2000 - A VÉLETLEN ÉVE AZ ARTPOOLBAN
(a véletlen: csak a valamihez képest és a valamin túl lehetséges)

hónapok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29

február 10. - Ma van Göncz Árpád (1922) író, műfordító, politikus születésnapja.

Az egykori horvát elnököt csak halála miatt nem állították nemzetközi bíróság elé. A már félig kész vádirat szerint felelősség terheli a krajinai szerbek lemészárlásáért. A néhány napja meggyilkolt jugoszláv védelmi miniszter szintén szerepel a törvényszék által készített vádiratokban. (origo)

A ciánszennyezés a Szamos teljes halállományát kipusztította. A Felső-Tiszán az élővilág 95 százaléka, a Közép-Tiszán pedig 70-80 százaléka pusztult el. A halpusztulás különösen érzékenyen érinti a horgászokat. (origo)

Néhány hivatalnok hanyagsága miatt akadozik több békés megyei település belvízmentesítése - ezt állítja a térség kisgazda képviselője. A politikus szerint a megyének újra el kell küldenie olyan papírokat, amelyek elkeveredtek a Földművelésügyi Minisztériumban. (origo)

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese szerint a vizsgált laktanyákban a sorkatonák ellátása és elhelyezése sérti az emberi méltóságot, az egészséges környezethez való jogot, valamint a legmagasabb szintű lelki és testi egészséghez való jogot, illetőleg visszásságot okoz, hogy e jogok megsértésének közvetlen veszélye nem zárható ki. (origo/Magyar Hírlap)

Legalább százezren tüntettek Mexikó fővárosában a hét elején őrizetbe vett diákok szabadon bocsátását követelve. A mexikóvárosi UNAM egyetem 10 hónapig tartó elfoglalásának hétfőn vetett véget a rendőrség, amikor az intézmény vezetőinek kérésére megrohamozták az elfoglalt épületeket. 745 diákot vettek őrizetbe, 85-en ma is a hatóságok fogságában vannak. (origo)

Az FBI átfogó nyomozásba kezdett, hogy felkutassa és letartóztassa azokat, akik az elmúlt napokban a világ nyolc ismert tartalomszolgáltatóját és kereskedőcégét tették részlegesen vagy teljesen működésképtelenné. Az eddigi hét vállalathoz nyolcadikként csatlakozott a Microsoft is, elismerve, hogy február 8-án este az MSN ellen is támadás indult. (origo)

A svájci CERN nukleáris kutatóközpont tudósai kísérleteik során olyan fizikai körülményeket idéztek elő, amilyenek közvetlenül az Univerzum születése, az ősrobbanás után uralkodhattak. A kozmológusok szerint ilyen lehetett az az „ősleves” is, amely az ősrobbanás után igen rövid ideig, mindössze a másodperc töredékéig (néhány milliomod részéig) állt fenn. (origo)

Postán jött: Geert DE DECKER / SZTUKA FABRYKA (B) There is no god but man... / Nincs isten, csak ember... - Harry FOX (GB) képeslap

Krokodilvadászatra indultak a párizsi csatornatisztító vállalat dolgozói, miután bejelentés érkezett: egy óriáshüllőt vagy valami hasonló élőlényt láttak az egyik szennyvízgyűjtőben. A párizsi tűzoltók 1994-ben már fogtak egy közel 1 méter hosszú krokodilt a párizsi csatornahálózatban. (origo)

Hatalommal való visszaéléssel gyanúsítják a volt indonéz elnököt, a jelenlegi indonéz elnök már korábban kijelentette: amennyiben bűnösnek találják elődjét, úgy ő kegyelemben részesíti. (origo)

Fényes nappal Angyalföldön, egy elektromos sokkolóval, majd puszta kézzel támadt áldozatára a bűnöző. Rövid dulakodás után a pénzeszacskó szétszakadt, a pénz nagy része a földre hullott. A rabló végül a közel 3 millió forintból csak hatszázezret tudott összeszedni. A megkaparintott összeggel a bűnözőnek sikerült elmenekülnie. (origo/MTI)

Tiszaújváros környékén emberek tucatjai kerültek több hétre fogdába, százaknak pedig pénzbüntetést kellett fizetniük, mert kukákban guberáltak. Az ország egyik leggazdagabb települése ugyanis szabálysértésnek minősítette a guberálást, „a közterületi gyűjtőedényekből a szemét elvitelét”. Az érintettek többsége roma. (origo)

Lemondtak bérük és tiszteletdíjuk jogszabályban biztosított emeléséről a Zala megyei önkormányzat vezetői, illetve közgyűlési tagjai. Ezzel a gesztussal 14 millió forintot takarítanak meg. (origo)

