1. Kis Magyar Metró Biennálé kiállítás meghívója.
Vasvári Márta és Gyalog Eszter: Te is lehetsz

Eszter, 23 éves, Márta, 23 éves

Vasvári Márta és Gyalog Eszter: Te is lehetsz

Munkánkban a reklámok által felkínált identitásokra utalunk. A reklámok identitásunkat célozzák, vágyképeket, hovatartozást, személyiségjegyeket társítanak az eladó termékekhez. Ennek kifejezésére a búcsúkban gyakran látható díszletfalat használtunk fel, amelyre festett kép figuráinak feje helye ki van vágva, így a fal mögé álló személy fejét a lyukba helyezheti, így a kép szereplője lehet. A mi díszletünk egyik fele fehér, így a fal mögé állók identitása nem behatárolt. Azonban a reklámok nem elérhető, hamis identitásokat kínálnak fel, így a fal másik fele áttetsző, tehát a mögé álló valódi kivolta is láthatóvá válik.

A kiállítás koncepciója szerint a kiállítótérben folyamatosan egy végtelenített szöveges hangfelvétel szól és minden munka ehhez kapcsolódik. A látogató számára a vizuális művek megértéséhez – szokatlan módon – ez az audio-vezérfonal jelenti a kulcsot.

A résztvevők a Magyar Képzőművészeti Egyetem Radák Eszter és Maurer Dóra osztályának diákjai: Antal László, Bereczki Kata, Béres Pálma, Bodolóczki Linda, Bolla Rita, Brückner János, Csábi Ádám, Gosztola Kitti, Gyalog Eszter, Gyimesi Andrea, Hegedűs Anett, Hollós Ádám, Kendra Bea, Kroó Anita, Lakatos Áron, Maries István, Nádas Eszter, Nemes Márton, Peternák Anna, Takács Róbert, Tóth Angelika, Tóth Anna, Vasvári Márta, Zakar Viktória