VANNEVAR BUSH

Út az új gondolkodás felé
(Ahogy gondolkodhatnánk)

Ez a háború nem a tudósok háborúja volt, mindannyian részt vettünk benne. A tudósok a közös ügy érdekében félretették a szakmai rivalizálást, és mindent megtettek, hogy teljesítsék a váratlan megbízatást. Tanulságos, ugyanakkor felszabadító volt közös célért munkálkodni. Most sokuk számára úgy tűnik, hogy a közös munka a végéhez közeledik. Hogyan tovább?

A biológusok, de mindenekelőtt az orvostudomány számára egyszerű a döntés, végül is háborús munkájuk nem sokban tért el az addigitól. Sokan megszokott, békebeli laboratóriumaikban folytathatták a kutatást, s a kutatás célja sem változott lényegesen.

A fizikusok ellenben arra kényszerültek, hogy elhagyják a régi ösvényt, feladják egyetemi munkájukat, és idegen, pusztító gépezeteket tervezzenek, új módszereket találjanak. Jól végezték a dolguk, hisz a szerkezetek, melyeket terveztek, visszavonulásra késztették az ellenséget. Szorosan együttműködtek a szövetségesek fizikusaival. A cél lelkesítette őket. Egy nagy csapat tagjai voltak. Most, hogy küszöbön a béke, felmerül a kérdés, hol találnak majd érdemeikhez méltó célt.

1.

Mennyiben szolgálta eddig a tudomány és a kutatás nyomán feltalált eszközök az emberiség javát? Kezdetben megnövekedett az ember hatalma anyagi környezete felett. Jobb ételt ehetett, jobb ruhában járhatott, jobb lakásban lakhatott, egyszóval, nagyobb biztonságban élhetett, és részben felszabadult a puszta lét igája alól. Megismerte saját biológiai működését, így fokozatosan úrrá lett a betegségek felett, és hosszabb lett az élete. A tudomány felfedte a fiziológiai és pszichológiai funkciók kapcsolatát, és ezáltal teljesebb lelki egészséget ígér.

Megteremtette az emberek közötti gyors kommunikáció lehetőségét: megalkotta a gondolatok rekordját* , és lehetővé tette, hogy mindenki hozzáférhessen az emberi szellem eme tárházához, és szabadon vegyen belőle. Ettől kezdve a tudás már nem az egyeden keresztül, hanem a faj életén át gyarapodik és hagyományozódik.

A kutatás egyre terebélyesedik. De egyre bizonyosabb, hogy a specializáció térhódításával zsákutcába jutottunk. A kutatni vágyó megdöbben, amikor sok ezer más tudományos dolgozó felfedezésével és eredményével találja magát szemben - eredményekkel, melyeket nincs ideje megérteni, még kevésbé megjegyezni, olyan gyorsan követik az újak. Ennek ellenére a specializáció elengedhetetlen feltétele a haladásnak, és ennek megfelelően hiú ábránd azt hinni, hogy hidat verhetünk a különböző tudományágak közé.

Szakmai szempontból a kutatási eredmények átadására és áttekintésére szolgáló módszerek réges régen elavultak, és ma már végképp nem felelnek meg a célnak. Ha felmérhetnénk a tudományos munkák írására valamint olvasására fordított időt, valószínűleg megdöbbennénk a kettő arányán. Azok, akik állandó, szorgos olvasással tudatosan igyekszenek lépést tartani a legfrissebb eredményekkel, ha csupán egyetlen szakterületen is, minden valószínűség szerint elutasítanák egy olyan felmérés gondolatát, mely annak a feltérképezésére szolgálna, hogy mi mindenre emlékeznek az elmúlt hónap fejleményeiből. Mendel elképzelése a genetika törvényeiről több generációra elveszett a világ számára, mert nem jutott el azon kevesekhez, akik megértették és továbbgondolták volna, s ez a csapás nap mint nap újra megismétlődik, amikor a valóban jelentős vívmányok elvesznek a jelentéktelenek tömegében.

A probléma, úgy tűnik, még csak nem is az, hogy rosszul publikálunk, terjedelemben és témában a mindennapi érdekeket szem előtt tartva, hanem az, hogy a publikálás messze meghaladja azt a mértéket, amit képesek lennénk feldolgozni. Hihetetlen sebességgel gyaraponak az ismereteink, de a fonál, mellyel a minket érdeklő információt keressük az így keletkezett labirintusban, a keresztvitorlázatú hajók óta nem változott.

De már mutatkoznak a változás jelei, új, hatékony segédeszközök jönnek használatba. A fotocella, ami fizikai értelemben látja a dolgokat, a fejlett fényképezési eljárás, aminek a segítségével nemcsak a látható, de a láthatatlan is rögzíthető; az izzókatódos cső, ami hatalmas erőket képes vezérelni, és kevesebb energiát használ, mint a szúnyog szárnya mozgatásához; a katódsugárcső, ami a mikroszekundum töredéke alatt végbemenő folyamatokat is láthatóvá teszi; a relék, amik sokkal megbízhatóbban és ezerszer gyorsabban hajtanak végre egy cselekvéssort, mint az ember - megszámlálhatatlan ilyen eszköz létezik ma már, és ezek új utakat nyithatnak a tudományos rekordkészítésben.

Két évszázaddal ezelőtt Leibnitz feltalált egy számítógépet, mely rendelkezett ugyan a mai billentyűzettel ellátott eszközök főbb tulajdonságaival, ám abban az időben nem lehetett megépíteni. Megakadályozta a kor gazdasági berendezkedése: a tömegtermelés megvalósulása előtt a megépítéséhez szükséges munka meghaladta volna azt a munkát, melyet meg lehetett volna vele takarítani, hiszen mindazt, amire alkalmas volt, el lehetett végezni papíron. Ráadásul állandóan elromlott volna, vagyis megbízhatatlan lett volna; mivel akkoriban, sőt még jóval azután is, a bonyolultság és a megbízhatatlanság szinoníma volt.

Babbage nem tudta előállítani híres számítógépét, noha korához képest nagylelkű támogatást tudhatott maga mögött. Elképzelése helytálló volt ugyan, ám a megépítés és a karbantartás költségei túl magasnak bizonyultak. Hiába lettek volna a fáraók birtokában az automobil részletes tervének, hiába is fogták volna fel tökéletesen a működési elvét, ha egyszer az egész birodalmat próbára tette volna egyetlen autó összes alkatrészének a legyártása, arról nem is beszélve, hogy az autó az első giízai út alkalmával felmondta volna a szolgálatot.