12 ezer forintról 4400 forintra csökkentette a korlátlan internet használat havi díját az Alarmix. Az árban 10 MB tárhely és 5 e-mailcím mellett egy ingyen domain is benne foglaltatik, amelyért ily módon sem bejegyzési, sem fenntartási díjat nem kell fizetni. (origo)

A kormány és a főváros közötti megegyezésnek megfelelő rendezési tervet fogadott el a belvárosi képviselő-testület az Erzsébet térről. Az új Nemzeti Színház helyszínének szánt jelenlegi gödör helyén kialakítandó park alatt szórakozóhely és mélygarázs kap helyet. (origo)

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29

február 11. - A központi forráselvonások miatt kevesebb pénzből gazdálkodhat idén a fővárosi önkormányzat, ezért a városvezetés 3-4 milliárd forint megtakarítást irányzott elő. Minden ágazat átlagosan tíz százalékkal kevesebb pénzhez jut az idén. (origo/Magyar Hírlap)

Az oktatási törvény módosítását és az önkormányzatokat ellenőrző miniszteri biztos intézményének megteremtését követelte a Budapesti Iskolák Egyesült Szövetsége azon a tüntetésen, melyet a Parlament előtt tartottak a megszüntetés előtt álló fővárosi iskolák tanárai, diákjai és a szülők. Az oktatási miniszter szerint az önkormányzatoknak és az érintetteknek együtt kell működniük egymással. (origo/Népszava)

Ma van gróf Batthyány Lajos (1807) politikus és Szilárd Leó (1898) Nobel-díjas atomfizikus születésnapja.

A jugoszláv elnök mandátuma idén lejár és alkotmányjogilag már sem a jugoszláv szövetségi köztársaság, sem a szerb tagköztársaság elnöki posztjára nem pályázhat újra. A szerb ellenzék egyik vezetője szerint logikus volna, ha kikiáltanák a független Szerbiát, saját alkotmánnyal, amely szavatolhatná az elnök számára az életfogytig tartó elnökséget. (origo/MTI)

A szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt elnöke vállrándítással reagált a pártja kormányzati szerepvállalását ért támadásokra. Majd kijelentette: „Mulatságosnak tartom, hogy az egész világ - beleértve az amerikai elnököt is - fél a kicsi Ausztria kicsi pártjától.” (origo)

Egy karintiai 1600 hektáros földbirtok tulajdonosát a náci időkben - a nürnbergi faji törvények alapján - arra kényszerítették, hogy eladja birtokát. Ez a birtok az, amelyet később rokonaitól örökölt meg és ahol ma él az Osztrák Szabadságpárt elnöke. (origo)

Bécsben állandósultak a bejelentés nélküli esti felvonulások, amelyeken a résztvevők - s a kísérő rendőrök - fel-alá vonulnak a városban. Miután a menetek fegyelmezetten viselkednek, a rendőrség kilátásba helyezte, hogy csökkenti a készültséget, mert a tüntetések felügyelete hatalmas költséggel járt és el van adósodva. (origo)

Az új osztrák szociális miniszter szomorú amiatt, ahogy uniós minisztertársai fogadták Lisszabonban az EU soros nem hivatalos találkozóján. Nagyon sajnálta, hogy nem álltak szóba vele, pedig egy demokráciában mindenkinek joga van véleményének kinyilvánítására, még akkor is, ha azzal mások nem értenek egyet. (origo)

A brit miniszterelnökök a múltban tartózkodtak az elnöki típusú, a nemzethez intézett rendszeres beszédektől. Új politikai hagyományt akar teremteni Tony Blair brit kormányfő azzal, hogy a Downing Street internetes honlapján keresztül rendszeresen szól a nemzethez. A miniszterelnök, aki még csak kezdő internetező, első beszédét az oktatásnak szentelte. (origo)

A geológusok szerint reális a veszély, hogy előbb vagy utóbb ki fog törni egy pusztító erejű szupervulkán, ami akár globális méretekben is csökkentheti a hőmérsékletet. Például már régen esedékes lenne egy ilyen kitörés az amerikai Yellowstone nemzeti park területén. (origo)

Az alapvetően száraz éghajlatú dél-afrikai Mozambikban az öt napja tartó hatalmas esőzés miatt megáradtak a folyók, hasonlót negyven éve nem tapasztaltak. Az ENSZ Világélelmezési Programja már küldött élelmiszert, de a megrongálódott hidak és elárasztott utak miatt csak nehezen tudják eljuttatni a rászorulókhoz. (origo)

