GALÁNTAI GYÖRGY
1941. június 17-én született Bikácson. A Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán végzett 1967-ben. Multimédia művész, az Artpool Művészetkutató Központ alapítója.
Művészetfelfogásához a hagyományos műtárgyfogalmat elutasító fluxus áll a legközelebb, amely konceptuális tárgyak, kreatív helyzetgyakorlatok, valamint folyamatosan működő alkotói–szellemi terek létrehozásában látja az életben és a kultúrában valós funkciót betöltő művészet feladatát. Számos egyéni és csoportos kiállítás, esemény kezdeményezője, résztvevője, kurátora, aki a hetvenes években kialakult, az együttműködésen és a dialóguson alapuló kapcsolatművészeti koncepcióját következetesen viszi tovább.
Művei grafikák, festmények, mozgó és hangzó szobrok, performanszok, multimédia installációk, kommunikációs projektek, alternatív művészeti intézmények (mint a Balatonboglári Kápolnaműterem 1970 és 1973 között, a Klaniczay Júliával közösen létrehozott Artpool 1979 óta, valamint Kapolcson az Újkapolcs Galéria /1991-1995/, a Galántai ház /2009-től/ és az 51-es Körzet /2015-től/).
➤ Letölthető képes életrajzi fejezet a Galántai Életmunkák kiadványból
Szakmai életút
1960: Helikon ünnepségek képzőművészeti díja
1967-1970: Fiatal Képzőművészek Stúdiója ösztöndíja
1970: – II. Debreceni Országos Nyári Tárlat, Szakszervezetek Hajdú-Bihar Megyei Tanácsának különdíja (Kő Pállal megosztva)
– Medgyessy Emlékplakett, Debrecen
1970–1973: megszervezi és működteti a Balatonboglári Kápolnaműterem eseményeit. (Négy nyáron át 35 kiállítás, koncertek, költői estek, filmvetítések, színházi előadások, akciók a kortárs avantgárd művészet legjelesebb magyar képviselőinek részvételével, nemzetközi művészek meghívásával.)
1974-1975: Tavaszi Tárlat díja, Fiatal Művészek Klubja
1975: kitanulja a szitanyomtatást
1975 (majd 1979, 1983, 1985, 1989): Dunai Vasmű, Dunaújváros, acélszobrász művésztelep (vasszobrokat készít)
1976: Maurer Dóra és Erdély Miklós munkatársa a Kreativitási gyakorlatokban, Ganz Mávag Művelődési Ház, Budapest
1977: Csepeli Vas és Fémművek, művésztelep (réz könyvobjektek)
1977, 1978: Makói művésztelep
1979, 1980: Velemi Textilművészeti Alkotóműhely
1979: Klaniczay Júliával közösen elindítja az Artpool projektet, amely a magyarországi neoavantgárd művészetének és alternatív művészeti kísérleteinek egyedülálló dokumentációs központjává és archívumává válik.
1979-től bekapcsolódik a nemzetközi mail art hálózatba
1980-1982: létrehozza, kiadja és terjeszti a Pool Window / Pool Letter c. 30 számot megélt mail art hírlevelet
1983: Kassák-díj
1983–1985: kiadja, tervezi és szerkeszti (Klaniczay Júliával) az AL (Aktuális / Alternatív / Artpool Levél) c. 11 számot megélt szamizdat művészeti magazint
1984, 1985: Rába Művek, Győr, művésztelep
1985: Győr város díja a Rába Műveknél végzett munkájáért
1988-1989: A DAAD Berliner Künstlerprogramm ösztöndíjasaként Ny-Berlinben tölt egy évet.
1989: – Lajota Art Studio, Svédország, művésztele
– Munkácsy
– A Dunai Vasmű Acélszobrász szimpoziumának törzsgárdatagja
1990: – A Salgótarjáni Tavaszi Tárlat díja
– Az Arizona State University, School of Art vendégművésze (Forgács Péterrel és Petri Györggyel közös művészkönyv tervezése)
1991–1995: Létrehozza és öt nyáron át saját projektekkel működteti az Újkapolcs Galériát (a Kapolcsi Művészeti Napokhoz kapcsolódóan)
1992: Létrehozza az Artpool Művészetkutató Központot (a Fővárosi Önkormányzat támogatásával), melynek 2020-ig művészeti vezetője
1993: Budapestért Díj
1995 óta: az artpool.hu website tervezője és szerkesztője
1997–2019: az Artpool P60 művészeti tér vezetője és számos kiállítás kurátora
2007: A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze-díj
2009-től nyaranta kiállítások Kapolcson a Galántai Házban a Művészetek Völgye fesztivál alatt
2015-től a kapolcsi kiállítási helyszín az 51-es körzettel bővül
2018: Párhuzamos kultúráért díj (Klaniczay Júliával közösen)
2021-től tanácsadó / konzultánsként segíti az újonnan létrejövő Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet (KEMKI) osztályaként továbbműködő Artpool Művészetkutató Központ munkáját
2022–2024: több kamarakiállítás kurátora az Artpool új telephelyén, a Szabolcs u. 33-ban.