Ma már kifejezetten gazdaságos a cserélhető alkatrészekkel működő gépek előállítása. Ezek a gépek bonyolultságuk ellenére megbízhatók. Vegyük például a közönséges írógépet, a filmfelvevőgépet vagy az autót. Lényegében az elektromos kapcsolatok megbízhatóan működnek. Gondoljunk csak az automata telefonközpontra, amely több százezer ilyen elektromos kapcsolaton alapul, mégis működik. Egy vékony üvegbúrába zárt fém pókháló, izzásig hevített huzal, egyszóval, a rádióba épített izzókatódos cső százmilliós példányszámban készül, dobozokban hányódik, végül beszerelik a készülékbe - és lám, működik! A precíziós alkatrészek, az előállításhoz szükséges pontos elhelyezés és illesztés, egy céhmester több hónapos munkájába került volna, ma harminc centért megvan. A megbízható, olcsó, bonyolult eszközök korát éljük. Ezek vezetnek az új gondolkodás felé.

2.

Egy rekord kizárólag akkor lehet hasznos a tudomány szempontjából, ha állandóan bővítik, tárolják, de mindenekelőtt használják. Ma hagyományosan írásos úton illetve fényképezéssel készítünk rekordokat, amit aztán a nyomtatás követ; de rögzítünk filmre, viaszlemezre és mágneses szalagra is. Ha teljes egészében új rögzítési eljárások nem is jelennek meg, a jelenlegeiek akkor is feltétlenül fokozatosan átalakulnak, továbbfejlődnek.

A fényképezés fejlődése természetesen nem áll meg. Már nem sokat kell várni a gyorsabb anyagra és lencsékre, a nagyobb automatizáltsági fokú kamerára, a finomabb, kevésbé szemcsés, érzékenyebb keverékekre, melyek lehetővé teszik a minikamera továbbfejlesztését. Képzeletben nézzük meg ennek a folyamatnak a logikus, ha nem is szükségszerű végeredményét! A jövő fotográfusa egy diónál alig nagyobb gömböt hord a homlokára erősítve. Három miliméter nagyságú, négyzet alakú képet készít, melyet később ki lehet vetíteni vagy nagyítani, ami végül is a mai gyakorlattól mindössze tíz faktorral tér el. A lencse univerzális fókusza a puszta szemmel még látható bármely távolságig beállítható egyszerűen azért, mert rövid fókusztávolságú. A dióba be van építve egy olyan fotocella, melyet ma már alkalmaznak annál a kameránál, mely automatikusan beállítja az expozíciót többfajta megvilágításhoz. Száz expozícióhoz elégséges film van a dióban, s a blendét működtető és a filmet tekercselő rugó felpattan, valahányszor elfényképeztünk egy filmkockát. Az eredmény színes kép. Lehet akár sztereoszkopikus is, és rögzíthet megosztott üvegszemmel, hisz a sztereoszkopikus technika rohamos fejlődésnek indult.

A blendét kinyitó zsinór lehet olyan hosszú, hogy lenyúljon az ingujjban, és azonnal kézre essen. Egy rántás, és kész a kép. Egy finoman kirajzolt négyzet található két közönséges lencse tetejéhez közel, alig észrevehetően. Amint a négyzetben megjelenik egy tárgy, a beállítás megtörténik. A jövő tudósa valahányszor csak észrevesz valami figyelemre méltót, legyen a laboratóriumban vagy terepmunkán, megrántja a zsinórt, még a kattanást se hallani. Olyan hihetetlen ez? Mindössze az a rendkívüli benne, hogy annyi képet készíthetünk, amennyit csak akarunk.

Lesz-e száraz fényképezés? Két formája már létezik. Annak idején, amikor Matthew Brady elkészítette polgárháborús fotósorozatát, a lemeznek nedvesnek kellett lennie az expozíció alatt. Ma az előhívás alatt kell nedvesnek lennie. A jövőben talán egyáltalán nem igényel majd nedvességet ez az ejárás. Már régóta ismerjük a diazo keverékkel kezelt filmet, melyen előhívás nélkül kialakul a kép, vagyis azonnal megjelenik, amint a fényképezőgépet elkattintottuk. Az ammónia gázzal történő expozíció elbontja az exponálatlan keveréket, és a képet máris meg lehet nézni a fényen. Ma még lassú ez az eljárás, de valaki talán felfedezi a módját, hogyan lehet gyorsabbá tenni, ráadásul megvan az az előnye, hogy nincsenek szemcseproblémák, ami annyi gondot okoz ma a kutatóknak. Sokszor jó volna, ha rögtön megnézhetnénk a képet, amint a gépet elkattintottuk.

Egy másik, napjainkban használatos eljárás szintén hosszadalmas és többé-kevésbé nehézkes. Ötven éve használnak impregnált papírt, ami elsötétül azon a ponton, ahol elektromos impulzus éri, a papírban lévő jódvegyületben kiváltott kémiai reakció következtében. Rekord készítésre alkalmazzák, mert ha egy pointert végighúzunk rajta, nyomot hagy. Mozgatás közben a pointer elektromos potenciálját változtatva, változik a vonal erőssége.

Ezt a módszert ma fakszimile továbbítására használják. A pointer egymás után sűrű vonalakat húz a papírra. Mozgás közben az áram változásának megfelelően változik a pointer potenciálja, melyet vezetéken keresztül vesz fel egy távoli állomásról, ahol egy olyan fotocella idézi elő a változást, mely egyidejűleg egy képet tapogat le. A pointer által húzott vonal erőssége minden pillanatban egyezik a fotocella által éppen vizsgált pont erősségével. Amikor tehát a fotocella elkészült a kép letapogatásával, megjelenik a másolat a fogadó állomáson.

Magát a képet éppúgy átnézhetjük pontról pontra a fotocella segítségével, ahogy egy fényképet. Az apparátus összességében nem más, mint egy kamera, azzal a szükség esetén kiiktatható plusz tulajdonsággal, hogy távolból készít képet. Az eljárás lassú, a kép pedig elnagyolt. Ennek ellenére ez egy másik száraz fényképezési eljárás, ahol a gép működtetése és a fénykép elkészülte egybeesik.

Ki merné azt jósolni, hogy egy ilyen eljárás mindig nehézkes, lassú, az eredményt tekintve pedig pontatlan lesz. A televízió ma tizenhat viszonylag jó minőségű képet közvetít másodpercenként, és csupán két lényeges vonásban tér el a fent leírt eljárástól. Először is a rekordot nem mozgó pointer, hanem mozgó elektronsugár hozza létre, mégpedig azért, mert az elektronsugár nagyon nagy sebességgel képes végigpásztázni a képernyőn. A másik különbség pusztán a képernyő alkalmazásában áll, mely csupán egyetlen pillanatra villan fel, ha elektromos impulzust kap, ellentétben a vegyi úton kezelt papírral vagy filmmel, ami folyamatosan változik. A televíziózáshoz azért van szükség ilyen nagy sebességre, mert nem álló, hanem mozgó képet közvetít.

