GONDOLATOK A MAIL ART-RÓL / NETWORK IDÉZETEK
Michael
Leigh
Lancilotto Bellini: "Mi a mail-art?"
Andrej Tisma: A mail-art jelenség
Swierkiewicz Róbert: Valóságos-e,
vagy pszeudo a mail art...
Ruud Janssen: Mail-art: Mi a jövő?
Chuck Welch: Networking Currents (részlet a könyv
bevezetőjéből)
Michael Leigh (A.1 Waste Paper Co. Ltd.) (Anglia) [web1] [web2] [web3] [web4] [web5]
A mail-art nem ismer földrajzi határokat. Azért létezik, mert a nemzetközi műkereskedelem nem tartja a Művészetet támogatásra és patronálásra méltónak. A mail-art a PÉNZRE, MOHÓSÁGRA és EGYENLŐTLENSÉGRE épülő társadalom arcába vág. Minden mail-art művész egyenlő, de némelyek szabadabbak másoknál. Minden művésznek feladata, hogy vizuális képekkel kommunikáljon - áttörve a nyelvi határokat, és a mail-art művészek példát mutatnak ebben. A mail-art nem a múzeumok és galériák számára való halott művészet, hanem a világ postaútvonalain él és virul. Nincsenek szabályok, csak amiket a művész állít fel magának. A mail-art globális méretű barátság és együttműködés. A mail-art miatt a politikusok elmebajosnak tűnnek fel, mert a mail-art művészek küldeményeket, nem pedig rakétákat (missives, not missiles) használnak fel ügyes-bajos dolgaik rendezésére. <>
Lancilotto
Bellini (Arte Naturale) (Olaszország) [web1]
[web2] [web3]
[web4] [web5]
[web6] [web7]
[web8]
"Mi a mail-art?"
1) A mail-art egy állandó változásban levő dinamikus forma, egy "keletkezés". A mail-artot a növekedés centrifugális ereje jellemzi.
2) A mail-art határok nélkül in-formálja és transz-formálja változásra hajlamos fizionómiáját új eszmék és energiák által.
3) A mail-art alapvető feladata hogy a Művészeti Múzeumok, a Művészeti Rendszer üzleti intézményeinek alternatíváját nyújtása, mivel abban érdekelt, hogy valódi távolraható kommunikációt hozzon létre, ami drasztikusan kizárja a "cenzúra" mindenféle lehetséges sz űrőjét.
4) Az a szabad és mindenféle kötöttségektől mentes mód, ahogyan a legkülönfélébb üzeneteket küldik, kicserélik és interferálják más küldeményekkel, alapvető feltétel ahhoz, hogy bárkiben is felszabaduljon a valóban spontán, örömteli és minden irányban kiterjedő általános kreativitás. Ennek a célnak az érdekében a postai küldemények kis dimenziója egy olyan "alapvetően" más és lényeges kommunikációra buzdít, amelyik hajlik arra, hogy túllépjen a Művészet Rendszerének oly kedves esztétikai tárgy fogalmán.
5) A kifinomult technikákkal szemben a könnyen kezelhető "szegényes" technikák használata alapvető feltétele annak, hogy ez a re-kreatív és örömteli jelenség tömeges méretekben elterjedjen.
6) Az önbizonyítás egocentrikus és lekeseredett hajszolásával szembe a mail-art az előre meghatározott szkémákon, a korlátozáson és önkorlátozáson túllépő alkotás lehetőségének kollektív dimenzióját állítja.
7) Ebben a formában jelentőssé válik minden új kezdeményezés, amelyik arra irányul,hogy az egész világon a lehető legtöbb aktív ember résztvevővé váljon, minden válogatás és cenzúra nélkül.
8) A mail-art archívumok az alternatív kultúra pótolhatatlan információt szolgáltató központjai, melyek a "marginális" kreativitás tárházai, amely kreativitás erjesztő eszmékben oly gazdag, hogy csak a mail-arton keresztül tudja megtalálni a maga kifejezőerejét. <>
Andrej Tisma
(Jugoszlávia) [web]
A mail-art jelenség
A mail-art nem egy művészeti stílus, nem is egy technika, sem az alkotás egy pontosan meghatrozható módja. Az egyetlen dolog, ami a világ mail-art művészeit összeköti, (számuk megközelíti a 10 000-et,) az, hogy művészetük a postázás útján valósul meg, vagyis a párbeszédük a posta vonalain keresztül folyik, ami még mindig a legjobb módja annak, hogy nagy földrajzi távolságokon át embereket kössünk össze. Ha meg kell fogalmaznunk, hogy mi a mail-art lényege, akkor azt mondhatjuk, hogy ez a művészek közötti kapcsolat és csereakció. A kommunikáció a műtárgyak poétikájának egyik fontos tényezőjévé vált, az esztétikai és kézműves tényezők helyére lépve. Egyszersmind a mail-art mindenkinek lehetőséget nyújt arra, hogy szabadon megnyilvánuljon, mindenféle korlátozás nélkül, (kivéve a postahivatalok fizikai jellegű megkötéseit,) ami azt jelenti, hogy a mail-art nagyon demokratikus, liberális és kozmopolita irányt képvisel a művészetben.