A ciánszennyezés ökológiai katasztrófát okozott a Tiszán. A szegedi egyetem kutatója szerint a Tisza és a Szamos élővilága lényegében kipusztult és nem csak a halak, hanem az egész tápláléklánc. Így az újratelepítés is felesleges. A károk egy része helyrehozhatatlan, a mérgezés előtti állapotot már soha sem lehet visszaállítani. (origo/RTL KLUB)

A ciánszennyezést okozó cég ausztrál tulajdonosai szerint egyáltalán nem biztos, hogy a cián miatt pusztultak ki a halak. Ők inkább arra gyanakszanak, hogy a halak megfáztak a hideg vízben. (origo/RTL KLUB)

A román állam hajlandó kártérítést fizetni Magyarországnak. A Ziarul Financiar című gazdasági napilap szerint Románia a kártérítést arra a bányavállalatra hárítja tovább, amelyik a méreg folyókba kerüléséért felelős. A kárelhárítás és védekezés költsége naponta 4 millió forintba kerül. (origo/MTI)

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29

február 12. - Szüzességét bocsátotta áruba az interneten egy húszéves cseh lány, hogy pénzt szerezzen egyetemi tanulmányaihoz. Egy ismert cseh szexológus szerint a cseh lányok általában 18 éves korukban veszítik el szüzességüket. Más pszichológusok viszont arra mutattak rá, hogy manapság mindennel üzletelnek az emberek, s egy ilyen eredeti ötlettel bizonyára sokat lehet keresni. (origo)

Van olyan okmányiroda, ahol három napig kell sorba állni ahhoz, hogy a bejutáshoz szükséges sorszámot megkapják a személyi igazolvány cseréjére jelentkezők. Az informatikai és távközlési helyettes államtitkár szerint az állampolgárok státusszimbólumnak tekintik a plasztikkártyákat, amiért sokan megsértik az okmányrendeletet, és szándékosan igazolásra alkalmatlan állapotba hozzák régi, még érvényes igazolványukat. (origo/Magyar Hírlap)

Hétmillió forintra büntette a Belügyminisztériumot a Közbeszerzési Döntőbizottság. A tűzoltók védőruhájának vásárlására kiírt pályázat után olyan céggel kötött szerződést, amelynek terméke nem felelt meg a BM saját követelményeinek sem. A minden tekintetben kifogástalan ajánlatot nyújtó - de vesztes - cég pert indít a minisztérium ellen. (origo/Népszava)

Az Egyesült Államokban egyre több felhívás követeli a kivégzések szüneteltetését. Nyolc nagyváros kérte a kivégzések moratóriumát szövetségi államától mindaddig, amíg tisztázódik, hogy a halálbüntetést tisztességes mértékek szerint rótták ki. Csak Illinois államban 13 személyt ítéltek ártatlanul halálra. (origo/MTI)

A NATO-főtitkár megértését hangoztatta Moszkva csecsenföldi hadjárata iránt a Der Spiegel című hírmagazinnak. Azonban azt is kijelentette: a NATO már elítélte az oroszok által a kaukázusi köztársaságban aránytalanul alkalmazott erőszakot, valamint a menekültekkel szembeni orosz bánásmódot és a szomszédos országokra nehezedő háborús veszélyt. (origo/MTI)

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29

február 13. - A halállomány vagy nyolcvan százaléka kipusztult, mióta a ciánfolt megjelent a Tisza jugoszláviai szakaszán. A mérgező anyag növeli a környezetszennyezési terhelést Jugoszláviában, ahol a helyzet amúgy is súlyos a NATO tavalyi, olajfinomítók és gyárak ellen intézett bombatámadásai miatt. (origo/MTI)

Itália vulkánóriása, a több mint 3000 méter magas Etna ismét működésbe lépett. Előbb egy kb. száz méteres lávafolyó jelent meg, amelyet a délkeleti kráter északi oldalán lévő hasadék táplált. Később több hasadék is megnyílt az északi falon, pedig az előrejelzések szerint inkább a délinek kellett volna nagyobb mértékben aktivizálódnia. (origo)

Tizenhatezer kurd tüntetett Strasbourgban a Kurd Munkáspárt első emberének szabadon bocsátását követelve. A tüntetők Európa több országából több mint 300 autóbusszal érkeztek. Azt kívánták az Európai Uniótól, hogy gyakoroljon nyomást Törökországra a kérdés rendezése érdekében. (origo/MTI)

Az angol egészségügyi szolgálat segélyvonalának telefonközpontosai üzenetrögzítőnek álcázták magukat, amikor az automatikus rögzítő elromlott. Amikor a betegek rájöttek, hogy valójában nem egy gép fogadta a hívásukat, elkezdtek kérdéseket feltenni. Az ál-üzenetrögzítők azonban nem adták fel: gépi hangon elismételték a standard szöveget. Azért tették ezt, hogy elkerüljék a hosszú párbeszédeket a betegekkel. (origo)

