AL 2, 1983. február, - 22. o.


KÉPES BESZÉDBEN ELŐADOTT TANÁCSOK ÉS OKTATÁSOK
E. I. ÖNKÉNTESNEK, BÉKEIDŐBEN

1.      Féreg,
költözz a kristálygömbbe,
kinőtted azt az almát.

2.      Ha ujjad
kimutat belőled,
ne félj leharapni,
ha karod
kihadonászik belőled,
vágd le bátran,
ha lábad
elbotorkál tőled,
fűrészeld le merészen,
szemed ha kifürkész,
orrod ha kiszaglász,
füled ha kileskel
belőled,
nyomd ki csavard le csípd le.
Ami marad, az légy.

3.      Vesd le mint este
ruhádat
a szerepeid,
szerepelj szereptelenül,
ne bukfencezz,
ne ágálj,
ne fogd meg más legyeit.
(Tarts saját legyeket.)

4.      Kifli ne görbülj jobbra,
ne görbülj balra
de mert a kifli fogalma
görbülést rejt magában,
görbülj általában.

Kifli ne légy sós,
ne légy édes,
tanuld meg hinni
hogy lehetsz semmilyen
kifli.

5.      Azt mondod: kés ez?
A torkodnak nyomva?
Mi az, hogy kés?
A kés csak egy kis szó,
és az a vér ott
– noha bugyog már –
szintén nem ijesztő.
Csak kis szó a vér is.

6.      Ha a kés valódi,
mért ülsz bele?
Mért nem hámozol
narancsot vele?
Kapsz belőle gerezdet.

7.      Az igazság oszthatatlan.
A narancs osztható.
Az igazságból
nem adhatunk gerezdet,
de parancsolj
a narancsból.

8.      Nesze
a kötelünk,
válassz:
vagy vízbe fulladsz,
vagy elkapod s felhúzunk
mentőcsónakunkba.
Már tíz napja nem láttunk friss húst.

Hát az ilyesfajta tanácsok gyakran érlelnek az emberben bizonyos nosztalgiákat…

Itt megint kínálkozna egy kis okoskodás, amelyet rám jellemző félszegséggel és bátortalansággal mégis megkockáztatok. Jó okom van rá. Én azt szeretném, hogyha esetleg az itt … hát persze teljesen valószínűtlen, mégis hogyha itt a teremben volnának … hogy mondjam … megfigyelők, hogy pontosan mondják, amit mondok, pontosan adják vissza. Mert rendkívüli szenvedés az embernek állandóan olyan megfigyelők társaságában időzni, akik pontatlanok. Múlt héten volt egy színházi vita, ott tartottam én is két felszólalást, nyilvánvalón eléggé el nem ítélhető dolgokat állítottam, de mindenesetre nem azokat, amelyeket kultúránk legfőbb irányítója már visszahallott, és amelyekért újabb borsókat hintenek a térdem alá. Tehát én elismerem, hogy rendkívül fontos társadalmi munkamegosztásban élünk, teljes mértékben lehetetlen bizonyos szakmákat kikapcsolni a társadalmi életből, természetesen hogy költők, meg hóhérok, meg megfigyelők … meg mindenféle vasmunkások… Az a baj, hogy bizonyos szakmák szellemi renyheségre nevelik az embert. Mert mondjuk, hát nézzük meg a megfigyelőt. Ezeknek a megfigyelőknek az a bajuk, az a baj velük, hogy akármit jelentenek, örömmel fogadják ezeket a jelentéseket. Ez nem jó. Szellemileg tompít. Mondjuk egy rendes kémnek dolgoznia kell, gondolkodnia kell, állandó életveszélyben van … az egy nagyon jó szakma, akinek erre hajlama van, annak én inkább ezt ajánlanám, mert ott szellemileg élesedik az ember. De hogyha valaki állandóan bármit mond, azért csak jutalomban részesül, szellemi igényessége előbb-utóbb tovaszáll. Megfigyeltem különben a megfigyelőknek arról a fajtájáról is … de azt véletlenül tudom is, hogy kicsoda az, aki erről a színházi vitáról tudósított, hogy borzalmas ellentmondásban kecmeregnek, mert pontosak akarnak lenni, ezért jegyzetelnek, na most ha jegyzetelnek, nem tudnak figyelni… ha figyelnek, nem tudnak jegyzetelni. Hát én remélem, hogyha esetleg itt, ebben a teremben ................................ talán teljesen alaptalanul, de ha mégis volna ilyen, inkább magnóval dolgozzon, vagy nagyon figyeljen, ne írjon. Ne írjon semmit, mert akkor nem hallja a szavamat.

(ez is amerikai versem)

[1983] [Eörsi István] [AL] [online publikációk] [artpool] [kereső]