2000 - A VÉLETLEN ÉVE AZ ARTPOOLBAN (a véletlen: csak a valamihez képest és a valamin túl lehetséges)
A véletlen naplóból
az univerzumba:
honnan
jöttünk? - hol vagyunk? - hova
megyünk?
művészet - tudomány
- politika
Láthatatlan
dimenzió? Lehetséges, hogy háromnál több
térdimenziójú, s valamennyi irányban végtelen
kiterjedésű világban élünk, ám
ennek egy olyan alterébe vagyunk bezárva, ahol a negyedik
térdimenziót ugyanúgy nem érzékeljük,
ahogy például egy vízszintes síkba préselt
lapos lények sem észlelnék a háromdimenziós
tér függőleges irányú "magasság"
dimenzióját. (napló/origo/Élet
és Tudomány)
Önépítő nanoszerkezetek: Princetoni kutatók
a véletlennek köszönhetik,
hogy a korábbiaknál olcsóbb és sokoldalúbb
eljárást fedeztek fel nanoméretű műanyagszerkezetek
előállítására. A máris szabadalmaztatott
módszerrel - amelynek elméleti alapjai még feltáratlanok
- számítógépes chipek és kijelzők
új nemzedékei, vagy DNS-molekulákat szétválogató
szűrők állíthatók elő. (napló/origo)
A NASA bejelentette, hogy a ma kezdődő küldetés
során a földfelszín eddigi legpontosabb háromdimenziós
térképét készítik el, radar-térképezési
technikával. A jelenleg használt legjobb térképeknél
30-szor pontosabb, majdnem globális domborzati térkép
készül. (napló/origo)
Bill Gates szerint a személyi számítógép
a mai formájában a múlté. Az új
internetplatform abból állna, hogy a fogyasztó
egy ma még pontosan nem leírható eszközzel,
amelynek nincs is saját operációs rendszere,
egy központhoz kapcsolódna, amely ellátná őt
mindennel, szoftverrel, operációval, tárakkal, kapcsolódásokkal,
ami ahhoz kell, amit a fogyasztó éppen csinálni szeretne.
(napló/Népszabadság)
A Hírközlési Főfelügyelet hamarosan megkezdi
a digitális televíziózást lehetővé
tevő nemzetközi frekvenciaegyeztetést. Az új
technikára való áttéréshez szükség
lesz a médiatörvény módosítására.
Szakértők szerint a következő tíz évben
teljesen kiszoríthatja a jelenlegi analóg televíziózást
az új technológia. (napló/origo/Népszava)
Az IBM kutatói az információtovábbítás
merőben új módszerét fedezték fel. A
"kvantumdélibáb"-nak nevezett folyamat vezetékek
helyett az elektronok hullámtermészetét használja
az adattovábbításra, s a jövőben nanométeres
méretskálán teszi lehetővé áramkörök
építését. (napló/origo)
A robotok ma még csak mechanikai működésük
által segítik az emberi tevékenységet, nem
pedig mentális képességeik folytán. Könnyen
végeznek fizikai feladatokat, akár hosszú időn
keresztül ismételve is. A jelenlegi kutatások célja
olyan értelmes robotok létrehozása, "akik"
képesek alakítani saját "viselkedésüket",
vagyis tanulnak saját tapasztalataikból. (napló/origo)
A fénysebesség kutatói a múlt évben
bejelentették, hogy sikerült elérniük a 60 km/órás
sebességet. Most egy dán fizikusnő és kutatócsoportja
kevesebb, mint 1,6 km/órára, a lassú sétánál
is lassabb sebességre csökkentette a fénysebességet.
A fény lelassításának sok gyakorlati
felhasználása lehet, például a telekommunikációban,
a jelfeldolgozásban, a televíziók képalkotásában
és a sötétben látó készülékekben.