"Becsomagolt kiállítás" 1973.
Galántai György a Négy évszak nyomatkollázs-sorozatának betiltott - és ezért becsomagolt - "Nyár" c. darabja előtt
Egyéni kiállításai
1969: – Pszicho-szimbolikus festmények és más kísérletek, Fiatal Művészek Klubja
– Galántai György bemutató, Budapesti Művészeti KISZ szervezet József Attila Klubja
1971: – Grafikai kiállítás, Kápolnatárlat, Balatonboglár;
– Grafikai tanulmányainak bemutatója (vizuális jelek), Madách Színház, Budapest
1972: [Kígyós Sándorral], Békés Megyei Művelődési Központ, Békéscsaba
1973: Becsomagolt kiállítás, Műszaki Egyetem, Münnich Ferenc Kollégium
1975: Kamara kiállítás, Ferencvárosi Pincetárlat
1976: [„Önátalakítások” szitanyomat-széria] Stúdió Galéria, Budapest; Jókai Művelődési Ház, Budaörs
1977: A "Közegszántó" c. tárgy (szobor) bemutatása, Újpesti Mini Galéria
1978: – Galántai ["Önátalakítások", új szitanyomat-széria], Chateau de Fougères, Franciaország; Vajda Lajos Stúdió Galéria, Szentendre;
– Galántai György öt könyvobjektjének kiállítása, Fészek Művészklub; IH (Ifjúsági Ház) Galéria, Pécs
1980: – Önátalakítás / Természetátalakítás, PIK Galéria (Csepeli Papírgyár Ifjúsági Klubja), Budapest
– Exposition de Sculptures de Galántai, Institut Français de Budapest
1983: Galántai György kiállítása, Liget Galéria
1984: Fekete terem - akció tér zenélő szobrokkal, a Plánum '84 keretében, Almássy téri Szabadidő Központ, Budapest
1988: Képeinek és szobrainak kiállítása, Görög Templom, Vác
1989: – Galántai György. daadgalerie, Nyugat-Berlin;
– Galántai György kilenc szobra (1975-85), Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár, Budapest
1991: – Újkapolcs Galéria, Kapolcs; Pajta Galéria, Salföld;
– Pieds de fer (A Festival du Pied keretében). Tour de Purgnon, Die, Drôme (Franciaország)
1993: Galántai György: Életmunkák, Ernst Múzeum, Budapest
1995: „Mani e Piedi”, Magyar Akadémia, Róma
1999: „Kontextus nullpontok - A monokróm és a semmi", Artpool P60, Budapest
2006: „Mozart, Bartók és a harmadik szektor" - akusztikus térinstalláció, Artpool P60, Budapest
2009: Galántai-ház, közvetlenül. Artpool/Kapolcs emlék/mű, Kapolcs
2017: Galántai György: 21 fotó a Muhina-projektből 1980-83, Vintage galéria, Budapest
Artpool Subjectif. 7 projets d'Artpool, Budapest, 1980-1992 (1993, Ateliers d'Artists de la ville de Marseille)
a képen: Sarenco, Galántai György, Klaniczay Júlia, Julien Baline, Charles Dreyfus (fotó: Galántai György)
Válogatott csoportos kiállításai
1970: R Kiállítás, Budapest
1974: Szemiotika és Kultúra, Tihany
1976: Expozíció, Fotó/Művészet, Hatvany Lajos Múzeum, Hatvan
1976: – Lélegzet, Rózsa Presszó, Budapest
– Fifth British International Print Biennial, Cartwright Hall, Bradford, Nagy Britannia
– Intergrafia 76, Katowice, Lengyelország
1977: Biennale Internationale de la Gravure, Ljubljana
1978: – Üzenetvivő Grafikák, Galéria 40, Eger
– Visual Poetry, S'Hertogenbosch Modern Museum
– Intergrafia 78, Katowice, Lengyelország
– Now Drawing is..., Imabashi Gallery, Kyoto, Japán
– 7e Biennale Internationale de la Gravure, Kraków, Lengyelország
1979: – Remont Gallery, Warsaw
– Biennale Internationale de la Gravure, Ljubljana
– nternational Print Biennial, Heidelberg -
– Fotogramok, Józsefvárosi Galéria, Budapest
– Határesetek, Iparművészeti Múzeum, Budapest
– A gyermek világa, Műcsarnok, Budapest
– Kisplasztikai Biennálé, Pécs
– Textil textil nélkül, Fiatal Művészek Klubja, Budapest
– Poste Restante, Liverpool Academy of Arts
