2000 - A VÉLETLEN ÉVE AZ ARTPOOLBAN
(a véletlen: csak a valamihez képest és a valamin túl lehetséges)

hónapok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29-30-31

július 20. - A szváziföldi iskoláslányok ősztől nem hordhatnak miniszoknyát. Az ország kormánya úgy véli, a rövid szoknya betiltása hatékony módszer lehet az AIDS megállítására. A parlament még ennél is tovább akar menni: azt tervezik, hogy sterilizálják a HIV-pozitív embereket. Az országban a lakosság negyede fertőzött. (origo)

Tizenöt kórházi járvány tizennégy halottal - ez az idei első fél év mérlege a hazai egészségügyi intézetekben. Szakértők szerint minden ötödik-tizedik kórházba kerülő fertőződik, évente pedig körülbelül négyezren halnak meg közülük. (origo/Népszava)

Csak korlátozott számban láthat el civil betegeket a Budai Honvédkórház gerinc-, illetve idegsebészeti osztálya, ahol az elmúlt időben a tervezettnél több pénzt költöttek gyógyszerre. Az átmeneti döntés példa nélküli, noha a gyógyszerköltségek csökkentése mindenütt napirenden van, mert a kórházi adósságok döntő részét a gyógyszerszámlák teszik ki. Az idén már 20 százalékkal drágultak a kórházi orvosságok. (origo/Magyar Hírlap)

Egy 20-30 év körüli nő holttestét fedezték fel a járókelők kora reggel Budapesten a Városligeti tóban. A halott személyazonosságát még nem sikerült megállapítani, de az már biztos, hogy nem történt bűncselekmény. (origo/MTI) (netlap/MTI) (véletlen)

Postán jött: David BORAWSKI (USA) installáció (ANGER/harag - DANGER/veszély)

Ma van Martinovics Ignác (1755) és Moholy-Nagy László (1895) születésnapja. Moholy-Nagy olyan művész volt, aki a régi dolgok szétzúzott darabjait felhasználva újat épített. (lásd még: A nagyváros dinamikája)

Először fordul elő Magyarországon, hogy bűnügyi nyilvántartásba vegyenek egy újságírót egy cikke miatt. A Népszabadság tudósítóját egy kisgazda képviselő jelentette fel. Az ügyben indult polgári pert első fokon a feljelentő elveszítette. A képviselő azonban a rendőrségen is feljelentést tett, ezért most az újságírót beidézték, ujjlenyomatot vettek tőle, és sorszámmal ellátott fényképeket készítettek róla. A rendőrök szakkifejezésével élve: rabosították. (origo/RTL KLUB)

Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte szerdán a santiagói fellebbviteli bíróság Augusto Pinochet volt diktátor három egykori ügynökét, akiket gyilkosság vádjában találtak vétkesnek. Ez az első eset, hogy ilyen szigorú ítéletet szab ki egy chilei bíróság Pinochet rettegett titkosrendőrségének egykori tagjaira. (origo/MTI)

A soproni határátkelőhelyen őrizetbe vették azt a nyaralásból hazatérő bajai fiatalembert, akinek az otthonában egy szerdai házkutatás során nagy mennyiségű robbanószert találtak. A fiatalember a Magyar Honvédség egykori tiszthelyettese korábban csempészés miatt állt körözés alatt, távollétében ez okból vizsgálták át lakását. (origo/HavariaPress)

Okinaván több mint 27 ezer ember élőláncot alkotva tiltakozott az amerikai hadsereg jelenléte ellen. A tüntetők kézen fogva, sorban állva 17 kilométeres hosszúságban fogták gyűrűbe az Egyesült Államok legnagyobb ázsiai légi támaszpontját annak reményében, hogy a Nyolcak Csoportjának okinavai csúcstalálkozója előtt transzparenseiken látható követelésükkel üzenetet küldhetnek Bill Clinton elnöknek: csökkentse az óriási amerikai katonai jelenlétet a szigeten. Okinaván, a japán szárazföld mindössze 6 százalékán összpontosul a távol-keleti országban létesített amerikai támaszpontok 75 százaléka. (origo/MTI)

