A gondolkodás médiuma

(Sugár János)

A megszerzett tudás átörökítése, az információ tárolásának és kezelésének a problémája végigkíséri a civilizációt. Az emberi élet alapvető része az emlékezés. A kérdés mindig az, miként őrizzük meg és adjuk tovább a felhalmozott tudásanyagot. Ez a felejtésre hajlamos, halandó egyén és a tudást intézményesítő társadalom folyamatos konfliktusával jár. A közös emlékezet (kollektív tudatalattiba süllyedt) kontextusa tartja össze az emberek legkülönbözőbb csoportjait a családtól a nemzetig. Az emlékek megőrzését és a gondolkodás történetét a hozzájuk kötött lábjegyzetek és reflexiók sora kíséri, mintegy a történelmen átívelő időtlen és non-lineáris dialógus: a vallási, filozófiai ismereteket mindig is magyarázatok, kommentárok fogták össze egy kultúra hálójába. Szókratész életművét az előadásait leíró tanítványok (esetleg "pontatlan", szubjektív) feljegyzéseiből ismerjük. A szó elszáll, az írás megmarad, néha örökre. Már korán megmutatkozott az igény az emlékezet kapacitásának intézményes tágítására: az ókor egyik csodája nem véletlenül az Alexandriai könyvtár volt - amit aztán Omár kalifa, Mohamed unokaöccse pusztított el, mondván, hogy ami a Koránban benne van azt fölösleges, ami pedig nincs benne, azt káros megőrizni. A hellenisztikus korszak legnagyobb gyűjteménye így megsemmisült, jelezve, hogy a hatalomnak micsoda prioritása van az információ fölhasználása, azaz működtetése terén. A szelekció művészete a szerkesztéstől egészen a cenzúráig terjed.

A bábeli könyvtár utópiája - ami nem véletlenül, egy építészeti megoldás is - jelzi az általánosan használatos könyv médiumának fizikai korlátait: az igényelt mennyiségben nemcsak tárolni, hanem hozzáférni is lehetetlen az adatokhoz. A minden létező "infomációhoz" való hozzáférés joga, a tudás almájának a történetétől Faust doktor dilemmájáig, átjárja kultúránkat. A fizikai totalitás megragadását megkönnyítő tartalomjegyzékek, katalógusok, listák, forrásjegyzékek szerepe hihetetlenül fontossá vált, az eleve hyper-mediálisan működő memória lineáris lépések formájában, mintegy veszteségek árán konzerválódik, amit aztán megint egy asszociatív folyamat kelt életre.

A hypertext fogalma, némi túlzással, a második írásmű megjelenésével kezdődik, akkor, amikor olvasunk és megérteni igyekszünk mások gondolatait. Folytatjuk a gondolatmenetet, természetesen már a saját belső, véletlenszerű asszociációs mezőnk, gondolkodásunk révén. Megindult az eredeti nyelvből idegenre fordítások folyamata, és ha kézírással is, de másolatok készültek. Tehát egy gondolat nem csak megőrződött, hanem már (bár sokáig szinte csak elméletben) terjedni is tudott: inspirácós hatósugara növekedni kezdhetett. A gondolat fertőzővé vált. A megőrzés mellett a terjesztés és továbbítás is kulcspozícióvá vált a hatalom számára. Az inspirációs hatás eredményeként referenciális kapcsolatok kezdtek bizonyos művek között kialakulni, némelyek eltűntek, de mások a hivatkozások miatt "csomópontokká" váltak. A minőség egyfajta kortalan népszerűség formájában jelent meg: a keresztreferenciák hálója tartja fönn egyéni és közösségi emlékeinket.

A filmrendező Eisenstein óta bizonyított, hogy akár két véletlenül egymás mellé tett kép (de végül is akármilyen típusú információ) képes asszociációt generálni, kialakít egy harmadikat, mely természetesen arra jó, hogy egy negyedikkel kapcsolatba lépjen stb. A keresztreferenciák olyan pillanatnyi kapcsolatok két pont, egy gondolat két állomása között, amelyek a lineárisan földolgozhatatlan információ-labirintusban bejárt utunkat rögzítik.

A felvilágosodás száműzte a gondolkodásból az egyeztetés igényét, megteremtve ezzel a fejlődés hátteréül szolgáló szekularizált specializácót. Jóllehet az életmentő specializáció mára már életveszélyes lett, de a szeparáció kitermelte esszenciális eszköz, a számítógép, újból befogadhatóvá teszi a világ komplexitását. Maga a kompjúter - a számológép - is egy olyan folyamat csúcstermékeként jött létre, amelyet a keresztreferenciáktól való elszakadás tett csak lehetővé. Ha nem kötelező interdiszciplinárisan egyeztetni, akkor több idő jut a részproblémákra, és a részproblémák megoldásainak esetlegessége (és nem egy utópia víziója) alakítja ki a civilizáció fejlődésének irányát. A tudományos, technikai, kulturális specializáció eredményei a mindennapok lényeges elemeivé váltak, azonban keresztkapcsolatok híján egyre komolyabb kommunikációs válságok alakultak ki, mint pl. a környezetszennyezés, háborúk, gazdasági válságok.