Alkalmazzunk a villogó képernyő helyett vegyi úton kezelt filmet, közvetítsen a szerkezet képsor helyett mindössze egyetlen képet, és az eredmény egy száraz fényképezésre alkalmas gyors fényképezőgép. A kezelt filmnek a mainál jóval gyorsabban kell reagálnia, de ez talán megoldható. Komolyabb az az ellenvetés, hogy ehhez a módszerhez a filmet egy vákuum kamrába kellene helyezni, mert az elektronsugár kizárólag az ilyen ritkított környezetben reagál megfelelően. Ezt a nehézséget úgy lehetne kiküszöbölni, hogy az elektronsugár csak az egyik oldalát érje egy olyan válaszfalnak, melynek a másik oldalához a filmet erősítenénk. A válaszfal lehetővé tenné, hogy az elektronok egyenesen a filmfelületre hatoljanak, és megakadályozná oldalirányban való szétszóródásukat. Kezdetleges formában egy ilyen válaszfal minden bizonnyal elkészíthető volna, s aligha hátráltatná az általános fejlődést.

A száraz fényképezéshez hasonlóan a mikrofényképezésnek is hosszú utat kell még megtennie. Az alapgondolat, hogy csökkentjük a rekord méretét, és nem közvetlenül, hanem kivetített formában tanulmányozzuk, olyan lehetőségeket rejt magában, melyeket nem hagyhatunk figyelmen kívül. Az optikai kivetítés és a fotografikus kicsinyítés összekapcsolása már hozott eredményeket a tudományos célokra szolgáló mikrofilm alkalmazásában, s a további kilátások is biztatók. Ma a mikrofilmmel 20 lineáris faktoros kicsinyítést tudunk elérni, ez még tökéletes képminőséget produkál a felnagyított anyagnál. A további méretcsökkentésnek a film szemcséssége, az optikai rendszer minősége és a fényforrás hatékonysága szab határt. Ezek a tényezők rohamosan fejlődnek.

Tegyük fel, hogy a jövőben lehetővé válik a százszoros lineáris kicsinyítés. A film papír vastagságú lesz, de bizonyára vékonyabb filmet is alkalmazhatunk. Már ilyen feltételek mellett is tízezerszeres lenne a különbség az eredeti könyvformátumú rekord és mikrofilmes változata között. Az Encyclopedia Britannica egy gyufásskatulya méretére zsugorodna. Egy millió kötetes könyvtár elférne egy íróasztal egyik végében. Ha, mondjuk, az emberiség a betűszedés feltalálása óta összesen egy egybillió könyvet kitevő könyvnek megfelelő rekordot halmozott fel képes újságok, napilapok, könyvek, röpiratok, reklámanyagok és levelek formájában, összegyűjtve és lekicsinyítve az egész beleférne egy teherautóba. A puszta kicsinyítés persze kevés; nem elég a rekordokat tárolni, használni is kell, és a dolognak ez az aspektusa később jön. A mai nagy könyvtárakat sem látogatják tömegesen; csak az ínyencek tápláléka.

A kicsinyítés azonban akkor válik különösen fontossá, amikor a költségekről van szó. Az Encyclopedia Britannica anyagát tartalmazó mikrofilm öt centbe kerülne, egy centért pedig bárhová el lehetne postázni. Mennyibe kerülne egymillió példány kinyomtatása? Nagy példányszámú napilap esetében egy oldal a cent tört részéért kinyomtatható volna. Mikrofilmen a Britannica teljes anyaga elférne egy A4-es újságlapon. Ezután a majdani fejlett, fényképes sokszorosítási eljárással tömegesen gyártott példányokat, az anyagköltségen felül, valószínűleg egy centért elő lehetne állítani. No és az eredeti méretű másolat? Ez a kérdés átvezet minket a téma következő aspektuához.

3.

Ma, ha rekordot akarunk készíteni, tollat fogunk, vagy leütjük az írógép billentyűjét. Ezt követi a rendszerezés és a javítás, aztán a nyomdai előkészítés, a nyomtatás illetve a terjesztés összetett folyamata. Ami az eljárás első szakaszát illeti, elképzelhető-e, hogy a jövő szerzője toll vagy írógép helyett közvetlenül rekordba mondja majd közlendőjét? Ez közvetett módon történik majd, a szerző a gyorsíróra vagy a viaszlemezre beszél; az alkotórészek azonban mind kéznél vannak, ha nyomtatott rekordot akar készíteni beszédéből. Csak a meglévő technikát kell segítségül hívnia, és átalakítania a hangot.

A minap egy világvásáron bemutattak egy Voder névre hallgató gépet. Egy lány ütötte a billentyűket, és a gép érthető beszédhangokat adott. Emberi hang nem vett részt a folyamatban; a billentyűk egyszerűen elektromos úton előállított rezgéseket kapcsoltak össze, és továbbították az eredményt egy hangszóróhoz. A Bell Laboratóriumban megvan ennek a gépnek a fordítottja, a neve Vocoder. A hangszórót mikrofon helyettesíti, ami rögzíti a hangot. Ha valaki belebeszél, megmozdul a megfelelő billentyű. Legyen ez a gép a vázolt rendszer egyik eleme.

A másik alkotórész a gyorsíró, ez a konferenciákon használatos, kissé zavarba ejtő masina. Egy lány üti unottan a billentyűket, tekintetét körbe-körbe hordozza a termen, időnként nyugtalanul megállapodik a beszélőn. Az eredmény egy gépelt szalag, mely fonetikusan rögzíti az elhangzottakat. Később aztán a szalagot átírják hétköznapi nyelvre, mert az eredeti formában nem sokan értenék. Kapcsoljuk össze ezt a két elemet, működtesse a Vocoder a gyorsírót, és egy olyan gépet kapunk, ami ír, ha beszélnek hozzá.

Való igaz, hogy a mai nyelvek nem igazán alkalmasak az effajta gépesítésre. Meglepő, hogy az univerzális nyelvek feltalálóinak nem jutott eszükbe, hogy egy olyan nyelvet alkossanak, ami jobban megfelel a beszéd közvetítésére és rögzítésére szolgáló technikának. A gépesítés még rászoríthat erre, különösen a tudomány berkeiben; és onnantól kezdve a laikusok még kevésbé értik majd a tudományos nyelvet.