(napló/origo)
A Princetoni Egyetem kutatói olyan "számítógépet"
fejlesztettek ki, amelyben RNS-molekulákkal oldanak meg különféle
matematikai problémákat, többek között egy
közismert sakkfeladványt. Az eredmény fontos előrelépés
azokban a világszerte folyó kutatásokban, amelyeknek
célja a molekuláris biológiai alapokon működő
számítógépek kifejlesztése. (napló/origo/Élet
és Tudomány)
Ugyanazok a kutatók, akik 1997-ben Dollyt klónozták,
öt sertést állítottak elő hasonló
technikával. Sok tudós áttörésként
értékeli az eredményt, mivel ezzel nagy előrelépés
történt a genetikailag módosított sertések
előállítása felé. Ezeket az állatokat
"szervbankoknak" fejlesztenék ki, hogy segítségükkel
oldják meg az emberi szervek és szövetek egy részének
pótlását. (napló/origo)
A technológiában minden egymásra épül.
A nagyítóüveget üveges, a csipeszt pedig kovács
készítette el. A mikrofényképezéshez
finommechanika, kémia és optika kellett. A pásztázó
alagútmikroszkóp a mikroelektronika terméke. A
pikotechnológia legfontosabb eszközének ma még
a nevét sem tudjuk, de azt sejtjük, hogy a nanotechnológia
fogja majd létrehozni. (napló/origo)
Egy nemzetközi csillagászcsoport közzétette azt
a térképet, amely az Univerzum tömegének
akár 99%-át is kitevő, egyelőre ismeretlen természetű
sötét anyag eloszlását és szerkezetét
ábrázolja. Az ilyen térképek sokat segíthetnek
az Univerzum természetének jobb megértésében.
Fény derülhet a galaxishalmazok sajátos eloszlásának
okára, nevezetesen, hogy miért tömörülnek
nagy falakba, fonalakba és csomókba, köztük gyakorlatilag
üres térségekkel. (napló/origo)
Amerikai kutatók bejelentették, hogy az AIDS elleni harcban
egy szintén félelmetes és halálos vírusban
leltek szövetségesre: a veszettség kórokozójában.
(napló/origo)
Elméleti fizikusok számításai szerint laboratóriumban
már a mai technológiával előállíthatók
optikai fekete lyukak, azaz olyan objektumok, amelyek bizonyos hullámhosszúságú
fényt magukhoz vonzanak és elnyelnek. Ha ez valóban
így van, akkor megnyílhat az út az általános
relativitáselmélet, sőt, talán a kvantumgravitáció
bizonyos jelenségeinek közvetlen kísérleti tanulmányozása
felé is. (napló/origo/Élet
és Tudomány)
A Gartner Group szerint a következő három évben
hatalmas népszerűségre tesznek majd szert a webböngészésre
alkalmas mobiltelefonok, és a vezeték nélküli
internetkapcsolatra képes Palm, Handspring és Microsoft
kéziszámítógépek. Ezzel együtt
a rég bevált marketingstratégiák is mozgásba
lendülnek: az árak zuhanni fognak, sok eszközt pedig
ingyen fognak adni azoknak, aki hosszú távú szerződést
kötnek valamely online szolgáltatás igénybevételéről.
(napló/origo)
Újabb kutatások eredményei szerint az őssejtek
képesek arra, hogy a beteg vagy sérült szövetbe
vándoroljanak, s pótolják az elpusztult sejteket.
