Szimpozion (1)

SEGÉLYKONCEPT - 2005. október 1., GÖDÖR KLUB, Budapest
fesztivál az underground művészet dokumentumainak megőrzéséért
Szimpozion a 70-es-80-as évek underground művészetéről, nemzetközi kontextusáról és jelentőségéről, kutatásáról

a szimpozion (1) teljes szövege és hangja

Szimpozion (1) röviden

[György Péter] annak az intézménynek a sorsáról fogunk beszélni, amelynek a megszűnése esetén gyakorlatilag, én úgy gondolom, hogy a mai magyar társadalomban nagyon nehezzé, illetve majd egy ponton túl szinte lehetetlenné válik annak a hagyománynak a kutatása, amely nélkül egyébként gyakorlatilag modern Magyarországról nem nagyon lehet beszélni. [...]

Attól, hogy valami a kortárs kultúrához tartozik, attól nem kevésbé szorul rá arra, hogy úgy mondjam - nem szeretném ezt a kifejezést használni -, hogy a nemzet emlékezete legyen, mert e tekintetben a nemzeti kultúra fogalma az egy diszkussziónak a tárgya és nem egy evidenciáé. De maradjunk abban, hogyha a kortárs kultúra teljesítménye kimarad az őrzésből, kimarad azoknak az intézményrendszereknek a láncából, amelyek egyébként általában, mondjuk így, hogy a kollektív memória vagy a kulturális memória dokumentumait teszik el, akkor gyakorlatilag a szó legszorosabb értelmében egy bűntényt követünk el - függetlenül attól, hogy valaki a híve ennek vagy nem - egy bizonyos kulturális hagyomány ellen, amely nélkül nem lehet Magyarországon kulturális emlékről... kulturális normákról, kulturális hagyományról beszélni. [...]

[Gy.P.] itt valóban egy furcsa dologról van szó, egy olyan archiválási rendszerről, amelyben maga az archiválási szisztéma az ugyanolyan értékes, mint az, amit gyűjt. Ez egyébként nagyon ritka múzeumi helyzet, [...] nem lehet ezt megszüntetni, mert a dolgot magát szüntetik meg. Sapienti sat. Aki azt gondolja, hogy a magyar tudományos intézményekben, pusztán merőben kényelemből az Artpool osztályozási rendszere fölszámolható, az gyakorlatilag dupla hibát követ el szerintem, [...]

a magyar neoavantgárd teljesítményei közé az is fölsorolandó - túl azon, hogy Pártközpont, ez-az, valóság -, hogy komoly emberekből áll. És ez ugye kultúrantropológiai probléma. A Kádár-rendszernek többek között az ellenzékkel is az volt a problémája, hogy komolyan vette a dolgot magát. Ez rettenetesen fölidegesítette azt a társadalmat, aminek a vezetői egy dologban nem hittek, pont abban, amit csináltak. [...]

[Pauer Gyula] amikor visszakerült a lehetőség a rendszerváltás következtében mint lehetőség, mint fiktív lehetőség visszakerült a kezünkbe és lehetővé tette, hogy úgy gondolkozzunk és azt csináljunk, amit éppen akarunk, hogy a valósággal kötött viszonyunk, kapcsolatunk az szabadon alakuljon a saját természetünk szerint, alkotói természetünk szerint, akkor azt mondom, hogy ez nem egy múlt idejű kérdés, tehát nem veteránok emlékeznek itt vissza arra, hogy milyen hőstetteket hajtottak végre a 70-es években, hanem jelenkori probléma is. Hihetetlenül fontos jelenkori probléma, mert ma is kezd bemeszesedni a gondolkodás, és kényelmesebb elfogadtatni a közönséggel, az egyébként uram bocsá', de műveletlen közönséggel azt, ami vadonatúj és ami most jelenik meg először. Vagyis a történelmet nem tudjuk folytatni. [...]