Képzeljük most el laboratóriumában a jövő kutatóját! A keze szabad, a mozgásban nem korlátozza semmi. Munka közben fényképeket készít és kommentál. Ezek időpontját automatikusan rögzíti a gép, így kapcsolja össze a két rekordot. Ha terepmunkára indul, rádióösszeköttetésben marad a rögzítővel. Amikor este végignézi a jegyzeteit, ismét a rögzítőbe diktálja megjegyzéseit. A nyomtatott rekordok és a fényképek lehetnek kis méretűek, így ki kell őket vetítenie, ha meg akarja nézni.

Nem kis munkát jelent azonban míg eljutunk az adatgyűjtés és megfigyelés fázisától a hasonló anyagok kiválasztásáig a már létező rekordból, innen pedig az új anyag végső formában való beillesztéséhez. Az érett gondolkodást nem helyettesíthetjük semmiféle mechanikus eszközzel. De különbséget kell tennünk a kreatív gondolkodás és az alapvetően rutinműveletek között. Az utóbbit igenis helyettesíthetjük hatékony gépi segédeszközökkel.

Egy számoszlop összeadása rutinfeladat, nem hiába bízzák régóta gépekre. Bár a gépet időnkét mi vezéreljük billentyűkkel, és olyankor el kell olvasnunk a számokat, le kell ütnünk a megfelelő billentyűket, ami tulajdonképpen szellemi tevékenység, de a jövőben ez is kiküszöbölhető. Már létezik olyan gép, ami fotocella segítségével felismeri a gépírással írt számokat, s aztán megnyomja a megfelelő billentyűket. A betűk letapogatására alkalmas fotocella, az ennek eredményeképpen létrejött variációk kiválasztását végző áramkör, valamint az eredményt a billentyűket működtető szolenoidok számára átfordító relé áramkörök kombinációjáról van szó.

Azért ilyen bonyolult a dolog, mert eleve nehézkes a számok leírására szolgáló módszerünk. Ha helyiérték szerint rögzítenénk a számokat, egyszerűen pontok konfigurációjaként egy kártyán, az automatikus leolvasó szerkezet is jóval egyszerűbb volna. Valójában, ha a pontok helyett lyukakat képzelünk el, máris megkapjuk a lyukkártyás gépet, melyet Hollorith már nagyon régen feltalált a népszámláláshoz, s mára elterjedt az egész üzleti világban. Bizonyos összetett üzletágak aligha működhetnének e gépek nélkül.

Az összeadás csak egy a műveletek közül. Ahhoz, hogy matematikai számításokat végezhessünk, szükség van kivonásra, szorzásra, osztásra is, ezen kívül valamilyen módszerre a részeredmények ideiglenes tárolásához, további műveletek esetén újra előhívásukhoz, valamint a végeredmény nyomtatásban történő rögzítéséhez. Ma kétfajta gépet használnak erre a célra: egyrészt a számoláshoz olyan, billentyűzettel ellátott gépet, ahol az adatbevitel manuálisan történik, és a műveletsort a gép többnyire automatikusan végzi; másrészt lyukkártyával működő gépet, ez esetben a különböző műveleteket általában gépek sora hajtja végre, miközben a kártyát az operátornak kell egyik gépből a másikba helyeznie. Mindkét típus nagyon hasznos, de ahhoz, hogy bonyolult számításokat végezhessünk velük, sokat kell még fejlődniük.

A gyors, elektromos számlálás akkor jelent meg, amikor a fizikusoknál felmerült az elektronsugarak számlálásának szükségessége. A fizika céljaira hamarosan elkészítették az izzókatódos csövet, mely másodpercenként százezer elektromos impulzus megszámlálására képes. A jövő fejlett számítógépei elektromosak lesznek, és a mainál legalább százszor nagyobb sebességgel működnek majd.

Mi több, jóval bonyolultabbak lesznek, mint a mostani kereskedelmi forgalomban lévő gépek, s így sokkal több művelet elvégzésére lesznek alkalmasak. Vezérlő kártyával vagy filmmel lehet majd őket irányítani, maguk választják ki az adatokat, és a kapott instrukcióknak megfelelően kezelik azokat. Hihetetlen sebességgel végeznek majd összetett matematikai számításokat, és az eredményt terjesztésre kész vagy további feldolgozásra alkalmas formában rögzítik. Hatalmas étvágyuk lesz. Lesz olyan gép, amelybe egy egész sereg lány táplálja majd az utasításokat meg az adatokat szimpla billentyűzeten keresztül, és percenként ontja majd a kiszámított eredményeket. Mindig lesz milliós nagyságrendű számítani valója a bonyolult ügyeket intéző embereknek.

4.

A gondolkodás rutinműveletei azonban nem korlátozódnak a matematikára és a statisztikára. Tulajdonképpen valahányszor a megszokott logikai úton rakunk össze és rögzítünk tényeket, mindössze az adatok szelekciója és az alkalmazott eljárás megválasztása igényel kreativitást, ezt követően az adatokkal végzett műveletek már eredendően mechanikusak, ennél fogva előnyösen végeztethetők gépekkel. A matematikát kivéve, nem sok előrehaladás történt ezen a téren, mindenekelőtt talán a helyzet gazdasági oldala miatt. Az üzleti igények és a kiterjedt piac izgatott várakozásban harangozták be a tömegesen gyártott számítógépeket, amint a megfelelő fejlett gyártási eljárás megjelenik.

A tudományos analízisre szolgáló gépek esetében nem alakult ki ilyen helyzet, mert soha nem volt és nem is lesz kiterjedt piacuk; a népesség parányi töredékét teszik csak ki azok, akik tudományos módszereket alkalmaznak az adatkezelésre. A differenciál- és integrálegyenletek megoldására speciális gépeket alkottak. De ilyen speciális gép az árapály jelző is. Ezek száma a jövőben is növekedni fog, és főleg a tudósokat fogja szolgálni, kis számban gyártva.

Ha a tudományos gondolkodás a matematika logikai eljárásaira korlátozódna, nem jutnánk messzire a fizikai világ megértésében. Akár a kártyajátékot, a pókert is megpróbálhatnánk pusztán a valószínűségszámítás alapján megérteni. Az arabok, jóval megelőzve a világot, az abacus párhuzamos huzalokra erősített gyöngyfűzére segítségével jutottak el a helyiérték és a nulla fogalmához. Az abacus hasznos eszköz volt - olyannyira hasznos, hogy még ma is létezik.