1980: – II. Esztergomi Fotóbiennálé, Esztergom
– Rajz/Drawing '80, Pécs
– 100 Artists/100 Books, CDO, Parma
– Drawing Activity, Galeria Rysunku, Poznan
– Kortárs magyar képző- és iparművészek kiállítása és aukció a hazai szegények támogatására [SZETA Aukció], Hazafias Népfront IX. ker. Bizottság Székháza
– APS no.4. Küldött művészet, Fiatal Művészek Klubja, Pince Galéria, Budapest
1981: – Artists' Books, Metronom, Barcelona
– Künstlerbücher, Frankfurter Kunstverein, Frankfurt
– Karácsony és Újév, Helikon Galéria, Budapest
– Művészet és posta, Mini Galéria (Újpest), Budapest
1982: - Mindenki Mindenkivel, Fiatal Művészek Klubja, Budapest
– World Art Post, Fészek Galéria, Budapest
– Bookworks, Pasadena, USA
– Torony (Tower), Mini Galéria, Budapest
– Biennale de Paris, Paris
1983: - Film/Művészet, Budapest Kiállítóterem, Budapest
– Szabadtéri Szobortárlat, Salgótarján
– Őskori csontok, Vajda Lajos Stúdió, Szentendre
– A táj / Landscape, Pécsi Galéria, Pécs
1984: - Határjelek / Grenzzeichen, Schloss Esterházy, Eisenstadt, Ausztria
– Magyarország tiéd lehet (Hungary Can Be Yours), Fiatal Művészek Klubja, Budapest
– Plánum 84 (Festival of Minimal Music), Almássy tér, Budapest
– Artistampex, London, Canada
1985: - 101 Tárgy, Budapest Galéria Kiállítóháza, Budapest
– Vasszobrok, Uitz terem, Dunaújváros
– XVI. Győri Művésztelep kiállítása, Győri Műcsarnok, Győr, Magyarország
– Art Symposiums in Hungary, State Gallery, Moscow
1986: – Eklektika '85, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
– Digitart, Szépművészeti Múzeum, Budapest
1987: – Kortárs magyar művészet / Zeitgenössische bildende Kunst aus Ungarn, Műcsarnok, Budapest and Galerie der Künstler, München
– Bélyegképek (Stamp Images), Szépművészeti Múzeum, Budapest
– ”...Meglepetés... olvasóink részére!” Nemzetközi művészkönyv-kiállítás (”...A surprise... for our readers!”. International artists’ book exhibition), István Király Múzeum, Székesfehérvár, Magyarország
– Kép-Vers / Vers-Kép, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest
– Duchamp Szimpozium, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest
– Dadaizmus a kortárs magyar művészetben, ELTE, Budapest
1988: –Bilder für Afrika, Stuttgart and St.Wendel, Germany
– La poésie visuelle a travers le monde, Tarascon, France
1989: – Eleven textil 1968-1978-1988. Válogatás a modern magyar textilművészeti alkotásokból, Műcsarnok, Budapest
– Más-Kép / Other-Image, Ernst Múzeum, Budapest
– Meisterwerke der ungarischen Moderne, Schloss Plankenwarth bei Graz, Ausztria
– Europe Against the Current, Amsterdam
1990: – Prix Ars Electronica 90. "Comutergrafik" szekcióban, Linz
– The Readymade Boomerang: Certain Relations in 20th Century Art, 8th. Sydney Biennale, Art Gallery of New South Wales, Sydney
– Fête de l'image. Les artistes hongrois et l'ordinateur, Lille
– A huszadik század magyar művészete. Az avantgárd vége (1975-1980), Csók István Képtár, Székesfehérvár
1991: – Sub Voce. Kortárs magyar videóinstalláció, Műcsarnok
– Metafora/Metaphor, Pécsi Galéria; Kennesaw, Atlanta, Georgia (USA)
– Kortárs képzõművészet. Válogatás a Ludwig Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményébõl, MNG, Budapest
– Oszcilláció, Siesta Basta Komarno (Szlovália); Műcsarnok, Budapest
– Hommage à El Greco, Szépművészeti Múzeum, Budapest
1992: – 150 magyar művész 250 emlékbélyegképe a World Art Post gyűjteménybõl, Artpool Művészetkutató Központ, Budapest