Ez új kezelési távlatokat nyithat az olyan kényes
helyeken, mint az agy és a gerincvelő. (napló/origo)
Szergej Krasznyikov orosz tudós új eredményei alapján
elméletileg létezhetnek olyan tulajdonságú
féreglyukak, amelyek megfelelőek a "hiperűrben"
való közlekedéshez. (napló/origo)
A tudósok reményei szerint a nemrégiben elkészített,
egy-két elektront tartalmazó "szupernano" áramkörök
a jövő kvantum-számítógépeinek
alapjai lehetnek. A legkisebb áramkör határesete,
amikor az áramkör állapota egyetlen elektron "hozzáadásával"
vagy "elvételével" megváltozik. A kvantumelmélet
megmutatja számunkra, hogy a valóban kicsi dolgok világa
a hétköznapi tapasztalatokhoz képest nem logikus szabályoknak
engedelmeskedik: a szubatomi részecskék például
egyidejűleg két különböző térrészben
tartózkodhatnak. (napló/origo)
A Dataquest Predicts 2000 rendezvényen Martin Reynolds, a GartnerGroup
elemzője elmondta, hogy az elkövetkező 10 évben
az új gazdaság kitartó növekedését
jósolják, ennek pedig elsősorban az e-kereskedelem,
a világméretű számítógép-felhasználás,
a vezeték nélküli adattovábbítás
és a genetika lesz a mozgatórugója. (napló/origo)
Az internetkonferencia.hu elnevezésű rendezvényen
György Péter, az ELTE egyetemi docense kijelentette: esélyünk
van az első világhoz való csatlakozásra. Magyarország
lehet Közép-Európa multimédia-nagyhatalma, regionális
központja. (napló/Népszabadság)
Végrehajtották az emberrel közeli rokonságban
álló makákó majmokon az első sikeres
embrionális génbevitelt. kísérletek sikere
azt sugallja, hogy a magzat károsítása nélkül
lehetséges a méhen belüli genetikai módosítások
lefolytatása. Az eljárás a jövőben az
ember esetében is alkalmazható lesz, így még
a születés előtt kezelhetővé válnak
egyes genetikai eredetű betegségek. (napló/origo)
A Kodak bejelentette, hogy megállapodást kötött
az Apple-lel, így a jövőben a cég digitális
kamerái a QuickTime technológiára épülnek.
Az Apple által kifejlesztett videó-technológia
segítségével a digitális kamerák tulajdonosai
számítógépen is lejátszható,
MOV formátumú videofájlokat készíthetnek.
(napló/origo/MTI)
Egy brit kutatók által kifejlesztett, tabletta méretű
videokamera lenyelésével nagyszerű képek nyerhetők
az emberi bélrendszer belsejéről. Az új
találmány hamarosan felválthatja a kellemetlen és
fájdalmas endoszkópos eljárásokat. (napló/origo)
Kutatók úgy vélik, a világháló
centralizált szemlélete miatt hamarosan képtelen
lesz megoldani a túlterhelésből adódó
problémákat. A Kalifornia Egyetem munkatársai szerint
a hálózatnak a természet szervezési elvét,
a rovartársadalmak működését kellene
lemásolnia ahhoz, hogy a felhasználók robbanásszerű
növekedése mellett is hatékony és gyors maradhasson.
(napló/origo)
A NASA rendszeresen konzultál a tudományos-fantasztikus
történetek kiötlőivel egy-egy ötlet reményében.
Számos "találmány" ugyan továbbra
is csak a sci-fi világában képzelhető el, több
olyan is akad, amely a gyors technikai fejlődés következtében
napjainkra teljesen hétköznapi dologgá vált.
Előbbire példa lehet a hipertérben történő
űrutazás, amelynek megvalósításához
egyelőre senkinek nincs ötlete. (napló/origo)
A legtöbb papír azért megy tönkre, mert nyomokban
lignin van benne. A lignin sok oxigént tartalmazó, összetett
szerves anyag, amely a cellulóz mellett a fa fő alkotóeleme.
A lignin az oka annak, hogy a papír idővel megsárgul
és a rajta lévő nyomtatás elhalványul.
Egy japán cég a lignintartalmat úgy távolítja
el, hogy kétszer kezeli a fapépet egy nem közölt
összetételű vegyszerrel. Állításuk
szerint az így előállított papír
a XXI. században rávitt információkat a XXX.
századig megőrzi. (napló/origo/Élet
és Tudomány)
Bill Gates kijelentette, hogy véget ért a számítástechnika
kora, és közölte, hogy most valami más, valami
új jön: a világot behálózó globális
kommunikáció ideje, a számítógépek
pedig - akárcsak 65 millió évvel ezelőtt a
dinoszauruszok a Földről - szépen lassan eltűnnek
az életünkből: átalakulnak célgépekké.
