2000 - A VÉLETLEN ÉVE AZ ARTPOOLBAN
(a véletlen: csak a valamihez képest és a valamin túl lehetséges)

Séta az evolúciós véletlen valóságokban és elméletekben,
a művészet a tudomány és a politika határterületein.

[művészet] [művészettörténet] [művészettudomány] [filozófia] [káosz] [véletlen] [sebesség] [viselkedés] [lélektan] [agykutatás] [világkép] [szociológia] [alkotmányjog] [új kapitalizmus] [univerzum] [lehetetlen]


Ezredvégi beszélgetés Pléh Csaba pszichológussal. (részletek)
(Monory M. András - Tillmann J.A.)


Ma egyrészt azzal foglalkozom, hogy mi módon értünk meg mondatokat, hogyan rakosgatunk össze a szavak elemeiből például egy olyan szót, mint barátságaimból. Hogy hányféle részjelentés-elemből áll össze; és hogy miként lehet az, hogy azonnal értjük, mit is jelent ez a szó. Ezt az azonosultságot próbálom kísérleti pszichológusként feltörni, hogy végül is ez tényleg lépésekből áll-e. Az utolsó tíz évben aztán a nyelv és a pszichológia kapcsolatából kiindulva elkezdtem valamivel általánosabban a megismerés problémáival foglalkozni. Ezt ma megismeréstudománynak nevezzük, afféle tudományok közötti vegyes saláta. Nincs olyan külön szelete a világnak, amivel ez foglalkozna, mint ahogy a növénytan a növényekkel foglalkozik, hanem valamiféle kölcsönösen érthető nyelvezetet próbál teremteni a pszichológusok, a filozófusok, a számítástechnikusok és a nyelvészek, sőt a biológusok számára az emberi megismerésről; arról, hogy hogyan alakítunk ki belső képeket, reprezentációkat, modelleket. Arról, vajon az ember egységes lény, vagy sok kis megismerőből áll-e össze. A belső világban ugyanazokat a problémákat veti fel, mint amik a külső világban is felmerülnek; hogy egységes-e a kultúránk vagy szétesett; egységes-e a személyiség vagy sok szétesett dologból áll össze és hasonlók.

Sokszor úgy képzeljük el a pszichológia történetét, mint valamiféle dicsőséges hosszú menetelést, amely a ködből, a homályból és a tudománytalanságból eljut a világosság, a győzelem és a tudomány mindenható hatalmának világába. Ez félreértés. A XX. századi pszichológia története világosan azt mutatja, hogy az emberre többféle mikroszkóppal lehet tekinteni. A különböző pszichológiai irányzatok közötti harcok ezért soha nem úgy végződnek, hogy van egy győztes és vége van a csatának, ettől kezdve a viselkedéstan a győztes. Valójában néhány évtized múltán mindig kiderül, hogy a legyőzöttek szemlélete és szempontja újra visszatér.

A pszichológia legfontosabb kérdése az, hogy a természeti indítékainkból hogyan alakulnak ki valódi emberi vágyak, a vágyakból hogyan lesznek szándékok, tervek, és hogyan élünk úgy, hogy másoknak, egymásnak is állandóan szándékokat és terveket tulajdonítunk - hiszen én a ti kommunikációitokat is csak azáltal értem meg, hogy azt gondolom, hogy bizonyos szándékaitok és terveitek vannak azzal, hogy ezt vagy azt kérdeztek, és így tovább.

Nem csak hogy nem valóságos tárgyakat látunk, hanem csak felületeket, amelyekről még az sem világos, hogy miből jöhettek létre, vagy olyan mozgásokat, amelyekhez foghatót nem látunk a világban. Eltűnik ezekből a történet. A mi szokványvilágunkban, s ezt nagyon sokszor el szoktuk ismételni, mi azáltal teszünk érthetővé és koherenssé magunk számára dolgokat, azáltal emeljük be a lehetségesből a valóságosba, hogy történetté tesszük. A fikcióink is valójában lehetséges történetek. A meséket ez különbözteti meg az eposzoktól és a regényektől, hogy azok lehetséges történetek. Nem valóságosak a hősök, akiket ugyan meg is neveznek a regények, de történhetnének így is a dolgok. A klip világa nem mond el semmiféle történetet. Állítható az is, hogy ez egy posztmodern életmód lehetősége, ahol a tényleges célokkal jellemzett instrumentális élet, szóval az a gürcölő élet, amit élek az iskolában, gyárban, és így tovább, mellett egy másik életem van, amiről egy másik ember gondoskodik. Nem én, mert azt csak úgy adják nekem, és ahol nemcsak hogy nekem nincsenek céljaim és terveim, hanem az általam látott, a nekem juttatott világban sincsenek célok, tervek, és a racionalitásnak megfelelő szerveződések, hanem csak az emberi élménymód határán való mozgás létezik.
Tehát a közvetettnek és a közvetlennek, az első kézből való és a mások által kódolt ismeretnek a határa mosódik el ezekben a helyzetekben is, ahol az ember kontrollálni véli a paramétereit ennek az imbolygó ismeretvilágnak.

A neurobiológia számos konkrét felismerésében világossá tette, hogy végső soron az emberi én és a személyiség konstruált fogalmak. Nem úgy épül fel az ember, hogy kiinduló pontként van a halhatatlan lelke és az megtöltődik gondolatokkal, hanem van a sajátos önfejlődéssel jellemzett magasabb idegrendszere, amely létrehoz saját magáról koncepciókat, mint például az én vagy a személyiség fogalmát.

Képzeljünk el egy olyan szövegszerkesztőt, ahol mi állandóan különböző változatokat készítünk a kéziratokról. Ez mindig így is szokott lenni. És aztán, normális körülmények között lesz egy, amire azt mondjuk, hogy ez a végső, ezt elvisszük a szerkesztőségbe. De ilyen szerkesztőség nincsen. Nincs olyan biztos hely, ahová a végsőt le tudnánk adni. Akkor viszont minden eseményről, ami történik velünk, egyszerre több szövegváltozatunk van. Az értelmezés állandó labilitásának világában élünk. Olyan a fejünk, mint hogy ha mindenről - beleértve saját magunkat is - egyszerre több szövegváltozatunk lenne, és nem eldönthető, hogy ezek közül melyik az igazi. Amikor valódi szövegeket írunk komputeren, mindig a legutolsó az érvényes, de előfordul, hogy visszamegyünk a hárommal előttihez, mert az mégiscsak jobb volt. Mindenről több egymás mögé rendezett szövegváltozatunk van. Az egyik kritikus mozzanat ebben az, hogy ezek a szövegváltozatok mindig értelmezések. A másik viszont az, hogy ezek labilis értelmezések, amelyek között válogatni lehet, s a pillanatnyi helyzet egyiket vagy másikat ugratja ki mint győztest.

Ha az ember maga kreálja a problémáit, akkor módja van a megoldásukra is, és nem kell minden dologban egy a fogasról leakasztott szakember segítségére hagyatkozni. Én a fő veszélynek a saját sors fölötti uralomról való lemondást érzem. A szakember, ha úgy tetszik a pszichológia, ott segíthet, hogy éppen azt hangsúlyozza az emberek számára, hogy nem kiszolgáltatottak misztikus erőknek, hanem problémáik java részét maguk okozzák, ezért meg is tudják oldani azokat. [<>]



[véletlen éve] [napló] [véletlen galaxis] [Artpool] [kereső]