a DADA mint mozgalom

Berlin*

A németországi, és különösen a berlini dada mozgalmi élete, művészi teljesítménye és eszmei háttere igen erőteljesen eltér a többi helyszínekétől. Ha eltekintenénk a dadában oly fontos szerepet játszó nemzetközi személyes kapcsolatoktól, szinte csak névazonosságnak tűnne, hogy a berlini megmozdulásokat is a DADA névvel illetik.
A berlini dadához nem tartoztak olyan egyetemes géniuszok, mint Arp, Ernst, Duchamp vagy Schwitters. Nem voltak mecénásaik és nyugalmas kávéházaik sem. ők nem a menekült művész, hanem az üldözött művész morális helyzetét foglalták el, s ez az üldözöttség néhány esetben szó szerint értendő. Amikor 1917 elején Huelsenbeck visszatért Berlinbe, ez egy háborúban álló - és vesztésre álló - ország fővárosa volt. Nem csak gazdasági erőforrásai örlődtek fel, hanem a fennálló politikai rendszer morális tartalékai is. Természetes tehát, hogy a DADA radikalizmusa elhagyta az esztétikai szférát és a politika porondjára lépett. A politika szolgálatába állított művészi tevékenység törvényszerűen (eszmei és fizikai értelemben is) mulandóbb műveket eredményez, mint az autonóm alkotás. Ennek ellenére Berlinben a DADA néhány csúcsteljesítménye született meg. Egyrészt azért, mert a körülmények kikényszerítették a művészek kreatív összefogását, másrészt azért, mert az egyebütt (például Párizsban) öncélú blöffnek, üres, feltűnéskeltő önmutogatásnak látszó megnyilvánulásokat itt a történelmi-társadalmi keret nagy erővel hitelesíti.
Politikai elkötelezettsége miatt a berlini dada esztétikai értelemben kevésbé önálló, mint a DADA többi szárnya. (Bár harcosan fellép az expresszionizmus ellen, valójában sohasem hagyja el annak köreit.) Kevesebb a bemutatható irodalmi és képzőművészeti anyaga, s abban kevesebb a máig is érvényes és érdekes műalkotás. Folytatása az ismert történelmi körülmények miatt nem nagyon lehetett (politikai értelemben még kevésbé, mint esztétikai értelemben). A berlini dadaisták művészi magatartásából a többi dada helyszínekénél sokkal súlyosabb morális üzenet az igazán maradandó.
Érdekes, hogy Berlinben nem emelkedett ki egyetlen vezető személyiség, aki meghatározta volna a DADA arculatát. Kemény versengések és frakcióharcok folytak, de a kollektív jelleg mindvégig megmaradt. Ez korántsem az ambíciók hiányának tudható be, inkább a túl sok, egymás hatását kiegyensúlyozó ambíciónak. Huelsenbeck egyéniségéről már volt szó. Legközvetlenebb munkatársa az ekkor 21 éves Raoul Hausmann lett, aki radikalitásban és arroganciában nem maradt el mögötte, viszont művei alapján ötletesebb, szabadabb, humorosabb szellemnek látszik. Tanult képzőművész volt, és állítólag ő találta fel (a kubista kollázsok alapján) a fotomontázst, mint önálló kifejezési formát, valamint az optofonetikus költeményt, a képvers és hangvers e sajátos ötvözetét. Ő készítette az első betűverset is (FMSBW), mely nemcsak érthetetlen, de felolvasni sem lehet, sőt ezzel a művel kiplakátozta a várost. Félelmetesen gunyoros szellemének sokat köszönhet a DADA.
Hausmann révén kapcsolódik a mozgalomba Hannah Höch, aki a frissen feltalált fotomontázs technika (amelyről még lesz szó) egyik legkiválóbb művelőjévé válik. Franz Jung író-barátjukkal együtt politikai értelemben talán anarchistának nevezhetők, de szoros kapcsolatban állnak egy tisztán marxista orientációjú csoporttal is. Ennek tagjai George Grosz, a kitűnő politikai karikaturista, Wieland Herzfelde, akinek leginkább könyvkiadói tevékenysége (Malik Verlag) fontos a DADA szempontjából, valamint fivére, a kitűnő fotomontázsokat és kollázsokat készítő John Heartfield (a porosz szellem iránti gyűlöletből angolosította a nevét). Politikailag hozzájuk tartozott a költő és kabarettista Walter Mehring is.