Nagy utat tettünk meg az abacustól a modern billentyűzettel ellátott számológépig, legalább olyan nagyot, amilyet a jövő számítógépéhez kell bejárnunk. De még ezzel az új géppel sem ér célba a tudós. A megkönnyebbülésnek nincs helye a tudományos matematika pontos, aprólékos számításai esetében sem, ha művelői a szabályokat követő, precíz, rutin-átalakítások helyett kreatívabb dolgokkal akarnak foglalkozni. A matematikus nem az az ember, aki szívesen végez rutinműveleteket, többnyire nem is ért hozzá. Egyenletek differenciál- és integrálszámítással történő megoldását sem szívesen végzi. Mindenekelőtt a szimbolikus logika magas szintű alkalmazásához ért, és az intuitív ítéletalkotás az erőssége az alkalmazandó számítási eljárások kiválasztásában.

A gépkocsi hajtását végző bonyolult szerkezethez hasonlóan, a matematikusnak is megbízhatóan működő gépekre van szüksége számításaihoz. Csak így lehet a matematika olyan hatékony gyakorlati eszköz, mely képes az atomelmélet egyre gyarapodó ismereteit a kémia, a kohászat és a biológia bonyolult problémái megoldásának szolgálatába állítani. Ezért egyre több gépre lesz szüksége a tudósoknak a tudományos matematika műveléséhez. Némelyik gép olyan bizarr lesz, hogy kivívja majd a modern műtárgyak legaggályosabb értőjének elismerését is.

5.

Mindazonáltal nem csak a tudósok dolgoznak adatokkal és vizsgálják a minket körülvevő világot a logika segítségével, jóllehet időnként ezt a látszatot keltik azzal, hogy maguk közé fogadják a logikusan gondolkodókat olyan formán, ahogy az angol királynő lovaggá ütötte a brit munkáspárt vezetőjét. Ha egy feladat megoldása logikus gondolatmenetet kíván - azaz ha a gondolkodás egy darabig a megszokott kerékvágásban halad -, átadhatjuk a gépnek a terepet. A formális logika mindig kapóra jön a tanároknak, ha meg akarják leckéztetni a diákokat. Relé áramkörök alkalmazásával könnyedén előállíthatunk egy olyan gépet, mely a formális logika alapján kezeli a premisszákat. Tápláljunk be premisszákat egy ilyen eszközbe, tekerjük meg a kart, és ontani fogja a konklúziókat a logika törvényének megfelelően, s nem lesznek hibák, mint ahogy azt a billentyűzettel ellátott gépeknél megszoktuk.

A tudományos logika meglehetősen bonyolult, és kétségtelenül annak is kell lennie, ha még nagyobb megbízhatóságot akarunk elérni. A tudományos elemzésre szolgáló gépek többnyire egyenletek megoldását végzik. Újabban felmerült az egyenlet-átalakító gépek gondolata, melyek szigorú, tudományos logika alapján átrendezik az egyenletekben kifejezett összefüggéseket. Az előrelépést gátolja az a végletesen nyers mód, ahogy a matematikusok az összefüggéseket kifejezik. Meglepő ez a zavaros, érthetetlen szimbolika ezen a nagyon is logikus tudományterületen.

Egyértelmű, hogy ki kell dolgozni egy új - minden bizonnyal pozicionális - szimbolikát a matematikai átalakítások mechanikus leegyszerűsítéséhez. A szigorú matematikai logikán túl ott van a mindennapokban használatos logika. Egy szép nap ugyanolyan biztonsággal kopoghatunk le tudományos érveket egy gépen, ahogy ma az eladott tételeket tápláljuk be a pénztárgépbe. A logika gépe azonban egészen másképp fog kinézni, mint a pénztárgép.

Ennyit a gondolatok kezeléséről és rögzítéséről. Most, hogy idáig jutottunk, rosszabb a helyzet, mint előtte - mert igencsak megsokszoroztuk a rekordot; noha jelenlegi terjedelmében sem vagyunk képesek feldolgozni. Nem pusztán a tudományos kutatás célját szolgáló adatokról van ugyanis szó, hanem az elődeinktől örökölt teljes tudásanyag hasznosításáról.

A rekord használatának legfontosabb része a szelekció, és ezen a ponton zsákutcába jutottunk. Hiába a számtalan nagyszerű gondolat és hozzávezető gazdag tapasztalat, ha egyszer archaikus építészeti formákba van zárva; s ha a kutatónak sikerülne minden héten a felszínre hoznia egy gondolatot, akkor sem valószínű, hogy lépést tudna tartani a mai eredményekkel.

A szelekció, ebben az értelemben, kőbalta az asztalos kezében. Szűkebb értelemben azonban és más területeken már történt némi gépesítés a szelekcióban. Például egy gyár személyzeti vezetője beteszi több ezer alkalmazott kártyáját egy szelekciós gépbe, és a megegyezés szerinti kódot beadva, rövid idő alatt megkapja azoknak az alkalmazottaknak a listáját, akik Trentonban laknak és beszélnek spanyolul. De még ezek az eszközök is túl lassúnak bizonyulnak szükség esetén. Nagyon hosszadalmas például néhány ujjlenyomatot összehasonlítani öt millió mintával. Ezek a szelekciós eszközök hamarosan sokkal nagyobb sebességgel működnek majd, percenként száz adatot fognak feldolgozni. Fotocella és mikrofilm alkalmazásával pedig másodpercenként több ezret, és másolatot készítenek majd a kiválasztottakról.

Az eljárás egyszerű szelekción alapul: a gép minden egyes adatot végignéz egy óriási adathalmazban, és kiválasztja azokat, melyek rendelkeznek bizonyos specifikus jegyekkel. Létezik a szelekciónak egy másik formája, melyet legtalálóbban az automata telefonközponttal illusztrálhatunk. Tárcsázunk egy számot, a gép kiválasztja az egyetlen helyes állomást sok millió közül, és kapcsolja. A hívás nem fut át az összes állomáson. Csak az első tárcsázott szám által megadott halmazt veszi figyelembe, és így tovább az összes többi szám esetében, míg végül gyorsan és minimális hibalehetőséggel megtalálja a keresett állomást. Néhány másodpercet igényel, míg kiválasztja a kívánt állomást, a folyamat azonban gyorsítható volna, ha gazdaságilag megtérülne. Szükség esetén a mechanikus kapcsolást izzókatódos csőre cserélve, olyan sebességet lehetne elérni, amellyel a teljes szelekció a másodperc századrésze alatt elvégezhető volna. A távbeszélő-rendszer ilyen átalakításáért senki sem volna hajlandó fizetni, más területen ellenben alkalmazható az elképzelés.