Egy horvát lap szerint Jörg Haidernak, az Osztrák Szabadságpárt vezetőjének valószínűleg rokonai vannak Horvátországban, ahol egy egész falu viseli a nevét. Az elfeledett dalmáciai faluban élő Hajderek most azt remélik, hogy Ausztriában ráirányítják Haider figyelmét horvát gyökereire - írja a lap. (origo)

E napon (1962) első alkalommal adták át a szép magyar beszéd jutalmazására a Péchy Blanka által alapított Kazinczy-díjat.

A légköri atomrobbantásokat figyelő hálózat néhány év leforgása alatt 60-80 külső eredetű eseményt észlelt, amelyek valószínűleg a légkörben felrobbant külső eredetű testek lehettek. Valójában sokszor ennyi lehet a számuk. Becslések szerint hetente 2 találhatja el a Földet, illetve kb. kétóránként haladhat el egy 10 tonnás test a Föld mellett! (origo)

A kazahsztáni Bajkonur űrrepülőtérről sikeresen felbocsátottak egy Proton típusú orosz hordozórakétát. A hordozóeszköz újbóli üzembe állítása a több mint egy éve a kozmoszban épülő Nemzetközi Űrállomás szempontjából létfontosságú. A tizenhat ország összefogásával megvalósítandó gigantikus vállalkozás már majd kétéves késedelmet szenvedett, egyebek között az orosz Protonokkal támadt problémák miatt. (origo)

Sikeresen startolt az Endeavour űrrepülőgép, majd hat órával később a legénység fennakadás nélkül telepítette a 60 méter hosszú antennatartó szerkezetet amely az eddigi legnagyobb, űrben telepített eszköznek számít. (origo)

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29

február 14. - Igen ritka, marsi eredetű meteoritokra bukkantak Kaliforniában. A Földön kívüli kődarabok húsz évig háborítatlanul hevertek egy hátsó udvarban. (origo)

A szakemberek szerint történelmi jelentőségű esemény az űrkutatásban, hogy a NASA Near Earth Asteroid Rendezvous nevű űrszondája sikeresen pályára állt az Eros kisbolygó körül. Ez az első űrszonda amely egy aszteroida körül állt pályára. (origo)

Ma esket utoljára a Valentin-napok sztárja, a philadelphiai Bernard Goodheart (Jószív) bíró, akinél 5 perc alatt lehetett házasságot kötni. A 70 éves bíró véletlenül cseppent bele az anyakönyvvezetői szerepkörbe, és eddig 500 párt esketett össze. (origo)

Valentin-napi rózsákat akartak átadni az ENSZ kereskedelmi szervezete, az UNCTAD Bangkokban ülésező küldötteinek thaiföldi tüntetők. A szervezet ugyanis a vámmentes nemzetközi kereskedelmet szeretné bevezetni. Ez a thaiföldiek szerint tovább növelné a szegényebb országok lemaradását. A szervezet 3000 képviselőjéből senki sem fogadta el a virágokat. (origo)

Egy ember meghalt, tizenkettő eltűnt a Jón-tengerben, miután egy olasz kereskedelmi hajó hétfő hajnalban összeütközött egy kisebb portugál hajóval. Az olasz parti őrség első jelentései alapján valószínű, hogy a portugál hajó kivilágítatlanul haladt a sötét tengeren, s ezért nem vette észre az olasz kereskedelmi hajó. (origo)

A romániai általános és középiskolákban január 24. óta szünetel a tanítás, mivel a pedagógusok semmilyen biztos választ nem kaptak követeléseikre. Az ország 400 ezer tanítója és tanára azt követeli, hogy a kormány a GDP legalább 4 százalékát fordítsa oktatásra, melyből jelenlegi 640 ezer lejes jövedelmük helyett 1,5 millió lejt (kb. 80 dollárt) kereshetnének havonta. (origo)

A légi embargót - a jugoszláv ellenzék nyomására - az EU már a múlt hónapban fel akarta oldani, de akkor brit és holland ellenzés miatt a döntés még nem született meg. A belgrádi hatóságokat sújtó más szankciók szigorítása azonban meggyőzte Londont és Hágát arról, hogy a légi tilalom feloldható. (origo)