[P.Gy.] akármeddig folytatnánk ezt a beszélgetést, teljes egészében mindnyájunkból az sugárzik, hogy nem szeretnénk, hogyha ennek az archívumnak egyszerre csak vége szakadna, mert az még mindig lehetőség, [...]
ezeknek a folytonosan friss teljesítményeknek a számba vétele és begyűjtése szerintem kötelessége mind az államnak, mind mindenkinek. Az egész társadalomnak. [...]

[P.Gy.] gyakorlatilag ugye ha egy kemény diktatúráról vagy lágy diktatúráról beszéltünk, akkor most lágy demokráciáról van szó. Tehát én még mindig nem érzem, nem akarom elhinni azt, hogy ennek meg kell szűnnie vagy hogy ez meg fog szűnni vagy hogy már megszűnt. És hogyha meg is szűnik, akkor vissza kell lépnünk abba az időbe, amikor saját magunk kezdjük el csinálni megint. [...]

[György Péter] komolyan mondom, hogy lehet hogy a rosszalkodás órája jött el, nemcsak olyan szervezett körülmények között, hogy este 10-kor a Lopunk zenekar fellép, hanem olyan körülmények között is, hogy példának okáért, miután minden törvényt betartva, képesek vagyunk-e valami olyan megoldást kieszelni, amitől mondjuk például kényelmetlenebbé válik nem egy bizonyos mennyiségű pénzösszeget odaadni, mert én úgy gondolom, hogy a politikusok ma egyetlenegy oknál fogva adnak pénzt, hogyha egyszerűen azt a számítást el kell végezniük, hogy többe kerül nem adni, mint adni. Semmilyen egyéb oknál fogva nem lehet őket rábírni.

[Geskó Judit] az érdekérvényesítés valahol, egész biztos vagyok benne, hogy személyes kapcsolatokon múlik, és ebben a konkrét esetben is az lesz, hogyha egy tucatnyi vagy két tucatnyi ember ki tudja valamilyen formában erőszakolni a városházából, a kulturális kormányzatból, potenciális szponzorokból ennek az intézménynek a fenntartását, akkor meglesz, ha nem tudja kierőszakolni, akkor nem lesz meg. Nincs olyan lehetőségünk, mondhatnám azt is, hogy kevesebb lehetőségünk van most, mint tizenöt, tizenhat, tizenhét évvel ezelőtt, mert kiment mellőlünk/mögülünk egy olyan fajta kényszerítő erő, amely akkor, a dolgok adottságaiból kifolyólag erkölcsi tőkévé volt fordítható.

[Perneczky Géza] A legnagyobb hiba az lenne, ha úgy képzelnénk el az Artpool vagy a magyar neoavantgárd működését, hogy az gyökerében különbözik a nyugat-európai, amerikai, ausztráliai, kanadai és így tovább művészettől. Nem. Pontosan ugyanolyan, minél messzebbről nézzük, minél nagyobb időtávolságból tekintünk vissza rá és minél inkább a tényleges, az effektív munkákat nézzük, annál megdöbbentőbb, hogy mennyire hasonló. [...]
Énszerintem ez a legdöntőbb mozzanat, az azonosság. Az, hogy minél messzebbről nézzük időben és térben, annál inkább úgy tűnik, hogy az Artpoolnak nemzetközileg ugyanaz a szerepe, mint ezeknek a nagy archívumoknak, amelyeknek egy része ma már - különösen Amerikában - közgyűjteményben van. [...]
Abban szeretném összefoglalni azt, amit most mondok, hogy az Artpool Gyűjtemény legnagyobb jelentősége abban van, hogy beleilleszkedik egy olyan láncba, amit az én megítélésem szerint körülbelül tíz-tizenkét ilyen archívum alkot a világon. [...] és azt kell mondanom, hogy Nyugat-Európától, a Rajna vonalától keletre én nem ismerek mást, csak az Artpoolt, amelyik ilyen rangos gyűjtemény. [...] egy egyedülálló, legalábbis ebben az övezetben teljesen egyedülálló gyűjtemény sorsáról van szó, és ami már elhangzott, arról van szó - azt hiszem, a Gábor mondta -, hogy kinyírjuk ezt most ugye, kidobjuk a szemétbe, vagy pedig megtartjuk. [...]
[P.G.] ha Moholy-Nagy, amelyik a legnagyobb, leginkább elismert művész, aki Magyarországról elszármazott, tehát Vasarely még vagy Munkácsyról nem is beszélek, mindezeknél sokkal ismertebb a világban, majdnem Bartók Béla rangon van, most már hosszú évtizedek óta, arra azt mondjuk, hogy köszönjük, nem kell, nincs rá hely, nincs rá pénz, nincs rá biztosítás, nincs rá takarítónő, nincs rá ügyelet és így tovább, nincs rá villanydrót, nincs rá megvilágítás, akkor bizony nagyon nehéz dolgunk van akkor, ha egy nem Moholy-Nagy árfekvésben lévő gyűjteményt akarunk menteni, holott ugyanolyan fontos. [...]