Vegyük a nagy áruházak prózai problémáját! A hitelre történő vásárlás egy hosszú műveletsort indukál. Módosítani kell a leltárt, a kereskedőnek hitelt kell kapnia az eladáshoz, biztosítani kell az általános számlák bevitelét, de ami a legfontosabb, fel kell számolni a vásárolt áru ellenértékét a vásárlónak. Kifejlesztettek egy központi rögzítő eszközt, amely kielégítően elvégzi e munka jelentős részét. Az eladó egy tartófelületre helyezi a vevő azonosító kártyáját, a sajátját, illetve az eladott áruét - három lyukkártyát. Meghúz egy kart, a kártyákat a lyukon keresztül összekapcsolja a szerkezet, a központi gépezet elvégzi a szükséges számításokat és adatbevitelt, végül kinyomtat egy szabályos nyugtát, amit az eladó átad a vásárlónak.

Egy áruházban azonban megfordulhat akár tízezer olyan vevő is, aki hitelre vásárol, és mielőtt a művelet befejeződne, valakinek ki kell választania a megfelelő kártyát és be kell helyeznie a központi irodában lévő gépbe. Gyors szelekcióval egy-két másodperc alatt elvégezhető a megfelelő kártya gépbe helyezése és kiadása. Van azonban egy másik probléma is. Valakinek le kell olvasnia a végösszeget a kártyáról, hogy a gép hozzáadhassa a kiszámolt összeget. A kártya készülhetne a fentebb leírt száraz fényképezési eljárással. A már meglévő végösszeget akkor leolvashatjuk fotocella segítségével, az újabb végösszeg bevitele pedig elvégezhető elektronsugárral.

A kártyák lehetnek kis méretűek, hogy ne sok helyet foglaljanak. Könnyen kezelhetőnek kell lenniük. Nem kell messzire szállítani, csak annyira, hogy a fotocella és a rögzítő leolvashassa. Helyiértéket jelző pontok is bevihetők az adatokkal. Hónap végén egy gép leolvassa a rögzítéseket, és kinyomtatja a szabályos számlát. Csöves szelekcióval, ahol mechanikus rész nem vesz részt a kapcsolásban, nagyon kevés időt igényel a helyes kártya behelyezése - egy másodperc elég lenne az egész művelethez. Szükség esetén a kártyás adatrögzítés teljes egészében megoldható acéllemezre vitt mágneses pontokkal - az optikailag érzékelhető pontok helyett -, ez megegyezik Poulsen régi elképzelésével a mágneses vezetékre rögzített hangról. Poulsen módszerének az egyszerűség és a könnyű törölhetőség az előnye. A fényképezés alkalmazásával azonban nagyban kivetíthetjük a rögzített adatot, a televíziónál használatos eljárást alkalmazva akár a távolból is.

Használhatnánk a gyors kiválasztási módszert és a távolsági kivetítést más célokra is. Sok előnye lenne, ha egy operátor egy-két másodperc alatt ki tudna választani egyetlen papírlapot több millióból, amit aztán elláthatna jegyzetekkel. Akár könyvtárak is alkalmazhatnák, de erre itt most ne térjünk ki. Mindent összevetve, izgalmas lehetőségek kínálkoznak. Például egy mikrofon segítségével is szelektálhatnánk oly módon, ahogy azt a beszéd által vezérelt írógéppel kapcsolatban leírtam. Minden bizonnyal gyorsabb lenne egy átlagos irodai adminisztrátornál.

6.

A szelekció esetében nem csupán az a probléma, hogy a könyvtárak elutasítják ezeket a technikákat, vagy nem fejlesztenek ki ilyen eszközöket a saját céljaikra. Főként az indexelő rendszerek természetellenessége az oka annak, hogy képtelenek vagyunk elérni a rögzített adatokat. Amikor bármely adat tárolásra kerül, alfabetikusan vagy numerikusan iktatódik, az információ pedig alosztályról alosztályra követve található meg (ha ugyan megtalálható). Csak egy bizonyos helyen lehet, hacsak nem készítünk másolatokat; szabályokra van szükség, hogy megtudjuk, milyen úton juthatunk el az információhoz; a szabályok pedig fárasztóak. Annál is inkább, mert ha végre megtaláltunk egy adatot, ki kell lépnünk a rendszerből és újra belépnünk egy másik úton.

Az emberi agy nem így működik. Asszociációkat követ. Megragad valamit és már kapcsol is tovább arra, amerre az asszociációk vezetik az agysejtek által hordozott bonyolult nyomvonal-szövevénynek megfelelően. Természetesen ez csak a jelenség egyik oldala; azok a nyomvonalak, melyeket nem követünk rendszeresen, elhalványulnak, az adatok nem rögzülnek véglegesen, az emlékezet mulandó. A gondolatok sebessége, az asszociációk bonyolultsága, a mentális képek részletei mégis a legcsodálatosabb dolgok a világon.

Nincs mód arra, hogy művi úton teljes egészében lemásoljuk ezt a mentális folyamatot, de bizonyára tanulhatunk belőle. Kisebb dolgokban talán még le is körözhetjük az agyunkat, hiszen az általunk készített rekord viszonylagos tartóssággal bír. Az analógia által sugallt első gondolat azonban a szelekcióra vonatkozik. Az asszociáció útján történő szelekció gépesíthető, ellentétben az indexeléssel történő szelekcióval. Nem valószínű, hogy elérjük ugyanazt a sebességet és rugalmasságot, ahogy az agy követi az asszociációs nyomvonalat, de annyit talán igen, hogy végérvényesen túlszárnyaljuk agyunkat a tárolásból előhozott adatok tartósságát és tisztaságát illetően.

Képzeljünk el egy egyéni használatra szolgáló majdani eszközt, afféle gépesített magánaktát vagy -könyvtárat! Nevet kell adnunk neki, és hogy találomra mondjunk egyet: "memex", ez megteszi. A memex olyan eszköz, melyben egy magánszemély az összes könyvét, feljegyzését, kapcsolatát tárolja, és olyan mértékben gépesített, hogy hihetetlenül gyorsan és rugalmasan kikereshető a keresett adat. Az emlékezőtehetség meghosszabbítója.

Egy íróasztal az egész, és noha alighanem működtethető a távolból, mégis mindenekelőtt a munkavégzéshez használatos bútordarab. A tetején enyhén megdöntött, áttetsző képernyők állnak, melyekre olvashatóan ki lehet vetíteni az anyagot. Billentyűzet, gombok és karok tartoznak még hozzá. Máskülönben úgy néz ki, mint egy közönséges íróasztal.

Az egyik végében ott a tárolt anyag. A nagy terjedelmű anyag jó minőségű mikrofilmen tárolható. A memex bensejének csupán kis része fordítódik a tárolásra, a többi különböző műveletek végzésére szolgál. Ennek ellenére, ha a felhasználó naponta 5000 oldalnyi anyagot betölt, akkor is több száz év kellene ahhoz, hogy megtöltse a tárolási kapacitást, így szabadon betölthet bármilyen anyagot.

