Lukács Nóra interjú (részlet)
Galántai György 1988-as berlini DAAD ösztöndíjáról
2009 október, Artpool, Budapest
L.N.: Berlinben a magyar művészek nem igazán reflektáltak a helyben szerzett információkra, hanem inkább a már meglévő ideáik szerint dolgoztak.
Igen, az én munkáim kifejezetten a berlini szituációra vonatkoztak. A mailartozás folyamán dialógusművésszé képeztem ki magam, egy olyan művésszé, akinek a művészet dialógust jelent, aki ha bármivel találkozik, azzal párbeszédet folytat. Ez persze egy mostani magyarázatom. Eddig ez nem jutott eszembe, hogy én lettem volna az egyetlen ilyen. Következetesen kerestem azokat a művészeket, akik reagáltak a „berlinségre”. Mert a berlinség létezett: egy körbekerített város, unikális helyzet.
A Lábközi terek volt az első sorozat, amit Berlinben készítettem. Grafikai sorozat és ehhez kapcsolódik a színes fénymásolás. Abban már korábban biztos voltam, hogy a színes fénymásolási technikával akarok dolgozni. A mail-art levelezéssel érkezett Amerikából egy pár színes fénymásolat, amelyek nagyon lenyűgöztek. Azt reméltem, hogy Berlinben ezt a technikát mindenképpen használni tudom.
A történet úgy kezdődött, hogy egyik nap hazafelé menet megláttam egy halom áruházi prospektust, női ruhákkal, női lábakkal megszámlálhatatlan mennyiségben. Lomtalanítás jelleggel voltak kirakva az utcára. Belelapoztam és rátaláltam a Lábközi terek-re.
Megtaláltam azt a magatartást, ami Berlinre vonatkozik. A nyitottság és a zártság.
Merthogy Berlin egy nyitott város volt, légúttal nyugatra és keletre. A másik nézetből azonban zárt volt, egy kapitalista oázis a szocialista sivatag közepén.
A prospektusok oldalait lapozva lenyűgözött a modellek lábtartásainak sokfélesége. Rögtön nekiláttam a motívum kivágásának és amikor már elég sok volt kivágva, akkor mint egy bélyeg- vagy lepkegyűjteményt karakterek szerint rendszerezve szétraktam, 12 db A/4-es lap lett belőle. Ez a szám nem volt tervezve, és még mindig nem tudtam, hogy mi lesz belőle.
A sorrend is valahogyan magától jött ki.
És most mi történjen a szétrendezett nyersanyaggal? A lábközi terekről van szó, zárt terekről, de ezek a zárt terek valójában személyiségek. Mi minden történhet ezekkel a 12-féle karakterként megjelenő személyiségekkel? Egyrészt hálózatban működnek, valamiféle „baráti körben”, de egy tájban, vagy egy „etnikumban” is. Ebből a szituációból rengeteg gondolat tud keletkezni.
Kerestem a megoldást: hogyan tudok egy karaktert több dimenzióban értelmezhetővé tenni. Egyrészt nagyítottam, másrészt összemásoltam őket. Két dolog történik velük egyszerre: a forma kontúrral jelenik meg, ez a háttér pedig beleíródik az egészbe. Hálózat is, meg mintha szét is esne az egész, káosz és rend, mert a kontúrok vonalai hálóként tartják össze a rendszert.
Addig jutottam, hogy minden karakter négy egységből állhat, amelyek közül egy, az első a FORRÁS a másik három egy-egy TÍPUS mint származtatott típus, típustranszformáció és típuskonstrukció. Az első kettő az ÉN és a MI a természet, a második kettő az AZ és az AZOK a társadalom fogalomköréhez kapcsolható.
Nem kell tökéletesen érteni: a személyről és a társadalomról van szó. Azt próbáltam megoldani magamban, hogy megnyugodjak, hogy ez a zártság a nyitottságot jelenti. Nem csak abban az értelemben, hogy sokféleség van és egy-egy típuson belül is sokféleség van, hanem a helyzetekben is. Mindenféleképpen sokféleség van. A zártság a lét alapmagja, de ugyanakkor mozgási szabadság is van. Egyszerre van jelen a lét alapkérdése és az alapképlete. Az autonómia és az együttműködési képesség, a holon tulajdonságai. Eddig az értelmezésig jutottam 2009-re. Holonikus vagy holarchikus a dolog. Az autonómiáról és az együttműködési képességről szól, ami az egészséges ember sajátja. Korábban nem tudom, hogy magyaráztam volna, de mivel csak most kérdeztek rá, most ez a magyarázatom.
Galántai György 1988-as berlini DAAD ösztöndíjáról
Alvin Lucier - Zene hosszú vékony huzalon
