Music TV, Magyar Televízió: underground zene a képernyőn
Valaha e három betű csak a Magyar Televíziót jelölte. Ma mindenki pontosan tudja, mikor kell emtévének és mikor emtívínek ejteni, úgy mint Music TV. Márpedig ha zenei alternatívákról beszélünk, az elhúzódó médiaháborútól és örökös belviszályoktól sújtott,
 |
 |
egyszerre pazarló és csóró Magyar Televízió szóba se jöhet.
A mi tévénkben hagyományosan nehéz helyzete volt és van a popzenének. Sokáig teljesen esetleges került adásba - ehhez képest valóságos vívmány volt néhány rendszeressé váló műsor, mint például a Pulzus vagy az Egymillió fontos hangjegy.
|
De ez is megszűnt, miután politikai botrányt kavart, hogy 1982 október 23-án, egy felvételről sugárzott koncerten D. Nagy Lajos, a Rolls együttes énekese közzétette: "állva pisilek, ülve kakálok, tisztesség dolgában elég szarul állok".
A magyar underground zenekarai sem a 60-as, 70-es évek fordulóján, sem a 80-as évtizedben nem léteztek a Magyar Televízió számára. Majdhogynem magától értetődő: a televízió általában, a magyar pedig konkrétan is nagyon messze volt attól, hogy réteg igényeket akarjon, |
 |
|
merjen, tudjon, legyen kénytelen kielégíteni. Konzervatív volt és pártos.
Mégis, a diktatúra puhuló, utolsó periódusában ki lehetett cselezni. A tévérendezőként dolgozó Müller Péter Iván például tudományos ismeretterjesztő sorozataiba (Hogyan működik?; Tudományos? Fantasztikus!) műsorvezetőként és zeneszerzőként becsempészhette Kontroll Csoport-béli társait, s a Hármas Csatorna című ifjúsági műsorsorozatban is rendszeresen feltűnhettek underground figurák.
A királyinak becézett közszolgálati Magyar Televízió a rendszerváltás óta sem nyitott az underground felé, a legutóbbi időkben létrejött konkurens kábeltévék viszont valamelyest igen: az A3-ban például egy darabig Müller Péter (immár Sziámi utónévvel) vezette a Nem könnyű zene című, kifejezetten alternatív célzatú magazint (már nem dolgozik ott), s a Top TV napi 24 órányi klipözönébe is belefértek alternatív zenék (a magyar music tv-nek szánt csatorna azonban háromnegyed évi működés után, 1996 márciusától, pénzügyi okból, állítólag ideiglenesen, leállt).
 |
 |
Maga a mintakép, a Music TV - a Viacom amerikai szórakoztatóipari-kommunikációs óriás vállalkozása - Amerikában 1981 augusztus 1-jén kezdte meg adását, az első klip, amit sugárzott, az új korszak mottójának tekinthető: Video Killed The Radio Star (A videó megölte a rádiósztárt, előadta a Buggles). Épp hat évvel később, 1987 augusztus 1-jén a Money For Nothing (Pénzt semmiért) című - szövegében az MTV-t is említő - Dire Straits-klippel elindult az MTV Europe, amit 1990-ben követett az MTV Brasil, 1991-ben az MTV Asia, 1992-ben az |
MTV Japan, 1993-ban az MTV Latin-America. 1993 végén 92 ország 250 millió háztartásában volt fogható a zenei tévécsatorna, ez azóta nyilván nőtt.
Nálunk is több százezren nézték, egészen addig, amíg 1995 nyarán nem kódolták az adást: a magyar kábeltévé hálózatok egy része, nem tudván az anyagiakban megegyezni az MTV-vel, azóta sem továbbítja az adást. Amely nem csupán páneurópai szórakoztatás, hanem maga a képernyőn keresztül kiszabaduló korszellem.
Nem könnyű bekerülni az MTV Europe adásába, de nem is lehetetlen. 1996-ig - tudtommal - két magyar zenekart, a Sexepilt és az Andersent szerkesztettek be,
mindkettőt a 120 Minutes vasárnap esti műsorába: az alternatív irányzatokkal foglalkozó magazin ma már Alternative Nation címen fut.
Aligha véletlen, hogy mind a Sexepil, mind az Andersen |
 |
|
angol nyelven szól, előbbiben a (képen középen álló) holland Mick Ness, utóbbiban az amerikai David Bronstein énekel. Az MTV Europe 1995-ös klipversenyén magyar szövegű dallal szerepelt KimNowak együttesnek sajnos nem volt esélye.
|