Daniel Buren az ellenkező végletet képviseli, hiszen tagadja, hogy könyvei műalkotások volnának. Azokat a könyveit, amelyek korábbi munkáival foglalkoznak, talán valóban csak dokumentumoknak lehet tekinteni. De Buren számos antológiában is szerepelt, és antológia-darabjai három kategóriába sorolhatók: vagy fotókkal illusztrált írások, vagy a szöveghez nem kapcsolódó „emlékfotókkal” kísért írások, vagy eredeti művek. Buren a látvány természetrajzával, a kontextusba helyezés folyamatával foglalkozik. Művei csíkozott felületek, s az antológiákban is csíkozott oldalakat publikált. A Studio International 1970. július-augusztusi számában nyolc oldalnyi anyaggal szerepelt: minden oldal sárga-fehér csíkozású, minden csík azonos szélességű. A TriQuarterly 1975/téli számában hat zöld-sárga csíkozású lapja látható. A művek egy adott kontextusban, a magazin terében jelennek meg.
Buren sorozatai inkább nevezhetők papírlap- mint könyvmunkáknak. De írásokat és dokumentumokat tartalmazó könyveivel is széles körben hatott, felkeltette a művészekben a médium iránti érdeklődést. Tulajdonképpen nem is olyan biztos, hogy igaza van Burennek, amikor azt hangsúlyozza, hogy a műveit dokumentáló könyvek nem műalkotások. Hiszen nélkülük másképpen viszonyulnánk az eredeti művekhez. Buren tudatában van a dilemmának, és foglalkozik is vele Visszaverődések (Reboundings, 1977) című vitára ingerlő könyvében. Amíg a könyv meg nem jelent, a benne elemzett és dokumentált munkát csönd vette körül. A részletek, apró finomságok – talán elkerülhetetlenül – rejtve maradtak. Burennek választania kellet: vagy érintetlenül hagyja a művet, de akkor bele kell nyugodnia a „csöndbe”, vagy magyarázatokat fűz hozzá egy másik médiumban, de akkor engedményeket kell tennie. Nem is olyan könnyű megvonni a határt könyv és könyvmunka között.