Ott lesznek a falon a konyhánkban, bele lesznek építve
a napközben csendéletként, este tévéként
funkcionáló lapos képernyőkbe, és olyan
természetes használati tárgyakká válnak,
mint manapság mondjuk egy konzervnyitó. (napló/origo)
A kaliforniai Geron Corporation az őssejtek és a telomeráz
kombinált alkalmazásával potenciálisan képes
arra, hogy korlátlan mennyiségben állítson
elő az ember minden szervéhez örökké fiatal
sejteket. Lehetőség lesz arra, hogy az emberek saját
őssejtjeiket tárolják későbbi esetleges
felhasználás, szövetek vagy egyes szervek pótlása
céljából. Így nem lesz szükség
szervdonorokra, és megszűnik a kilökődés
kockázata is. 2025-re a középkort elhagyó
nők visszafordíthatják az időt a legjobb formájukhoz.
Gyermeket szülhetnek, és az idősödés rémét
egy vállrándítással intézik majd el.
Lányaik lehetőségei még nagyszerűbbek
lesznek. (napló/origo)
Ismét egy lépéssel közelebb kerültünk
az elektronok helyett atomokkal működő integrált
"elektronikus" áramkörökhöz, ezáltal
pedig a jövő kvantumszámítógépeihez.
Osztrák kutatóknak sikerült egy parányi chip
"drótjai" mentén atomokat végigvezetni.
Ez a technológia egészen új elven működő
számítógépek építésének
nyithat utat, amelyek a most használatosnál jóval
hatékonyabbak lehetnek. (napló/origo/Élet
és Tudomány)
Az ENSZ Gazdasági és Szociális tanácsa konferencia
keretében vitatta meg, hogyan lehetne megszüntetni a Föld
egyes régiói között tátongó technológiai
szakadékot. Figyelmeztettek, hogy az emberiség fele
még mindig nem rendelkezik saját telefonnal, és Afrika
felnőtt lakosságának mindössze 40 százaléka
tud olvasni. (napló/origo)
Brit kutatók
olyan képernyők kifejlesztésén dolgoznak, amelyek
néhány éven belül leválthatják
a folyadékkristályos kijelzőket, és a több
mint száz éves képcső-technológiát.
A bemutatott eljárás legnagyobb előnye, hogy a
képernyők előállítása igen olcsóvá
válik, ugyanis a látható felületet egyszerűen
műanyaglapokra nyomtatják. Az említett technológia
nem az egyetlen, amely felválthatja az idén 102. születésnapját
ünneplő képcsövet, az LCD megjelenését
követően indult diadalútjára a TFT és
a nagyméretű ernyők létrehozására
képes plazma-technológia is. (napló/origo)
Majdnem 28 millió afrikai gyerek veszíti el egyik vagy
mindkét szülőjét AIDS-ben 2010-re. Egyes
országokban minden harmadik gyerek szülő nélkül
nő majd fel. A 13. AIDS-konferencia szerint ez hosszú
évtizedekre "szociális rémálmot"
okoz majd ezekben az országokban. (napló/origo)
A Hewlett-Packard kvantumstruktúrákat kutató részlegének
vezetője úgy véli, hogy a számítástechnika
csak most érte el a kőkorszakot. A fejlődés
azonban rohamos, 2020-ra az eszközök tízezerszer gyorsabbak
lesznek a maiaknál, általuk elképzelhetetlen távlatok
nyílnak majd az ember és technikája előtt.