– Különös műtárgyak, Artpool Művészetkutató Központ, Budapest
– Flux Flag, Liszt Ferenc tér, Budapest
1993: – Instrumentum-I. (A hangszer). Kortárs képzõművészeti kiállítás - Koncert - Performance - Video, Intercisa Múzeum, Dunaújváros; Városi Művelõdési Központ, Gyõr
– Artpool Subjectif. 7 projets d'Artpool, Budapest, 1980-1992., Ateliers d'Artists de la ville de Marseille
– Variációk a Pop Artra, Ernst Múzeum, Budapest
1994: – A ‘80-as évek, Ernst Múzeum, Budapest
– 2. Praha Graphic ‘94. The European Triennal competition of non-traditional and avantgarde graphic, Exhibition halle, Studentsky dum CVUT, Praha
1995: – Artistic Embargo Stamps, International Mail Art Exhibition, Centre Culture Odzaci, Szerbia
– Mail-Art Memorabilia, Postmuseum, Bruxelles, Belgium
1996: Mail Art, Eastern Europe in International Network, Staatliches Museum Schwerin
1997: Kartográfusok, Kortárs Művészeti Múzeum, Zágráb; Varsó; Ernst Múzeum, Budapest; Maribor (Szlovénia)
– Konszonancia (zene és kortárs képzõművészet), Szentendrei Képtár
1998: – Rózsa presszó, Ernst Múzeum, Budapest
– Mail Art. Kelet Európa a nemzetközi hálózatban, Műcsarnok, Budapest
– Marcelland Nemzetközi Küldeményművészeti Kiállítás, Bükki Nemzeti Park, Herman Ottó Emlékpark, Miskolc
1999: – Transmit - Fluxus, Mail Art, Net.works, Queens Library Gallery, Jamaica, New York
– Láb-beli dolgok, Artpool P60, Budapest
2000: – La Ville / Le Jardin / La Mémoire, Académie de France à Rome – Villa Medicis, Roma
– Művészettel az új évezredbe. Kortárs szoborkiállítás a Városligeti-tó vizén, Városligeti-tó, Budapest
2001: – "Zeitbrücke. Ungarische Kunst der 20. Jahrhunderts", Museum Moderner Kunst Stiftung Wörfen, Passau, Ausztria
– Magyarország a tiéd lehet / Nemzetközi Magyarország - alternatív országimázs rekonstrukció 1984-ből - háttérdokumentumokkal, Centrális Galéria, Budapest
– Írott képek, Első Magyar Látványtár Kiállítóháza, Tapolca-Diszel
2002: Budapest Box - Rejtett szcéna az 1990-es években, Ludwig Múzeum, Budapest
2003: – Hármasok és hármasságok. A harmadik típusú személy, művészet és világ / Threes and Trinities. Personalities, art, and world of the third kind, Artpool P60, Budapest
– Outside of a Dog. Paperbacks & Other Books by Artists, BALTIC. The Center for Contemporary Art, Gateshead, Anglia
– A B+B bemutatja: Magyarország tiéd lehet /Nemzetközi Magyarország, Austrian Cultural Forum, London, UK
– Hommage a Altorjai Sándor, K. Petrys Ház, Budapest
2004: – Szamizdat. Alternatív kultúrák Kelet- és Közép-Európában, Millenáris Park, Budapest
– A telematikus társadalom: művészet a negyedik dimenzióban, Artpool P60, Budapest
2005: Az experimentátor és az észrevétel művészete, Artpool P60, Budapest
2006: – Interrupted Histories / Historiae interruptae, Moderna galerija, Ljubljana, Szlovénia
– AZ ÚT 1956-2006, Műcsarnok, Budapest
2007: – Parabélyeg. A művészbélyeg négy évtizede a fluxustól az internetig, Szépművészeti Múzeum, Budapest
– Fluxus East. Fluxus Networks in Central Eastern Europe, Künstlerhaus Bethanien, Berlin; Contemporary Art Centre, Vilnius
– Kis magyar performance-történet (műfaji szemelvények), Szentendrei Képtár,
2008: – Fluxus East. Fluxus hálózatok Közép-Kelet-Európában / Fluxus East. Fluxus Networks in Central Eastern Europe, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest; Bunkier Sztuki, Krakkó; Kumu Art Museum, Tallinn
– Koncept koncepció, szemelvények / Concept Conceptoion, Extracts, Vasarely Múzeum, Budapest