A memex tartalmának nagy része mikrofilmen megvásárolható és azonnal betölthető. Különböző témájú könyvek, képek, a legfrissebb folyóiratok, napilapok szerezhetők és illeszthetők be ily módon. Ugyanez vonatkozik az üzleti levelezésre. Mi több, közvetlenül is vihetünk be anyagokat. A memex tetején egy átlátszó lemez található, melyre kézírásos jegyzeteket, fényképeket, emlékeztetőket és más dolgokat helyezhetünk. A lemezen lévő anyagok egy kar lenyomásával befényképeződnek a memex film következő üres kockájára, száraz fényképezési eljárással.

Természetesen a hagyományos indexelési rendszerrel is meg lehet nézni a rögzített adatokat. Ha a felhasználó meg akar nézni egy bizonyos könyvet, beüti a kódját a billentyűzeten, és a könyv címlapja máris megjelenik előtte a kivetítőn. A gyakran használatos kódokat megjegyzi a gép, Tulajdonosának így ritkán kell kinyitnia a kódfüzetét; de ha mégis, akkor egyetlen gombnyomással kivetítheti. Kiegészítő karok is a rendelkezésére állnak. Az egyik ilyen kar jobbra húzásával átfuthatja az előtte lévő könyvet, minden oldal csak annyi időre áll meg a szeme előtt, hogy éppen csak felmérhesse. A kar további jobbra húzásával tízoldalanként ugorhat a könyvben; százoldalanként, ha még tovább húzza. A balra húzás ugyanezt eredményezi, de visszafelé.

Egy speciális gombot megnyomva a felhasználó azonnal az index első oldalára jut. Ilymódon sokkal egyszerűbben behívhatja és megnézheti könyvtára bármely könyvét, mintha a polcról venné le. Minthogy több kivetítési pozíció áll a rendelkezésére, egyszerre több anyagot is behívhat. Írhat lapszéli jegyzeteket és megjegyzéseket valamelyik száraz fényképezési módszerrel, s ráadásul teheti mindezt egy olyan tollprogram segítségével, amit ma a kézírást továbbító távíró készülékeknél alkalmaznak a vasúti várótermekben, mintha csak ott volna előtte az igazi könyv.

7.

Ebben nincs semmi szokatlan, a mai szerkezetek, készülékek majdani változatainak elképzelését kivéve. Innen azonban egyenes út vezet az összekapcsoló indexeléshez. Ennek az a lényege, hogy utasításunkra bármelyik tétel azonnal és automatikusan kiválaszt egy másikat. Ez a memex lényege. Két tétel összekapcsolása - ez a legfontosabb tényező.

Egy nyomvonal kiépítése azzal kezdődik, hogy a felhasználó nevet ad neki, betáplálja a nevet a kódfüzetébe, és beüti a billentyűzeten. A kivetítőn ott a két összekapcsolandó tétel egymás mellett. Mindkettő alatt üres kódhelyek találhatók, a pointer pedig úgy van beállítva, hogy egy-egy helyet mutasson mindkét tételnél. A felhasználó megnyom egy gombot, és a két tétel máris végérvényesen összekapcsolódik. Mindkét kódhelyen megjelenik a kódszó. A kódhelyen emberi szemmel nem látható pontok vannak, melyeket fotocella olvas le. A pontok helyzete minden tételnél megadja a hozzákapcsolt másik tétel index-számát.

Ettől kezdve, ha bármikor kivetítésre kerül az egyik tétel, a másik azonnal behívható a megfelelő kódhely alatti gomb megnyomásával. Több tétel nyomvonallá történő összekapcsolása segítségével pedig sorjában végignézhetjük a tételeket - a kívánt sebességgel - egy olyan kar lenyomásával, amilyet a könyv lapozásához javasoltunk. Mindez pontosan úgy működik, mintha valós tárgyakat gyűjtöttünk volna össze különböző helyekről és kapcsoltunk volna egybe egy új könyvvé. Ráadásul bármely tételt korlátlan számú nyomvonallal összekapcsolhatunk.

Tegyük fel, hogy a memex gazdáját az íj és a nyíl eredete és jellemzői érdeklik. Pontosabban azt tanulmányozza, miért volt a rövid török íj jobb a hosszú angol íjnál a keresztes hadjáratok csatáiban. Memexébe számtalan e témába vágó könyv és cikk van betáplálva. Először átlapoz egy lexikont, rábukkan egy érdekes ám vázlatos cikkre, és otthagyja a kivetítőn. Ezután egy történelmi tárgyú könyvben talál egy másik odavágó tételt, és összekapcsolja a lexikonban talált cikkel. Így halad tovább, míg a sok tételből kiépít egy nyomvonalat. Időnként megjegyzéseket fűz a tételekhez, melyeket vagy a fővonalhoz köt, vagy egy mellékvonallal egy specifikus tételhez. Amikor bebizonyosodik, hogy az abban a korban fellelhető anyagok tulajdonsága fontos szerepet játszott az íjkészítésben, letér egy melléknyomvonalra, ahol megnézheti a rugalmasságról írt szakkönyveket és a fizikai állandók táblázatát. Ide hozzáfűzi saját kézírásos elemzését. A rendelkezésre álló anyagok labirintusából tehát kiépít egy saját érdeklődésének megfelelő nyomvonalat.

És ez a nyomvonal nem halványul el. Évekkel később egy barátjával beszélget, és az a különös jelenség kerül szóba, hogy az emberek még a létfontosságú újításokat sem hajlandóak elfogadni. Emberünk példával is szolgál, azt a tényt hozza fel, hogy az európaiak csatákat vesztettek, mégsem sajátították el a török íjkészítési technikát. Tulajdonképpen maga készítette nyomvonallal is tudja illusztrálni a kérdést. Egy érintéssel behívja a kódfüzetét. Néhány gomb lenyomásával a kivetítőn megjelenik a kód központi eleme. A megfelelő parancsszóra egy kar végiglapozza, az érdekes tételeknél megáll, és letér a mellékvonalakra. A barátja érdeklődését felkelti a nyomvonal, kapcsolódik a beszélgetés témájához. Emberünk beindít tehát egy sokszorosítót, kifényképezi a teljes nyomvonalat, és átadja a barátjának, hogy táplálja be a saját memexébe, és kapcsolja össze egy általánosabb nyomvonallal.

8.

