KONTEXTUS PROJEKT


ELTŰNT IDŐ NYOMÁBAN

1999, színes fotó, műanyag tárgyak

Két, majdnem azonos fotó, 90 x 70-re nagyítva. Teli kádban a habokban úszkáló piros lavórok, hajócskák. Az egyik nagyításon épp ezek a tárgyak hiányoznak, csak a merev üres, vízzel teli kádat látni. Ez előtt a fotó előtt, élőben, a megfelelő szögben kifeszítve függnek a valóságos tárgyak. Különböző távolságban és szögben vannak felakasztva, és egy bizonyos pontból ugyanazt a képet láthatjuk, mint a fotón. Ez a pont úgy működik, mint amikor a fényképezőgépen állítgatva az élességet, egy ponton éles lesz a kép, itt is az egymás mellett függő képeken ugyanazt látjuk, ugyanabban a kád vízben ugyanott lebegnek a piros műanyagok, egy pillanatra megnyugszik a szem.

A fotók egy nyár óta készülő sorozat részei. Piros korongokat, festményrészleteket (olaj, papír) úsztattam dunai öblökben. Az elkészült fotók hol mozgások, akciók dokumentációi, hol pedig - maguktól - önálló festménnyé komponált képek. A vízben vagy a vízen lebegő tárgyak téri helyzetét a szem amúgy is nehezebben azonosítja, ráadásul a fotókból a különböző tereket, perspektívákat egymás mellé helyezve új képeket kollázsoltam. A kollázsokon megmaradtak a különböző felvételek éles határolóvonalai, mégis a szem egy térként érzékeli őket.

A dunaparti sorozat folytatásaként készült az ugyancsak piros, úszó tárgyak kollázs-sorozata a kádban.

Belépve a terembe, oldalról, a levegőben lebegő tárgyakat lehet észrevenni, függetlenül a falon lévő képektől. Szemből nézve, a képből A "kiugrott" tárgyakkal kiegészülve, hasonló képet látni, mint a második fényképen. A mindennapi, megszokott tárgyak (kád, tálak) a fotókon mint egy csendélet tárgyai működnek, a damilhálóba függesztett műanyagok térfoglalása pedig önálló szobrokat eredményez.


A munkákkal kapcsolatba hozható helyek a fogalomtárban vagy innen: pop art - installáció