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29-30-31

július 21. - A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jelentése szerint az oktatási tárca nem ellenőrizte megfelelően a felsőoktatási intézmények tandíj-kompenzációval kapcsolatos adatszolgáltatását, így néhány intézmény jogtalanul kapott több tízmillió forinttal nagyobb tandíj-kiegészítést. (origo/Népszava)

Alkotmánybírósághoz fordultak a Semmelweis Egyetem testnevelési karának hallgatói, mert nem működött valódi hallgatói önkormányzat az egyetemen. A tisztségviselőket az egyetem vezetői kérték fel egy-két éppen aktuális intézményi döntéshez szükséges, hallgatói beleegyezést színlelő szavazásra. (origo/Népszava)

A zambiai parlament hadat üzent a mobiltelefonáló képviselőknek. Az új szabály szerint ha egy telefon megszólal a parlamenti ülés alatt, azt elkobozzák tulajdonosától. Az elkobozott telefonokat maximum egy évig tartják maguknál a fegyelemre vigyázó tisztviselők. (origo)

Ecuadorban, Guayaquil kikötővárosában egy férfi feljelentést tett a rendőrségen, mert mire hazaért üzleti útjáról, házának csak a hűlt helyét találta. A szomszédok megerősítették, hogy négy férfi szétszedte és elvitte az elemekből felépített házat. (origo)

A dél-ukrajnai városon keresztülfolyó patakban egy feldarabolt holttestre lettek figyelmesek az arra járók. Egy 71 éves asszony nyugdíját kiegészítendő, „füvet” árult. Állandó vásárlói között volt az a két fiatalember, akik a végzetes napon tértek be hozzá egy kis füstölnivalóért. Valamilyen okból vita ütött ki az eladó és vásárlói között, mire az egyik fiatalember megütötte az asszony ott-tartózkodó 17 éves unokáját. Unokája védelmében az öregasszony - aki foglalkozására nézve orvos volt - megragadta az asztalon lévő kést, és mindkét fiatalembert agyonszúrta, majd a garázsban feldarabolta a holttesteket. (origo/MTI)

Harmadszor zúdult sárfolyam pénteken az észak-kaukázusi Tirniauz városára, romba döntve a szerdai földcsuszamlás óta helyreállított hidakat és újra elöntve az azóta megtisztított utakat. A természeti katasztrófa ezúttal nem követelt áldozatokat, mivel szerda óta megfigyelőpontokat létesítettek a környék hegyoldalain. (origo/MTI)

Óriási eredmény a kísérleti fizikában: A Világegyetem anyagszerkezetét leíró ún. standard modell most már teljesnek látszik: háromévi munka után detektálták az egyetlen hiányzó elemi részecskét, a tau-neutrínót. (Neutrínók: „szellem-részecskék”) A biztos Nobel-díj-esélyes felfedezést pénteken jelentették be hivatalosan a Fermilab munkatársai. (origo)

Intelligencia és a memória - új kutatási eredmények: Az élő, működésben lévő agy vizsgálatára alkalmas pozitronemissziós tomográfia segítségével brit és német kutatók „azonosították” az intelligenciáért felelős központot. (origo)

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29-30-31

július 22. - Az elektronikus aláírásról szóló törvény most elkészült koncepciója szerint adóbevallást, állami és önkormányzati beadványokat, közbeszerzési pályázatokat lehet, végrendeletet és egyéb családjogi szerződéseket nem lehet intézni az interneten. A tervezet hamarosan a kormány elé kerül, a törvényt pedig várhatóan jövő év elején fogadják el a honatyák. (origo/Népszava)

Végakaratának megfelelően Dunaalmáson helyezték örök nyugalomba Petri Györgyöt. Réz Pál irodalomtörténész búcsúzott régi barátjától: „Petri György, mint ember egyanyagú volt, azaz: akkor sem alkudott meg sem mással, sem önmagával, amikor személyi követője járt a nyomában, sem pedig akkor, amikor átvette a Kossuth-díjat. Mint költő pedig verseiben fölülemelkedett az életrajzi és történelmi eseményeken.” (origo/MTI)

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29-30-31

július 23. - Ben Needham brit kisfiú 21 hónapos volt, amikor kilenc évvel ezelőtt eltűnt a görög Kos szigetén, ahová szülei vitték nyaralni. A rendőrség a legújabb technológiát is felhasználja keresésére: számítógépen előállítottak egy fotót Benről, ahogy 9 év elteltével kinézhet. Az Egyesült Államokban használt eljárást először vették igénybe Nagy-Britanniában. (origo)