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint a győri fogdában a fogvatartottak biztonságos elhelyezéséhez fűződő alapvető követelményeket sérti, hogy a rácsok, ablaknyitó berendezések és a fűtőtestek egy részének elhelyezése közvetlen lehetőséget nyújt önakasztás végrehajtására. Ez az alkotmányban biztosított élethez való joggal összefüggésben alkotmányos visszásság közvetlen veszélyét okozza. (origo)

A MATÁV Rt. 1999 és 2001 között 435 milliárd forintot költ beruházására - mondta Straub Elek, a Matáv elnök-vezérigazgatója. A pénzt három év alatt nagyjából egyenlő arányban költi el, és ennek során a vállalat elsősorban az internet alapú technológiák felé nyit. (origo)

Megalakult a Carnation Internet Consulting önálló internetes kutatócége, a Carnation Research, az internet és a távközlés eddig érintetlen területein fog alapkutatásokat végezni. Az első, bemutatkozó kutatást a cég a világhálón bonyolítja le, és reprezentatív adatokat ígér az internetezők felhasználási szokásairól. (origo)

Hackerek bejutottak a RealNames kereső-adatbázisába, és átirányították az egyes kulcsokhoz tartozó internet címeket egy kínai weboldalra. (origo)

A Network Associates egyik divíziója, a MyCio.com szerint a szövetségi nyomozóhivatal Berlinben megtalálta az első olyan „zombi” számítógépet, amely felett a nemrég lezajlott online támadások elkövetői átvették a hatalmat és eszközként használták a csapásméréshez. (origo)

A rendőrséget tíz éve tartja pénzügyi labilitásban a politika. Az ország közbiztonságáért felelős testület ismét a működésképtelenség határán kénytelen működni. Nem csupán a hatóság tagjai, de már támogatói is áldozatává váltak a számbűvészetnek. A jelenlegi kormányzat még áttekinthetetlenebbé tette a rendőrségi gazdálkodást. (origo/Népszava)

Egy sísapkás, álarcos személy, kezében fegyverrel rontott be a Díjbeszedő Rt. kirendeltségének helyiségébe, s felszólította az ott dolgozókat, tegyék a pénzt a nála lévő nejlonzacskóba. Az elkövető 10 millió forintot rabolt volna el, ha időközben nem érkeznek meg a pénzszállítók, akik látva, hogy a kirendeltség zárva van, s az ott dolgozók belülről integetnek, betörték az ajtót. A tettesről kiderült, hogy 30 év körüli nő, a kirendeltség egykori dolgozója. (MTI)

E-mail: Wahorn András az Egyesült Államokból küldte el részvételét a véletlen projektre, bár nem erre a véletlenre gondolt, de remélhetően nem bánja. (Ez a kifejezés Erdély Miklóstól származik.)

E-mail: Hangos meghívó egy multimédia eseményre és a Lovebytes nagyszerű webhelyének megtekintésére.

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29

február 15. - Az Egyesült Államokban a világ lakosságának 5 százaléka él, az összes börtönlakónak viszont 25 százaléka az Államokban tölti büntetését. (kétmillió) Felmérések szerint például Baltimore-ban és Washingtonban a fekete fiatalok több mint a fele vagy börtönben van, vagy feltételes szabadlábon. A növekvő számok negatív következménye az is, hogy egyre több fekete bőrű amerikainak nincs szavazati joga a büntetett előélete miatt. (origo)

Az Intel és a Symbol Technologies megállapodást írt alá: közösen fognak vezeték nélküli internet hálózat kiépítéséhez szükséges eszközöket gyártani. Elemzők szerint a mobil internet piac 1999-es 750 milliós forgalma 2004-re 2,2 milliárd dollárra fog nőni. (origo)

Az MP3.com új programja lehetővé teszi regisztrált tagjainak, hogy egy másik internetező révén pénzt keressenek. Ha a promóciós rendszer tagja ajánlja valakinek az MP3.com szolgáltatásait, és az illetőből új ügyfél lesz, akkor minden alkalommal jutalék üti az őt „beszervező” tag markát. A pénzt az MP3.com csekk formájában negyedévenként juttatja el azokhoz, akiket az összeg megillet. (origo/InternetNews)

Az Egyesült Államok Georgia állam déli részére lecsapó öt tornádó abból a hatalmas viharrendszerből származott, amely Arkansas, Tennessee, Mississippi, Alabama, Florida, Észak- és Dél-Karolina államokon is átvonult, több ezer otthont hagyva áram nélkül. A tornádók minden útjukba kerülő tárgyat és létesítményt a földdel tettek egyenlővé. (origo)

