M.U.Z.I.K. / MAGASPINCE / Angolszász eredeti


Az 1969 körüli angolszász underground zenéről, dióhéjban


Mivel ennek az írásnak nem tárgya, legfeljebb kiindulópontja a 60- as évek derekának angol és amerikai underground zenéje, a második világháborút közvetlenül megelőzően, alatta és utána született, akkor húszas éveiben járó nemzedék érzéseinek és életformaváltásának leghangosabb és leglátványosabb kifejeződése, meg se próbálunk részletekbe merülni. Csak címszavakban tehát.

1965-66-ra véget ért a két és fél perces, öltönyben, fehér ingben, nyakkendőben előadott beat-dalok kora. Összetettebbé váltak a zenék, kiszínesedtek a ruhák, kezdtek igazán hosszúra nőni a hajak, s megtette hatását a kábítószer is - a zenészek akkortájt leginkább LSD-vel tágították tudatukat, mely egészen 1966 augusztusáig legális volt Kaliforniában; nem véletlen, hogy annyi pszichedeliában utazó fiatal hippi kötött ki ott.

Miközben az idők változása tökéletesen nyomon követhető a két legnagyobb és legnépszerűbb, a Beatles és a Rolling Stones repertoárján, illetve a róluk szóló hírek drogos vonatkozásain, az underground - kis klubokból induló, 1968-1970-re számos esetben gigantikus rockfesztiválokat celebráló - élmezőnyét mások alkották.

Anglia adta a Pink Floydot, a Soft Machine-t, a Creamet, a Led Zeppelint, a Jethro Tullt, a King Crimsont, többek között, és persze Jimi Hendrixet, aki ugyan amerikai volt, de előbb át kellett szelnie az óceánt, hogy otthon is észrevegyék: forradalmasította a gitárt.

Amerika adta Janis Joplint, a Doorst, a Grateful Deadet, a Jefferson Airplane-t, a Byrdst, Frank Zappát, Captain Beefheartot, megint csak többek között, és persze a szivárványos kaliforniai hippiálom sötét napszemüveg mögé rejtőző New York-i ellenpontját, a Velvet Undergroundot.

Mindez a magyar zenei színtéren is éreztette hatását - már amennyire. 1968-ra lenőttek a hajak, fölcsúsztak a szoknyák, kinőttek a bajszok, mindenki törökmintás inget vett. Kábítószerként akkor még igazán csak a pia szolgált, de a zene keltette szabadságélmény mellett az is elég lehetett a mámorhoz. Az Illés együttes, el kell ismerni, a maga módján, ment a Beatles után. A gitárhősöket, mindenek előtt Jimi Hendrixet és Eric Claptont (Cream) leginkább Radics Béla importálta, Janis Joplint Zalatnay Sarolta, Ian Anderson (Jethro Tull) fuvoláját pedig Török Ådám, a Miniből. A rock és a dzsessz határmezsgyéjét megművelő Blood Sweat & Tears, Chicago, Chase triumvirátussal a Syrius igyekezett lépést tartani, míg az underground hangulata legteljesebben a Kex eklektikus hippi kamaramuzsikájában volt jelen.

Egy évtizednek kellett eltelnie, mire a Hobo Blues Band élén Földes László magyar fordításban közvetítette a klasszikusokat, a Stones, Hendrix, a Doors dalszövegeit és a beat-költő, hippi-guru Allen Ginsberg verseit, akivel színpadon és lemezen egyaránt szerepelt együtt.


M.U.Z.I.K. | FÖLDSZINT | MAGASPINCE | MÉLYPINCE | HANGMINTA

Artpool | kereső