Tamkó Sirató Károly / Charles Tamko Sirato

Tamkó Sirató Károly interjú

Kossuth Rádió, 1971. október 17., Költők albuma c. műsor

 Flash player

"A viharsarokban, Orosháza környékén nőttem fel. Apám falusi orvos volt, gyakran hívták tanyasi beteghez. Sokszor vitt magával és a lassú parasztszekereken órákon át döcögve bámultam a végtelen de geometrikus alakzatokkal változatos síkságot. Ebben a környezetben, az Alföldön, itt éreztem át először a lét titkait. Alföldi parasztnép között nőttem fel, Pusztaföldváron és az első verseimet is az ottani környezetben írtam. Első versem a harangos kútról szólt. Az az ösztön, amiért én írni kezdtem, az tulajdonképpen az azonosulás érzése volt. Kezdetben kétségtelenül a vidéki környezetemmel azonosultam, később azonban ez az azonosulási határ egyre tágult, és az emberiségbe torkollott. Úgy érzem, hogy én azért írok, hogy az emberiség ügyét szolgáljam, az emberiség jövőéért harcoljak. Az emberiség fejlődésében nagyon nagy szerepet játszanak az írók, minden bizonnyal a költők is. Az emberiség fejlődése lépcsőzetesen és talán ezt is mondhatjuk, az előre haladó, ék alakú mozgásban történik. Most, amikor egy új költő, egy új író vagy egy új gondolkodó az ő saját gondolataival teret kaphat, egyre szélesebb rétegek veszik át ezeket a gondolatokat és ezek lépcsőzetesen, vízszintes irányba is szétterjednek. Tehát véleményem szerint eljutnak a tömegekhez, illetőleg mindig nagyobb és nagyobb tömegekhez juthatnak el.

Ez azt jelenti, hogy nagyon nagy a költő felelőssége?

Nagyon nagy a költő felelőssége. Nemcsak a felelőssége, hanem a kötelessége is nagyon nagy. Úgy gondolom, hogyha én például írok valamit, aminek nincs semmi jelentősége az emberiség szempontjából, akkor jobb, ha nem is írom meg. Az a kultúra, amelyikben élünk, az a magyar népet is átfogja. Tehát én annak a kultúrának, amelyikben élek a magyar ágát szeretném előbbre vinni.

Hogyan tudja lemérni verseinek hatását?

Közvetlen környezetemben van már egy olyan kis kör, amelyiken azonnal ellenőrzöm a verseim hatását. Amikor ez a kis kör, ha nem is jóváhagyólag, de mondjuk helyeslően tudomásul veszi, akkor merek tovább menni a verseimmel. De önmagam is rendkívül erős kritikával nézem át újra és újra a saját verseimet. Hogy következetes maradjak mindig önmagamhoz, arra tulajdonképpen nekem nem is kell törekedni, mert ez annyira természetes, hogy nem is tudok mást csinálni, mint írom azt, ami szükség szerint belső parancsoló erővel kitörni akar. Témáim tulajdonképpen az életnek az összes variációja, a sorsnak, az eseményeknek, a mai életnek rengeteg változata, természetesen átszűrve önmagamon, a saját érzelmeimen, akaratomon, fejlődésemen és tragédiáimon keresztül. Én valóban nagyon erősen figyelem az emberiség sorsát és a történelmet. Majdnem ezt mondhatnám, hogy a világ én vagyok. Hogy itt mi az, ami legjobban veszélyezteti létünket, azt hiszem, hogy erre már nem csak én, de nagyon sokan egyértelműen feleltünk: a háborúnak olyan alakja, amely minden emberi képzeletet meg fog haladni, amennyiben egyszer ... remélhetőleg talán soha; ne is valósuljon meg, de amennyiben megvalósulna, súlyosan fenyegetné az egész Föld létét.

Hisz abban, hogy verseivel sikerül valamit elhárítania az emberiségtől?


Hogy a verseimmel el tudok-e valamit érni ebben az irányban, hát azt nem gondolnám. De hogy a regényemmel, a Három űrszigettel el tudtam, el tudni, szeretném elérni ezt, abban biztos vagyok."

A nem túl távoli jövőben az emberiség a kozmosz küszöbére lép, és szembenéz az eléje álló feladattal, a mindenség meghódításával. Utopszkij, a zseniális jövőálmodó, költő és tudós nem alkuszik meg részeredményekkel: kiváló munkatársai gárdájára támaszkodva vezeti erre a harcra az emberiséget. Pedig azt kishitűsége, tudatcsökevényei, civilizációtól elsatnyult ösztönei a mélybe húzzák, a megsemmisülés lidérceivel csalogatják. A kibontakozó világméretű küzdelemben eszmék és indulatok csapnak össze, de az új, a tökéletesebb elsöprő győzelmet arat, és a fénynél sokszorta gyorsabb űrnaszáddal egy boldog ifjú emberpár bejárja, meghódítja a kozmikus teret, az emberiség új, nagy hazáját. Tamkó ötletektől sziporkázó, mulatságos és tanulságos részletekkel bővelkedő, eredeti fantasztikus regénye a határtalan jövőnek, az örökké többre, magasabbra törő ember legyőzhetetlenségének optimizmusától sugárzó, látnoki erejű és költői hevületű képét vetíti az olvasók felé.