Külön meg kell emlékezni egy rendkívüli figuráról, aki a berlini dada köreiben tette ismertté a nevét. A huszonéves dadaisták között megjelent a negyvenes éveiben járó Johannes Baader (Hausmann ismerőse volt), a sok bolondozó között minden bizonnyal az egyetlen igazi bolond. Ha Arthur Cravan kapcsán a DADA sötét erőiről beszéltem, Baader valósággal sátáni erőket mozgósított. Oberdadának, azaz Fődadának nevezte ki, s e minőségében időnként Jézus megtestesülésének képzelte magát. 1918 decemberében a berlini székesegyházban megzavarta a misét: felrontott a szószékre és dadaista prédikációba kezdett. A következő évben (már a Weimari Köztársaság idején) egy szórólapon magát ajánlotta elnöknek és felrobbantással fenyegette meg a nemzetgyűlést, ráadásul ezt a kiadványt (amely egy nem létező, "Zöld hulla" nevű újság mellékleteként jelent meg) személyesen szórta a karzatról a honatyák nyakába. Jelenléte erősítette azt az amúgy is jelenlévő morbid hangulatot, amely Grosz és Otto Dix képein kapott máig ható művészi megfogalmazást.
1917-18-ban, a háborús években még viszonylag kevés volt a megnyilvánulási lehetőség. 1917-ben Huelsenbecknek egyetlen programcikke jelent a Die Neue Jugend című avantgárd lapban. 1918-ban megjelennek az első manifesztumok, sor kerül az első demonstrációkra. Hausmann felolvasást tart első "zajverseiből", amelyeket Christian Morgenstern, Hugo Ball és mások nyomdokain ír, továbbá megírja fontos tanulmányát a művészet új nyersanyagairól. a DADAisták érzik a mozgalmi szerveződés fontosságát: megalapítják a Club Dadát, és folyóiratot is indítanak e néven (egy számot ért meg).
1918 novemberétől felgyorsulnak az események. Napokon belül követi egymást a matrózlázadás Kielben, általános sztrájk, Vilmos császár lemondása, majd a fegyverszünet aláírása. Forradalmi helyzet: a DADAisták mindig is erre vártak. Mindent megtesznek, hogy befolyásolják az eseményeket. 1919 folyamán öt folyóiratot jelentetnek meg (ebből négy csak egyetlen számot ér meg, a Der Dada hármat). A lapok arculata a szerkesztők személyének megfelelően erősen eltér. A Der Dada Hausmann tipográfiai invenciói, a Der Blutige Ernst ("véresen komoly") Grosz kegyetlenül szatírikus rajzai, a Jedermann sein eigner Fussball ("mindenki a maga futball-labdája") Heartfield kollázsai miatt érdemel figyelmet. Szövetségre lépnek Schwitters hannoveri és Max Ernst kölni mozgalmával, felveszik a kapcsolatot a párizsi dadaistákkal. Kiállításokat és demonstrációkat tartanak, az általános békétlenségben igyekeznek minél nagyobb publicitáshoz jutni. A Jedermann egyetlen számát például halottas kocsival, temetési menetben hordják körbe a városban, koszorúk helyett újságkötegeket cipelve, egészen a rendőrség közbelépéséig. Grosz "Dada Halálnak" öltözve sétál a városban. a DADAisták hőstettei mindennapos beszédtémává válnak. Gerhard Preiss, a "Musikdada" feltalálja a "dada-trott" nevű táncot (a fox-trott mintájára), ami divatba is jön a jobb körökben. Egyszóval mindent megtesznek, hogy előkészítsék a berlini dada nagy évét, 1920-at.
A Weimari Köztársaság megalakulása csalódással tölti el őket. Politikai tekintetben a Szpartakusz Szövetséggel, azaz a kommunistákkal tartanak, Huelsenbeck részt is vesz az agitációs pártmunkában. (Elkötelezettségére jellemző, hogy 1918-ban elutasította Kurt Schwitters felvételi kérelmét a Club Dadába, azon az alapon, hogy Schwitters "kispolgár", aki nem hajlandó művészetét a politikának alávetni.) A szocialista forradalom lehetőségének elpuskázását érzik a demokratikus alkotmányban, és indulataikat Weimar ellen fordítják. "Dadaista Központi Bizottságot" alakítanak és mindenféle hivatalos címnek (talán miniszteri tárcának?) tűnő művésznévvel ruházzák fel magukat: Huelsenbeck