A kompjúter-technológia lehetővé teszi a hiányzó keresztreferencia-mátrix újbóli megalkotását, hiszen a különböző információk azonos módon vannak eltárolva, és a magas műveleti sebesség miatt elképzelhetetlen mennyiségű komplex adat válik kezelhetővé és folyamatosan Þelérhetővé.

Mi a multimédia?

A külvilággal az érzékeink, elsősorban a látás és hallás útján állunk kapcsolatban, ez az a két alapvető csatorna, amely a legtöbb információt képes befogadni és közvetíteni. Ha egyszerre több csatornán kapunk információt, megszűnik a verbális-szöveges gondolatátadás túlterheltsége, és több ismeretet leszünk képesek befogadni. A leghatékonyabb információhordozók, amelyek a legtöbb adatot képesek elnyelni és könnyen befogadható formában megjeleníteni, a képek. Korunk információ-túltermelési válságban szenved, de a feldolgozhatatlan mennyiségű információ megfelelő formában, például vizualizálva, azaz képként, már könnyen befogadhatóvá válik.

A multimédia nem jöhetett volna létre, ha nem fejlődik ki a digitális tárolás. Pontosabban, korunkban, mint már annyi más, az információ is szabványosodott, azaz egy általános formára talált. Papírra nyomtatott szövegek, kémiai úton készült képek és bakelit lemezek analóg rögzítési technikái után minden egyformán bitekre lefordíthatóvá vált, kettes számrendszerben, digitálisan tudunk bármilyen jelet, hangot, képet, szöveget szétszedni és elpakolni. Minden igenre és nemre bontható, ha mégoly rengetegre is. Az így keletkező információ-hegyeket a számítógép - hatalmas műveleti sebessége révén - mozgatni, kezelni tudja. A tárolónak (az információtárolásra a lemezforma felel meg a legjobban) mindegy, mit tartunk rajta, tehát ugyanabból a közvetítőforrásból, jelen esetben a kompjúter-memóriából, egyformán nyerhetünk képeket, szöveget és hangokat. Méghozzá kiváló és nem romló minőségben. Természetesen a multimédia esetében nem csupán puszta raktározásról van szó. Az eltárolt kép, hang és szöveges információ egyidejű megjelenítésén túl, kapcsolódások és átmenetek - ha úgy teszik egy úthálózat - is be van építve az adatbázisokat kezelő szoftverbe, az egyik felhasználói felületből tetszőlegesen átléphetünk egy másikba, abból egy harmadikba és tovább; önálló felfedezőutakat tehetünk az eltárolt információrengetegben. A multimédium jelenlegi állapotában a gépek sebessége és memóriakapacitása jelenti a limitet, a cyberspace-ben való szabad kalandozás ezért ma még inkább zötyögős szafárira emlékeztet, legalábbis a lehetőségekhez képest.

A cd-rom

csak olvasható, optikai elvek alapján működő digitális lemezt jelent. Ez az a hordozó, amely a kompjúter-technológiában való megjelenésekor komoly csodálatot váltott ki, több mint fél gigabyte(!) tárolókapacitásával (sokan ezen keresztül találkoztak az új mértékegységgel), és ezzel máris alkalmas volt arra, hogy nagy memóriaigényű multimédia programokat tároljanak rajta, illetve azokat forgalmazhassák; egyszerűen árusítható-terjeszthető legyen. A multimédia program alapja egy olyan szoftver, amit, mint egy üres polcrendszert, a készítés egy későbbi fázisában meg lehet pakolni. Ez a szoftver-konstrukció alakítja ki a választott témának legjobban megfelelő raktár-hierarchiát, továbbá meghatározza a kapcsolatrendszert is a különböző helyigényű információtípusok között. A különböző ismeretek között ezért lehetségessé válik az oda vissza átjárkálás, utánamehetünk annak, ami éppen a legjobban érdekel. Erre a rendező szoftverre épül aztán rá a bevitt konkrét információ: az álló és mozgó kép, hang és szöveg. A felhasználó, néző-olvasó egy képfelülettel (grafikus interfész) találkozik, melynek bizonyos pontjain, többnyire egér segítségével aktivizálható gombok vannak, amik különböző továbblépési lehetőségeket nyújtanak a tárolt anyag bebarangolására, megismerésére. Az eltárolt anyaggal (ha korlátozottan is, de) interaktív kapcsolatba kell lépnünk, amennyiben kiváncsiak vagyunk rá. A programba, amely mindezt működteti, nincs betekintésünk, nincs olyan ajtó, amely a gépházba vezet.