A mai mail-artot századunk számos avantgarde mozgalmából eredeztetik. Marcel Duchamp már 1916-ban dolgozott levelezőlapokkal, és készítettek levelezőlap-szerű nyomatokat az olasz futuristák is. A Nouveau Realisme és a Fluxus tagjai szokatlan tárgyakat és kiadványokat küldözgettek egymásnak. Meg kell említenünk a japán Gutai csoportot is, amelyik az ötvenes években fogott nemzetközi művészeti kommunikációba, de az amerikai Ray Johnsont is, aki 1962-ben megalapította a New York Correspondence Schoolt, a mail-art úttörőjének tekintik. Ám mindezekből a jelenségekből hiányzik az a hálózatszerű működés, ami napjaink mail-artjának legfőbb jellemzője. A Hálózat ezeknek a mail-art művészeknek ezreiből áll, akik folyamatosan küldözgetik képi, szöveges és hangzó üzeneteiket szerte egész bolygónkon. Ezt a hálózatot, ami alapvetően szellemi termék, én egy egyedülálló spirituális szobornak tekintem, amelyik a mail-art művészek közös munkájának eredményeképpen körülveszi az egész földet.
Azt hiszem, ez a fajta művészi viselkedés a legmegfelelőbb válasz az emberek elidegenedésének, és a földön tapasztalható politikai, faji és társadalmi elkülönülés jól ismert problémájára. MIndezeken a problémákon úrrá lesz a mail-art. A mail-art máris ott van minden kontinensen, és egy új, bolygóméretű kultúrátnak veti meg az alapjait.
Közismert, hogy a mail-artban a kifejezés műfajának, stílusának, technikájának tekintetében teljes a szabadság. Ennek következtében a mail-artban a vizuális művészet bármely motívuma vagy stílusa ismerősként köszönhet ránk, azzal a különbséggel, hogy az üzenetek külön vizuális és szemantikai hangsúllyal rendelkeznek; ezek sokkal agresszívebbek és egyértelműbbek, mint a klasszikus vizuális művészetekben. Ez azért van így, mert a mail-art művész azt tartja szem előtt, hogy választ is kapjon küldeményére, és ezt csak akkor ért el, ha küldeménye elég vonzó ahhoz, hogy válaszolásra késztessen másokat. (A válaszadás ugyanis egyáltalán nem kötelező a mail-artban.) Könnyű megérteni ezt, hogyha tudjuk, hogy egy átlagos mail-art művész naponta körülbelül tíz munkát talál a postaládájában, amelyek a világ mindenféle helyéről érkeznek, és gyakorlatilag csak egy-kettőre tud egy nap válaszolni. Ez azzal jár, hogy óhatatlanul szelektálnia kell a beérkezett anyagból, és azokat fogja kiválogatni, amelyek a legnagyobb kreatív töltéssel rendelkeznek. A mail-artnak ez az alapvető jellegzetessége a természetes kiválasztódás vezeti be a hálózatba, csak a legkreatívabbak maradnak benn a hálózatban, a többi kihullik belőle; magukat zárják ki.
A nagyszámú nemzetközi mail-art kiállításnak, magazinoknak, katalógusoknak, video- és audio kazettáknak köszönhetően, amelyek a postai hálózaton keresztül terjednek, a mail-art hálózat mindennap tovább bővül. Az előbbieken kívül számos, a mail-artról szóló cikk, tanulmány és könyv lát napvilágot, néhány világszerte ismert múzeum pedig mail-art munkákat, sőt néha egész archívomot vásárol. Ennek ellenére a mail-art még mindig non-profit tevékenység, és ez az aranyszabály továbbra is erőssé, tisztává és becsületessé teszi a mail-artot.
A mail-art művészek az összes lehetséges, a látvány, hang és szöveg nyújtotta kifejezési eszközt felhasználják tevékenységükben. Újabban a számítógép is egyre nagyobb szerephez jut, a telefon, sőt a műholdak úgyszintén. Mindenki ezeknek a kívánalmaknak és lehetőségeknek megfelelően cselekszik. Ez teszi a hálózati munkát olyan színes és vonzó tevékenységgé.