A jövő évezred elejét alapvetően a bio-,
az információs- és a nanotechnológia fogja
meghatározni. Mindegyikük külön-külön
is valóságos ipari forradalmat hozna az emberiség
életében, együtt, egy időben azonban a fejlődés
mértéke megtöbbszöröződik és
valóságos technológia-robbanás következik
be. (napló/solaria)
Amerikai kutatók elkészültek a kolerát okozó
Vibrio cholerae nevű baktérium genetikai információjának
teljes feltérképezésével, ami új utakat
nyithat a betegség leküzdése felé.
A részletes és a kutatók számára szabadon
hozzáférhető genetikai információk ismeretében
új kezelési eljárások és védőoltások
kifejlesztésére nyílik lehetőség a jövőben.
(napló/origo)
Több befolyásos kiadóvállalat tervezi, hogy
a jövőben olvasói kezébe olyan eszközt ad,
amely áthidalja a nyomtatott sajtótermékek és
az internet közötti távolságot: elegendő
lesz csupán végighúzni egy macskát formázó
eszközt a cikkek mellé nyomtatott vonalkódon és
böngészőnk máris ugrik a hivatkozott weboldalra.
(napló/origo)
A Massachusettsi Műszaki Egyetem kutatói olyan koaxiális
kábelt készítettek, amely forradalmasíthatja
az internetet és az optikai távközlést. A
"mindentudó" kábel elkészítését
ugyanennek a kutatócsoportnak mintegy másfél évvel
ezelőtti eredménye, a "tökéletes tükör"
tette lehetővé. (napló/origo/Élet
és Tudomány)
Eldőlt a kérdés: két marsjáró
indul a vörös bolygóra 2003-ban, hogy víz-
és (esetleges) életnyomok után kutassanak két
eltérő adottságú területen. (napló/origo)
Az Oxfordi Egyetem kutatói elkészítették a
világ első gépesített "DNS-csipeszeit",
amelyeknek "karjai" megfelelő DNS-szakaszok hozzáadásával
nyithatók és csukhatók. A kutatók szerint
a DNS-csipeszek előállításához alkalmazott
nanotechnológiával a mostaniaknál ezerszer nagyobb
teljesítményű számítógépek
készíthetők majd, amelyekbe a ma használatos
milliónyi félvezető tranzisztor helyett milliárdnyi
nanoméretű tranzisztor építhető be. (napló/origo/Élet
és Tudomány)
Csaknem százmillió elektronikus sejtből álló
mesterséges agy kifejlesztésén dolgozik egy belga
cég. A jelenleg létező mesterséges agyak mintegy
75 millió szintetikus neuronból állnak: ez az emberi
agyénál százszor kisebb kapacitást jelent.
A brüsszeli cég szerint azonban a mostani fejlesztések
eredményeként a mesterséges agyak négy
év múlva megjelenő következő generációja
már egymilliárd neuront tartalmaz. (napló/origo/MTI)
Japánban ötéves tervet dolgoznak ki az Egyesült
Államok megelőzésére az internetes forradalomban.
A kormány bizottságot nevezett ki a terv elkészítésére
és az átalakítások vezénylésére.
A bizottság előzetes jelentése szerint Japánban
alig van nagysebességű infrastruktúra, a lassú
internetkapcsolat pedig a költségeket is rendkívül
megnöveli. A bizottság másik gondja, hogy Japánban
több mint hétszáz jogszabály akadályozza
az elektronikus kereskedelem fejlődését. (napló/origo/MTI)
A robotfoci a robotika jelenleg egyik leglátványosabban
fejlődő ága. A Robocup Szövetség már
ma, a robotika hőskorában is úgy gondolja, hogy 2050-ben
11 önműködő humanoid robotfocista képes
lesz legyőzni a hagyományos labdarúgó-világbajnokság
győztes csapatát. (napló/origo)
Thaiföldi kutatók egy felfegyverzett robot biztonsági
őrt fejlesztettek ki, amelyet az interneten keresztül lehet
irányítani, de automata üzemmódban, önálló
döntés útján is akcióba léphet.