– Mozgás ‘08 / Motion ‘08, Radar Galéria, Pécs
– Mennyei béke 1919–2008 / Himmlischer Frieden 1919–2008, CHB – Moholy-Nagy Gallery, Berlin
– Kiáramlás és delej – 1968 hatása a kortárs magyar képzőművészetre, OSA - Centrális Galéria, Budapest
2009: – Fluxus East. Fluxus Networks in Central Eastern Europe, Kunsthallen Nikolaj, Koppenhága
– Párhuzamos kronológiák – A kiállítások láthatatlan története, LABOR és Krétakör Bázis, Budapest
– TYPOPASS – Kritikai design és konceptuális tipográfia. Anti- és Parallel Design, Platán Galéria, Budapest
– GENDER CHECK. Femininity and Masculinity in the Art of Eastern Europe, MUMOK, Bécs
2010: – Fluxus East. Fluxus Networks in Central Eastern Europe, Henie Onstad Kunstsenter, Oslo
– Hungry Man, Reach for the Book. It is a Weapon!, Printed Matter, New York
– The carbon alternative. 1980s book arts subculture copy art • mail art • fluxus from the collection of Ginny Lloyd, JCBA Jaffe Center for Book Arts, Florida Atlantic University Libraries, Boca Raton, Florida, USA
– GENDER CHECK. Femininity and Masculinity in the Art of Eastern Europe, Zacheta National Gallery of Art, Warszawa
2011: – Museum of Parallel Narratives, Museu d'Art Contemporani de Barcelona (MACBA)
– Művek vízre – Tervek, modellek, Vasarely Múzeum, Budapest
– Mapy. Umelecká kartografia v strede Európy 1960-2011 / Maps. Art Cartography in the Centre of Europe 1960-2011, Bratislava City Gallery, Mirbach Palace, Szlovákia
2012: – Betűk kockajátéka – A párizsi Magyar Műhely öt évtizede, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest
– K3K integrál. Videó-, hang-, tárgy- és képköltészeti installáció, K55 - AMT (Alternatív Művészeti Tér), Kapolcs
2013: – Cento + 1 Libri d’artista Dal Micro al Macro, Palazzo Trinci, Foligno, Olaszország
– Bilderbriefe, Künstlerpostkarten, Mail Art, Akademie der Künste, Berlin
– Lépésváltás, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
2014: – Átrendezett valóság Alkotói stratégiák a magyar művészetben a dada és a szürrealizmus vonzásában, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
– 1, 2, !? “Itt jelentkezzen öt egyforma ember” Koncept palimpszeszt, vagy a magyar konceptuális művészet, Paksi Képtár, Paks
2015: – Grammar of Freedom: Five Lessons: Works from the Arteast 2000+ Collection, Garage Museum of Contemporary Art, Moszkva
– Ludwig Goes Pop. The East Side Story, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest
2016: – Magyar művészek és a számítógép. Egy kiállítás rekonstrukciója, Magyar Nemzeti Galéria;
– Notes from the Underground, Muzeum Sztuki in Łódź
– Low-Budget Utopias, Museum of Contemporary Art Metelkova, +MSUM, Ljubljana
– Képtaktikák. Makói Grafikai Művészetelep 1977-1990, Ludwig Múzeum-Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest
– A múlt szabadsága. Válogatás Alföldi Róbert fotógyűjteményéből, Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház, Budapest
2017: – A szocialista művészet jelképei, Blinken OSA Archívum, Budapest; netWorks, MAGMA, Sepsiszentgyörgy, Románia
– Artpool: Aktives Archiv zeitgenössischer Kunst in Ungarn, Studienzentrum für Künstlerpublikationen, Bréma
– Mail Art Portrait, Grafikai kabinet, NCCA - National Center for Contemporary Arts Russia, Nizhny Novgorod, Oroszország
– Talált geometria, Vasarely Múzeum, Budapest
2018: – Notes from the Underground – Alternative Art and Music in Eastern Europe 1968-1994, Akademie der Künste, Berlin
