokban összecseng, rímel.

Gyetvai Ágnes
művészeti író


[Plánum] [akuális események] [Artpool] [kereső]