A robot egyelőre egy forgatható platformhoz rögzítetten
működik, apró videokamerával és légpisztollyal
felszerelve. A fejlesztők szerint csak idő kérdése,
hogy mikor lesz képes helyváltoztatásra, a fegyver
pedig már most is tetszés szerint cserélhető
lenne - akár gépágyúra is. (napló/origo)
A Dolly bárány esetében is alkalmazott ún.
maganyag-átviteli (nukleáris transzfer) technológiának
köszönhetően a jövőben a petesejt kihagyhatóvá
válik az ivaros szaporodási folyamatból, így
például két homoszexuális férfinak
is lehet saját utódja - ezt állítja a
skóciai Edinburgh Egyetem vezető tudósa. (napló/origo)
A NASA merész tervei szerint a jövőben nagymértékben
egyszerűsödhet a világűrbe való feljutás.
Egyik hosszú távú fejlesztésük célja
egy olyan rendszer kidolgozása, amely a lifthez hasonlóan
szállít embereket, illetve űreszközöket
- a Föld felszínétől akár sok ezer kilométeres
magasságba is. (napló/origo)
A Panasonic olyan új gépkocsi-navigációs
rendszert készül bevezetni, amely az utakon segíti
a vezetőket a tájékozódásban. A hely-
és útvonal-meghatározáshoz intelligens algoritmusokat
használó, integrált navigációs rendszer
elektronikusan tárolt, nagy felbontású térképekre
támaszkodva működik. (napló/origo)
A 16 nemzet összefogásával épülő
Nemzetközi Űrállomás az emberiség eddigi
legnagyobb tudományos-technikai vállalkozása. Az
első legénység érkezése történelmi
lépés az űrkutatásban: ettől kezdve
mindig lesznek állandó lakók a fedélzeten,
s megkezdődhetnek azok a mikrogravitációs kísérletsorozatok,
amelyek áttörést hozhatnak például
a gyógyszergyártás és az anyagtudományok
terén. (napló/origo)
A jövő század második évtizedének
fő attrakciója az első talajminta Földre hozása
lenne a Marsról. A NASA álláspontja szerint
alapos és részletes felderítés nyomán
lehet csak kiválasztani, honnan a legérdemesebb a küldetésenként
2 kilogramm tömegű, kincset érő marstalajt begyűjteni.
A kincset ez esetben akár szó szerint is érthetjük,
hiszen egy-egy ilyen küldetés költségét
2 milliárd dollárra irányozzák elő.
(napló/origo)
A Microsoft elnöke nyitotta meg a Comdex kiállítást,
úgy vélte, a hálózat fejlődésében
a közepes teljesítményű szervereké
a jövő, ezek fogják ugyanis képezni a hálózat
alapját. A jövő szerverei "információs
ügynökök" lesznek, olyan eszközök, amelyek
felügyelik és irányítják a világháló
adatáramlását. Az elkövetkező években
az internet az intelligens eszközök segítségével
az élet minden területére betör. (napló/origo)
Amerikai kutatók olyan szerkezetet állítottak
elő, amelynek átmérője mindössze 80
milliárdod méter, s amelynek propellerét az élő
sejtek saját "energiamolekulái" hajtják.
Talán nincs messze az idő, amikor gyógyításra
használhatják őket. (napló/origo)
Kijelölték a brit Mars-szonda leszállóhelyét.
A 2003 decemberében a vörös bolygóhoz érkező
Beagle-2 egy ősi üledékgyűjtő medencében
ér majd földet, ahol legfontosabb feladata a marsi élet
utáni kutatás lesz. A leszállóegység
a nevét a H.M.S. Beagle nevű hajó után kapta,
amelynek fedélzetén Charles Darwin híres utazását
tette, akkor fogalmazódtak meg benne evolúciós elméletének
alapjai. [napló/*****]
[véletlen
éve] [séta] [utópia]
[Artpool] [kereső]
|