Nem tudnak gátat szabni az agyhártyagyulladás-járványnak az orosz Távol-Keleten. Amur menti Komszomolszk városában eddig 196 gyerek betegedett meg. A kór ellen nincs oltás, mivel az agyhártyagyulladásnak e változata csak az orosz Távol-Keleten szokott felbukkanni. (origo/MTI)

Japánban, az Okinava szigetén fekvő Nagóban vasárnap befejeződött a világ hét leggazdagabb államát és Oroszországot tömörítő Nyolcak Csoportjának (G8) 26. csúcstalálkozója. A csúcs annak a fő gondolatnak a jegyében telt el, hogy a világgazdaság minden korábbinál ragyogóbban teljesít, az ebből származó előnyöket azonban meg kell osztani a harmadik világgal, adóssága egy részének elengedésével, valamint iskolázottsági, egészségügyi és számítógépes technológiai színvonalának javításával. (origo/MTI)

Ma van Bródy Sándor (1863) író születésnapja.

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29-30-31

július 24. - Oroszország legöregebb, még mindig működő börtöne kétszáz éves. Annak idején ezerötszáz elítéltnek építették, most azonban háromezer ember tölti itt büntetését. A zsúfoltságnál már csak a pénzhiány nagyobb. Mivel az állami támogatásból nem tudták garantálni az elítéltek ellátását, a börtön önellátásra rendezkedett be. Először egy disznófarmot indítottak, majd uborkát kezdtek termelni, azután létrehoztak egy halászbrigádot. (origo)

Manapság az emberek olyan cipőket is felvesznek, amilyet korábban el sem tudtak képzelni. Az utóbbi öt évben a számítógép segítségével tervezett sportcipők egyre színesebbek, egyre formatervezettebbek és egyre különösebb alakúak. Ezt ismerte fel a San Franciscó-i Modern Művészetek Múzeuma, amely korunk sportcipőiből rendezett kiállítást. (origo) lásd még: Láb-beli dolgok

Egy 58 éves férfi vagyon elleni bűncselekmények miatt ülte le jogerősen kiszabott börtönbüntetését. Szabadulásának örömére az első útjába eső kocsmában alaposan felöntött a garatra. Felettébb részegen kapaszkodott fel a Tiszaszőlős felé tartó vonatra. Amikor a kalauztól jegyet vásárolt, négy eddig büntetlen előéletű kamasz meglátta nála a pénzt. A tiszaszőlősi vasúti megállóban megtámadták, majd megszabadították rabkeresetétől, mintegy harmincezer forinttól. (origo/HavariaPress)

A G8-ak találkozóján az angol Jubilee 2000 szervezet az adósságok elengedésére szólította fel a fejlett országokat, és többek között egy laptop felgyújtásával tiltakozott a digitális szakadék megszüntetésére létrehozott munkacsoport ellen. Az egyesület elnöknője beszédében elmondta, a szegény országoknak nem internetre van szükségük, hanem élelemre: „Az éhező szerencsétlenek nem tudják megenni a cyber-sütiket”. (origo)

A Hálózat az Ifjúságért közhasznú társaság az internet használatát ismertető térítésmentes képzéseket indított július 24-től az érdeklődő fiatalok számára. A programot és a folyamatos szolgáltatást az ifjúsági tárca támogatása teszi lehetővé. (origo/MTI)

A világűrben nemrég felfedezték az első egyszerű cukormolekulákat. „A cukormolekulák kimutatása egy olyan felhőben, amelyben új csillagok születnek azt jelenti, hogy az élő anyag kémiai előfutárai már jóval a csillagok körüli bolygórendszerek keletkezése előtt létrejöhettek” - mondta a NASA Goddard Űrrepülési Központjának munkatársa. (origo/Élet és Tudomány)

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29-30-31

július 25. - Egy szállodára és annak éttermére zuhant Párizs Gonesse nevű elővárosában az Air France francia légitársaság egyik Concorde típusú szuperszonikus utasszállító gépe. A száz utas és a kilenc főnyi személyzet életét vesztette, csakúgy, mint a szálloda négy lakója. Szuperszonikus gép eddig még sosem zuhant le. (origo)