A multimédiának mindenről minden eszébe jut. A hatalmas tárolókapacitás szükségszerűen eltűr (igényel?) redundáns információkat, mellékszálakat, terjengősséget, minden olyasmit, amitől egy hagyományos médium inkább szabadulna. A multimédia megteheti, hogy bőven merit, nem kell takarékoskodnia, nem kényszerül arra, hogy az ún. lényegre szorítkozzék. Ami, hát, mindig is relatív. A multimédia szószátyárságával megsokszorozza a lehetséges asszociációk számát, fölsűríti a véletlen szintet: így nagyobb az esélyünk, hogy valami érdekesre bukkanjunk, megtaláljuk azt, ami itt és most nekünk szólhat. Elszigetelt tudás-részleteket nagyobb, komplexen összefüggő ismeret-csomagok váltanak fel, egy CD-ROM-on például már az összefüggések hálózata válik befogadhatóvá. A konkrét tudás helyett az összefüggések élménye, a mindent megismerés utópiája helyett pedig a tudás terének az élményszerű megtapasztalása az, amit ez az új kifejező eszköz egyedülállóan nyújt. Egy multimediálisan tárolt adathalmaz a különböző átjárások, hidak, ablakok miatt térbeli konstrukcióvá válik, az ismeretszerzés pedig ebben a kétdimenziós labirintusban való szabad mozgással lesz azonos.

Hypermédia világkép

A hypermédiában, ahol kép, szöveg, hang egyszerre van/lehet jelen, mindenki hacker, felfedező, a cyberspace sötétjében tapogatózó posztmodern, aki a már meglévő idézetek új sorrendbe rakásával írja le a világát. A világkép, amit ez a kognitív szinesztézia, a hypermédia metaforája közvetít, az, hogy csak alternatív sorrendek, igazságok, saját idejű, egyéni utak léteznek. ÞA lineáris gondolkodás utópiája kénytelen átadni a helyét az asszociatív gondolkodásnak, a direkt megismerés (felboncolás, szétszedés, vallatás stb.) pedig az interaktív dialógusnak.

A hypermédia holisztikus világ- és tudásmodell, mert elvileg mindent - az egészet próbálja meg tartalmazni, és minden kikerülhetetlenül összefügg mindennel. A civilizáció életét egykor megmentő specializáció mára már életveszélyes lett, mert a részek nem kommunikálnak egymással, és elfelejtünk a következményekre gondolni. A kompjúter a tárolókapacitása és műveleti sebessége révén viszont a világ újbóli komplex, egységes megközelítését teszi lehetővé.

A hypermédia az eddigitől eltérő, alapvetően más világképet sugall: a felhalmozott tudást csak és kizárólag egyéni sorrendekben kaphatjuk meg. Nincsenek fő- és mellékutak, hanem a felhasználó (olvasó- néző) aktuális igényei diktálják a lépéseket. Az információk útbaejtésének nem létezik egyetlen helyes sorrendje, a program nem kényszerít ránk semmit, az eltárolt információk között mi magunk vagyunk az összefüggés. Az ismeretek befogadása antropomorfizálódik, az absztrakt tudás újból személyessé és érzékivé válik. Az információs tér komplexitása miatt nem megismerhető, csak átélhető, a nagyobb mennyiségű információ befogadása a tudás és érzés keveredésével jár.

A medializált jövő

A technika csak most érte el azt az éppen elégséges szintet, ami lehetővé tette a multimédia megvalósítását. Igazából még csak a lényeg működik: létezik, de ez még korántsem a dolog végleges formája. Némi túlzással persze, azt is mondhatnánk, hogy most folyik a tesztelése, mire is jó mindez igazán? Játék gyerekeknek és hitech utazóknak, a háttérismeretek totális lexikona, a magányos ismeretszerzés praktikus formája, irodalom, művészet, kommunikáció? És mi lesz belőle?

Az egyre gyorsabb és kisebb méretű kompjúterek lehetővé teszik, hogy hordozható formában is állandóan kéznél legyen a multimédia. Az egységesedő szabványok, a javuló képmegőrzési technikák mind odavezetnek, hogy a multimédia a háztartás, a hétköznapi élet része lesz. Házi előállítása sem boszorkányság, úgyhogy még techno-népművészet is lehet belőle. Komoly változást a multimédia hálózati megjelenése jelent. Minek CD, hogyha ugyanazt vagy bármilyen multimédia-programot telefonvonalon a World Wide Web hálózatáról lekérhetek, és a Þkompjúteremen megjelenik, illetve beküldhetem a sajátom, és ezzel mindenki számára elérhetővé válik - ingyen. Másrészt az adatátvitel sebességének növekedése és a globális hálózat hatalmas multimédia adatbázisokat tesz egyszerűen hozzáférhetővé. Másik nagy változás az interfészek területén várható, vagyis a géppel való kommunikáció változatosabb, a témához jobban illő segédeszközökkel történik majd. Esetleg "kézzel" nyitjuk majd meg az ablakokat, nyomjuk meg a gombokat, jelöljük ki az utasításokat, szinte testileg lehetünk jelen egy adatbázisban.

A realitás egyenesen a totálisan önreflektív társadalmi közeg irányába tart, amelyet a kontrollálhatatlan mennyiségű kommunikációs kapcsolatok dinamikája formál. A hipermédium létünk második nyilvánossága lesz, mintegy megduplázva a valós társadalmat. A felhalmozott tudást kezelni tudó bábeli közös nyelv utópiája helyett a testre szabott interfész + globális adatbázis valósága jön el?


index