Nagyon nehéz a mail-art jövőjét előre látni. Ha azonban a legújabb tendenciákat vesszük számításba, - azt, hogy a nyolcvanas évek végére egyre inkább a mail-artosok személyes kapcsolata és találkozásai kerültek előtérbe, túristáskodás és kongresszusok révén, illetve a közös akciók és performance-ek, - a mail-artot nyugodtan tekinthetjük a jövő szellemi és lelki művészetének fejlődése felé tett újabb lépésnek. Ez az új művészet az emberi elme koordinátáin fog nyugodni. Nem jelenti-e azt is a nemrégiben meghirdetett Art Strike 1990 - 1993-ra való felhívás, hogy ne műalkotásokat készítésével, kiállítások rendezésével, képek eladásával foglalkozzunk? Nem a puszta kreativitás felé mutató tendencia-e ez is, aminek az alapja a szellemi energia zavartalan és közvetlen cseréje, és amit a mail-art előlegezett meg? Az élethez és a szellemiséghez visszatérés - talán ez a válasz, ez a mail-art jövője.
(1989 december) <>
Swierkiewicz Róbert [web1] [web2] [web3] [web4] [web5]
Valóságos-e,
vagy pszeudo a mail art, avagy
Kerekasztal - levelezés
kb. 5 méter
átmérőjú körcikkelyekből álló
asztal, közepén lyukkal
lyuk alatt szemétkosár
felvevő képmagnó
egy tál kénsav
10 gyakorló művészettörténész
10 aktív mail-art művész
A kijelölt időpontban a meghívottak helyet foglalnak. A résztvevők a számuknak megfelelő mennyiségű, előre elkészített papírlapokat kitöltik és körbeadják. (A téma kötetlen.) Az utolsó bedobja a lyukba. Mindez némán, "esetleg" egymást figyelve megy végbe. Ezután valaki felteszi a kérdést, pszeudo-e, avagy valóságos a mail-art? Erre kézfeltartással válaszolnak a résztvevők, majd a számszerinti döntés alapján a létrejött Kerekasztal - levelezés sorsa eldől, úgy, hogyha a valóság javára dől el a játék sorsa, az anyagot a helyszínen kiállítjuk, amennyiben a pszeudo javára, úgy a lapokat elégetjük, a képmagnószalagot a tömény kénsavas tálba dobjuk, az emlékezetünk meg a kukacoké.
Mindennek a létrehozására azért van szükség, mert ez alkalommal maguk a művészettörténészek és a mail-art művészek a készítők és közvetítők egyszemélyben, így ki lenne zárva az a gyanú, hogy a mail-art maga a "közvetítő média", a posta miatt válik mások szemében és eszében pszeudóvá.
(1983. március 25.) <>
Ruud Janssen
(Hollandia) [web1]
[web2] [web3]
[web4]
Mail-art: Mi a jövő?
Sokat írtak már a mail-art múltjáról. Történeteket hallottunk, amelyek mindig az USA-beli Ray Johnson nevével kezdődnek, és elmesélik nekünk, hogyan is volt azzal a New York Correspondence Schoollal. Ebben az írásban azt szeretném elmagyarázni, hogyan növekedett a mail-art attól az időtől fogva, és milyen lehetséges irányokat vehet a jövőben?
Eleinte a mail-art az "igazi" művészek számára volt kitalálva, de ma már mindenféle foglalkozású ember (postás, villanyszerelő, tanár, hivatalnok, "hivatásszerű" gyerek, professzor, munkanélküli, író, kertész, egyetemi hallgató, stb.) nevezheti magát mail-artosnak. Ezekben a mail-art művelőkben az a közös, hogy a többi mail-artossal az összes, a posta által kínált módon, kommunikálnak. Ez általában a "rendes" levelet, a képeslapot, a telexet és a telegrammot jelenti. Ezeket a "postai darabokat" arra használják, hogy művészi érzést fejezzenek ki velük, illetve, hogy más emberekkel minden lehetséges módon kommunikáljanak.