Ideiglenesen bezárták New York egyik nevezetességét, a Central Parkot. A területen ugyanis olyan szúnyogot találtak, mely a halálos nyugat-nílusi vírust hordozza magával. A vírus, mely agyvelőgyulladást okozhat, tavaly került az Egyesült Államokba és akkor már szedett is áldozatot, kilencen meghaltak és hatalmas pánikot okozott a városban. A betegséget nem csak a szúnyogok, hanem a madarak is hordozhatják. (origo)

A Dél-afrikai Köztársaság egyik legismertebb magánkórháza szokatlan módját választotta a pácienskeresésnek. Ezen a héten egy online aukciósház honlapján ugyanis nap mint nap más plasztikai beavatkozást ajánl fel licitálásra. A Netcare cég azért támogatja a kozmetikai beavatkozásokat, mert ezeket egyetlen szervezet sem pénzeli. Az aukció célja emellett a dél-afrikai plasztikai sebészek jó hírét kelteni. (origo)

Az amerikai kongresszus meghallgatta az Szövetségi Nyomozóhivatal illetékeseit a kémprogrammal, a „Húsevővel” kapcsolatban. A szoftver az internet-szolgáltatóknál kerül telepítésre, és másodpercenként több millió e-mailt futtatva át önmagán, kiszűri a bűnözők által írt üzeneteket és eljuttatja az illetékes FBI irodához. Melvin Watt, demokrata képviselő a George Orwell 1984-ében szereplő Nagy Testvért vélte felfedezni az FBI rendszerében. (origo)

Az Emberi Jogok Európai Bírósága 324 ezer font bírságot szabott ki Nagy-Britanniára, mert erkölcsi és anyagi kárt okoztak három férfinak és egy nőnek, amikor kizárták őket a brit hadseregből azért, mert homoszexuálisok. (origo/MTI)

Egy 25 éves férfi nyolc és félmillió koronát pakolt ki a Devín Bank trencséni fiókjának trezorjából, miután 21 éves barátnőjét előbb a pénzhez vezető zárak kinyitására kényszerítette, majd a hölgyre ráfordította a páncélterem kulcsát. A helyszínre érkező rendőrök a bank egyik helyiségében főbe lőve találták a tettest. A férfi, a jelek szerint öngyilkosságot követett el. A nyolc és fél millió hiánytalanul visszakerült a trezorba. (origo/MTI)

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29-30-31

július 26. - Ma 30 éve, hogy a véletlenül talált balatonboglári kápolnából kialakított „Kápolna Tárlat” avató ünnepségén Rónay György költő, műfordító megnyitó beszédet mondott, majd Kecskés András lantkíséretével Csengery Adrienne énekelt. Az eseményről a vörös és kék kápolnában a „Kápolnatárlatok 1970 és ma” című kiállítással emlékeznek meg, Mezei Ottó megnyitója után Kecskés András lantkíséretével Csengery Adrienne énekel. (Artpool)

Törvényesnek minősítette a Legfőbb Ügyészség a volt kunszentmártoni rendőrtiszt intézkedését, akit egy olajügyekkel is összefüggő intézkedése miatt korábban megfenyítettek, majd távozott a rendőrségtől. A volt vizsgálótiszt hamarosan jogi szakértőként vesz részt a parlamenti olajbizottság munkájában, és reméli, hogy véleménye nyomán több büntetőfeljelentést indítanak. (origo/MTI)

Egy kínai uralkodó sírjában találták meg a régészek a világ legrégebbi, körülbelül 2000 éves vízöblítéses toalettjét. Eszerint a kínaiak találták fel a jelenleg angol WC-nek nevezett szanitert. Ugyancsak a kínaiaknak köszönhető a toalettpapír, amit néhány évszáddal később vezettek be. Jelenlegi ismeretek szerint az öblítéses toalett feltalálása Thomas Crapper brit vízvezeték-szerelő nevéhez fűződik, aki egy U-alakú szifoncsőrendszert szabadalmaztatott valamikor a 19. század vége felé. (origo)