például "Világdada" lesz, Hausmann "Dadazófus", Grosz "Propagandada" és "Dada marsall". Tisztában vannak a háború által okozott szenvedéssel, a porosz militarizmus bűneivel, és azokkal a társadalmi okokkal (például a nagytőke felelőtlenségével) amelyek ebbe a helyzetbe juttatták az országot. Tisztában vannak vele, hogy a weimari állam (csakúgy, mint az egész békerendszer) alkalmatlan a problémák orvoslására. Noha anarchisztikus-kommunisztikus politikai manifesztumaik némely kijelentése ma megmosolyogtató, rossz előérzeteiket a történelem későbbi alakulása messzemenően igazolta.
1920 elején Huelsenbeck, Hausmann és Baader nagy dada-turnéra indul Németországba és Csehországba. Hírük előttük jár, Prágában már a "dada" szót skandáló tömeg követi őket az utcákon. Baader ezt látva az utolsó előadás előtt megszökik.
Berlinbe visszatérve megszervezik az Első Nemzetközi Dada Vásárt. Az eseménynek a Burchard Galéria ad helyet. (Dr Otto Burchard a "Generáldada".) Ez minden bizonnyal a mozgalom addigi legjelentősebb önálló kiállítása. A katalógus 174 műtárgyat sorol fel a világ minden tájáról, de elsősorban természetesen a berlini dadaistáktól. A hangulatot kiválóan érzékelteti az utolsó tétel, Baader műve: "A Nagy Plaszto-Dio-Dada-Dráma. Németország története Hagendorf tanár által, avagy a Fődada fantasztikus élettörténete. Dadaista emlékműépület hat emelettel, három kerttel, egy alagúttal, két felvonóval és hengerkupolával. Az emeletek leírása: Földszint: Születés előtti elhivatás, a történelmen kívül. Első emelet: A Fődada készülődése. Második: A metafizikus megpróbáltatás. Harmadik: A beavatás. Negyedik: A világháború. Ötödik: A világforradalom. Legfelső emelet: Az égbe törő henger jelképezi Németország feltámadását Hagendorf tanár és tanítványai révén. Mindörökké." A mű (Baader műveinek túlnyomó többségéhez hasonlóan) sajnos nem maradt fenn.
És a kiállításon nem ez volt a legegyértelműbb provokáció. A mennyezetre egy porosz tiszti egyenruhába bújtatott bábut szereltek, feje helyén disznófejjel, és táblát akasztottak rá: "Felkötötték a forradalom során". Ezek után természetesen elkerülhetetlen volt a rendőrség fellépése.
Ugyanebben az évben Huelsenbeck négy könyvet is kiadott. Ezek között van egy dada-proklamáció és egy politikai vitairat, de a legfontosabb az En avant Dada! és a DADA Almanach. Előbbi azt állítja magáról, hogy a DADAizmus története (1920-ban!), de elég különös történet ez. Lényegében inkább vitairat a Tzara-féle csoport ellen, amely "művészeti irányzatot akar csinálni a dadából", szemben az igazi, a politikai elhivatottságú német dadával. A másik kiadvány, a DADA Almanach ugyanolyan döntő jelentőségű mű az irodalmi dada történetében, amilyen a képzőművészeti dada történetében a Vásár: a DADA kortársi történetének legnagyobb antológiája. (Tzara egy évvel később a "Dadaglobe"-bal kívánt rajta túltenni, de ebből a kiadványból semmi sem lett.)
A nagy lelkesedésben Heartfieldék még egy Dadaco című "Dadaista világatlasz" elkészítésének is nekilátnak, de ez - feltehetőleg a nyomda ellenállása miatt - meghiusul. A forradalmi hangulat lassan alábbhagy, az energiák felőrlődnek, nő a széthúzás, a berlini csoportot már semmi sem tartja össze. Grosz Amerikába megy karikaturistának, a Herzfelde testvérek kizárólag politikával foglalkoznak, Huelsenbeck visszatér orvosi tanulmányaihoz.Hausmann és Hannah Höch Hannoverbe megy és Schwittershez csatlakozik, hiszen ekkor már ott van a németországi dada központja.

[tovább: A DADA mint mozgalom (Köln)]

* Kappanyos András bevezető tanulmánya a DADA antológiához (II/3. fejezet)  <>

Zürich New YorkBerlinKölnHannoverPárizs
a DADA • a DADA • a DADA • a DADA
mint szó • mint mozgalom • mint irányzat • mint életérzés