Vietnam középső részén egy 70 utast szállító autóbusz húsz méter magasból zuhant bele a Lam folyóba, miután összeütközött egy másik autóbusszal. Vietnamban igen gyakoriak a közúti balesetek: tavaly 7061-en vesztették életüket az országutakon. A tragédiákat többnyire túlzott alkoholfogyasztás, vagy a közlekedés szabályainak be nem tartása idézte elő. (origo/MTI)

Elfogtak a koszovói békefenntartó katonák egy fegyverrakományt, amit - valószínűleg albánok - Kosovska Mitrovicába próbáltak csempészni egy mentőautóba rejtve. Egyelőre azért nem lehet biztosan tudni, kik voltak a fegyvercsempészek, mert amikor meglátták a KFOR ellenőrzőpontját az autó utasai, kiszálltak az autóból, és elszaladtak. (origo/MTI)

Több mint két éven át készült az a jelentés, amelyből kiderült: az észak-walesi nevelőotthonokban több száz gyermeket szexuálisan vagy fizikailag bántalmaztak. Volt, ahol pedofil nevelőket alkalmaztak, máshol minden apróságért verték a gyermekeket. Már a 80-as években is érkeztek panaszok a rendőrséghez, azonban csak most sikerült eredményeket elérni a nyomozás során. (origo)

Nem csillapodik a beruházók éhsége: az idén is gombamód szaporodnak majd a hazai bevásárlóközpontok. A fővárosban felépült és épülő központok összalapterülete év végére vagy a jövő év elejére már meghaladhatja az 1 millió 380 ezer négyzetmétert. Vidéken ugyancsak óriási fejlődésre lehet számítani. (origo/Magyar Hírlap)

Stúdió Galéria, Budapest - iski Kocsis Tibor „TCR” c. kiállítása. (exindex) (lásd még: Áthallás)

Postán jött: Jeremy WELSH (N) DINER/Étkező MOOSE/Jávorszarvas FISH/Hal COKE/Kóla - J. O. MALLANDER (SF) fotó/1976 - La Toan VINH (CDN) - fotó - Pawel PETASZ (PL) kollázs - Jean DUPUY (F) boríték The Future ? Behind Me/A jövő ? Mögöttem Anagram #45 Flag for the Future/Jövő-zászló

Az Óbudai Társaskör Galériában AMI SZEMÉLYES ÉS AMI... címmel Bozsogi Nóra, Erdei Zsuzsa, Herczeg Fanni, Héra Judit és Nagy Kriszta kiállítása. Koncepció: Tatai Erzsébet. (exindex)

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29

február 16. - Tegnapig kellett volna döntenie a kormánynak a Kossuth- és Széchenyi-díjra javasolt személyekről, a névsor azonban nem készült el. A Miniszterelnöki Hivatal nem indokolta, hogy miért nem tartotta be a kormányhatározatban előírt február 15-ei határidőt. A kormányszóvivőnek nem volt tudomása a késésről. (origo/Magyar Hírlap)

Lettországban tegnap a legmagasabb kitüntetést, a Három Csillag érdemrendet adományozták Borisz Jelcin volt orosz elnöknek. Az indoklás méltatta Jelcin érdemeit az ország szuverenitásának helyreállításában, és abban, hogy a Baltikum területéről kivonták az orosz csapatokat. (origo/MTI)

A Magyar Képzőművészeti Főiskola nagyelőadójában a Paralel kurzus / Tanpálya II., Anatómiai Halhatatlanság előadások keretében F. Liska Tibor (a SZTAKI munkatársa, a Pató Pál Párt Árnyékbábkormányának Miniszterelnöke, sí-, tenisz-, és bridzs-mester) tart előadást találmánya, az Automata Galéria szocialiska hátteréről. (Liska-modell) (e-mail/a1o1a)

Postán jött: BÁTAI Sándor (H) fax munka

Halálra ítélt amerikaiak arcképeivel kampányol az idén a Benetton. Az olasz divatcéget ezért egy amerikai ügyész perli, mert megtévesztette a hatóságot. Amikor a halálra ítéltekkel a fotók és az interjúk készültek, nem közölte senki, hogy ezeket reklámként is fölhasználják. (origo/Magyar Hírlap)

Az indiai kormány rendelettel kívánja szabályozni a túlnépesedést. Ezentúl szociális támogatásban részesülnek azok a szegény, fiatal párok, akik megígérik, hogy csak két gyermekük lesz. India népessége évente ugyanis 15,7 millió fővel gyarapszik. (origo)

Az izraeli biztonsági kabinet az eddiginél szélesebb felhatalmazást adott a kormányfőnek a Dél-Libanon elleni megtorló támadásokra, beleértve a civil célpontokra mért csapásokat. (origo/MTI)