Hazai idő szerint szerdán éjjel 2 óra 45 perckor sikeresen összekapcsolódott a Nemzetközi Űrállomás Zvezda nevű, július 12-én fellőtt eleme a már korábban pályára állított modulokkal. A három modulra bővített űrállomás most már készen áll arra, hogy októberben fogadhassa az első állandó, három főből álló legénységet. Az amerikaiak és az oroszok egyaránt az űrkutatás új korszakának kezdeteként üdvözölték a nagy eseményt. (origo)

A rendőrség mesterlövésze lelőtt egy nőt, akit egy fegyveres bűnöző túszként tartott fogva a floridai Orlandóban. A mesterlövész a túszejtőre célzott, ám helyette a 40 éves Andrea Hallt érte a halálos lövés. Rendőrségi közlés szerint a túszszedő öngyilkos lett. (origo/MTI)

A moszkvai repülőtéren letartóztattak egy 11 éves tádzsik kisfiút, akinek gyomrában 75 tasakban összesen fél kilogramm heroinra bukkantak a vámosok. Az ifjú drogcsempész az üzbegisztáni Taskentből érkezett Oroszországba édesanyjával, aki szintén fél kilogramm heroint próbált meg hasonló módon észrevétlenül átjuttatni a határon. (origo/MTI)

Princetoni kutatók megcsinálták a lehetetlent. Átlépték a Világegyetem misztikus sebességhatárát, a fénysebességet. A fizikusok eddig azt gondolták, hogy Einstein speciális relativitáselmélete értelmében semmi sem haladhat gyorsabban a fény vákuumbéli sebességénél. Most mégis kiderült, hogy egy lézerimpulzus sokkal nagyobb (szuperluminális) sebességre is felgyorsítható! (origo)

A Polaroid és az Olympus közösen mutatta be azt a digitális fényképezőgépét, amely egy speciális elven működő technológia segítségével különleges filmre kinyomtatni is képes az előzőleg rögzített felvételeket. (origo)

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29-30-31

július 27. - Az Oktatáskutató Intézet vizsgálata szerint a Pepsi Szigeten megfordulók szórakozásukba jobban beépítik a magas kultúra elemeit, toleránsabbak, aktívabban formálják életüket és jobban alkalmazkodnak az új kor kihívásaihoz. Akik még nem voltak a Szigeten, többnyire lenézik annak vendégeit, akikben viszont a többieknél jóval erősebb a „civil kurázsi”. (origo/Magyar Hírlap)

A statisztikák szerint az elmúlt fél évben a parlamentben a legtöbbet a legkisebb frakciók dolgoztak. A koalíciós pártok képviselői számarányukhoz képest kisebb mértékben vettek részt a törvényhozói munkában. Összességében a viták 55 százalékát az 1441 ellenzéki szónoklat tette ki, 45 százalékát pedig az 1185 kormánypárti. Ez utóbbiba egyébként beletartozik az expozé és a bizottsági előadók beszéde is. (origo/Magyar Hírlap)

A napokban megjelent kormányrendelet augusztus 20-tól kötelezővé teszi a közintézmények állandó fellobogózását. A jogszabály végrehajtási utasítása leírja a szabványos zászlóméreteket, a lobogó és a rúd anyagát. Előírja a zászló évenkénti cseréjét, háromhavonkénti tisztítását. (origo/Népszava)

A szlovák kormánykoalícióhoz tartozó Magyar Koalíció Pártja szerint a belügyi és az igazságügyi miniszternek, valamint a titkosszolgálat jelenlegi igazgatójának le kellene mondania amiatt, mert a tucatnyi bűncselekménnyel vádolt korábbi titkosszolgálati főnök, vélhetően az orosz maffia segítségével külföldre szökött. Legalább félmilliárd koronát kitevő vagyona van, ezért aligha okozhat neki gondot, hogy valahol külföldön hosszabb ideig elrejtőzzön. A múlt héten bizonyíthatóan a Dél-afrikai Köztársaságban látták. (origo/MTI)

Két és fél hónapos jogi huzavona után bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást az orosz főügyészség Vlagyimir Guszinszkij sajtómágnás ellen. Az ügyészség feloldotta vagyonának zárolását, és engedélyezte, hogy kiutazzon az országból. A sajtómágnás fő részvényese az NTV orosz kereskedelmi tv-csatornának, az Eho Moszkvi rádióállamosának, a Szevodnya napilapnak, az Itogi politikai magazinnak és még számos médiaterméknek. Ezek a sajtóorgánumok egyaránt ellenzékiek, sokszor élesen bírálják az orosz kormányt és Vlagyimir Putyin elnököt. (origo/MTI)

Ma van Eötvös Loránd (1848) báró, fizikus és Dohnányi Ernő (1877) zeneszerző, zongoraművész, karmester születésnapja.

