Dick Higgins: A posztmodern performance jellegzetességei és általános ismérvei

Jegyzetek


*2 Higgins egy másik tanulmányában a fluxus-művész identitásának kérdése kapcsán írja: "Nem az ön-tudatosságról (self-cognition) van szó. A világkultúrában, a mi korszakunkban, az ön-tudatosság egyre kevésbé kérdés. A kapitalizmus és az ipari társadalom megteremtette A Tömegekkel szembeállított erős egyéniség kultuszát, és egy erős egyéniség ki kell hogy fejlessze egyedülálló identitásérzését. A művészetek is tükrözték ezt. Ebben az új korszakban, amelyben élünk, a túlélés érdekében több dologban kell együttműködnünk: így az előttünk álló feladatokra koncentrálunk. Ha túl sokat foglalkoznánk azzal, hogy kik vagy mik vagyunk, az csökkentené a biztos túlélés esélyeit. Ily módon arra törekszünk, hogy identitásunkat abból nyerjük, amivel foglalkozunk: a köztársaság elnöke, amikor mosogat – egy mosogató ember. Kérdésünk nem úgy hangzik többé: »Helyes az, ha ÉN megteszem?« (bármi is az), hanem »Megteendő ez a dolog? És melyik énem teszi ezt?« Ez a posztkognitív, "tudatosság utáni" korszak (amely a posztmodernet követi?), és a fluxus a posztkognitív korszak realista művészete, amennyiben e korszak problémáit és lényegét teljesebben tükrözi, mint egy inkább mimetikus vagy expresszív művészet." (Dick Higgins, Some Thoughts on the Context of Fluxus, Flash Art, 84–85[1978], október/november, 36–37). (A szerk.)

*3 Magyarul vö. Roland Barthes, Az írás nulla foka, in Uő, A szöveg öröme, Osiris Kiadó, Budapest, 1996, 5–49.


[A performance-művészet / tartalomjegyzék]