Elkészül majd a lexikon teljesen új formája összekapcsoló nyomvonalak használatra kész szövevényével, készen arra, hogy betápláljuk a memexbe és továbbfejlesszük. A jogászok egyetlen gombnyomással hozzáférhetnek majd a praxisuk során hozott valamennyi ítélethez és bírálathoz, barátaik és a hatóságok szakmai tapasztalatához. A szabadalmi ügyvivők végignézhetik a kiadott szabadalmak millióit, és a nyomvonalakon elindulva kikereshetik a kliensük érdekében felhasználható hasonló tételeket. Ha egy orvos nem tudja mire vélni páciense betegségét, behívja azt a nyomvonalat, ami egy hasonló eset tanulmányozásakor készült, és gyorsan átfutja a párhuzamos esettanulmányokat, melyekből oldalági hivatkozások vezetnek az anatómia és a szövettan témához kapcsolódó klasszikusaihoz. Nem okoz problémát, ha egy kémikusnak nehézsége támad egy szerves vegyület szintetizálásával, hisz ott van a laboratóriumában a kémia egész irodalma az analóg vegyületeket követő nyomvonallal, valamint fizikai és kémiai reakcióikat követő melléknyomvonalakkal.

A történész egy nép kronologikus történetét ugrónyomvonallal látja majd el, mely csupán a lényeges tételeknél áll meg, amelyektől bármikor elindulhat az adott kor nyomvonalán, és mindent végignézhet e korszak kultúrájáról. Kialakul egy új mesterség, a nyomvonalvágó. Az az ember, aki örömét leli abban, hogy hasznos nyomvonalakat készít a közös nyomvonalak sűrűjében. A nyomvonalvágó mester hagyatéka nem pusztán hozzájárulás lesz a világ feltérképezéséhez, követői számára az egész építményt megtestesíti majd.

A tudomány ilymódon utakat nyithat a faj krónikájának megteremtéséhez, tárolásához és eléréséhez. Talán hatásosabb volna a jövő eszközeiről még plasztikusabb képet festeni ahelyett, hogy az ismert és gyorsan fejlődő módszerek és alkotóelemek szigorú leírására korlátoznánk magunkat, ahogy azt eddig tettük. Természetesen nem említettünk számos technikai nehézséget, és mint még ismeretlent figyelmen kívül hagytuk azokat az eszközöket, melyek bármelyik pillanatban olyan iramban felgyorsíthatják a technika fejlődését, mint az izzókatódos cső annak idején. Hogy az itt megrajzolt kép ne legyen túlságosan közhelyszerű, a mai mintákhoz kötődés okán, meg kellene említenünk legalább egy ilyen lehetőséget, nem megjövendölni, csupán sugallni, mert míg az ismert továbbgondolásán alapuló előrejelzés magvas, addig az ismeretlenen alapuló jövendölés merő találgatás.

Az adatrögzítéshez történő anyagteremtés és felvétel valamennyi módszere valamely érzékszervünkhöz kapcsolódott - a gombnyomás az érzékeléshez, a beszéd vagy a meghallgatás az orálishoz, az olvasás a vizuálishoz. Nem lehetséges, hogy egy nap közvetlenebb utat találunk majd?

Tudjuk, a látás úgy működik, hogy a szem a látóidegen keresztül minden információt folyamatosan továbbít az agynak elektromos rezgésekkel a látóidegen keresztül. Ugyanezt az analógiát követi a televíziókábelben megjelenő elektromos rezgés: elszállítja a képet a fotocelláktól, melyek továbbítják a műsorszóró rádióadónak. Azt is tudjuk, hogy a megfelelő eszközök birtokában nem kell megérintenünk a vezetéket; elektromos indukció segítségével is foghatjuk ezeket a rezgéseket, megnézhetjük és reprodukálhatjuk a közvetített jelenetet úgy, ahogy a telefonvezetéket bedugjuk a falba, hogy fogjuk az üzenetet.

A gépíró karidegeibe érkező impulzus az ujjaihoz továbbítja a szeméhez vagy füléhez jutó, átalakított információt, hogy az ujjak leüssék a megfelelő billentyűket. Nem lehetne ezt az áramlást az eredeti formájában megragadni, ahogy az információ eljut az agyhoz, vagy abban a csodálatosan átalakított formában, amelyben az agytól visszajut a kézhez?

A süketség gyógyítására már létezik egy olyan eljárás, mely csontvezetéssel hangot juttat az idegcsatornákba. Nem lehetséges, hogy van egy másik módszer, mellyel kiküszöbölhető az elektromos rezgések mechanikussá alakításának bonyolult eljárása, hisz a mechanikus rezgéseket aztán az agy úgyis azonnal visszaalakítja elektromossá. Az encefalográf ma a koponyára erősített elektródákon keresztül vonalnyomokat készít, ami bizonyos fokig hasonlít az agyban lejátszódó elektromos jelenséghez. Tény, hogy az így rögzített adatok értelmetlenek, azokat a jeleket kivéve, melyek az idegrendszer durva eltéréseit mutatják ki; de ki merné kijelenteni, hogy az encefalográf módszere nem fejleszthető tovább?

A külvilág megértésének minden formáját, legyen az hang vagy látvány, az áram változására redukáltuk egy áramkörben, hogy követhetővé tegyük. Ugyanez a folyamat játszódik le az emberi szervezetben. Valóban mindig szükség van-e a mechanikussá alakításra ahhoz, hogy eljussunk egyik elektromos jelenségtől a másikig? Érdekes gondolat, de aligha valósítható meg anélkül, hogy ne veszítenénk el a valóságot és a közvetlenséget.

Az emberi szellemnek alighanem fel kellene nőnie ahhoz, hogy alaposan megismerje homályba boruló múltját, és képes legyen teljesebben, objektívabban elemezni a jelen problémáit. Olyan összetett civilizációt teremtettünk, ahol fokozottan gépesíteni kell az adatrögzítést, ha el akarunk jutni a tapasztalatainkból következő konklúziókhoz, nem megrekedni félúton túlbecsülve korlátozott emlékezőtehetségünket. Az út sokkal kellemesebb, ha újra elsajátítjuk a felejtés kiváltságát, azaz elfelejtjük mindazt, amire éppen nincs szükségünk, mert van esély, hogy ismét rátaláljunk, ha fontosnak bizonyul.

A tudomány lakályos otthont teremtett az ember számára, és arra tanítja, hogy egészségesen éljen. Lehetővé tette a tömeges öldöklést szörnyű fegyverekkel. Talán azt is lehetővé teszi, hogy elsajátítsa a nagy rekordot, az emberiség krónikáját , és felnőjön a faj bölcsességéhez. Az is lehet, hogy elpusztul a háborúkban, mielőtt megtanulná javára fordítani a rekordot. A tudománynak az ember javáért és boldogulásáért folytatott küzdelmében azonban az lenne a leggyászosabb pillanat, amikor véget kellene vetni ennek a küzdelemnek vagy feladni az értelmébe vetett hitet.

index