Postán jött: Emilio MORANDI (I) NETWORKER - JUNGLLE Family (RUS) Mail Art Act (művészbélyeg lap)

Egy minap közzétett tanulmány szerint az internet sokkal nagyobb annál, mint korábban gondoltuk, a keresőrendszerek csupán a teljes információs halmaz töredékét térképezték föl. Ugyanakkor kutatók rávilágítottak a világháló sebezhetőségére is. (origo)

Egy nemzetközi felmérés szerint egyetlen ügyintézésnél több száz dolláros megtakarítás is elérhető, ha a kormányzatok internetre helyezik át szolgáltatásaikat. A világháló kihasználtsága azonban ma még igen csekély: a legfejlettebb államok is csupán szolgáltatásaik alig 20 százalékát kínálják az interneten. A legjobban Kanada, az Egyesült Államok, Ausztrália és Szingapúr kormányzatai használják ki a világháló kínálta lehetőségeket. (origo/MTI)

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29-30-31

július 28. - Pénteken jár le az a határidő, mely szerint az összes politikai okokból bebörtönzött foglyot szabadon kell engedni Észak-Írországban. A börtönök megnyitása az északír békefolyamat menetét rögzítő 1998-as Nagypénteki Megállapodás legellentmondásosabb pontja. A szabadulók között többszörös gyilkosok és bombamerénylők is vannak például Sean Kelly, a kétszázhetven év börtönre ítélt bombamerénylő. Az áldozatok hozzátartozói nem értik, hogy mostantól miért sétálhatnak közöttük szabadon rokonaik gyilkosai. (origo)

Az ENSZ adatai szerint tavalyi 4600 tonnás termésével Afganisztán a világ ópiumkereskedelmének háromnegyedét adta, s az ültetvények 97 százaléka a tálibok ellenőrzése alatti területeken található. Az amerikai külügyminiszter márciusban elítélte a tálib rezsim kapcsolatait a drogkereskedelemmel. A kormányzó tálibok vezetője pénteken kihirdette a máktermesztés teljes tilalmát az országban. A rendelet szerint „súlyos büntetésben” részesülnek mindazok, akik e tilalmat megszegik. (origo/MTI)

A jugoszláv elnök jelöltetése érdekében országa alkotmányát módosíttatta. Az alkotmány módosításáról a belgrádi vezetés ellenzéke azt tartotta, hogy a hágai törvényszék által koszovói háborús bűnökkel vádolt politikus hatalmon maradását szolgálja. Mint az várható volt, indul az elnökválasztáson, miután pénteken mindkét belgrádi kormánypárt őt nevezte meg elnökjelöltjének. (origo/MTI)

A Chandra röntgenobszervatóriumnak a Cas A szupernóva-maradványról készült, nemrég közzétett röntgenfelvételei minden eddiginél pontosabb képet adnak arról, hogyan szóródnak szét a csillagok belsejében keletkező nehezebb elemek - például a szilícium, a kálcium és a vas - a szupernóva-robbanásban. (origo/Élet és Tudomány)

Két amerikai kutatócsoport egymástól függetlenül ugyanarra a következtetésre jutott: az Univerzumban lévő anyag sűrűsége közel esik az ún. kritikus értékhez. A tudósok ennek ellenére továbbra sem tudják eldönteni, van-e a Világegyetemben elég anyag ahhoz, hogy megálljon a tágulás, s a kozmikus történelem egy visszafele lezajló Ősrobbanásban, a Nagy Reccsben érjen véget. (origo)

Biológusok és mérnökök azt vizsgálják, hogyan lehet a hangyatársadalmak „tudását” hálózati vagy robotikai feladatok megoldására felhasználni. Eric Bonabeau, távközlési mérnök és biológus munkatársaival a Sante Fe Intézetben egy olyan rendszert terveztek, amelyben virtuális hangyák mozognak egy elektronikus hálózati térkép útvonalain. A módszert már sikerrel alkalmazták torlódásmentes telefon és számítógép-hálózatok tervezésében, Svájcban pedig kamionok számára kerestek így forgalommentes elkerülő útvonalat. (origo/Élet és Tudomány)