Johannes Rau német elnök ünnepélyesen bocsánatot kért Izraeltől a nácizmus bűneiért a jeruzsálemi knesszetben elmondott német nyelvű beszédében. A német politikust mind az izraeli parlament elnöke, mind az ország miniszterelnöke Izrael legjobb barátjaként fogadta. (origo/MTI)

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29

február 17. - A stockholmi holokauszt-konferencián a zsidó szervezetek és Ehud Barak izraeli miniszterelnök is azon aggodalmukat fejezték ki, hogy az osztrák jobboldali populizmus átterjedhet Németországra is. (origo/MTI)

A jobboldali populista Osztrák Szabadságpárt elnöke azzal kapcsolatban, hogy külföldön Hitlerhez hasonlítják, úgy vélte, hogy valakinek viselnie kell a fordulat terhét, és ez most ő. (origo/MTI)

Három gyanúsítottból kettő továbbra is fenntartotta, hogy egy ukrán izraeli üzletember kényszerítette őket a bombakészítésre, méghozzá azzal, hogy megfenyegette a családtagjaikat. Az ügy érdekessége, hogy éppen az izraeli üzletember volt az, aki elmondta a rendőröknek, hogy Pilisszentlászlón található egy bombaüzem. Őt mindvégig csak tanúként hallgatták meg a nyomozók. (origo/RTL KLUB)

A lett igazságügyi miniszter bejelentette, hogy éhségsztrájkot kezd, tiltakozásul, amiért neve elhangzott a balti országot megrendítő pedofilbotrányban. Érdekes még, hogy a botrányt vizsgáló különleges parlamenti bizottság elnöke valaha a szovjet határőrségnél szolgált, amely KGB-hez tartozott és a lett törvények tiltják, hogy volt KGB-tagok politikai tisztséget töltsenek be. (origo)

Egy brit jelentés szerint az egykori Szovjetunió területéről havonta nők százait csempészik a szigetországba, hogy ott utcalányokként dolgoztassák őket. A beszámoló ugyanakkor megállapítja, hogy Nagy-Britanniában kevés a rendőr, ezért nem tudják megakadályozni a bűnözők beáramlását. (origo)

Bűnösnek vallotta magát szerdán a Bank of New York orosz pénzmosási botrányának két fő gyanúsítottja. Két orosz pénzintézmény a Bank of New Yorkot arra használta, hogy orosz állampolgárok „elmenekíthessék” pénzeiket az adóhivatal elől, illetve tisztára mossák az orosz alvilág törvényellenesen szerzett jövedelmét. (origo/MTI)

A mezőgazdasági miniszter egy levélben azt írta az igazságügy miniszternek, hogy amit ő nem ért, azt egy harmadéves joghallgatónak is érteni kellene. A két miniszter közti vita azon robbant ki, hogy másképpen látják a TSZ-földek állami megvásárlásának lehetséges következményeit. (origo/RTL KLUB)

Tegyünk le arról, hogy mamutot klónozhatunk. Röviden így foglalható össze az álláspontja annak a nemzetközi kutatócsoportnak, mely először nyert ki sikerrel DNS-t egy jó állapotban megőrződött mamut sejtmagjából. (origo)

A kulturális minisztérium módosítani akarja az egyházakról szóló törvényt. A tárca szerint egyre több, vallási tevékenységet nem végző, magát egyháznak nevező szervezet él vissza az egyházaknak biztosított adókedvezményekkel. (origo)

Az Országos Rádió- és Televízió Testület határozatában megállapította, hogy Hofi Géza humorista veszélyes a fiatalokra. A Gyermekbarátok Országos Szövetségének elnöke nem ért egyet Hofi „veszélyes” minősítésével. Az egyik humorista szerint a parlamentben sokkal durvábban beszélnek a képviselők, mint amiket Hofi megenged magának a színpadon, vagy a mikrofon előtt. (origo/Blikk)

Ma van Kondor Béla (1931) festő, grafikus születésnapja. (lásd még: Erdély Miklós Kondor Béláról)

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29

február 18. - Egy iráni alapítvány közzétette, hogy Salman Rushdie, az indiai születésű brit író (aki a Sátáni versek című regényében /1989/ meggyalázta az iszlámot) fejére kitűzött 2,8 millió dolláros vérdíját megnöveli a kamatokkal, és megtérít bármely kárt, amelyet az író gyilkosa esetleg elszenved. (origo/MTI)

Bejelentették Londonban, hogy egy befektetőcsoport 20 millió dollárért „kibérelte” a Mir űrállomást, melyen egy Földön kívüli üdülőparadicsomot és egy laboratóriumot alakítana ki. (origo)