– Bookmarks. Revisiting Hungarian Art of the 1960s and 1970s. Vinyl Factory, London
– Hello World. Revising a Collection / Sites of sustainability, Hamburger Bahnhof - Museum für Gegenwart - Berlin
– Promote, Tolerate, Ban: Art and Culture in Cold War Hungary, Wende Museum of the Cold War, Los Angeles, CA
2019: Holdmúzeum 1969 – Művészet és világűr, Vasarely Múzeum, Budapest
2020: A kétségek és véletlenek integrációja, 51-es körzet, Kapolcs
2021: Transzperiféria Mozgalom – Globális Kelet-Európa és Globális Dél, Fészek Művészklub, OFF-Biennále Budapest,
2022: Jövő kezdetek / véletlen egybeesések, 51-es körzet, Kapolcs
2023: – 50 éves emlékezet / Alapvető másságok, Artpool Művészetkutató Központ, Budapest
– BOGLÁR - ITT ÉS MOST - Galántai György balatonboglári kápolnaműterme 1970 - 1973, Vaszary Galéria, Balatonfüred
– Kultúrdomb a Kultúrvölgyben, 51-es körzet és Galántai Ház, Kapolcs
– Visual Poetry + Color, The Arts Center of the Capital Region, New york, NY
– Ray Johnson 96 - a semmi, a véletlen és az identitás, Artpool Művészetkutató Központ, Budapest
2024: – Az artpool művészetkutató központ első tíz évének dokumentumai, Artpool Művészetkutató Központ, Budapest
– A telematikus társadalom: művészet „a negyedik dimenzióban”, 51-es körzet és Galántai Ház, Kapolcs
– The Art of Stamp – Meta ... Communication ..., Museum of Post and Telecommunication, Wroclaw
– A jövő archívumai – A Bureau de la Poésie és az Artpool (Andrzej Partum és Galántai György), Platán Galéria, Budapest
2025: – Szoborkiállítás, Káli Art Park, Köveskál
– A jövő tovább épül a lebontott múlt emlékezetéből, 51-es körzet, Kapolcs
2026: – Elpusztíthatatlan tárgyak, Szabadtéri Néptajzi Múzeum (Skanzen), Szentendre
– Szoborkiállítás, Káli Art Park, Köveskál
Akciók, performanszok, videóinstallációk
1972: Jel-akció, Kápolnaműterem, Balatonboglár
1973: Távozási akció a Kápolnaműterem bezárásakor, Balatonboglár
1974: Szentendrei akció. Didaktikus és dialektikus azonosítási próba, Szentendre
1976: –Kreativitási gyakorlatok, Ganz Mávag Művelődési Ház, Budapest Erdély Miklóssal és Maurer Dórával
– "Önátalakítások" c. egyéni kiállítása megnyitóján közös performansz Erdély Miklóssal és Erdély Dániellel, Stúdió Galéra, Budapest (rekonstruálva és fotódokumentálva Erdély Miklós pincéjében 1977-ben)
1979: – Textil textil nélkül - performansz, Fiatal Művészek Klubja, Budapest
– Önátalakítás / Természetátalakítás akció, Textilművészeti szimpozium, Velem
1980: Hommage à Vera Muhina - performansz Klaniczay Júliával és G. A. Cavellinivel, Hősök tere, Budapest
1981: – Konfrontáció akció Klaniczay Júliával az 50-es évek művészete kiállítás megnyitóján, Csók István Képtár, Székesfehérvár
– Textil szobor akció Klaniczay Júliával, Savaria Múzeum, Szombathely
1984: ”Börtön" performansz Klaniczay Júliával, Grenzzeichen symposium, Breitenbrunn, Ausztria
1986: Hang-performansz Szkárosi Endrével, Festival D'Art Room, Bologna, Italy
1987: – Részvétel a "Hétköznapi beszélgetés" vizuális kommunikációs eseményen, ami egy kompjúterkapcsolaton keresztül jött létre fracia és magyar művészek részvételével, Francia Kulturális Intézet / Institut Français, Budapest
– Szünet-zene / Interval Music - hang-performansz, Pesti Vigadó, Budapest
– Jóérzés fok / Well-Feeling Degree - hang-performansz, Pesti Vigadó, Budapest
1988: – Világhírek / World News - hang-performansz, Pesti Vigadó, Budapest