A mail-art több, mint egyszerűen csak "postán küldött művészet". A mail-artosok minden lehetséges módon felhasználják és visszaélnek a posta nyújtotta szolgáltatásokkal. Ezt gyakran úgy nevezem: játék a postával. A mail-art küldésének egyetlen határa az, hogy mi az, ami a posta tűréshatárán belül esik. Csak egy példával élve: egy pár évvel ezelőtt egy léggömböt küldtem Guy Bleusnak, Belgiumba. A címzést és a bélyegeket a madzagon függő cédulára raktam. És képzeljék, mi történt, a léggömb sértetlenül megérkezett Belgiumba. <>
Chuck Welch (Crackerjack Kid) (USA) [web1] [web2]
Networking Currents (részlet a könyv bevezetőjéből)
A mail-art már mintegy harminc éve létezik, mint egy alternatív, sokoldalú művészeti forma, aminek az alapja a szabad csere, és az emberek országhatárokon átnyúló kapcsolatának lehetősége, függetlenül attól, hogy ki milyen néphez, fajhoz, vallásközösséghez tartozik. Nem sokat írtak viszont még azokról a stratégiai kérdésekről, amelyek végső soron meghatározzák, milyen irányt fog követni a mail-art a jövőben. Valóban, van néhány olyan vitatott kérdés, amelyekkel ha nem néznek szembe maguk a mail-art művészek, az egész mail-art létét - mint alapvetően demokratikus fórumot, amelyik a hagyományos művészeti rendszerek keretén kívül áll -, veszélyeztetik. Ez a könyv ezekről a kérdésekről szól, a mail-art belső határait vizsgálja, és a jövőre vonatkozó megoldásokat javasol nemzetközi közös akciók Hálózatban való szervezésére.
Ilyen vitás kérdéssel csak nemrég szembesültek először mail-art művészek. 1984 februárjában a mail-art művészeket durva erőszak érte, amikor Dr. Ronnie Cohen, new yorki művészeti kritikus a Franklin Furnace "Mail Art Then and Now; Mail Art International Show" kiállítására beküldött anyagok fölött kurátori cenzúrát alkalmazott azzal, hogy kihagyott mail-art anyagokat a kiállításból. Amikor a new yorki mail-art művész, Carlo Pittore riadóztatta a művészeti folyóiratokat, és a mail-art hálózatot, mert Dr Cohen úgy döntött, hogy megcenzúrázza a mail-artot a Franklin Furnace-ben, az indulatok elkezdtek terebélyesedni. Pittore nyílt levél formájában közzé tett, Dr Cohenhez címzett manifesztuma hatására nemzetközi mozgolódás indult, hogy erőteljes lépéseket támogassanak. Pitteore manifesztumát vizsgálva kiderül, hogy a mail-art művészek haragját az váltotta ki, hogy a mail-art erkölcs hagyományos törvényeit megsértették:
"A résztvételre való felhívásban azt állította, hogy ´minden munka´ ki lesz állítva. Mint Ön is tudja, ez a mail-artnak hétpecsétes szentsége, - a mail-art kiállításoknak a legfontosabb aspektusa, - és ez azt jelenti, hogy "minden egyes" munkát, amit egy mail-art kiállításra beküldenek, ki kell állítani. Semmiféle visszautasítás nincsen összhangban a mail-arttal, különösen az olyan munkákkal kapcsolatban, amiket nem adnak vissza; Ön önkényesen döntött a válogatás és az anyag szerkesztése mellett. Az, hogy úgy döntött, hogy ezt az alapelvet figyelmen kívül hagyja, megmutatja, hogy Önre a mail-art, avagy a mail-art művészek ellenségének bélyegét süti, és ezzel a lépésével ennek az univerzális mozgalomnak talán a legsajátosabb, és legrokonszenvesebb sajátosságát tagadta meg."
A további információk a mail-art demokratikus alapelveit írják le: a nyílt megközelíthetőséget, és a jó és a rossz ízlés önkényes természetét a mail-arton belül:
"A mail-art mindenki és bárki előtt nyitva áll, aki hallott róla; a művészeti főiskolásoktól kezdve egészen azokig, akiket rendszeresen mindig, mindenhonnan visszautasítanak, az olyanok előtt, mint Vincent van Gogh és Paul Cézanne, akiket a kortársaik újra-és-újra megtagadtak. A mail-art nem-elutasító aspektusát nem lehet csak úgy félretenni. Bárki lehet mail-art művész, akár önmaga felavatása, akár postázás útján. A mail-artban nincsenek döntőbírók, akik meghatároznák, mi a jó, és mi a rossz, és aki ezt tagadja, mint Ön is tette, az teljességgel érzéktelen, és ellenséges a mail-arttal, mint esztétikával szemben."
Forrás: Networking Currents, (Boston: Sandbar Willow Press, l986): 1-2. o. <>
(az idézeteket válogatta és fordította Varga Koppány, 1993)
[további gondolatok a mail artról (80-as évek eleje)]
[mail art főlap] [Artpool] [kereső]