[Szkárosi Endre] Régi meggyőződésem, hogy az emlékezet az nem a múltra irányul, hanem a jövőre. Tehát, mivel az emlékezet a jövőre irányul, ezért fel kell dolgozni a múltat. Ez részben megvan, részben folyamatosan folyik. Kicsit itt az 70-80-as évekre tesszük a hangsúlyt, és hogy ne nosztalgiázzunk és ne azt gondoljuk, hogy itt valami múzeum van, részben már a sajtótájékoztató közben elhangzott, hogy azért közben is történnek művészeti iniciatívák, helyet adnak ezeknek, website-fejlesztés folyik, tehát az Artpool benne van a nemzetközi művészeti élet vérkeringésében, nemcsak mint archívum, hanem mint művészetkutató központ, és végül is mint művészet... hát hogy mondjam, művészetélesztő központ. [...]

[Klaniczay Gábor] az Artpool számomra azért tűnt egy nagyon érdekes és fontos vállalkozásnak - azon túl, hogy az avantgárd művészetet dokumentálta és az avantgárd művészeten belül is olyan ágazatokat, amelyeket máshol kevésbé dokumentáltak, a mail-arttól a mindenféle efemer megnyilvánulásig - egy olyan dolgot dokumentált, ami a 70-80-as években tiltott művészet volt, tehát legalábbis a felhasználók, illetve a résztvevők számára nagyon nehéz volt dokumentálni, holott egy ilyen történeti emlékezet fontos. [...]
De egy másik dologra is szeretnék még itt kitérni. Arra, hogy itt nemcsak művészetről van szó, hanem valami ennél bonyolultabb és a történész számára talán még érdekesebb és értékesebb dologról. Ugyanis az Artpool kezdettől fogva, a művészet elképzelése alapján, jogos és nagyon fontos elképzelése alapján, ott volt egy csomó olyan helyen, ahol tulajdonképpen nem feltétlenül művészet, hanem éppen ennek a szubkultúrának, ennek az underground miliőnek a különböző eseményei zajlottak. Ahol egybefolyt művészet, performansz, szórakozás, politika, mindenféle olyan dolog, amiből egy olyan kultúra tevődik össze, ami nagyon fontos a XX. század második felében, és nagyon fontos volt a mi életünkben. Egy olyan televény tulajdonképpen, amiben keverednek ezek a dolgok. És én ezt külön kiemelném, hogy itt tulajdonképpen együttesben vannak, egy kontextusban vannak ezek a dolgok, és ettől lehet hogy nem hasonlít annyira az igazi, jó archívumhoz, azokhoz az intézményekhez, amelyek nagyon szakosodva próbálják az egyes dolgokat összegyűjteni, de éppen ettől lehet ez érdekes. [...]
Azt hiszem, hogy ez még egy nemzetközi szempontból is érdekes változat, ami itt létrejött. Általában pedig az van - és ezt, azt hiszem, nagyjából úgy tudjuk, meg látjuk mindenütt -, hogy ez egy olyan dolog, ami most kezdenek igazán megismerni és felfedezni . [...] Szóval egy őrültség, pont abban a pillanatban, de hát általában így szokott lenni, hogy mindent éppen abban a pillanatban dobunk ki, azelőtt egy-két órával, amikor már igazán érdekes kezdene lenni, és azt hiszem, ezzel is ez készül, illetve valamilyen ilyen veszély fenyeget, és ezt mindenképpen meg kellene akadályozni. [...]
[K.G.] egy történelem, ami tart még, és aminek a funkciója éppen az, hogy a jelenlevő művészettörténeti múzeumi archiválási struktúrákkal szemben, illetve attól függetlenül valami önszerveződéssel, valami civil társadalom jellegű megnyilvánulással jön létre, aminek az értékét ebben a formában kellene fenntartani. [...]