– Emlékezés egy üzenetre (Remembrance of a Message) - performansz diavetítésel, Polyphonix 12, JATE, Szeged; Intermámor, Almássy tér, Budapest; V. Rencontres Internationales de Poésie Contemporaine, Tarascon, France; Kossuth Klub, Budapest
– Új Hölgyfutár Revue 0/5, Szóváltás, performansz, Radnóti Miklós Színpad, Budapest
1989: Tüntetőtábla video-installáció, Díjazottak kiállítása, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1991: – Hangakció hegesztőpisztollyal és sarokköszörűvel, Kapolcsi Opera, Várszínház, Budapest
– A fal (The Wall) videóinstalláció, SVB Voce kiállítás, Műcsarnok
– Helyi világérzés (Local World Feeling) fényinstalláció, Oszcilláció kiállítás, Műcsarnok, Budapest
1992: – Demokratikus hang-költemény hang-performansz, Tilos az Á, Budapest és Lágymányosi Közösségi Ház, Budapest
– Fluxus-zászló nyitóperformansz, Liszt Ferenc tér, Budapest
1993: Instrumentum-I. (A hangszer). Kortárs képzőművészeti kiállítás - Koncert - Performance - Video., Intercisa Múzeum, Dunaújváros
1994: Passzivitási gyakorlat, video esemény, Újkapolcs Galéria, Kapolcs
1995: – Remembrance of a Message - performansz diavetítésel, Le Lieu, centre en art actuel, Québec, Canada
– Democratic Sound Poem for Acoustic Chair (Szkárosi Enrével és Ladik Katalinnal), Accademia d’Ungheria in Roma
2003: Trikolor Party, Artpool P60, Budapest
2013: – Kívül tágas, Hősök tere – Műcsarnok, Budapest
– Zérodemo, Hősök tere – Anrássy út, Budapest
– Villám-szobrász piknik, Balatonalmádi
2017: Zenés reklámséta "Semmi" táblákkal, Művészetek Völgye Fesztivál, Kapolcs
2023: Az emlékezés súlya - akció, Kék Kápolna, Balatonboglár
Galántai György: Kívül tágas akció, 2013.06.13.
Publikációk, megjelenések
”Doc(k)s”, ed.: Julien Blaine, Le Moulin de Ventabren, France, Nr.35/1981, 50/1982, 60/1983-84.
Geiger 9 (antology) 1982, ed.: Adriano Spatola, Mulino di Bazzano, Italy
Tam Tam 31, 1982, ed.: Adriano Spatola, Mulino di Bazzano, Italy
”Interpressgrafik - International Quarterly for Visual Culture”, 1982/4.
Vers(z)iók (Versions, Form and Experiment in Recent Hungarian Lyrics), Magvető, Budapest, 1982.
”Lotta Poetica”, 11-12, 1983.
VEC Audio Exchange Programme No.8.: Still, ed.: Rod Summers, Maastricht, 1981.
INFERMENTAL, International Magazine on Videocassettes, No.III., 1984, Gymnich-Hamburg-Budapest
Feketében (In BLack) – Literary and Graphical Anthology for the Support of the Poor in Hungary, Budapest, 1982 (samizdat)
Stamp Film, directed by Galántai György, Balázs Béla Stúdió, Budapest, 1982-83; premier at Artistampex, Canada
”Buda-Pest” audio programme broadcasted in Newsounds Gallery, Co-op Radio CFRO-FM, Vancouver, Canada, April 10. 1984.
”Metal-Music” sound work broadcasted by Co-op Radio CFRO-FM, Vancouver, Canada, 14. August 1984
Liget Galéria Almanach, Budapest, 1985.
Garaczi, L.: Plasztik. JAK Füzetek 20., Magvető, Budapest, 1985 (all illustrations by Galántai)
Banán. Art and Freud, Belvedere, Budapest, 1989, p. 29.
Szkárosi, E. — Galántai, Gy.: Szellőzőművek (Airing Systems), JAK Füzetek 50., Magvető, Budapest, 1990. (visual adaptation of Szkárosi’s poems; the illustrations and graphic design).
Artpool Rádió, sound work in ”Táskarádió”, Petőfi Rádió, Budapest, January 14. 1990.
Vágott Hangtér (Edited Sound Space) sound work in ”Táskarádió”, Petőfi Rádió, Budapest, March 3. 1991.
Hangszobrok (Sound Sculptures), in ”Táskarádió”, Petőfi Rádió, Budapest, March 29. 1991.
Természetes Rádió (Natural Radio), in ”Táskarádió”, Petőfi Rádió, Budapest, June 1991.
