Erdély Miklós: Kényes egyensúly (Veszély?), 1981

Kényes egyensúly (Veszély?)
A The IX. Cracow Meeting keretében.
Pawilon Wystawowy, Krakkó, 1981. november 13.


Egy levél tanúsága szerint Erdély Krakkóban is üveggel és kátránypapírral szándékozott dolgozni, azonban a rendezők nem tudták az utóbbit megszerezni. A mű alapkoncepciója igen egyszerű, amelyet – a Stabilizációhoz hasonlóan – fotók és a mű felállításában segédkező Enyedi Ildikó révén sikerült tisztázni. A kártyavár vagy dominó-szerűen egymásnak támaszkodó hatalmas üveglapsor kezdete négy darab egymásnak támasztott üveg volt, amelynek négyzetes zárványában a mennyezetről egy vöröskáposzta lógott le. Erdély csupán e négyzet kialakításánál vette igénybe két ember segítségét, az innen kiinduló szabályos üvegsort maga épített fel. A sorozat irányát középtájon megtörte, ahol is még egy négyzetet alakított ki, amelybe egy alacsony talapzatra egy becsomagolt boros- vagy vodkásüveget állított. (E két dolog volt az, amelyet a szükségállapot bevezetése előtt kapni lehetett Krakkóban, ahol a boltok előtt mindenütt sorok álltak.) A mű felépítése során a teremből a nézőközönség fokozatosan kiszorult.

(Fotók: Stefan Zbadynski, Ryszard Bobek, Jacek Szmuc)