[Geskó Judit] én is nagyon nagy értéknek tartom azt, amit Gábor mond, hogy maradjon meg az Artpoolnak a szabadsága. Ha onnan a szülő ki van rekesztve, akkor az nagy baj. Én azt gondolom, hogy egy százéves intézményben is fúj a szél, de ott egész mások a szabályozók. Valahogy nagyon-nagyon jól össze kell ereszteni ezt a két típusú intézményt, és megtalálni hozzá a működési formát. [...]

[Hammer Ferenc] a probléma az, hogy nem szabad elfelejteni, hogy az akkori életmódnak egy nagyon fontos részét képezte pont az, hogy kicsússzon az ember ennek a triádnak az érvényessége alól. Ami viszont azt jelenti például a mostani húszévesek számára, hogy tulajdonképpen az az elképzelés, hogy az akkori avantgárd - amennyire én tudom, mondom, én akkor általános iskolába jártam, negyvenkét éves vagyok, - tehát, amennyire emlékszem, meg amit így tudok erről, az nem arról szólt, hogy akkor most szedjük föl az utcaköveket és vissza '56-ot vagy ilyesmi, hanem ez egy támadás volt, de a támadás célpontja nem a Pártközpont volt, hanem a normalitás, ha én ezt jól veszem ki. És a normalitásnak a politikája, ha szabad így fogalmaznom, és ilyen szempontból ez az életmóddolog ez nagyon fontos.
Na most ugye arról van szó, hogy viszont a mostani húszévesek hogyan emlékeznek vissza erre az időszakra? Hát először is sehogy. [...]

[Fuchs Péter] Amikor megérkeztem ide az eseményre, akkor egy adag fiatalemberrel és lánnyal találkoztam fönt a lift tetejénél, akik... hát nem tudom, hogy elmondhatom-e, most egy avantgárd tettre készülnek, amennyire avantgárd egy házfoglalás, és én ugyanennek a csoportnak képzőművészeti előadásokat tartok, és próbálok bemutatni nekik különböző, 60-as, 70-es, 80-as évekbeli művészeket és művészeti mozgalmakat. Próbálom valahogy összehozni a két, szerintem nagyon hasonló lelkületű társaságot. És próbáltam őket behozni ide a rendezvényre, és próbáltam nekik a kiállítást egy kicsit megmutatni. És bejöttek, és azt mondták, hogy ez nekik unalmas, és kimentek. Egész egyszerűen én nagyon nagy archívumnak, nagyon jelentős archívumnak tartom az Artpoolt, rendkívül, valóban a világ tíz legjobb archívuma közül az egyiknek, hihetetlenül sokat használom, kutattam, a web-oldalait is nagyon sok mindenre föl tudom használni - többek között ezeknek az előadásoknak a tartására -, de nem látom azt, hogy az Artpool hogy tudná önmagától elérni ezt a közönséget. Mert én az archívumkérdés mellett ezt tartom az egyik feladatának, hogy tehát ha ez művészet - vagy nem művészet, hanem valami, ami fontos nekem -, ezt be tudjuk mutatni ezeknek a fiataloknak, akik pont ebben a pillanatban ugyanilyen avantgárd kultúraképzést csinálnak, mint amit ti csináltatok a ti időtökben. És én ezt szeretném pályáztatni vagy erősíteni ezt a vonalat. [...]

a szimpozion (1) teljes szövege és hangja