Hangmánia (Soundmania), 3 viTre dischi, Ungheria—Italia, 1992.
Kultúr/Galántai/domb, 38’ TV-film. directed by Galántai György, MTV V. Stúdió, Friz produkció, 1992.
Forgács P. - Galántai Gy. - Petri Gy.: Petrified for East (artist book), Arizona State University, 1993.
Galántai — Életmunkák (Galántai — Lifeworks), Artpool—Enciklopédia Kiadó, Budapest, 1996
ARTPOOL – The Experimental Art Archive of East-Central Europe. History of an Active Archive for Producing, Networking, Curating and Researching Art since 1970, (eds: György Galántai – Júlia Klaniczay), Artpool, Budapest, 2013
A MUHINA PROJEKT. Létértelmezések Galántai György életművében / THE MUKHINA PROJECT. Interpretations of Being in György Galántai's Oeuvre / (szerk.: Klaniczay Júlia, könyvkoncepció és terv: Galántai György), VINTAGE Galéria, Budapest, 2018
Galántai György az Hommage à Vera Muhina pannó előtt, 2018
Sites of sustainability, Hello World. Revising a Collection, Hamburger Bahnhof - Museum für Gegenwart - Berlin (kurátor: Zdenka Badovinac, Museum of Modern Art Ljubljana MG+MSUM – Moderna galerija)
Művei közgyűjteményekben
Magyar Nemzeti Galéria; Ludwig Múzeum, Budapest; BTM Kiscelli Múzeuma; Pécsi Modern Képtár; Savaria Múzeum, Szombathely; Dunaújvárosi Modern Gyűjtemény; Sárospataki Képtár; Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár; Paksi Városi Képtár; Jean Brown's Collection at the Getty Museum; Getty Research Institute Special Collections, California; Franklin Furnace Archives, New York; Gilbert and Lila Silverman Collection, USA; Ed and Nancy Kienholz Collection, USA; Ruth and Marvin Sackner Archives of Visual Poetry, USA; Kupferstichkabinett, Dahlem Museum, Berlin; International Centre of Graphic Arts, Ljubljana; Museum of Modern Art Ljubljana (MG+MSUM – Moderna galerija); Centre for Artists' Publications, Weserburg Museum für moderne Kunst, Bremen; Museum of Art in Łódź (MSŁ)
Köztéri munkái
Tárgyiasított életterv (vaslemez, 1975, Dunaújvárosi Szoborpark); 1/2 X=V (Félix=Viktória) (vaslemez, 1979-82, Dunaújvárosi Szoborpark); Jövő-bejárat (acél buga, 1987-89, Dunaújvárosi Szoborpark), Magassági lépéskötelék (vas, acél 1983, Bókay-kert / KEMKI - felavatva 2021), Közegszántó (vas, acél, 1975, Szent István Király Múzeum kortárs szoborpark, Székesfehérvár)
További bővebb információért javasoljuk a galantai.hu és artpool.hu oldalak, valamint az alábbi letölthető kiadványok tanulmányozását:
◼︎ Galántai – Életmunkák / Lifeworks 1968–1993 (szerk.: Galántai György és Klaniczay Júlia), Artpool – Enciklopédia Kiadó, Budapest, 1996., 320 p.
Letölthető pdf: https://artpool.hu/galantaikonyv/Galantai_001-320+borito_120dpi.pdf
◼︎ Törvénytelen avantgárd. Galántai György balatonboglári kápolnaműterme 1970–1973 (szerk.: Klaniczay Júlia és Sasvári Edit), Artpool–Balassi, 2003, 459 p.
https://artpool.hu/boglar/konyv.html
◼︎ ARTPOOL - The Experimental Art Archive of East-Central Europe. History of an active archive for producing, networking, curating, and researching art since 1970. Edited by György Galántai and Julia Klaniczay. Foreword by Kristine Stiles, Artpool - Budapest, 2013, 536 pages
https://www.artpool.hu/2013/Artpool_book_hu.html
◼︎ A MUHINA PROJEKT. Létértelmezések Galántai György életművében / THE MUKHINA PROJECT. Interpretations of Being in György Galántai's Oeuvre (szerk.: Klaniczay Júlia), VINTAGE Galéria, Budapest, 2018, 144 p.
https://artpool.hu/2018/muhina_konyvismerteto.html
Barátok, kollégák személyes emlékei Galántai Györgyről:
Kicsoda valójában Galántai György? Galántai 70 meglepetés-party üzenetek