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29-30-31

július 29. - Amerikai és kazah szakértők befejezték a szemipalatyinszki atomkísérleti telep felszámolását. A szovjet időkben ez volt a világ legnagyobb ilyen jellegű létesítménye, ennek megfelelően a rákos betegségben elhalálozó környékbeli lakosság száma is a legmagasabb volt a világon. (origo/MTI)

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29-30-31

július 30. - Ma van Paál László (1846) festőművész születésnapja.

Az Országgyűlés olajügyeket vizsgáló bizottságnak egyik tagja szerint a meghallgatandók körébe be kellene vonni az előző kormányok minisztereit, államtitkárait és helyettes államtitkárait, az akkori legfőbb ügyészt és legfelsőbb bírósági elnököt, valamint a megyei és városi főügyészeket, bíróságvezetőket, a VPOP és az APEH legfelső vezetését is. (origo/MTI)

A Pénzügyminisztérium elkészítette a tárcák jövő évi költségvetéséről szóló javaslatát. A minisztériumok közül egyedül a honvédelmi tárca elégedett a tervezettel. Az egészségügyi tárca 20 milliárddal kér többet. Az Ifjúsági és Sportminisztérium viszont a tervezett összeg kétszeresét kéri. (origo/MTI)

Jelentősen emelkedik a polgármesterek fizetése. Egyes önkormányzatoknál akár ötven százalékkal is több pénz üti a polgármester markát. Másutt viszont az emeléssel párhuzamosan csökkentették a költségtérítés összegét. Így néhol a település (vagy kerület) első embere kevesebb pénzt visz haza, mint korábban. Sajnálkozásra azonban nincs okuk a budapesti polgármestereknek, mindegyikük bruttó 400 ezer forint körüli tiszteletdíjra jogosult, amit többségük még megfejelhet 100 ezer forintos költségtérítéssel. Egyes kerületekben még csak el sem kell számolniuk, hogy mire költötték a pénzt. (origo/Magyar Hírlap)

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29-30-31

július 31. - Az új törvény szerint több mint 10 ezer újságíró, 8 ezer ügyvéd és 240 közjegyző, valamint az egyházi személyek kérhetnek igazolást arról, hogy a rendszerváltás előtt nem voltak ügynökök. A munka „érdekessége”, hogy ha tíz ember közül csak egy kéri az átvilágítását, az is több ezer vizsgálatot jelent. Szakértők az Alkotmánybíróságtól várják, hogy pontot tegyen a vitákra, mert a törvény nem határozza meg pontosan az átvilágítandók személyi körét. (origo/Népszava)

Egy szál puskával tartott sakkban 100 rendőrt egy kilencvenegy éves öregember több mint harminc órán át egy marylandi kisvárosban. A rendőrök végül egy vízágyúval felszerelt robot segítségével tudták bevenni az idős férfi házát. Az incidens azzal kezdődött, hogy az idős férfi lelőtte ötvenegy éves unokaöccsét, mert az átment hozzá lenyírni a füvet. (origo)

Egy brit munkáspárti képviselőnő, a szoptatási párt élharcosa azt remélte: mivel a brit alsóház új elnököt választ, talán az új elnök támogatni fogja a parlamenti ülésteremben való szoptatást. Ám az esélyes elnökjelölt inkább lemond a szoptatási párt támogatásáról, és előre közölte: megválasztása esetén sem lehet ülésezés közben szoptatni. (origo/MTI)

Talán minden eddiginél elképesztőbb ötlettel állt elő egy francia tudós a dinoszauruszok kihalását illetően. A kutató feltételezi, hogy a dinoszauruszok szellentései annyi metángázt juttattak a levegőbe, hogy az elég volt az ózonréteg jelentős elvékonyításához. Az ultraibolya sugárzás megnövekedése nagy pusztítást idézett elő a vegetációban, ami végül a táplálékláncok összeomlásához vezetett. (origo)

Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház, Jan Savua Új aktok című kiállítása (exindex)

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29-30-31

hónapok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12