A brit miniszterelnök és felesége, Cherie Blair annyi fogadást rendeztek az utóbbi években Downing streeti házukban, hogy az adófizetők pénzéből külön irodát kellett nyitniuk az ünnepségek megszervezésére és lebonyolítására. Az ellenzék szerint még egyetlen brit miniszterelnök sem élt ilyen pazarló életet. (origo)

A genfi főügyész állítása szerint újabb bizonyítékok kerültek napvilágra arról, hogy a Kreml magas rangú tisztségviselői több tízmillió dollárnyi megvesztegetési pénzeket utaltak át svájci bankszámlákra. (origo/MTI)

Miután a csecsen harcosok kivonultak Groznijból, az oroszok több mint ezer csecsen férfit fogtak el, s zártak gyűjtőtáborokba. A Le Monde című francia napilap közölte egy csecsen ifjú beszámolóját egy ilyen táborról. Álarcos katonák kínozzák az elfogottakat: férfit, nőt, gyereket, öreget egyaránt. A foglyok hetenként mindössze három alkalommal kapnak élelmet és egy kevés vizet. (origo/MTI)

Groznijban orosz katonák aknamentesítés közben egy épület pincéjében rátaláltak a csecsen lázadók személyi állományának archívumára. Az okmányok arról tanúskodnak, hogy a csecsen fegyveres csoportokban közel-keleti muzulmán országokból való, továbbá indonéz, szudáni, nigériai, nigeri és elefántcsontparti önkéntesek harcolnak. (origo)

Megmentette a lángoktól vaddisznó barátja életét a házimacska. A kis vadmalac addig játszott az óljában himbálódzó infralámpával, míg az leesett, és meggyújtotta a szalmát. A füstre csak a cica figyelt fel. Karmával bekopogott gazdája ablakán, és a meghökkent férfit odavezette a malac lángoló óljához. Épp az utolsó pillanatban: Röfiből kis híján pecsenye lett. A hős cirmos tette alapján Az Év Cicája címet és tíz karton macskaeledelt kapott. (origo/Blikk)

Ma van Szabó István (1938) Oscar-díjas filmrendező születésnapja.

Amerikai kutatók bejelentették, hogy egy új technológiának köszönhetően az eddigieknél jóval nagyobb - csaknem 100%-os - biztonsággal képesek megállapítani a génkészletben hordozott rendellenességeket. (origo)

A génterápiás kezelést vezető orvos szerint tragikus véletlenek sorozata vezetett egy fiú halálához, ezek többsége semmilyen kapcsolatban sem állt magával a kezeléssel. A felügyeleti szervek viszont esélyt sem kaptak ennek a következtetésnek az ellenőrzésére, mivel az orvos elmulasztotta jelentési kötelezettségének megfelelően tájékoztatni a hatóságot. (origo)

Az amerikai haditengerészet egyik zászlósa nyerte az idei World Press Photo tudomány/technika kategóriájának első díját elképesztő felvételével, amelyen egy F/A-18C Hornet vadászgép éppen áttöri a hangsebességet. (origo)

A kora reggeli órákban rövid időre le kellett állítani a Sony weboldalait, mivel egy perc alatt megközelítőleg százezren keresték föl a webcímet. (origo)

Postán jött: Guido VERMEULEN (B) CHANCE FUTURe

E-mail: a Neumann-ház értesítése arról, hogy WebKat.hu nevű egyedülálló, a magyar kulturális örökség körébe tartozó, digitális dokumentumokat tartalmazó katalógusukban immár az Artpool által közzétett dokumentumok is kereshetők. (A dokumentumok szavaiban véletlenül talált szöveg: „Talán megérte, hogy megértem / És megértem szomorú titkát: / Ember-Idő ez.” Ady Endre)

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29

február 19. - Történelmi jelentőségű látogatást kezdett szombaton Libanonban az egyiptomi elnök - hiszen ötven éve, pontosabban az 1952-es egyiptomi puccs óta, amelynek nyomán királyságból köztársasággá alakult az észak-afrikai ország, ő az első egyiptomi államfő, aki Bejrútban tárgyal. (origo)

John Lennon 1970-ben 1000 font körüli összegért vásárolta azt a Steinway Z pianínót, amit február 18-án - Yoko Ono, Lennon özvegyének születésnapján - kiállítottak a liverpooli Beatles Story Museumban. A hangszer azért nevezetes, mert Lennon azon komponálta világhírű dalát, az Imagine-t. A legendás hangszert júliusban az interneten fogják elárverezni. Az aukció szervezői azt remélik, hogy a zongora minimum kétmillió dollárért talál gazdára. (origo)

Ma van Kurtág György (1926) zeneszerző születésnapja.

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29

hónapok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12